Borbereki-Kovács Zoltán bronz-portréja |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Bényi László: "Vár Aba Novák" | ||
| Juhász Gyula versei | ||
| Karinthy Frigyes: A körhinta | ||
| "Aba-Novák a legdrágább" | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
. . .
Aba Novák iskolájában összesen két évig dolgoztam. Az itt töltött idő emlékére a mester a "Felsőbányai körmenet" című, virtuóz rézkarcával ajándékozott meg, megtisztelő, meleg hangú dedikációval. További éveimre is sorsdöntő volt Aba Novák gondoskodó barátsága. Festőtanulmányaim folytatásának érdekében kétéves gyakornoki ösztöndíjra javasolt a Képzőművészeti Főiskolára, amit meg is kaptam. ...
Egyre nagyobb kedvvel jártam kiállításokra, s az egyik napon, a Mária Valéria utcai Fränkel Galériában megismerkedtem Aba Novák Vilmos művészetével. Itt találkoztam először képeivel. Nála Giacometti sem tudott volna választani élet és művészet között, mert e képeken együttesen volt jelen mind a kettő. Különösen az "Árvíz" című képe tartott fogva. Még most is előttem van: "Jön az ár! Felkúszik a házak, istállók gégéjére, kiönti belőlük az embert, s a barmot. Felkergeti őket a sziklahegy csúcsáig, ahonnan feljebb nincsen út, csak jajdulás, vagy visszanézés a rettenet, az árvíz tükör arcába."
Élményemet elmeséltem Rákosligeten, Berky Liliéknél, akiknél gyakran megfordultam.
- Lili néni, én Aba Nováktól szeretnék festeni tanulni.
- Ismersz nekem - hangzott a meglehetősen szokatlan válasz.
- Hogyne vóna - tette hozzá Gózon Gyula, még nyakatekertebben halandzsázva.
Tréfálnak? ... Viccelnek? ... Én komolyan beszéltem.
De nem tréfáltak.
Másnap Gyula bácsi, fütyörészés közben - fejét földre szegezve és ide-oda lóbálva, ahogy szokta - felém dörmögte:
- Vár Aba Novák.
Aba Novák iskolája akkor Pesten, a Klotild-palota 1. emeletén volt. (Később a mai Astoria szomszédságában lévő műterembe költözött.) A mester - akkor 38 évesen - korpulens alakjával, határozott gesztusaival családfő-atya benyomását keltette bennem, holott ő hívott minket, növendékeket "atyának". Engem később "sofort tehetség"-nek nevezett, ami módfelett lelkesített.
Hollósy Simon lehetett ilyen fulmináns, lenyűgöző egyéniség, akiért növendékei otthagyták a nagyhírű akadémiát, sőt később Nagybányára is követték.
Aba Novákot elsősorban embersége miatt szerettük. Nemcsak rajzainkra figyelt, fejlődésünket irányította, hanem sorsunkra, problémáinkra is. Aki rászorult, az - mint Mednyánszky csavargói - a műteremben alhatott. Akitől lábbelije búcsúzott, megkérdezte: "Hányas cipőt hord, atya"? Ám nemcsak vagabund tanítványai voltak, mint Rozs Jancsi, akit kőművesként fedezett fel, hanem tehetősebb növendékei is. Ott dolgozott pl. Széchenyi Irma, a neves úrlovas, Tölgyessy Artúr, vagy a mártírhalált halt Révay Kálmán és Hajnal János, aki már ekkor kitűnt jó rajzaival; később Rómában ismert egyházi festő lett. Sok tanítványa szétszóródott a világba. A tehetséges Marosán Gyula Torontóban, Rozsda Endre Párizsban lett neves művésszé. Jelentős festővé vált Duray Tibor, aki az 1935-ös párizsi világkiállításon a magyar és francia kapcsolatok történetét ábrázoló, Grand Prix-t nyert pannóin segédkezett Aba Nováknak. Redő Ferenc, aki később faliszőnyeg-tervezésre tért át, ugyancsak Aba Novák növendéke volt. Polonyi Elemérrel New Yorkban, Münchenben és Leányfalun "szoktam" találkozni.
Aba Novák Vilmos búcsúztatása amerikai útja előtt. 1935.
Elöl középen Fényes Adolf, Bényi László, Pátzay Pál; hátul Iványi Grünwald Béla, Szőnyi István, Aba Novák Vilmosné, Szőnyi Istvánné, Aba Novák Vilmos, jobbra Patay Mihály
Ha néhanapján távol volt a mester, Iványi Grünwald Béla korrigált helyette. Iványi neve, mint az egyik legrangosabb magyar művészé, sokat mond, de korrektúrájában tartózkodó volt, nem mondott sokat.
Egyszer megállt mellettem, szótlanul nézte rajzomat, majd felállított, és leült helyettem, "ezt így" mondta, aztán megint egy "ezt így" következett, és még néhány, s a korrektúra véget ért.
Aba Novák a formák, a szerkezet erőteljes és határozott hangsúlyozására hívta fel figyelmünket: "Szobrot lehessen készíteni a rajzról, oly szervesen és tisztán kapcsolódjanak egymáshoz a formák. Az artisztikum önmagában nem elég, a modell egyéniségét is tükröznie kell a rajznak." A plaszticitásnak ez a Cézanne művészetére visszautaló hangsúlyozása tapasztalható Szőnyi és Patkó ez időbeli stílusában is.
A három jó barátról tréfás versikét faragtak a növendékek
"Aba Novák, Szőnyi, Patkó
Nem rúgja szét őket hat ló."
Ám a tréfából tragédia lett. Korán szétrúgta őket az a hat ló, amelyik halotti kocsijukat vitte. Patkó 46 évesen, Aba Novák 47, Szőnyi 65 éves korában hunyt el. Korai haláluk felmérhetetlen vesztesége a magyar és az egyetemes művészetnek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Aba Novák tanítványa lehettem, és hogy 1933-ban, Jászszentandráson láthattam, mily zseniálisan vitte falra a táblaképein megteremtett forma tisztaságot monumentális festészetében.
Forrás: Bényi László: Körhinta : emlékforgácsok egy festő naplójából
Szerzői kiadás, Budapest, 1991, 12-15. oldal
Élet
Elnéztem sokszor a vásári zajban
A tarka körhintát, amint forog,
Legények, lányok milyen komoly arccal
Utaztak rajta, boldog vándorok.
Keservesen szólt a sípláda, ócska
Únt dallamot kavarva és kopott
A sok faló és ásított a gazda,
A hajtót fárasztotta a robot.
De a nép tódult és tartott a játék,
Csak mindig mások ültek a lovon
S ha jött az este s elterült az árnyék,
Sötéten és üresen állt a sátor,
Mint aki félve kérdezi magától,
Hová repült ujjongó mámorom.Ringlispil
Tükrös lovakkal és hattyúfogattal
Tündéri gyorsan körbe-körbe nyargal.
Aki felül rá, menten égbe szédül
A földöntúli nagy gyönyörűségtül.
Mezítlábas gyerek meredve rája
Gondolja ezt, míg szól a muzsikája.
Magam is így a porból bámulom csak,
Kik az élet körhintáján ragyognak.
Kik rám magasból, nem szédülve néznek,
Tündéri gyorsan szállnak és enyésznek.
Forog a hinta és forog a sors is
S végül leszáll a gőgös és a gyors is!
Forrás: http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs193401.htm#31
http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs192402.htm#52
Indul.
A cifrára meszelt falakon hirtelen összemosódnak, szertefolynak most a naiv, boldog tájképek: messze mezőket, bodros vizeket, távoli vitorlákat ábrázolók. Csikorog a tompa faváz és borzolódva libegni kezdenek odafönt a festett rongydarabok. Ferdén nekilódulva áll a vezető középen, a tükrös, üveggyöngyös oszlop terebélyén. A gépzongora zengeni kezd.
Nyihorászó, aranyveretű ló. Himbáló, terpesz hintó mögötte: kékre meg sárgára mázolt baldachin. Görbe strucc, üvegszemű, meredt zsiráf. Fürge, furcsa, fafényű zebra. Lakkos, tükröző elefánt füle mögött bizsegnek, fújdogálnak a bojtok, rojtok. A feje üvegskatulya, tompora tükör. Rézgyűrűk csörögnek a lábán. Nyitott szájából titkosan, mereven vigyorog elő a fanyelv. Én kisfiú voltam, én féltem. Eleinte szégyelltem magam a többi ember előtt és messzi mezőket, bodros vizeket, távoli vitorlákat bambán bámultam a meszelt falakon. Valaki kézen fogott és mert vonakodtam, egyszerre fellökött a csikorgó, tompa favázra és nevetve intett: ne félj, csacsi! látod, a többi is. És egyszerre csikorogni kezdett a tompa faváz és libegni kezdtek a festett rongydarabok. Hahó!
Hahó! Forog a váz. Minden összefolyik. Zörögnek a pántok, síkosan elnyúlik a kör. A xilophon zsibongva harsog. Rugókon hullámoznak a fehér paripák. Szabályos, egyre sebesebb ütemekben csillannak meg a forgó, cifra keretű tükördarabok. Egyre sebesebben libegnek a rongyok - a fehér paripa merev nyitott szája marad csak mozdulatlan egy torz, fafényű vigyorban. Sárgaruhás, karcsú és domború leány ül rajta féloldalt és előrehajlik. Hahó!
Hahó!
Halljátok a visszhangot? A mezők verik vissza és a távoli, elmaradó sziklák. Most bódulni kezd a zavaros zongoraszó. Most tágulni kezd riadt, szomorú szemem és aprókat, gyorsakat, egyre sebesebben, lüktetni kezd a tüdőm. Most nehéz verítékszag vegyül az olcsó, tarka ruhák és pomádés, durva fejek szagába. Zavaros kábulat gomolyog - ködök és gomolyok - de egyszerre tisztulni kezd és forró világossággal látni kezd az agyam. Hahó!
Hahó! Színek és formák és hangok vakítóan, élesen és elhatárolva zsibonganak és egyszerre látom és egyszerre értem meg mindegyiket. És amint egyre világosabb lesz agyvelőm: egyre jobban sötétül el szívem, mintha szakadékba zuhanna. Szédülök.
Szól a xilophon. Hahó! A sárgaruhás lány odaszorítja testét a paripához és előrehajlik. Szoknyája örvényleni kezd körülötte s a fehérharisnya kivillog. Nedves a szája és haja homlokába csapzik. Egy mesterlegény kurjogatva feléje nyújtja a nyakát. A leány szilajul lendül vissza. Vigyorogva mered előre a megnyúlt paripa. Hahó!
Miért mindez a szörnyű zsivaj és hová rohannak ezek? Őrület száguld a paripákon? Hiszen ez a leány nem tartja már magát lábát átvetette a ló feje fölött, két combjával átszorítja a nyerget, testét vadul visszadobja, melle kifeszül és haja vészesen lobogni kezd.
Borzasztó. Mi történt itt? Bordó karikák suhognak fütyülve a szemeim körül. Most megláttam a leány nyirkos, tétova ködökben úszó szemeit. Remegve, riadtan meredek reá. Rekedt röhögést hallok és karok nyúlnak a levegőbe. Valaki megfogja a lábát. A leány sikongva viháncol, aztán lihegni kezd. Zsivajgó lárma kavarog. S az egészet, mintha vasharangot kongatna egy súlyos, lassú kalapács: úgy kiséri a szívem nehéz dobogása.
Jaj, jaj. Nehéz veríték és tikkadt leheletek öntik el az arcomat. Egy tükörben egyszerre meglátom magam és riadtan hőkölök vissza. Kié ez az ismeretlen, rettenetes fej, duzzadt arccal, zavaros és dagadt szemekkel? Ki vagyok én? Mit akarnak azok ettől a leánytól? Mit tolakodnak, mit lökdösik egymást körülötte, mit lihegnek, mit röhögnek, mit nyomakodnak, mit verekesznek? Mit csinálnak azok ott a homályban? Rettenetes! Nem bírom tovább. Előre hajlom, összekuporodom - s ím egyszerre lentről, lentről a mélyből, - mintha elhagyott, távoli sikátorokból kúszna elő: - panaszos, szívettépő hang csuklik... egy kutya halk, vinnyogó nyöszörgése... Figyelni kezdek - és szívem megdermed a rémülettől. Rájövök, hogy belőlem jön e hang - egy kutya szűköl és vonít elszorult torkomon keresztül - egy kutya szűköl és nyöszörög tüdőmben... egy kutya lihegő nyelve lóg ki párologva remegő ajkaim közül...
Ó jaj!... Nekem is... Nekem is... Én is... Én is... Én is akarok... Én is akarok...
És most kavarogj, vadul, diadalmasan, fülsiketítő gépzongora! Most libegjenek a kopott bársonyok és tarka selymek és százféle szín szikrázzék a fényben. És nehéz illatokban és szakadó verítékbe ázzék a sárga, örvénylő selyemöltöny... Csörögve verődnek össze az üveggyöngyök, mint vacogó fogak a láz borzongásaiban. Vacogok. Reszketek. Nyöszörgök és szűkölök. Hadd abba veszekedett, átkozott barom, hogy ezek itt meghallják, amit tátogó szájam dadog. Halljátok, zsírfejű munkások, szennyes, tarka ruhák... halljátok, izzadt, forró cselédek... Kalárist adok nektek és karperecet... Halljátok, odaadom a kék mezőket, boldog vizeket és távoli vitorlákat... Ezekből a fülledt rongyokból kell nekem... Sárgaruhás leány, te förtelmes és iszonyú, te süppedt és sárgaszemű... te szennyes és lihegő... hallod-e? Az én álmaimat odaadom neked, a végtelen kékséget és örökkévaló messzeséget, hogy magamhoz szoríthassam a melled... Hallod-e? A melled!... A tarka és gyönyörű selymek, a cifra üveggyöngyök és aranykeretű tükrök között.
Ó nyomorúság!
Forrás: Nyugat, 1910. 12. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00058/01648.htm
"Aba-Novák a legdrágább"
(Újsághír a HunBook honlapjáról)
Aba-Novák Vilmos Vurstlija a művész legnagyobb méretű cirkusz-képe, ennek megfelelően borsos áron értékesítette a Kieselbach Galéria őszi árverésén: 36 millió forintért kelt el a védett alkotás.
Telt ház, néhány időközben visszavont, és még több áfával terhelt tétellel kezdődött a Kieselbach Galéria aukciója a Vígszínházban. Egy-egy áverés előtt sokan próbálják megjósolni a gyűjtők és befektetők esetleges stratégiáját a politikusok által hangoztatott gazdasági csoda/csőd, pangó ingatlanárak, euró közeli/távoli bevezetésének fényében. Nos, mivel az összesített forgalom meghaladta a félmilliárd forintot, anélkül, hogy egyetlen kimagaslóan értékes tétel torzította volna az összképet - szóval kifejezetten komoly vásárlókedv mutatkozott a felkínált 230 festmény és grafika iránt. Az olcsóbb és drágább kategória darabjai egyaránt több licitet hívtak elő, a rajzokért és a főművekért is meg kellett küzdeniük a vásárlóknak.
Aba-Novák Vilmos 1930-as Vurstlija az igen kedvelt cirkusz-sorozat legméretesebb példánya, 36 milliós leütési árával pedig legdrágább is lett minden eddig árverezett Aba-Novák mű közül.
Vaszary János Kalapos fiatal nő a Riviérán című képe utolsó tételként 25 millió forintot ért, ettől 3 millióval maradt el Farkas István Babonás délután című 1930-as műve. Szőnyi István múzeumi kvalitású - és méretű - festménye, a Beszélgetők, melyet most védetté nyilvánítottak, 17 millióért kelt el.
Gulácsy Lajos festmény-értékű krétarajzát (Fiatal lány, 1910 körül) 16 millió forintért vitték el, és ugyanennyit ért Munkácsy Mihály A bogrács című korai műve, amelyet láthatott a közönség a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy kiállításán.
Az árverés ha nem is legértékesebb, de mindenképpen emlékezetes tétele volt Gadányi Jenő Konstruktív csendélete, mely egyedinek tekinthető az életműben. Tízmilliós leütési ára a kép minőségét tekintve óvatos, mégis a legmagasabb érték, amit Gadányiért valaha fizette.
Forrás: HunBook könyváruház, online múzeum, antikvárium
http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=11
