1873 - Olaj, fa, 99x80 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Oelmacher Anna elemzése | ||
| Végvári Lajos írása | ||
| Szabó Júlia írása | ||
| Székely András elemzése | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A Rőzsehordó erdei út szélén ülő, piros fejkendős, fáradt mozdulatú asszony, hátán rőzseköteggel. A mélyzöld erdő előtere rózsaszín-sárgás, agyagos út, melynek két széle fűvel fedett. Könnyű volna azt gondolni, hogy a piros kendő és mögötte a zöld erdő a kiegészítő színek hajlékonyságával illeszkednek. Kiegészítő színek a piros és a zöld, valamint a kék és a sárga. Ezek egymás mellett alkalmazva, fokozzák egymás színerejét, hatását. Legnagyobb színerővel bír a piros és egy kevés belőle uralkodhat a képen. Ilyen olcsó eszközökhöz Munkácsy soha nem nyúlt. A zöldnek a mélye, a pirosnak a tartott hangja és a fehér blúz adják e képnek igazi munkácsis színjellegét.
Forrás: Oelmacher Anna: Munkácsy Mihály (1844-1900) ("Művészettörténeti Kiskönyvtár" sorozat)
Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1953, 9. oldal
A mai néző számára - aki ma már nem érti annyira azokat a problémákat, melyek a nagyobb formátumú, történelmi jellegű életképekben fejeződtek ki - ezek a kisebb méretű munkák képviselik leginkább Munkácsy igazi értékeit. A "Köpülő asszony" tiszta körvonalai, világos, ritmikus tagolása, tartózkodó koloritja és kifejezőerejének gazdagsága Courbet "Kőtörők"-jére vagy Millet "Köpülő asszony"-ára emlékeztet. A "Búcsúzkodás" két szegény asszony találkozásán keresztül az emberi szolidaritásnak, a nyomorban is kivirágzó, mély emberi érzelmeknek megkapó kifejezése. A "Rőzsehordó nő"-t Barbizonban festette, Paál László - nagy tájképfestő barátja - közelében, s ezt a képét a nehéz munkától fáradt ember magába roskadása és a természet szabad tenyészete közötti ellentétre építette fel. Ez a kép egyébként szoros kapcsolatban áll Millet "Szőlő-munkás"-ával, de azt a pszichológiai kifejezés mélységében, a jellemzés sokszerűségében felülmúlja. Ezeket a kompozíciókat az előadás realista igazsága, a faktúra szenvedélyes formálása, a világos kompozíció, a XIX. század realistáinak legjobb alkotásai mellé helyezi.
Forrás: A magyarországi művészet története, Corvina Kiadó, 1970
Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében c. fejezet, 429. oldal
Rőzsehordó nő című képét barbizoni tartózkodása alatt kezdi el. A szép természeti környezet lazán, világosan megfestett képét nem érzi önmagában teljesnek, s hazatérve a kép előterébe egy fáradt parasztasszonyt fest. A tehertől meggörnyedt asszony szinte belesüpped az útszéli füvek közé, arcán fáradt szomorúság látszik. A zárt formákból épült tömbszerű nőalak elválik a háttértől. A festő mély pszichológiai eszközökkel próbálja kifejezni küzdelmes életét. A kép világos színei sem tudják ezt a szomorú hangulatot elfelejtetni.
Forrás: Szabó Júlia: Markó, Barabás, Munkácsy ("Az én múzeumom" sorozat)
Képzőművészeti Alap, Budapest, 1972, 28. oldal
A "Rőzsehordó nő" Munkácsy egyik legszínesebb, épp ezért legtöbbet reprodukált képe. A háttérben látható táj és a nőalak viszonya Courbet és Millet népi tárgyú képeit idézi. A zöld fű és a piros kendő színe vidám és megnyugtató harmóniát teremt a kötény kékjével és az ingváll fehérjével. De ez a derű egyszersmind az alapvetően komor téma drámai hatást fokozó ellenpontja, hiszen a kép egy nehéz munkát végző, elfáradt asszony rövid pihenését mutatja be. A fájdalom megértése és átélése, ez a tiszteletre méltó emberi magatartás - amely a kor festői közül az impresszionistákra kevéssé volt jellemző, és a posztimpresszionisták szenvedélyes segíteni akarásában, Van Gogh hivatástudatában, a bennszülötteket védő Gauguin igazságérzetében, Toulouse-Lautrec groteszk és kegyetlen társadalombírálatában bontakozott ki - Munkácsy realista művészetének egyik legértékesebb vonása.
Forrás: Székely András: Munkácsy, Corvina Kiadó, Budapest, 1977, 6. kép
