Lotz Károly: Akttanulmány	A MŰ SZÜLETÉSE
	A modell c. kiállítás katalógusából
	Dékei Kriszta cikkéből
	Részlet Elek Artúr cikkéből
	Vázlatok, tanulmányok, aktképek
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

A mű állami megrendelésre, kifejezetten kiállításra készült, hogy elsőként képviselje Lotz Károly aktfestészetét hazai múzeumi gyűjteményben.

Lotz Károly egyik utolsó, egyben legreprezentatívabb aktképe megfestésekor Ingres A forrás (1856) című festményének ikonográfiáját követte; architektonikus környezetére F. Leighton Psyché fürdője című műve (1890) az analógia. Nyújtott formátumú képével a 19. század végi modernizmusban népszerű római kori freskódíszítések mintáját követte. A lábánál görög kancsóval ábrázolt leány alakja, a kezét arca elé tartó mozdulatával egyben a korszak orientális festészetének keleti nőit idézi, Lotz az életművében már az 1880-as évektől felmerülő görögös odaliszk motívumát ismétli.

Forrás: A modell : női akt a 19. századi magyar művészetben
             Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2004. október 14 - 2005. február 6.
             Budapest, MNG, Pannon GSM, 2004, 368. oldal

Részlet Dékei Kriszta: Az álszentség jegyében c. cikkéből

A nő mint élő, meztelen modell csak kevés művész számára adatott meg, legkézenfekvőbb modell a művész felesége, szeretője lehetett. Jellemző, hogy annak idején a fél város csámcsogva pletykált arról, hogy az amúgy festőfejedelemként elismert Lotz Károly aktképeinek modellje nevelt lánya, Kornélia volna. A prüdéria méltányolta az ideális és tökéletes (szent) női aktképeket, de rögtön társította mellé a "realisztikus" bűnös (a szajha) képét. Pedig a nyilvános iskolákban még az 1880-as évek végén is általános gyakorlat volt, hogy a női aktot férfi aktmodellek "állták". Egy korabeli beszámoló szerint "Így lettek a Chloék, Zsuzsannák, meglesett nimfácskák, a bacchánsnők mezítelen férfi után ábrázolva". A budapesti Mintarajztanodában nagy számban tanuló fiatal férfi növendékek előtt megjelenő élő női minta viszont számos problémát okozott: a gyakran alacsony sorból érkező nők egyben a vágy kézzelfogható tárgyaivá váltak, amely gyakorlatot csak szigorú rendeletek, néha rendőrségi közbelépés kilátásba helyezésével lehetett kordában tartani.

Forrás: Új Művészet, XVI./2. szám 2005 február
             http://www.uj-muveszet.hu/archivum/2005/februar/dekei.htm

Részlet Elek Artúr: A magyar aktábrázolás száz esztendeje c. cikkéből

Ő a par excellence aktábrázoló, aki szinte az ókori, de legalább is renaissance kori művész feltétlenségével vetkőzteti le az embert és keresi a szépet irodalminak, mozdulatainak és színeinek harmóniájában. Az akt volt legtöbb művének a tárgya és egész művészi működésének úgyszólva a célja. Fáradhatatlan figyelő és szinte játékos kezűnek érző kifejező volt. A műcsarnoki kiállításon egy egész szoba megtelt aktos képeivel, de annál többre is futná belőlük. Aktos rajzainak és vízfestményeinek pedig, amelyeken e nagy művész lelkének derűje és a szép emberi formán való hedonista öröme talán legjobban kifejeződik, úgyszólva száma nincsen. Fantáziája bizonyos, hogy megkötött fantázia volt: elmúlt korok stílusából befolyásolt, azoknak egybeolvasztásával alakult. A döntő erejű eredetiséget megtagadta Lotztól a végzet. De mégis teljes művészélet volt az övé, nagyszerű lendülettel megindult és nagyszerű lendülettel befejeződött pálya. Olyan, mint egy bűvös művészetű énekesé, kinek az évek múltával sem a művészete, sem a hangja nem lesz kisebb, sőt új erőre kap és megfokozódik a férfikor végén, az aggkor kezdetén. Ilyen volt Lotz Károly művészete.

Forrás: Nyugat, 1925. 23-24. szám / Képzőművészeti Figyelő
             http://epa.oszk.hu/00000/00022/00385/11859.htm

Vázlatok, tanulmányok, aktképek