1886 - Olaj, vászon, 111,2x167 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
|
A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból |
||
| Oelmacher Anna írása | ||
| Végvári Lajos elemzése | ||
| Székely Zoltán elemzése | ||
| Genthon István írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A falusi bíráskodás a múlt század utolsó évtizedeiben még mindig kedvelt témája népéletkép-festészetünknek, de eltűnik a betyár alakja, hogy helyt adjon új delikvenseknek: ez esetben a kárvallott cigánynak, aki bepanaszolja a módos gazda fiát, mert eltörte a hegedűjét, kenyéradó szerszámát. Egy asszony és a banda négy tagja jött tanúskodni mellette. A képen, a főszereplő mögött várakozó tekintettel tömörül a többi cigány. A bíróhoz fordultak, valamelyes reményük lehetne igazságos meghallgatásra. Ha azonban a gazda fiát nézzük, amint karbafont kézzel, panyókára vetett kabátkájában már régen felmérte a maga rangbéli felsőbbségét, akkor akár le is beszélhetnénk őket a további bizonykodásról: a per eldőlt réges-régen...
Bihari itt is tanújelét adja nagyszerű karakterérzékének. A cigányarc elevenségét, a perzselő tekintetet, hirtelen dühüket, földhöz csapott kalapjukat senki nem tudta így megfesteni. Elbeszélő tehetsége ilyen módon is kiemelkedik a kor festészetének hamisan népieskedő, leereszkedő modorú falusi életképei közül.
Forrás: http://www.hung-art.hu
A kompozíciós megoldás még bizonyos fokig Munkácsy módszerére emlékeztet. A kép középterében nyújtózó asztal egyik végén a bíró ül, másikon egy álló alak, aki nem panaszos és nem bepanaszolt. Az álló sorban elöl a cigány tragikomikus alakja, kezében az összetört hegedűvel, a muzsikusok kíséretében. A vasárnapiasan kiöltözött legény - a vádlott - hihetetlen öntudattal áll, mint aki jól tudja, hogy a cigánynak itt úgysem lehet igaza. A bíró arcán is a rejtett mosoly azt bizonyítja, hogy nem különösen érinti a cigányt ért sérelem. A menyecske is csak mulat. A nagyon szépen festett füstös-fehér falak, a bútorok és emberek tiszta rajza, tartózkodó színei a XIX. század legjobb magyar művei közé sorolják ezt a képet.
Forrás: Oelmacher Anna: Deák Ébner, Bihari, Fényes ("Az én múzeumom" sorozat 30.)
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1970, 17. oldal
Szolnokon festett művei hozzák meg számára az első sikert. Az 1886-os őszi kiállításon bemutatott "Bíró előtt" című festményét - bár a Munkácsy-díjra hiába pályázott - a király megvette és 600 forintos Társulati Díjjal is jutalmazták. Ez a kép Bihari egyik legnépszerűbb és legsikeresebb alkotása. Míg a "Kereszttűzben"-t Munkácsy modorának az utánzása jellemzi, a "Bíró előtt" már tónusaiban ezüstös, új modora tudatos törekvéseinek gyümölcse, amit ő maga így fogalmazott meg: "Arra törekszem, hogy a kép technikája világos és egyszerű legyen, a színek átlátszóak, az egész harmonikus." De nemcsak az előadás egyszerűsége, tisztasága, ezüstös tónusa teszi rokonszenvessé ezt a művet, hanem emberábrázoló ereje és szelíd humora is. A "Bíró előtt" sok tekintetben rokon a 19. századvégi adomázó képekkel, de tartalma nem merül ki a hangzatos címben, az első benyomásra kedélyes és mosolyogtató jeleneten túl is további élményeket nyújt a figyelmes szemlélőnek. A cigányok Bihari adta jellemzése: pl. a falusi hatalmasságok iránti gyermekesen naiv csodálatuk, elbeszélésük szenvedélyessége, megjelenésüknek félszeg komikuma épp oly komoly emberábrázoló képességre utal, mint a bepanaszolt nagygazda fiának fensőbbséges, öntelt tekintete, a nevetve pipázó jegyző, vagy az ugyancsak befelé nevető, de kifelé komikusan hivatalnokos és ítélkező komolyságot kifejező bíró. Maga a kompozíció módja rendkívül rokonszenves. Bihari a három főhős alkotta háromszöget különböző alakok felsorakoztatásával sokszerűvé tette, különösen a cigányok csoportja értékes, ezüstös háttér előtt kibontakozó, váltakozóan sokszerű kontúrjaikkal. A "Bíró előtt" tehát gondos és elmélyült munka, amelyben Bihari Munkácsy kompozíciós modorát összeegyeztette a müncheni festészet és a párizsi realista iskola eredményeivel.
Forrás: Végvári Lajos: Szolnoki művészet 1852-1952, Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1952, 37-38. oldal
A falusi bíró "hivatalszobájában" ott ül maga a bíró, az eseten kedélyesen mosolygó, pipázó jegyző, a sarokban öreg paraszt ül, az ajtóban menyecske áll, aki a szoba közepén délcegen álló "duhaj" legényt nézi, aki kissé rejtetten ugyan, de kétségtelenül főhőse a képnek. A festmény minden alakja - még a cigányok is - rokonszenvvel ábrázolt, kitűnően karakterizált, tipikus képviselői a századvégi magyar falunak. A környezet is jellemző. Az előadásmód konkrét, befejezett, életteli. A kép legpozitívabban jellemzett alakja az erőtől duzzadó szépszál parasztlegény. Ezt az egészséges, a maga erejében bízó népi típust állítja szembe a művész a feudál-kapitalista társadalom perifériájára taszított, elhanyagolt és megalázott cigányokkal, anélkül, hogy ő maga is megalázná őket a képen, mert inkább jóindulatú szánakozást éreztet elesettségük és toprongyosságuk iránt. A bíró és a jegyző leereszkedő jóindulattal hallgatja a prímás panaszát. Az egész képet "jóízű humor" hatja át, amely arra utal, hogy "minden elsimul, nem történt nagy baj, legyen békesség". Igen, "legyen társadalmi békesség". Ezt sugallja közvetlenül a kép a jótékony humorral és ez fedi el, tompítja le a mű kritikai élét. A parasztlegény a bíró előtt áll. Akármilyen kis, "bocsánatos" bűn terheli, mégis ő itt a bűnös: duhaj, garázda, stb. - tehát a kép azt bizonygatja a szelíd humor hangján, hogy szükség van a paraszt megrendszabályozására. S még azt az érvet is felhasználja, hogy "a cigány is ember" - tehát megindítóan "humanista". Kik állnak itt szemben egymással - a tényleges ellenfelek: a falu urai és a dolgozó paraszt vagy a parasztlegény és a cigány? Az ügyből nem lesz nagy baj, ez sugárzik az egész ábrázolásból. Nem lesz tehát igazságszolgáltatás sem - inkább a kölcsönös elnéző bocsánat jó hangulata oldja meg, higítja fel a fogas "problémát". A festő nem foglal állást, a kis civakodás ügyében sem, nemhogy a valóban döntő, valóságos bajokból éreztetni próbálna valamit.
Forrás: Székely Zoltán: Bihari Sándor emlékkiállítás (részlet a cikkből)
Szabad Művészet IV. évf. 1950. december, 499-502. oldal
Párizsból hazatérve Szolnokon dolgozott s a vidéki élet mindennapi képeit tanulmányozta. Itt született meg rendkívüli sikerű képe, a Bíró előtt (1886, Budapest, királyi vár), a magyar zsánerképek egyik legjobbika, melyen a vidéki bíró színe előtt megjelenő cigányok bepanaszolják a duhaj legényt, ki a hegedűt eltörte. Embereket festett, nem modelleket. Tősgyökeres humora, kitűnően megelevenített figurái miatt vált országosan népszerűvé, hozzá lehet tenni, hogy erős valószerűsége és ezüstös fehér háttér elé állított finom kompozíciói miatt is figyelmet érdemel. Az alakokban, főképp a ruházatuk érzéki erejű, s éles ecsetvonásokkal való megjelenítésében Munkácsy hatása félreismerhetetlen. Az irodalmi elem, a mese ezúttal is nagy szerepet játszik, de nem akkorát, hogy a kép festői értékeit nyomná. Az addigi zsánerképekkel szemben a humor, mely nem vált anekdótázássá s a keresetlenség újítást jelentett. Bihari megérdemelte a sikert.
Forrás: Genthon István: Az új magyar festőművészet története 1880-tól napjainkig
Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1935
