Berény Róbert: Weiner Leó arcképe (1911)	MŰVÉSZETTÖRTÉNETI HÁTTÉR
	A korszak képzőművészetének egyetemes tendenciái
	XX. századi magyar művészet
	A Neósok, a Nyolcak, az Aktivisták
	Nyolcak művészcsoport
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

A korszak képzőművészetének egyetemes tendenciái

A XX. század elején a művészetek alkotó funkciót töltenek be a történelem-társadalom általános fejlődési folyamatában. Formát és kifejezést adnak olyan törekvéseknek, amelyek más területen alig jutnak szóhoz. Számtalan csoport jön létre, tagjaik közös akarása részben gyakorlati, részben propagandisztikus célokat takar.

Az 1906 és 1914 közötti évek a forrongó erjedés évei. A fejlődés két fő iránya a befelé és kifelé fordulás. Az előbbiekhez tartozó művészek szubjektív érzéseiket fogalmazzák meg (szürrealizmus, expresszionizmus), az utóbbiak létproblémákkal, a társadalom válságaival, a művészet és társadalom kapcsolatával, a művészet aktivizálásával foglalkoznak (avantgárd irányzatok).

Az avantgárd szó jelentése: előőrs, élcsapat. Elszakadás a hagyományos, megszokott művészettől; más hagyományok keresése: primitív kultúrák iránti érdeklődés; az ember megváltozott világszemléletét, érzésvilágát új művészeti nyelvvel akarják kifejezni. A válságjelenségek összekapcsolódnak az új, radikális útkereséssel, egyfajta társadalmi forradalmisággal. Valamennyi irányzat egy-egy alapelvet állít szemléletének középpontjába, és erre építi fel világértelmezési kísérletét.

A két világháború között az európai képzőművészet fontos eseményeit a politikai és gazdasági viszonyok alakították. 1919-től a '20-as évek második feléig mindenütt a háborús megrázkódtatásból való kilábalás a cél. A '30-as évek közepéig ismét megélénkül a művészeti élet, majd a totalitárius berendezkedésű országokban fokozatosan eluralkodik a depresszió, a lehangoltság.

A modernizmus szélsőségeinek átértékelése újklasszicista hullámot indított el, amelyet a terrorisztikus államhatalmak propagandisztikus eszközként használtak egyeduralmuk dicsőítésére. A műfajok átrendeződése már a '10-es évek végén megindult, később tovább fokozódott. Az építészeti terv gyakran csupán elgondolás maradt, mert a háborús gazdaságok gátolták kivitelezésüket.

A korszak fontos műfaja a teória (elmélet) lett: jövőbe vetett vágyképek készültek, ahol az ember fizikai és szellemi szükségletei komplex (teljes, sokoldalú) formában valósultak meg az új szellemi műhelyekben. Jellemzőek az iskolaszerű, művészeti szerkezeti formák. A szobrászat éppúgy világérzéseket közvetít, mint a festészet. Műfaji újítások eredménye a kollázs, a nem művészeti tárgyakból létrehozott térkonstrukció, a fotómontázs, a fotó mint képzőművészet, a fotogram, a szociofotó, a film, az avantgárd színház.

. . .

AVANTGÁRD TÖREKVÉSEK

FAUVIZMUS
(1905-1907)

A XX. század első művészeti forradalma, a Matisse körül csoportosult művészek azonos szándékú tevékenységét összefoglaló mozgalom. A fauve-ok (fóvok = vadak) 1905-ben, első kiállításukon kapták gúnynevüket. Képeiken harsogó, vad színellentéteket, színkontrasztokat használtak. A fény-árnyék ellentéteket kiküszöbölték, így egyenlő erősségű fény hatja át formáikat. Rajzzá és színné alakították a képzelet "csodáit". A festményt megfosztották a harmadik dimenzió látszatától. Felfokozott színviláguk erőteljes érzelmi beállítottságot tükröz. Az egységes színfelületek és a tiszta színek használata következtében a kép síkja tüzesen ragyog, nagy feszültségről, kifejezőerőről árulkodik. Művészetük így dekoratív, harsogó. Kompozícióikban a kontúr (a formákat határoló körvonal), mint a kép összetartó váza jelenik meg. Ábrázo­lásmódjukat dinamikus szenzualizmusnak (szenzuális = érzéki) is nevezték, mert képeikkel erőteljes sokkhatást gyakoroltak az érzékszervekre.

. . .

EXPRESSZIONIZMUS
(1905-1920)

Az expresszionisták a hideg, szenvtelen ábrázolásmódokkal szemben a személyes, belső érzelmek szenvedélyes kifejezésére (expresszió = kifejezés) törekedtek. Előzményként Van Gogh, James Ensor (1860-1949), Edvard Munch (munk; 1863-1944) festészetére hivatkoztak. A mozgalom mélyen gyökerezik az általános társadalmi válságban. Nagy hatást gyakoroltak rá a XX. század új filozófiai irányai, a freudizmus és az egzisztencializmus. A művészek saját érzéseiket vetítik ki a tárgyi világra, és ezért lelkiállapotuknak megfelelően önkényesen átalakítják a látványt. A színeket, a formákat felszabadítják, a hangsúlyozott tartalmat a kifejezés szolgálatába állítják. A látásmód egyéni, szubjektív jellege, a színek drámai kezelése és a formák eltorzítása által hatásos felhívó jellegű alkotás jön létre, sokszor szociális mondanivalóval. Az egzaltált (heves, szenvedélyes, elragadtatott, lelkesült) alkotói indulat, kiáltás, magány, egyedüllét, szorongás, szenvedés, kilátástalanság, iszonyat, halál, a háború előérzete figyelhető meg műveiken. Jelentős kifejezési eszköz a vonal, a szándékos formatorzítás, a valóság egyes elemeinek eltúlzása. A színeket céljaiknak megfelelően fokozzák, harsogóbbá teszik vagy éppen eltompítják.

Az expresszionizmus Németországban terjedt el igazán. 1905-ben Drezdában alakult és 1913-ig működött a DIE BRÜCKE (Híd) művészcsoport. Tagjai: Ernst Ludwig Kirchner, Erich Heckel, Karl Schmidt-Rottluf, Otto Mueller. Később - másokkal együtt - többen is az 1910-ben alapított DER STURM (Vihar), majd 1911-ben a DER BLAUE REITER (Kék lovas) című folyóiratok köré tömörültek (Vaszilij Kandinszkij, Franz Marc, Paul Klee). Az expresszionizmus egyik válfaja a NEUE SACHLICHKEIT (Új tárgyiasság). Képviselői: Otto Dix, Max Beckmann stb. Témájuk a polgárság képmutatása, a halál és a nyomorúság, a technicizmus-ellenesség. Stílusuk grafikus, analitikus, leíró.

Az expresszionizmus realista iránya a valóság legégetőbb kérdéseivel foglalkozott, tartalmában forradalmi igényt alakított ki (Käthe Kollwitz, Ernst Barlach, Otto Dix stb.)

A magyar művészek közül többen is kapcsolódnak az expresszionizmushoz, pl. Derkovits Gyula 1923-1930 közötti művészete, Máttis Teutsch János, aki Chagall-lal és Kleevel állított ki 1921-ben két ízben, a Der Sturm helyiségeiben, Sheiber Hugó és Kádár Béla.

. . .

KUBIZMUS
(1907-1914)

A kubizmus Picasso, Braque, Juan Gris és Fernand Leger által elindított művészeti mozgalom. Az elnevezés a latin cubus (kocka) szóból származik. Gyökerei: a néger szobrászat, a primitív művészet formavilága, a fauvizmus és Cézanne hatása. Teoretikusa, Apollinaire szerint: "A geometria úgy áll a plasztikus művészetek előtt, mint a nyelvtan áll az írásművészetek előtt." Ennek jegyében az alkotók úgy vélték, hogy a művész az igazságot a dolgokban csak belső szerkezetük megragadásával, geometrikus absztrahálással tudja elérni. A kubista festő "túl van" a realizmuson, a valósághű ábrázoláson. Ezért a látvány tárgyait mértani formákká - háromszögekké, négyszögekké, körcikkekké, ill. geometrikus testekké bontotta fel. A Cézanne által hangsúlyozott elvet - mely szerint "a természetben minden a gömb, a kúp és a henger alapján formálódik" - a kubisták fejlesztették tovább. Rendet, állandóságot kerestek, ki akartak kerülni minden változót, véletlenszerűt és esetlegeset. Lemondtak a napfényről, a levegő ábrázolásáról, mellőzték a klasszikus perspektívát, mert azok mind a jelenségek látszatát keltik. Színeik leegyszerűsödtek, gyakran semleges hatást keltenek. Olyan új képszerkezetre törekedtek, amely megfelel a relativitás tér- és időfelfogásának. Módszerüket, a különböző látószögekből nyert képek egybekomponálását, szimultaneizmusnak nevezzük (szimultán = egyidejű, egyszerre történő).

plasztikus kubizmus (1907-1909):
- a cézanne-i tanítás jegyében a tárgyakat mértanias formákra egyszerűsítve ábrázolták
- a tárgyak állandó tulajdonságait hangsúlyozták
- témaválasztásuk szűk körű: csendélet, fa, ház, palack, poharak, hangszerek
- a színek leegyszerűsödtek barnákra és szürkékre, monokróm (egyszínű) festés

analitikus kubizmus (1910-1912):
- a formát elemeire bontják
- egyszerre több nézetet egyesítenek, egy alakot több nézetből is ábrázolnak a képen
- a tárgy még felismerhető marad
- kollázsokkal (képre ragasztott textildarabok, papírszeletek) érzékeltetik a tárgy tulajdonságát

szintetikus kubizmus (1912-1914):
- megszűnik a térbeliség, a kitalált plasztikus jelekből új valóság jön létre
- absztrakt (elvont) formákkal kísérlik meg a valóságos tárgyak benyomását kelteni
- a vászonra tapétafelületeket, újságpapírt vagy más anyagdarabkákat ragasztanak, amely független a formától és eredeti jelentésétől
- a színezés ebben a szakaszban ismét erőteljesebb

Utódirányai: orfizmus, purizmus, vorticizmus, Section d'or (szekszión dór; aranymetszés)

. . .

A NYOLCAK
(1909-1912)

A magyar festészet először a XX. század elején vált az egyetemes művészet szerves részévé. Az avantgárd áramlatok főleg francia közvetítéssel kerültek ide. A Nyolcak az első festőcsoport, amelyik az új kor új kifejezési formáit keresi, és művein keresztül, valamint szemleletével nagy hatást gyakorol a későbbi stílustörekvésekre. Inkább a XIX. század végi és a századforduló művészetéből merített. Monumentális művészeti törekvéseik Cézanne és a szecesszió irányzatával mutatnak rokonságot, kisebb méretű alkotásaik viszont a XX. század legkorszerűbb törekvéseivel ötvöződnek. 1909-ben Keresők, majd 1912-ben Nyolcak néven jelentkezik a csoport. A szecesszió, a kubizmus és az expresszionizmus hatott rajuk. Szerepük forradalmi a korabeli magyar festészetben. Közös vonásuk a monumentalitás igénye. Céljuk az impresszionista világkép felszámolása, a racionális világkép megteremtése. Témáik (Cézanne képei után): aktos csoportképek, tájképek, arcképek.

Forrás: Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban, Győr, 2000, 159-168. oldal

XX. századi magyar művészet

A konstruktív, tiszta kompozíció szándékát ebben az időszakban legkövetkezetesebben az ún. Nyolcak művészcsoport képviseli. Ez a társaság - eredetileg Keresők néven - 1909 körül tűnik fel, világosan körülhatárolt célkitűzésekkel, forradalmi feszültséggel.

Tagjai:
Kernstok Károly (1873-1940), a már beérkezett, elismert festő, aki most a fiatalok vezetője lesz - Pór Bertalan (1880-1964), Kernstokhoz hasonlóan monumentális törekvésekkel, Czóbel Béla (1883), aki egyidejűleg a párizsi Fauves (Vadak) csoportjának is tagja, és elsősorban színeinek dekorativitása révén emelkedik ki, Czigány Dezső (1883-1937), aki puritán csendéleteiben Cézanne-t követi, Orbán Dezső (1884) ugyancsak Cézanne-hoz és egyidejűleg a szecesszióhoz is kapcsolódik, Márffy Ödön (1878-1959), erőteljes rajzaival és finom színvilágával - s végül a két legtehetségesebb, legmodernebb szemléletű, fiatal művész: Berény Róbert (1887-1953), aki Cézanne, az expresszionisták, sőt még a futuristák stílusát is felhasználja a maga szuverén módján, s Tihanyi Lajos (1885-1938), akinek belső expresszivitású, s ugyanakkor kubisztikus formavilágú portréi a legszebb XX. századi magyar portrék sorába tartoznak.

Együttesen lépnek fel, három emlékezetes kiállítást rendeznek 1909 és 1912 között - hozzájuk csatlakozik még két szobrász: Vedres Márk (1870-1961), aki inkább a reneszánsz bronzplasztika eredményeit ötvözi a maga stílusába, s a jóval egyénibb, távolról a szecesszióhoz kapcsolódó fiatalon elhunyt Fémes Beck Vilmos (1885-1918). Fémes Beck nyúlánk, tiszta formái mögött elvontabb, szimbolikus tartalom rejtőzik. Végül részt vesz a Nyolcak bemutatóján Lesznai Anna (1885-1966), a kitűnő írónő (aki egyébként a másik magyar írónő, Kaffka Margit nagy konkurense volt), aki egyúttal fest, hímzéseket és címlapterveket is készít, szecessziós felfogásban.

A Nyolcak a magyar radikális polgári értelmiség mozgalmává válnak - azt várják tőlük, hogy ugyanolyan jelentőset tudjanak alkotni, mint Ady Endre a költészetben és Bartók Béla a zenében. Ha ez az igény kicsit túlzottnak is látszik - mert hiszen Adyhoz és Bartókhoz hasonló, átütő tehetség nincs köztük, mégis, tevékenységük a további modern magyar festészet kiinduló­pontja lesz. Monumentális kompozícióikban - melyeket középületek talán mint freskókat szerettek volna megvalósítani - Cézanne aktos kompozícióinak hagyományát folytatják. Nagyméretű, sokfigurás vásznaik az új korszak, a radikálisan átalakult társadalom iránti vágyat fejezik ki a maguk vizuális módján.

De Cézanne szemlélete éled fel csendéleteik egyszerű elrendezésében is. A kubizmus távolabbi hatását mutatják tájképeik, amelyeken a lombokat, fatörzseket, háztetőket geometrikus formákká alakítják át, s a szigorú szerkesztés értelmében rendezik el. Leginkább aktképeik és portréik szakítanak a tradicionális szemlélettel - sokszor kifejezetten keresik a meghökkentő beállításokat, a megvető arckifejezést, a groteszk vagy ironikus megoldást. Ha nem lennének tudatában annak, hogy megbotránkoztatják a szentimentális témákhoz szokott magyar közönséget, akkor nem is tudnák forradalmukat végigvinni. De mivel tudják előre a hatást, amit majd kiváltanak, nem is törődnek vele, sőt még fokozzák is. Az álnépiességgel szemben új, polgári ideálokat próbálnak teremteni, egyszerre fordulnak szembe az elavult társadalmi rendszerrel és az elavult, ennek szellemében virágzó, közkedvelt akadémikus festészettel. A szó művészi és társadalmi értelmében egyaránt forradalmiak, s éppen ez teszi hitelessé alkotásaikat. Bár szinte mindannyian Nagybányán kezdték pályafutásukat, s korai, 1907-1909 közti periódusukban még egészen nyilvánvaló Nagybánya derűs zöld színvilágához való kötődésük, az 1910-es évektől kezdve elszakadnak Nagybányától, sőt, formaátalakító törekvésükben túllépnek az addig talán legmodernebb szemléletű Rippl-Rónain is, hogy a saját puritán, racionális, elsősorban formát, teret, kompozíciót hansúlyozó stílusukat bontakoztassák ki.

Hatásuk tovább terjed, áramlik, nem kerülheti el egyetlen valóban igényes, konstruktív irányban dolgozó művész sem.

Így a Kassák Lajos szerkesztésében megjelenő "Tett", majd "Ma" folyóirat körül csoportosuló művészek magukévá teszik a Nyolcak kifejezésmódját, hogy egyidejűleg túl is lépjenek rajta egy egységesebb, erőteljesebb, szuggesztívabb stílus megteremtése érdekében.

. . .

Mindaz a feszültség, ami a világháború előtt és alatt a Nyolcak és a Kassák körül tömörülő ún. aktivisták körében felgyűlt, természetes módon robbant ki az 1918-as polgári forradalom, majd a proletárdiktatúra idején. A Nyolcak korábbi elképzelése a monumentális, sok alakos kompozícióról, s az aktivisták szenvedélyessége most egymásra talál - együttesen a Tanácsköztársaság plakátművészetében valósítják meg korábbi céljaikat. Természetesen, ezt ők mindannyian csak kezdetnek szánják, az új társadalmi rend művészi szimbólumának - tovább akarnak lépni rajta, de erre már nincs mód. Erőteljes, tiszta, szuggesztív festészetük, s az újszerű művészeti nevelésre vonatkozó elképzeléseik egyaránt elvesztik aktualitásukat a Tanácsköztársaság bukásával. Legtöbben emigrálnak - s evvel a magyar művészetnek egyik leglendületesebb, legtöbbet ígérő szakasza, legalábbis az ország határain belül, lezárul. (...)

Forrás: http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/28het/muvtori/muvtori28.html

A Neósok, a Nyolcak, az Aktivisták

1906-ban a nagybányai telep egységét a fiatalok forradalma szétrob­bantotta. A Párizsból a Fauves (Vadak) mozgalmának megismerése után hazatérő Czóbel Béla (1883-1976) volt az új festésmód meghonosítója. Példájára a neósnak elnevezett mozgalom képviselői a kortárs francia művészet követőivé váltak. Az új csoportba tartozott Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955), Ziffer Sándor (1880-1962), Tihanyi Lajos (1885-1938), Bornemisza Géza (1884-1966) és Boromisza Tibor (1880-1960).

1907-ben két jelentős hazai kiállítás gyakorolt óriási hatást a magyar művészekre: Aubrey Beardsley (1872-1898) a grafikusok, Paul Gauguin (1848-1903) a festők, mindenekelőtt Iványi Grünwald Béla műveiben talált visszhangra. A neósok az ő vezetésével vonultak ki Nagybányáról Kecskemétre. A kecskeméti telepen szecessziós szövőműhely is működött Falus Elek vezetésével. A műteremházakat is ebben a stílusban tervezte Jánszky Béla és Szivessy Tibor.

A korszak egészét jellemezte a plein air tanulságainak és a szecessziónak az ötvöződése. A Szablya Frischauf Ferenc vezetésével, 1907-ben létrejött Kéve-csoport festői is mind a két oldalról szerveződtek. A plein air és a szecesszió követése a közhiedelemmel szemben már a századfordulós indulás idején sem jelentett merev elhatárolódást. A Kéve legnagyobb sikereit artisztikus, dekoratív összhatású, Bécsben is bemutatott kiállításaival és kiadványaival (A Kéve könyve) aratta.

1907-ben megalakult a MIÉNK (a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) heterogén csoportosulása, amely különböző irányzatokat képviselő művészeket tömörített. Az igazi nagy váltást, az "utak elválását" (Lukács György) 1910 után az avantgárd egyre erőteljesebb térhódítása jelentette. 1909-ben jött létre a részben a neósokból szerveződött, de mindenképpen az ő nyomdokaikban járó Nyolcak csoport. Kezdetben "keresőknek" nevezték magukat, majd 1911-től Nyolcaknak. Festőtagjai közé tartozott Berény Róbert (1887-1953), Czigány Dezső (1883-1939), Czóbel Béla, Márffy Ödön (1878-1958), Orbán Dezső (1884-1986), Pór Bertalan (1880-1964) és Tihanyi Lajos. Műveikben különböző módon és mértékben tovább élt a nagybányai hagyomány és a szecesszió, de a legerőteljesebben Paul Cézanne (1839-1906) művészete és a Fauve-mozgalom hatott rájuk. Az impresszionizmussal szemben a kompozíció és az állandóság keresése jellemezte műveiket. Kernstok Károly (1873-1940), a csoport vezéregyénisége realista felfogásban készült életképektől, a Fauve-ok hatását mutató, Czóbel Béláról festett portrétól és a magyaros szecesszió klasszikus témáit feldolgozó kompozícióktól (Hunor és Magyar, Csodaszarvas, 1907) jutott el a csoport törekvéseit reprezentáló Lovasok a vízparton (1909) című, nagyméretű, figurális, formálásában és tartalmában is aranykori egységet sugalló festményéhez.

A monumentális forma mint a közösségi gondolatok megfogalmazásának lehetősége a Nyolcak festői közül többeket is vonzott. Pór Bertalan Hegyi beszéd (1912) című festményében a neoklasszicizmus és az avantgárd különös egységét teremtette meg. Berény Róbert volt a csoport "legmerészebb, legmodernebb alkotója", Tihanyi és Czigány portréival és csendéleteivel tűnt ki. A csoport tagjainak munkássága átnyúlik a következő korszakba.

Az aktivisták csoportja német, francia és olasz példák nyomán szerveződött, elsősorban "politikus célzatú művészeti mozgalom" volt. Tagjai Bortnyik Sándor (1893-1976), Kmetty János (1889-1975), Nemes Lampérth József (1891-1924), Tihanyi Lajos, Uitz Béla (1887-1972) és a már említett Máttis Teutsch János művészetét a kubizmus, a futurizmus és az expresszionizmus jegyei határozták meg. Nemes Lampérth József 1916-ban festette Háttal álló akt és Szemben álló akt című szobrászi súlyosságú festményeit. Erőt, visszafogott szenvedélyt sugalló formálásával szemben Kmetty János a figurákat és a tájat hideg szigorúsággal kiszámított geometrikus vázba fogta (Koncert, 1918). Uitz klasszikus komolyságú, monumenális nőalakjai (Ülő nő, 1918), Bortnyik dinamikával telített kuboexpresszionista tájképei is ekkor születtek (Házak, 1919).

A csoport történetének csak az első, 1915 és 1919 közé eső, kiemelkedő plakátterveikben csúcspontra érő korszaka tartozik a tárgyalt időszakhoz. A társaság tagjainak és vezéregyéniségének, Kassák Lajosnak (1887-1967) a tevékenysége a két világháború közötti korszakba nyúlik át. Kassák nemzetközileg is kiemelkedő folyóirataiban - A Tett (1915-1916), MA (1916-1919; Bécs: 1920-1925) - hazai és külföldi avantgárd művészek munkáit jelentette meg. Az aktivisták által tisztelt és kiállított legkiemelkedőbb festők, a korán elhunyt Dénes Valéria és Galimberti Sándor a nagybányai, természetelvű látásmódot ötvözték a Párizsban megismert kubista formálással.

A hatalmas fejlődési ívet leíró korszak folyamán a magyar művészet az európai művészeti mozgalmak egyenrangú résztvevőjévé vált, az együtthaladás dinamikáját szakította meg az első világháborút követő új történelmi helyzet.

Forrás: KETTŐS KÖTŐDÉS (Encyclopaedia Humana Hungarica 08.)
             http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index14.html

Nyolcak művészcsoport

A Nyolcak a 20. századi magyar művészet első valóban a modernizmus elveit valló, sajnos rövid életű társasága (1909-1912). Azt a szerepet töltötték be, mint az irodalomban a Nyugat folyóirat írói vagy a zenében Bartók Béla és Kodály Zoltán. Megkísérelték a képzőművészetet a kor legfontosabb tendenciáihoz igazítani. Amellett, hogy a csoport jelentkezését és tagjainak kiállításait a magyar publicisztika legprogresszívebb képviselői üdvözölték, szélesebb támogató-rétegre is találtak, hiszen az 1905 utáni magyar társadalomban egyre nagyobb vásárlóerővel jelentkezett a liberális világnézetű polgárság. A Nyolcak művészetét az impresszionizmus hangulati festészetével szembeni radikális szemléletváltás, a világnézeti útkeresés, stílusukban pedig a nyugati orientáció jellemezte - tagjainak többsége hosszú időt töltött a francia fővárosban. 1908-ban még a jelképes "Keresők" elnevezést használták, csak 1911-től, második kiállításuktól nevezték magukat a csoport tagjairól Nyolcaknak.

A csoport elismert vezéregyénisége Kernstok Károly, akinek nemcsak festői életműve, de közírói munkássága is arról tanúskodik, hogy az új típusú művészet keresésének valódi elkötelezettje volt. Korábban Hollósy Simonnál tanult Münchenben, de nem követte mesterét Nagybányára. Az 1900-ban festett Incselkedők azonban a Ferenczy Károly plein air naturalizmusának hatását mutatják. A kép közeli rokona az egy évvel későbbi Szilvaszedők, ahol már tetten érhető a festőnek a színesebb, dekoratívabb festésmódhoz való vonzódása. Kernstok főműve az 1910-ben festett, nagyméretű Lovasok a vízparton című kép, amelyen a plein air háttér és az alakok rajzosabb megformálása mutatja a festő művészetében érzékelhető szemléleti változást.

Kernstokkal ellentétben a nagybányai neósok közül többen csatlakoztak a Nyolcakhoz. Czóbel Béla Iványi Grünwald Béla mellett tanult Nagybányán, de 1905-ben már kiállított Párizsban, a Salon d'Automne-ban, a francia "Vadak" termében. 1907-08-ban Kernstok Károly Nyergesújfalui művésztelepén dolgozott. Ekkor készülhetett róla Kernstok portréja (Czóbel Béla képmása, 1907). Czóbel korai munkásságára a harsány festésmód volt a jellemző, később az erőteljes kontúrozást megőrizve egy puhább, oldottabb stílust követett (Álarc és mandolin, 1922).

A művészcsoport talán legjelentősebb alakja Tihanyi Lajos. Nagybányán 1907-08-ban dolgozott. Itt készült a főleg az alapszínek kontrasztjára épülő Nagybányai utcarészlet és a Tájkép 1908-ban. Későbbi művészetére a formák konstruktív felbontása, a plasztikai erő és az intenzív színhasználat jellemző (Női arckép, 1921). A tízes években az aktivizmushoz csatlakozott, a MA folyóiratnál rendezte első önálló kiállítását 1918-ban. Czigány Dezső a harmadik nagybányai tanultságú művész. Közeli barátságban volt a Nyugat költőjével, Ady Endrével (Ady, 1907). Számos önarcképe borongós, olykor zaklatott lelkiállapotára enged következtetni (Önarckép, 1910). Figyelemre­méltóak dekoratív tájai, illetve Cézanne hatását mutató csendéletei. Márffy Ödön vérbeli kolorista, korai kontruktív képszerkesztését is oldott festőiséggel párosítja (Konstruktív önarckép, 1914). Matisse-i indíttatású színvilágát egyre líraibb megközelítés váltja fel. A 20-as években megszületnek légiesen könnyű nőalakjai (Csinszka, Ticharich Zdenka), illetve festői stílusának leginkább megfelelő vízparti jelenetei. Berény Róbert a képzőművészet mellett a zene értője és szerelmese. 1913-ban megfestette Bartók Béla portréját. Korai művészetére a Cézanne-i szerkesztés és színvilág jellemző (Fekvő akt, 1906). Baloldali elkötelezettsége miatt az 1919-es Tanácsköztársaság művészeti életéből is részt vállalt: elkészíti az egyik leghíresebb mozgósító erejű plakátját (Fegyverbe!).

Pór Bertalan kezdeti képein a müncheni akadémia, majd Hollósy Simon hatása érhető tetten (Önarckép, 1902). Festményein a szín rovására a plasztikai szerkesztést részesítette előnyben. Az új társadalmi világlátást sajátos dekoratív-szimbolikus képeivel igyekezett méltóképpen reprezentálni (Hegyibeszéd, 1911).

Orbán Dezső hosszú élete során a század majd minden stílusát végigkövette. Kezdetben barátja, Berény Róbert művészete hatott rá. Korai fauves-os tájképei (Templomkert, 1908) mellett kiemelkednek Cézanne hatását tükröző nyugodt csendéletei (Csendélet, 1911). Később vastagon festett, szinte "vakolt" felületű párizsi utcarészleteket örökített meg, élete végén a kalligráfia lehetőségeit is kipróbálta.

Forrás: http://hungart.euroweb.hu/vezetes/nyolca_h.html