Aba-Novák Vilmos: Akttanulmány (1921)	MŰVÉSZETTÖRTÉNETI HÁTTÉR
	A korszak képzőművészetének egyetemes tendenciái
	A XX. sz. első felének magyar művészeti irányzatai
	Az aktivizmus és a magyar avantgárd
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

A KORSZAK KÉPZŐMŰVÉSZETÉNEK EGYETEMES TENDENCIÁI

A XX. század elején a művészetek alkotó funkciót töltenek be a történelem-társadalom általános fejlődési folyamatában. Formát és kifejezést adnak olyan törekvéseknek, amelyek más területen alig jutnak szóhoz. Számtalan csoport jön létre, tagjaik közös akarása részben gyakorlati, részben propagandisztikus célokat takar.

Az 1906 és 1914 közötti évek a forrongó erjedés évei. A fejlődés két fő iránya a befelé és kifelé fordulás. Az előbbiekhez tartozó művészek szubjektív érzéseiket fogalmazzák meg (szürrealizmus, expresszionizmus), az utóbbiak létproblémákkal, a társadalom válságaival, a művészet és társadalom kapcsolatával, a művészet aktivizálásával foglalkoznak (avantgárd irányzatok).

Az avantgárd szó jelentése: előőrs, élcsapat. Elszakadás a hagyományos, megszokott művészettől; más hagyományok keresése: primitív kultúrák iránti érdeklődés; az ember megváltozott világszemléletét, érzésvilágát új művészeti nyelvvel akarják kifejezni. A válságjelenségek összekapcsolódnak az új, radikális útkereséssel, egyfajta társadalmi forradalmisággal. Valamennyi irányzat egy-egy alapelvet állít szemléletének középpontjába, és erre építi fel világértelmezési kísérletét.

A két világháború között az európai képzőművészet fontos eseményeit a politikai és gazdasági viszonyok alakították. 1919-től a '20-as évek második feléig mindenütt a háborús megrázkódtatásból való kilábalás a cél. A '30-as évek közepéig ismét megélénkül a művészeti élet, majd a totalitárius berendezkedésű országokban fokozatosan eluralkodik a depresszió, a lehangoltság.

A modernizmus szélsőségeinek átértékelése újklasszicista hullámot indított el, amelyet a terrorisztikus államhatalmak propagandisztikus eszközként használtak egyeduralmuk dicsőítésére. A műfajok átrendeződése már a '10-es évek végén megindult, később tovább fokozódott. Az építészeti terv gyakran csupán elgondolás maradt, mert a háborús gazdaságok gátolták kivitelezésüket.

A korszak fontos műfaja a teória (elmélet) lett: jövőbe vetett vágyképek készültek, ahol az ember fizikai és szellemi szükségletei komplex (teljes, sokoldalú) formában valósultak meg az új szellemi műhelyekben. Jellemzőek az iskolaszerű, művészeti szerkezeti formák. A szobrászat éppúgy világérzéseket közvetít, mint a festészet. Műfaji újítások eredménye a kollázs, a nem művészeti tárgyakból létrehozott térkonstrukció, a fotómontázs, a fotó mint képzőművészet, a fotogram, a szociofotó, a film, az avantgárd színház.

. . .

AVANTGÁRD TÖREKVÉSEK

FAUVIZMUS
(1905-1907)

A XX. század első művészeti forradalma, a Matisse körül csoportosult művészek azonos szándékú tevékenységét összefoglaló mozgalom. A fauve-ok (fóvok = vadak) 1905-ben, első kiállításukon kapták gúnynevüket. Képeiken harsogó, vad színellentéteket, színkontrasztokat használtak. A fény-árnyék ellentéteket kiküszöbölték, így egyenlő erősségű fény hatja át formáikat. Rajzzá és színné alakították a képzelet "csodáit". A festményt megfosztották a harmadik dimenzió látszatától. Felfokozott színviláguk erőteljes érzelmi beállítottságot tükröz. Az egységes színfelületek és a tiszta színek használata következtében a kép síkja tüzesen ragyog, nagy feszültségről, kifejezőerőről árulkodik. Művészetük így dekoratív, harsogó. Kompozícióikban a kontúr (a formákat határoló körvonal), mint a kép összetartó váza jelenik meg. Ábrázolásmódjukat dinamikus szenzualizmusnak (szenzuális = érzéki) is nevezték, mert képeikkel erőteljes sokkhatást gyakoroltak az érzékszervekre.

. . .

EXPRESSZIONIZMUS
(1905-1920)

Az expresszionisták a hideg, szenvtelen ábrázolásmódokkal szemben a személyes, belső érzelmek szenvedélyes kifejezésére (expresszió = kifejezés) törekedtek. Előzményként Van Gogh, James Ensor (1860-1949), Edvard Munch (munk; 1863-1944) festészetére hivatkoztak. A mozgalom mélyen gyökerezik az általános társadalmi válságban. Nagy hatást gyakoroltak rá a XX. század új filozófiai irányai, a freudizmus és az egzisztencializmus. A művészek saját érzéseiket vetítik ki a tárgyi világra, és ezért lelkiállapotuknak megfelelően önkényesen átalakítják a látványt. A színeket, a formákat felszabadítják, a hangsúlyozott tartalmat a kifejezés szolgálatába állítják. A látásmód egyéni, szubjektív jellege, a színek drámai kezelése és a formák eltorzítása által hatásos felhívó jellegű alkotás jön létre, sokszor szociális mondanivalóval. Az egzaltált (heves, szenvedélyes, elragadtatott, lelkesült) alkotói indulat, kiáltás, magány, egyedüllét, szorongás, szenvedés, kilátástalanság, iszonyat, halál, a háború előérzete figyelhető meg műveiken. Jelentős kifejezési eszköz a vonal, a szándékos formatorzítás, a valóság egyes elemeinek eltúlzása. A színeket céljaiknak megfelelően fokozzák, harsogóbbá teszik vagy éppen eltompítják.

Az expresszionizmus Németországban terjedt el igazán. 1905-ben Drezdában alakult és 1913-ig működött a DIE BRÜCKE (Híd) művészcsoport. Tagjai: Ernst Ludwig Kirchner, Erich Heckel, Karl Schmidt-Rottluf, Otto Mueller. Később - másokkal együtt - többen is az 1910-ben alapított DER STURM (Vihar), majd 1911-ben a DER BLAUE REITER (Kék lovas) című folyóiratok köré tömörültek (Vaszilij Kandinszkij, Franz Marc, Paul Klee). Az expresszionizmus egyik válfaja a NEUE SACHLICHKEIT (Új tárgyiasság). Képviselői: Otto Dix, Max Beckmann stb. Témájuk a polgárság képmutatása, a halál és a nyomorúság, a technicizmus-ellenesség. Stílusuk grafikus, analitikus, leíró.

Az expresszionizmus realista iránya a valóság legégetőbb kérdéseivel foglalkozott, tartalmában forradalmi igényt alakított ki (Käthe Kollwitz, Ernst Barlach, Otto Dix stb.)

A magyar művészek közül többen is kapcsolódnak az expresszionizmushoz, pl. Derkovits Gyula 1923-1930 közötti művészete, Máttis Teutsch János, aki Chagall-lal és Kleevel állított ki 1921-ben két ízben, a Der Sturm helyiségeiben, Sheiber Hugó és Kádár Béla.

. . .

KUBIZMUS
(1907-1914)

A kubizmus Picasso, Braque, Juan Gris és Fernand Leger által elindított művészeti mozgalom. Az elnevezés a latin cubus (kocka) szóból származik. Gyökerei: a néger szobrászat, a primitív művészet formavilága, a fauvizmus és Cézanne hatása. Teoretikusa, Apollinaire szerint: "A geometria úgy áll a plasztikus művészetek előtt, mint a nyelvtan áll az írásművészetek előtt." Ennek jegyében az alkotók úgy vélték, hogy a művész az igazságot a dolgokban csak belső szerkezetük megragadásával, geometrikus absztrahálással tudja elérni. A kubista festő "túl van" a realizmuson, a valósághű ábrázoláson. Ezért a látvány tárgyait mértani formákká - háromszögekké, négyszögekké, körcikkekké, ill. geometrikus testekké bontotta fel. A Cézanne által hangsúlyozott elvet - mely szerint "a természetben minden a gömb, a kúp és a henger alapján formálódik" - a kubisták fejlesztették tovább. Rendet, állandóságot kerestek, ki akartak kerülni minden változót, véletlenszerűt és esetlegeset. Lemondtak a napfényről, a levegő ábrázolásáról, mellőzték a klasszikus perspektívát, mert azok mind a jelenségek látszatát keltik. Színeik leegyszerűsödtek, gyakran semleges hatást keltenek. Olyan új képszerkezetre törekedtek, amely megfelel a relativitás tér- és időfelfogásának. Módszerüket, a különböző látószögekből nyert képek egybekomponálását, szimultaneizmusnak nevezzük (szimultán = egyidejű, egyszerre történő).

plasztikus kubizmus (1907-1909):
- a cézanne-i tanítás jegyében a tárgyakat mértanias formákra egyszerűsítve ábrázolták
- a tárgyak állandó tulajdonságait hangsúlyozták
- témaválasztásuk szűk körű: csendélet, fa, ház, palack, poharak, hangszerek
- a színek leegyszerűsödtek barnákra és szürkékre, monokróm (egyszínű) festés

analitikus kubizmus (1910-1912):
- a formát elemeire bontják
- egyszerre több nézetet egyesítenek, egy alakot több nézetből is ábrázolnak a képen
- a tárgy még felismerhető marad
- kollázsokkal (képre ragasztott textildarabok, papírszeletek) érzékeltetik a tárgy tulajdonságát

szintetikus kubizmus (1912-1914):
- megszűnik a térbeliség, a kitalált plasztikus jelekből új valóság jön létre
- absztrakt (elvont) formákkal kísérlik meg a valóságos tárgyak benyomását kelteni
- a vászonra tapétafelületeket, újságpapírt vagy más anyagdarabkákat ragasztanak, amely független a formától és eredeti jelentésétől
- a színezés ebben a szakaszban ismét erőteljesebb

Utódirányai: orfizmus, purizmus, vorticizmus, Section d'or (szekszión dór; aranymetszés)

. . .

A NYOLCAK
(1909-1912)

A magyar festészet először a XX. század elején vált az egyetemes művészet szerves részévé. Az avantgárd áramlatok főleg francia közvetítéssel kerültek ide. A Nyolcak az első festőcsoport, amelyik az új kor új kifejezési formáit keresi, és művein keresztül, valamint szemleletével nagy hatást gyakorol a későbbi stílustörekvésekre. Inkább a XIX. század végi és a századforduló művészetéből merített. Monumentális művészeti törekvéseik Cézanne és a szecesszió irányzatával mutatnak rokonságot, kisebb méretű alkotásaik viszont a XX. század legkorszerűbb törekvéseivel ötvöződnek. 1909-ben Keresők, majd 1912-ben Nyolcak néven jelentkezik a csoport. A szecesszió, a kubizmus és az expresszionizmus hatott rajuk. Szerepük forradalmi a korabeli magyar festészetben. Közös vonásuk a monumentalitás igénye. Céljuk az impresszionista világkép felszámolása, a racionális világkép megteremtése. Témáik (Cézanne képei után): aktos csoportképek, tájképek, arcképek.

Forrás: Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban, Győr, 2000, 159-168. oldal

A XX. sz. első felének magyar művészeti irányzatai
(részlet)

A Fiatalok

A Nyolcak, az első magyar avantgárd csoport és törekvéseik adták a hátteret a Fiatalok 1910-es évek elején alakuló művészeti mozgalmához. Az első világháború kezdeti éveiben léptek csak fel együttesen, előzőleg az Iparművészeti Iskola tanulóiként ismerkedtek meg egymással. A társaság központi alakjai Kmetty János, Uitz Béla, Nemes Lampérth József voltak, de hosszabb időt töltött a művészekkel Dobrovics Péter, Diener-Dénes Rudolf, vagy Kassák Lajos is, aki a magyar avantgárd kiemelkedő, több művészeti ágban tevékenykedő alakja volt. Az előbb említett két alkotó az 1910-es évek elején, Kassák 1916-ban csatlakozott a Fiatalok köréhez, s az ő szerepe később komolyan befolyásolja a társaság művészeti irányultságát. Gulácsy Lajos is részt vett a kör alkotó munkájában, őt azonban csak baráti kapcsolat fűzte a Fiatalokhoz, hiszen stilárisan más irányzatot képviselt.

1916-ban jelent meg a Fiatalok csoport a magyar művészeti életben, ez évben ugyanis a Nemzeti Szalon Tavaszi Tárlatán önálló kiállítással mutatkoztak be. Alkotásaik egészére jellemző a - Magyarországon az 1910-es évek közepén kialakult - kubo-expresszionista stílus, melyben a tárgyilagos formakezeléshez az expresszionizmus érzelmekkel teli, intenzív ábrázolóereje kapcsolódik. A Fiatalok elkötelezett hívei voltak a szintézisnek, kubizmusból kiinduló művészetük alapjain, céljuk egy új iskola ("új akadémia") létrehozása volt.

Előképzettség tekintetében Kecskeméthez is köthetők, hiszen Perlrott-Csaba Vilmos ezen az első kiállításon részt is vett, ám Nemes Lampérth dolgozott Nagybányán is, innen hozta stílusának egyes jegyeit.

Kmetty Jánost a Nyolcak erőteljes hatása befolyásolta. 1911-ben Párizsba utazott, hogy Cézanne műveit megismerhesse, s a formavilág erőteljesen hatott ekkor készült műveire, pl.a Városliget címűre. A rendszerbe foglaló művészet stiláris jellemzői és a mitologizáló ábrázolás a Nyolcaktól hozott örökség részei voltak.

A csoport tagjai közül Uitz Béla expresszív hangulatú képei egy 1914-es tárlaton nagy sikert arattak. Uitz olajfestmények mellett (pl. a Anya gyermekével című kép) grafikákat is készített, illetve alkalmazta a hidegtű-technikát is, összeolvasztva a kubizmus és az expresszionizmus világát, szerkezet és kompozíció szintjein egyaránt. Az 1910 körül készített Kmetty- és Uitz-grafikák sok hasonló vonást mutatnak.

1917-ben a második tárlaton Gulácsy Lajos, Perlrott-Csaba Vilmos és Uitz Béla helyett Schönberger Armand mutatta be alkotásait, Erős Andor képei és Csorba Géza szobrai mellett. Ez a kiállítás már jóval nagyobb szabású volt az előzőnél, s kiemelkedő részét képezték Nemes Lampérth művei, aki főként csendéletek, portrék, egyalakos aktok festője. Képein vastag rétegek, tömör formák válnak ki a felületekből, a festékrétegek sűrűn sorakoznak egymás mellett. A geometrikus rend és a rendszertelen formák egyszerre jellemzik alkotásait.

A Nyolcak útjának folytatásával, az objektivitás és az érzelmesség egyedi szintetizálása jellemzi e néhány év festőinek munkásságát, a tervezett "új akadémia" tervét azonban Kassák Lajos támadta meg, aki az 1918-as év aktivista kiállításához és mozgalmához vonzotta a Fiatalok alapítóit is, ezzel egy új "izmus" alapjait teremtve meg.


Aktivizmus Magyarországon

A magyar aktivista irányzat fő szervezője és elkötelezett híve Kassák Lajos volt, aki képzőművészeti, és irodalmi munkásságával is részt vett a 20. század első húsz évének művészeti életében. Két folyóiratot is indított, Tett és Ma címmel, melyekben művészeti tárgyú cikkek, vélemények és kritikák is helyet kaptak.

Az aktivizmus művészei mindvégig külön utakat jártak, a robbanásszerű alkotói periódusok viszont mindannyiukat jellemezték. Ennek hátterében a történelem és a társadalom változásai álltak.

A Fiatalok néven alkotó és közösen kiállító avantgárd csoport alapító tagjai Uitz Béla, Kmetty János és Nemes Lampérth József is az aktivizmus hatókörében tevékenykedett az 1910-es évek végén. Uitz Béla ekkor már a geometriába szorított alakokkal teli freskóterveit koncepcióknak rendelte alá, rajzain azonban a futurista irányzat formaelemei keveredtek. Nemes Lampérth József erőteljes festésmódja, tömörsége és formákba záró alkotásai mellett a szellemi élet kiemelkedő képviselőinek érzékletes portéit készítette el, majd az 1918-as évtől Németországban élt, utolsó műveit pedig itthon, betegen alkotta meg. Jeles képviselője volt a kubo-futurista tendenciákon túl a Nyolcak biblikus hagyományainak is. A kubizmus szerkesztési elve jellemzi Galimberti Sándor és Dénes Valéria, a neós előéletű festők ekkori alkotásait is, majd ugyanez hat az expresszionizmus mellett két szobrász: Spangher Ferenc és Gergely Sándor plasztikáira is, az ő pályájuk viszont gyorsan megszakadt.

Az expresszionizmus fontos alakja Kassák felfedezettje, Máttis Teutsch János volt, akinek ekkoriban keletkezett műveit erős színek, vad formák jellemezték. Az aktivizmus forradalmiságát Bortnyik Sándor közvetítette elemi erővel, motívumai ennek megfelelően leegyszerűsítve jelentek meg egy darabokra szedett térben. Művészete az 1918-as év után vált egyre komorabbá, e műveiben a korai picassói kubizmus hatását érzékeltette (pl. Vörös gyár), majd a baloldaliság szimbólumrendszerét használta fel.

Az 1915-től rendezett kiállítások fő témája a sajtó és a háború, illetve az e téma körül csoportosított művek voltak. Az 1918-as belgrádi tárlat a háború elesettjeinek megsegítésére nyílt, ám a végeredmény egy erkölcsi - háborúellenes - magatartás felvállalása lett, melyet a nagybányai hagyományok képviselőitől kezdve az aktivistákig minden kiállító alkotó vallott. A politikai események hatására azután 1919-ben betiltották a Ma folyóiratot, a Tanácsköztársaság bukása után pedig a művészek nagy része emigrálni volt kénytelen. A magyar avantgárd története itt ért véget, bár Kassák 1920-ban még újra tudta indítani jelképes erejű második folyóiratát, a Má-t.

Forrás: Képzőművészet Magyarországon (Tárlatvezetés)
             http://www.hung-art.hu/index1h.html

Az aktivizmus és a magyar avantgárd
(részlet)

Az aktivizmus

Az aktivizmus mint magyarországi avantgárd jelenség esetében is az irodalmi és a képzőművészeti törekvések közös jelentkezéséről beszéhetünk. Megszületése Kassák Lajos nevéhez fűződik, aki az 1915-16-ban kiadott A Tett (elnevezésében utal a német Die Aktion című újsággal való rokonságára), majd betiltása után a MA folyóirat köré szervezte meg a leghaladóbb hazai művészeket, írókat, gondolkodókat. Szellemiségében a korszak legjelentősebb külföldi avantgárd folyóirataihoz kapcsolódott, a társadalom átalakításának analógiájára a művészet radikális megváltoztatásának igényével lépett fel.

A Nyolcak művészcsoport egységes programmal nem rendelkező, hamar elbizonytalanodott társasága után az aktivisták jóval radikálisabb társadalmi, világnézeti, művészeti elképzelésekkel léptek fel.

"A MA nem egy újabb művészeti iskolát akar, hanem egy egészen új művészetet és világszemléletet." - írta a folyóirat képzőművészeti kritikusa Hevesy Iván 1918-ban. Nem véletlen, hogy az aktivisták szerepet vállaltak az 1919-es Tanácsköztársaság művészeti átszervezésében is. A Nyolcak közül Tihanyi Lajos csatlakozott a MA köréhez, egyik legjobb portréját Kassákról festette (Kassák Lajos arcképe, 1918). Maga Kassák illetve sógora, az aktivizmus másik meghatározó alakja Uitz Béla 1916-ban a kecskeméti művésztelepen dolgoztak, ahol Kmetty János (Kecskemét, 1912; Mennybemenetel, 1913) és Perlrott-Csaba Vilmos kubista szellemiségű művészete döntő hatással volt rájuk. Kmetty több művének reprodukcióját közölte a MA folyóirat is.

Kassák jelentős írói, költői munkássága mellett a 20-as évektől a tiszta geometrikus formákból szerkesztett Képarchitektúra mint az új esztétikai forma meghirdetője volt ismert.

A Tanácsköztársaság bukása után, a bécsi, a berlini és a moszkvai magyar emigráció megpróbálta immár külföldön folytatni a háború alatt kimunkált elvek szerinti művészeti programot. Uitz Béla a Tanácsköztársaság idején plakátot (Vörös katonák előre!) illetve forradalmi pannókat tervezett, ezért 1920 után előbb Bécsben, Párizsban, majd Moszkvában élt. Az orosz konstruktivista hagyományok nyomán született meg az Ikonanalízis című főműve 1922-ben. Nemes Lampérth József Berlinbe emigrált, majd egy svéd gyűjtő meghívására Svédországban dolgozott. 1911-es Önarcképe óta következetesen festette jellegzetes sávozott festéssel készült képeit. Konok, megalkuvást nem ismerő életszemlélete a legeredetibb progresszív festők közé sorolják művészetét (Háttal álló női akt, 1916). 1920 után ugyancsak kiszorult a magyarországi művészeti közéletből a brassói származású Mattis Teutsch János. Korai munkáinak hajlékony vonalvezetését megőrizve (Napraforgók, 1910 körül) sikerült kifejlesztenie sajátosan elvont, mégis hangulati festészetét (Lélekvirágok), amely stilárisan a berlini Sturm folyóirat köréhez kapcsolható. Bortnyik Sándor elősorban illusztrációival jelentkezett a MA hasábjain, grafikai tevékenységét az emigrációs időszakban is folytatta (MA-album lapok, 1921). Festményein a metafizikai tér megjelenítésére törekedett, ahol a főszereplő a mechanikus kor sokértelmű bábuja (Az új Ádám, Az új Éva, 1924).


A magyar avantgárd

Az a nagy erjedés, ami a tízes évek elején a Nyolcak munkásságával indult meg, a társadalmi forradalom eszméje mellett felzárkózó művészek csoportosulásában érte el tetőfokát a háború utolsó éveiben. Az aktivizmusnak nevezett irodalmi, művészeti mozgalom fokozatosan alakult ki a Kassák Lajos által szerkesztett Tett, majd annak betiltása után a Ma című folyóiratok körül.

Az aktivizmus két markáns tehetségű festője Nemes Lampérth József és Uitz Béla volt; mellettük említendők Bortnyik Sándor és Kassák Lajos festményei és Pátzay Pál szobrai, amelyek az emberi alak expresszív torzításával folytatott kísérletekről tanúskodnak. Ferenczy Bénit 1919-ben a kubista plasztikai formálás hatása érintette meg, eredménye az Álló fiú című szobra. Kassák a húszas években festette képarchitektúráknak nevezett síkkonstruktivista kompozícióit. Uitz emigrációja kezdetén hasonló kísérleteket folytatott művészi analízis sorozatával és Bortnyik is ezen az úton haladt a húszas évek elején, Weimarból való hazatérése után kezdődő, metafizikus-szürrealisztikus korszaka felé. Az ő műveikkel zárul a Nagybányától az aktivizmusig ívelő szakasz.

A 20. század első felének magyar művészetet két nagyobb periódusra tagolják. Az első szakasz, a tágabb értelemben vett századforduló, a múlt század utolsó éveit és századunk első két évtizedét foglalja magában, a millennium körüli évektől az első világháború végéig terjed. A második szakasza a két világháború közötti korszakot jelenti.


Kecskeméti művésztelep

A neósok színrelépését követően a nagybányai művésztelep különböző felfogású művészei között egyre erősebbé vált az ellentét. Az alapító generáció tagjai közül Iványi Grünwald Béla követte leginkább az aktuális művészeti változásokat, és az 1906-ban jelentkező fiatal generáció új stílustörekvéseit egyedül ő támogatta (Nagybányai táj a Gutinnal, 1906). Amikor kiéleződött a konfliktus, 1909-ben engedett Kecskemét város hívásának, és fiatalabb kollégáival ill. tanítványaival együtt (Perlrott-Csaba Vilmos, Bornemisza Géza) egy ottani művésztelep megalapítása mellett kötelezték el magukat. A művészek 1911-1912-ben költöztek az alföldi városba, ahol az első világháború végéig a Képzőművészeti Főiskola növendékei mellett számos jelentős avantgárd művész is megfordult (Uitz Béla, Kassák Lajos; Kmetty János (Kecskemét, 1912).


A neósok

A nagybányai művésztelep második generációjának művészei már nem Münchenben, hanem Párizsban tanultak, és ott bekapcsolódtak a legfrissebb művészeti törekvésekbe. A legtöbben a Fauves-ok körébe kerültek, egyesek Matisse-nál tanultak (pl. Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza), mások együtt állítottak ki vele (Czóbel Béla, Ziffer Sándor), és ezt a stílust magukkal vitték Nagybányára is. Itt 1906-ban Czóbel Béla robbantott ki forradalmat Párizsban festett képeinek bemutatásával. A síkszerű kompozíciókon az intenzív színekkel kitöltött felületeket erős körvonalak határolják, a formák leegyszerűsítettek. Ez a "neós"-nak nevezett stílus (a szó a "neoimpresszionizmus" lerövidítéséből ered) került át aztán Kecskemétre és Budapestre, és ebből az irányzatból nőtt ki illetve túlnyomórészt ezekből a művészekből formálódott 1909-ben az első magyar avantgárd művészcsoport, a később Nyolcak néven kiállító "Keresők" is (pl. Czóbel Béla, Tihanyi Lajos).


Nyolcak

1909-ben A MIÉNK tagjai közül nyolc művész kivált és még ugyanabban az évben "Keresők" néven szervezett kiállítást. 1911-es második kiállításukon már "Nyolcak" néven szerepeltek. A csoport tagjai: Kernstok Károly, Berény Róbert, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Czigány Dezső, Orbán Dezső. Harmadik és egyben utolsó kiállításukon 1912-ben már csak négyen vettek részt (Berény, Pór, Tihanyi, Orbán).

Forrás: Kulturális enciklopédia / Művészettörténeti korszakok
             http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/aktivizmus.htm