Medaillonok a Műcsarnok perisztiljében |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Műcsarnok | ||
| Deák Ebner falfestményei | ||
| Deák Ebner művészi elvei | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Kartonok a Műcsarnok falfestményeihez (Deák-Ébner vázlatkönyvéből)
A Hősök terén álló bazilikális alaprajzú épület 1896-ra, a honfoglalás 1000 éves évfordulójának ünnepségeire készült el, Schickedanz Albert műépítész tervei szerint.
Az épület főmotívuma a hatoszlopos bejárati portikusz korinthoszi oszloprenddel. Hátsó falán Deák Ébner Lajos háromrészes freskója a szobrászat kezdetét Vulkán és Athéné alakjával, a művészetek kútforrását Apollóval és a múzsákkal, s a festészet eredetét a szerelmes pásztorral az antik legenda szerint ábrázolja. A közbenső képeken a festészet és a szobrászat allegorikus alakjai szerepelnek.
Forrás: Műcsarnok
http://www.mucsarnok.hu/main.php?lang=hu&cm=ept&cm2=&
. . .
Általában Ebner kirándulása a falképfestészet terére nem szerencsés. A falfelület egészen más stílust, művészi egyéniséget és iskolázottságot követel, mint a kisméretű és közvetlen természet-szemléleten alapuló zsánerkép, vagy "paysage intime". Ebner nem találta meg és nem érezte át a falfestésben rejlő monumentális feladatokat, amelyek idegenek voltak lelkiségétől. Mindössze a müncheni akadémia tanításai és Lotz meg Székely buzdításai, tanácsai vezették a falképek festésében. Csakhamar vissza is tért abba a légkörbe, azokhoz a témákhoz, amelyekben otthonosan érezte magát, s amelyeknek legszebb művészi sikereit köszönhette.
A falfestés terén első próbálkozásait Tihanyban a bencés apátsági templomban, mint művészi segéderő végzi. A Szent Ányos orleansi püspök tiszteletére szentelt bencés apátsági templom és monostor restaurálásával kapcsolatban ugyanis a mennyezet újrafestése is felmerült, s erre a megbízást Lotz Károly kapta. Ő azonban már amúgyis túl lévén terhelve munkával, segítségül Székely Bertalant és Deák Ebnert vette maga mellé. A kifestés egész elgondolása, - éppen Deák Ebner levélbeli nyilatkozata szerint, - Lotztól származik. Ebner és Székely a kartonok felvázolásában segédkeztek, de a kész terveket is saját színkompozíciójuk alapján festették meg.
A templom mennyezetképeinek eloszlása mesterek szerint a következő: a főoltár fölött az "Egyházatyák" csoportja négykaréjos mezőben Nagy Szent Gergellyel, mint főalakkal, Deák Ebnertől; a szentélybe vezető lépcsők fölött a "Négy evangélista" Székely Bertalantól; a diadalíven "Agnus Dei" Lotztól; a háromosztatú hajóboltozat első mezejében "Mária mennybevitele" Deák Ebnertől, a második mezőben "Szentháromság" Lotztól, s végül a harmadik mezőben az "Apostolok" Székelytől. Az apostolokon kívül itt foglalnak helyet a rendalapító Szent Benedek és a templom védőszentje, Szent Ányos. A kórusban a "Zenélő angyalok"-at Székely Bertalan és az oratóriumban a "Hit, Remény és Szeretet" allegóriáit Lotz festette. Az ornamentikát Feichtinger Károly rajztanár, a falképek keretein kívül lévő grisaille angyalokat pedig Scholtz Károly festette.
Igen érdekesen kapcsolódik a három kiváló mester munkássága egymásba és tesz tanúságot arról a szoros együttműködésről, amely a közöttük lévő baráti viszony alapján művészetükben is kialakult. Székely például a Deák Ebnertől kivitelezett Egyházatyák kompozícióhoz is színvázlatot készített, míg saját falképein, valószínűleg Lotz befolyása alatt, könnyedebb és barokkosabb, mint a nála megszokott zártabb, középkoriasabb kompozícióiban. Általában az egész templom belsejének falképei könnyed, barokkos szabad szellemet árasztanak látományszerű jelenetekkel. Ebben magának a templomnak a stílusához alkalmazkodtak a mesterek, s közöttük elsősorban az alapterveket megadó Lotz. Lehet azonban, hogy a sekrestyében még aránylag épségben megmaradt régebbi barokk freskók voltak mintaképekül előírva a rendelést eszközlő és a kifestés szellemi elgondolását megadó rend által. A barokk szellemnek Lotz Szentháromsága és csodálatosan Ebner "Assumptió"-ja felel meg a leginkább. Ebner falképén azonban erősen érezhető Lotz hatása, ami azonban itt csak javára vált a falképnek, - de nem Ebner művészetének, - s a Mária mennybevitelét a templom egyik legsikerültebb falképének tartja Sörös Pongrác, az apátság monografusa.
A falkép Máriát ábrázolja, amint átszellemült arccal, kiterjesztett karokkal, könnyed, természetes helyzetben nyolc angyal között az égbe emelkedik. Fejétől jobbra és balra még két-két imádó angyal repdes a felhőgomolyagos égen.
Ebner másik falképén az Egyházatyák csoportján Ybl Ervin Székely férfiasabb, szigorúbb, néha szárazabb modorának nyomait véli felfedezni. Az ábrázolások, s főleg Szent Gergely alakja, amelyet különben sokat dícsérnek, megfogalmazásukban és beállításukban megegyeznek azokkal a renaissance mesterművekkel, amelyek Ebner szemei előtt lebeghettek, midőn azokat festette.
Tihany volt Ebner első lépése a falfestés terén, s ez látszólag sikerült neki. Csakhamar újabb megbízást vállal, s 1895-96-ban a városligeti új Műcsarnok külső oszlopos előcsarnokának falképeit készíti, amelyek a művészeteket szimbolizálják. ...
Érdemes megjegyezni, hogy ekkor oly nagy vágya volt valami monumentális falfestményt alkotni, hogy még ingyen is vállalta ezt a munkát. Úgy is történt, hogy a Műcsarnok említett falképét honorárium nélkül vállalta.
Szerényebb méretűek és csekélyebb művészi igényűek a budapesti Szent István bazilikában lévő mozaikjai. ...
Falképei között még a legsikerültebbnek lehet mondani a Királyi Várban lévő alkotásait. A krisztinavárosi szárny lépcsőházi előcsarnokában a "Barátság" és a "Vendégszeretet" c. kompozíciókat, az ú.n. diplomata-lépcsőházban pedig az alsó bejárat felett egy nagyobb mezőben az "Erőt, Igazságot és Mértékletességet", a felső ajtó két oldalán pedig a "Művészet" és a "Tudomány" allegóriáját ábrázolta. A Tudomány babérkoszorús, tunikás ülő női alak, aki a bal térdén könyvtáblát tart. Mögötte és körülötte szanaszét attributumai hevernek: földgömb, könyvek, lombikok, körző stb. A Festészetet márványtömbön ülő fiatalabb nő szimbolizálja, Térdére rajztábla van fektetve, baljában paletta, jobbkezében rajzón, a háttérben oszloptörzs és szoborminta látszik. Bő vetődésekben, mélyen hullanak alá köpenyének redői, amelyeknek vonalritmusában már a szecesszió érezteti hatását.
Forrás: Mőbius Izabella: Deák Ebner Lajos (1850-1934), Budapest, 1940, 36-40. oldal
(A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és
Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai, 66.)
Deák Ebner művészeti elveiről hű képet adnak nemcsak alkotásai, tájképei és zsánerjelenetei, valamint életének külső körülményei, - amelyek már a dolgozási hely megválasztásával utalnak művészeti igazodására, - hanem azok a levelek is, amelyeket barátaihoz, festőtársaihoz írt. Midőn 1875-ben Szolnokra lement, Aggházy Gyulát és Bőhm Pált már ott találta. Ők azonban sohasem lettek annyira igazán szolnokiak, mint Deák Ebner. Bőhm csak átmenetileg volt Szolnokon, ahol "A jövő prímása" c., később híressé vált képét festette. Aggházyval Ebner viszont sokáig jóbarátságban volt, leveleztek, s meg-megtárgyaltak egy-egy festészeti kérdést. Sőt valószínű, hogy Aggházy több ízben küldött is képeket Ebnernek Párisba eladásra. Egy ilyen alkalommal Ebner a válaszban nemcsak saját művészeti hitvallását adja, hanem igen érdekesen világít rá az akkori párisi művészi igényekre és áramlatokra. "Kis képet! Egy-két alakkal, valami érdekes motívum, szélesen kezelve és élénken színezve. És ami a fő, világosan, amennyire csak lehet. A sötét képek itt nehezen kelnek. Holmi kis egyszerű scénát a szabadban..."
Az egész akkori párisi művészet benne van ebben a néhány idevetett mondatban, amelyből másrészt a megélhetésért küzdő festő beállítottsága is kitűnik. Jól tudja, hogy a komoly művészi értéket saját korában legritkábban ismerik fel. A festőnek inkább a közönséget kell kiszolgálnia s kedve, szándéka, de néha meggyőződése ellenére is dolgoznia. Az ilyen képeket aztán Ebner, amelyekből tulajdonképpen a művész lelke és szeretete hiányzik, giccseknek nevezi. Szomorúan említi, "... hogy legjobb akarattal sem vállalkozhatom másra, mint olyan dolgok készítésére, amelyek mindjárt elkelnek".
Hogy Ebner mennyire átérezte a plein-air festészet törekvé seit, s ezt tudatossá téve mily közel állott lényegileg az impresszionizmushoz, mutatja Jónás Károlyhoz intézett néhány sora is, aki neki egy képet küldött, hogy javítsa át. Ebner nem sokat változtatott a kész képen, mivel "... sajnálom elrontani a friss impressziót. És hiába annak van csak örök becse..." írta. A természetet szerette, s csak ennek az élményeit tartotta igazán érdemesnek művészi megörökítésre. Midőn 1902-ben ismét Párisban jár, irtózattal veszi észre, hogy hová fejlődött a festészet, a l'art pour l'art és a teoretizáló késő-impresszionizmus, a pointilizmus hová süllyesztették az ő szeretett természetét, az általa annyira csodált plein-air festést. Divatos hóbortnak nevezi mindezt s megütközik az egymás mellé helyezett színek pointilista alkalmazásán, a complementaire színek felbontásán. "A piktorok hűtlenek lettek a természethez..." - írja többek között - "s amit a plein-air művészileg kifejlesztett, az ma mind hazugság..." Finom költői lelke, szelídsége visszarettent a túlzásoktól, s így mindvégig megmaradt a hetvenes-nyolcvanas évek művészi állásfoglalása mellett.
Talán ez is volt egyik oka annak, hogy lemaradt a versengésben, s élete végén súlyos anyagi gondokkal küzdött. De hogy is fejlődhetett volna, ha pillanatnyi nyugta sem volt, örökösen csak dolgoznia kellett és megélhetésért oly képeket festenie, amelyekben a művész nem adhatja bele lelkét. Így nem csoda, hogy művészileg sem jutott tovább, hogy a kezdetben szerencsésen egyesített és egyéniséggé olvasztott hatások később ellaposodtak, ecsetje fáradt, únott lett. Leveleinek a hangjából akkor is kicsendül a fáradtság, a rezignáció, a lemondás, midőn a velencei 1901-iki Biennalera akarnak tőle képet vinni. Levelei, írásai minderről a megélhetésért folytatott küzdelemről, arról a szélmalomharcról szólnak, amit folytatnia kellett. Már 1880-ban írja, hogy " ... a sok izgatottság, a rossz levegő, az örökös munka tönkretesznek..." S ha oeuvrejének csak megközelítőleg is teljes képét áttekintjük - majd 900 mű - láthatjuk, hogy valóban sokat dolgozott. Képeinek egy részét Párisban hozta forgalomba, s ezek talán örökre elvesztek számunkra. Másrészt nemcsak saját neve alatt dolgozott. A hetvenes években a német győzelem után a németes hangzású Ebner név nem volt a legjobb ajánlólevél Párisban, s ezért képeit gyakran mint Siky vagy Siki szignálta, hogy könnyebben eladhassa őket.
A Siky névnek Deák Ebner személyével való föltétlen azonosításában azonban nemcsak egykori barátai és ismerősei közlésére szorítkozhatunk, hanem erre bizonyítékul szolgál egy ismert alkotása is, amely "Szolnoki vásár télen" címet viseli. A képet valószínűleg 1876-ban Szolnokon festette, még Pettenkofen hatása alatt s ekkoriban mint Ebner szignálta is. Kimenve Párisba, magával vitte a képet is, eltakarva az eredeti aláírást "Siky 1876" jelzéssel látta el. Ma az eredeti aláírás körvonalai azonban előjönnek, s bizonyítják ezt a kis csalást. Egy másik Siky aláírású képe, amelyet Rouenban festett, most műkereskedelmi forgalomban van. A Főváros képtárában is emlékeznek egy Siky jelzésű tájképre, megtalálnom azonban ezt nem sikerült. Az azonosság mellett szól az a körülmény is, hogy Flesch (Feledi) Tivadar Párisban élő magyar állatkép festő Siki megszólítású levelet intézett hozzá, tehát a két személy azonossága általánosan ismert lehetett. Érdekes, hogy a Siky névről sem a magyar művészettörténeti irodalom, sem a nagy külföldi lexikonok nem emlékeznek meg.
Érdemes talán megemlítenünk azt a körülményt is, hogy Ebner nem egy szignálatlan képét Corot hamisított aláírásával hozták később forgalomba főleg amerikai gyűjtők számára. Ez mindenesetre csak dicsőségére válhat Ebner művészetének, egyúttal azonban rávilágít a két mester művészeti közelségére is. Azt, amit stílus-kritikai alapon Ebner egyes tájképein leolvashatunk és Corot hatásának ismerünk fel, a műkereskedelemnek gyakran helyes utakon járó szimatja is felfedezte.
Deák Ebner szolnoki tartózkodásának van egy másik fontos jelentősége. Ő terelte ugyanis helyes irányba, s látta el tanácsokkal a fiatal Bihari Sándort, akivel 1884-ben Párisban találkozott. Midőn 1885 nyarán Szolnokra ment, Biharit magával vitte. Itt témákat sugallt neki, tanácsokat adott s a fiatal festő kiváló jellemző érzékét a magyar falusi és kispolgári zsáner felé irányította. Lehet, hogy Bihari 1886-ban festett, híressé vált "A bíró előtt" c. képének alaptémáját is Deák Ebner hatásának köszönheti. Maga Bihari később velencei útja alkalmából egy Deák Ebnerhez intézett levélben be is vallja, hogy Ebner mily nagy hatással volt alakulására, s hogy a vele való együttlétből mily nagy hasznot húzott.
Ebner hatása elsősorban is a szolnokiakon érezhető. Ő viszi hozzájuk a párisi frissebb levegő lehelletét. Pettenkofen mellett ő tereli Szolnokra a magyar művészek figyelmét. Ennek tudatában kedvesen csendül ki egy leveléből a túlzás, amikor azt mondja, hogy Pettenkofen, van Thoren és Leopold Müllert is ő csalta le Párisból. Kétségtelen, hogy megnyerő finom modora, szeretetteljes szelídsége nagyban hozzájárult, hogy Szolnokon ebben az akkor még kulturátlan alföldi kis fészekben, ahová még vasúton is csak nehezen lehetett eljutni, művészeti légkör alakult ki, a művészek kedvező fogadtatásra találtak és alapját vethették a később hivatalosan is megalakult szolnoki művésztelepnek.
Midőn a monumentális falfestés területén tett másfélévtizedes kirándulás után a kilencszázas években ismét visszatér Szolnokra, már minden megváltozott. Már nem találja meg azt a friss, üde hangot, amit elhagyott, midőn 1887-ben Pesten telepedett le, tanított, s a "Várbazár" sötét helyiségében festett népéletképeket vagy tájképeket, készített kartonokat allegórikus kompozíciókhoz.
Forrás: Mőbius Izabella: Deák Ebner Lajos (1850-1934), Budapest, 1940, 32-35. oldal
(A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és
Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai, 66.)
