A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza	A MŰ SZÜLETÉSE
	Wilhelmb Gizella könyvéből
	Végvári Lajos írása
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

1866-ban az osztrák Reichsrath néhány ezer forintnyi összeget szavazott meg az "összbirodalom" képzőművészetének ápolására. Eitelberger osztrák régész, a bécsi műemlékmisszió elnöke, aki tudta, hogy Rahlnak egypár tehetséges magyar növendéke is volt, Magyarországnak is kívánt juttatni ebből az összegből. Levelet írt tehát Thannak és azt kérdezte tőle: Volna-e valami mondanivalója színben, s ha igen, van-e Magyarországnak egy olyan középülete, melynek falaira azt felírni, értsd freskóban festeni érdemes volna?

Az osztrák kormányzat, amely a közvetlenül a márciusi forradalom előtt felépült Nemzeti Múzeum ellátmányát megszüntette s az intézményt magára hagyta, látva a társadalom áldozatkészsége folytán létesült kertet, éremtári és könyvtári berendezéseket, ki akarta mutatni gondoskodását a magyar nemzet e fontos intézménye iránt. A Múzeum falaira talált a levél célzása. A felhívásnak elsősorban politikai okai voltak, amelyek közül a legfontosabb az 1865-ös országgyűlés ülésezése, ahol a dinasztia valamelyest részesíteni kívánta Magyarországot az összbirodalmi "alkotmány"-ból. A monarchia a német nagyhatalmi politika erőviszonyainak Poroszország felé tolódásával szemben szövetségeseket keresett a magyar uralkodóosztályban s ismerve azt az érdeklődést, mellyel az egész magyar nép ezt a fontos intézményt körülvette, készakarva választotta a magyar művészet megsegítésének e módját. 1867 január 8-án a helytartótanácson keresztül Than és Lotz, akik falfestményeikben ezentúl hosszú éveken keresztül társak lettek, megkapják az osztrák államminisztériumtól a megbízást vázlatok készítésére. A művészek 1868-ban jelezték Eötvös József kultuszminiszternek, hogy vázlataikkal elkészültek, s azok az Akadémia nagytermében vannak. Than és Lotz nyomtatott programmban is kifejtették elgondolásukat. A bevezetésben elmondják közös falképciklusuk alapeszméjét: "Midőn alulírottak megbízattak a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza falaira festendő fresco festményekhez tervezetet s vázlatokat állítani elő, azon cél lebegett főleg szemeik előtt, melynek megvalósítására ezen nemzeti intézet feladatául szolgál, s mely nem egyéb, mint az általános emberi, s különösen a magyar szellemű műveltség régibb és újabb látható nyomát és műveit gyűjtögetni, fenntartani, általok jelenlegi s későbbi nemzedékek további képzésére hatni".

Falképciklusuk három részből áll a tervezet szerint. A boltozat a tudománnyal és művészettel kapcsolatos legelemibb szellemi tevékenységek jelképes alakjait állítaná elénk, a legfontosabb tudományágak és művészeti műfajok allegóriáival együtt. A két hosszanti és a két rövidebb falon körülfutó friz a magyar történelem nevezetesebb mozzanatait örökítené meg 1849-ig, előtérbe hozva a művészeti és tudományos haladásra kedvező eseményeket. A lépcsőfordulóban és a bejárati ajtó mellett ismét alakokkal találkozunk, a műveltség eredményeinek jelképeivel. "Ezen felosztás szerint a középpontból (Phantasia) indulva ki, lassan terjed s érthetőleg az eszme, úgy hogy a középpontban az okok, a friesen a működések, s alább ezeknek eredményei ábrázoltatnak."

A két festőművész 4-5 évre tervezte a munkát s a költségvetésük szerinti díjazás 18.500 forintot tenne ki, mely összegből 9500 jutna Thannak, aki a két rövidebb és a jobboldali hosszanti fal frízét, valamint a lépcsős forduló és a kupolaterem bejárata melletti allegorikus alakokat készítené. Lotz a mennyezet jelképes figuráinak és a baloldali hosszanti fal képszalagjának munkálataiért 9000 forintot kapna. A költségvetéshez csatolt írásos előterjesztésben hivatkoznak arra, hogy igyekeztek "olyan mű alkotását lehetővé tenni, mely külföldön mindenesetre 100.000 frt.-ba kerülne, amint a berlini és müncheni múzeumok, a bécsi Arzenál múzeuma (Blaes és Rahl munkája) és efféle díszítések példája igazolja". Biztosítják az illetékes minisztériumot, hogy olyan művet fognak létrehozni, "mely a mostani ilynemű monumentális művészet színvonalán álland".

Eötvös József 1869-ben kiadja, most már a magyar minisztérium nevében a megbízást a két művésznek. A munkálatok megkezdése 6 évi késedelmet szenvedett a Múzeum tetőszerkezetének organikus átalakítása miatt, míg 1875 augusztusában elkezdhették a munkát. Than ebben az évben a két rövidebb fal, s a bejárat emeleti két alak munkálataival készült el, a jobboldali hosszú fal és a lépcsőforduló allegorikus alakjai a következő évre maradtak.

A művészek közötti munkamegosztás szerencsés volt. Lotz ebben a megbízásban is majdnem egyenlő nagyságú munkát kap a programmban, melynek magyar történeti jellegét Than ismét magának tulajdonítja Lotz ellenében. A szellemi élet, valamint a tudománynak és a művészetnek allegorikus alakjai és a magyar hősmonda Lotz klasszikus érdeklődésű, mozgalmas ecsetje alatt élénk színekben kelnek életre. A magyar történelem jelentős mozzanatainak minél pontosabb ábrázolása az idősebb spekulatív természetű Thannak jutott.

A művész a három falmező képszalagján tizenhét jelenetet ábrázolt, felváltva a szabad ég, vagy fülkés építészeti háttér előtt. Sűrített mondanivalóját ritmikusan fűződő csoportok adják elő. A rajzos szerkesztés, kimért szigorú kompozíció, már az eredeti nagyságban készült szénrajzokon érvényesül (Szépművészeti Múzeum). A falravitel alkalmával ezekhez még Thannál szokatlanul világos színezés járul. A falképen alkalmazott építészeti elemek (oszlopok stb.) az épület hasonló tagozataihoz alkalmazkodnak s az egységes előadás kedvéért nem követi a háttereken az egyes korok építészeti stílusát.

Történeti sorrendben az első kép a lépcsőforduló frízén a kupolaterem bejáratával szemben Géza fejedelemmel foglalkozik. A főalak a képmező középtengelyében helyezkedik el, tőle jobbra szolgák hozzák a földművelés szerszámait és a háziállatokat, balra magyar harcosok csoportja. A fríz következő darabján I. István iskolát alapít s utasításokat ad Walter atyának, balra ül felesége, Gizella a királyi palástot hímezve. A sarokban levő, ajtófölötti utolsó képen I. Bélát látjuk, amint a bányák aranyából vert pénzt átveszi, háttérben a pogányok legyőzetése látható. A jobboldali hosszanti fel első képmezője félköríves nyílású oszlopcsarnok háttér előtt László királyt ábrázolja, aki átveszi a keresztes fővezérség kardját. Az architektúra záróoszlopa mellett ül Könyves Kálmán, tiltó mozdulattal mutat a háttérben lévő máglyára, ahova martalócok egy nőalakot hurcolnak. Kezében híres, boszorkányokról szóló törvényének kibontott irattekercse. A következő jelenet emelvényes trónus előtt játszódik, melyen III. Béla és felesége foglal helyet. Baloldalt egy herold botjával tartja vissza a kérelmezőket s másik kezével a király előtt térdelő alak írásos kérvényére mutat. A bizánci követet is itt látjuk, mint a két ország közötti kapcsolatok képviselőjét. A trónus jobboldali oszlopa előtt ugyanúgy, mint az előbb Kálmán király, II. Endre ül és vonakodva, félig elfordulva írja alá az "Aranybullát". Arctípusa megegyezik az "Imre király" Endréjének vonásaival.

A következő szakaszon IV. Béla gyűjti össze tépett, bujdosó népét az ország újjáépítésére. Nagy Lajos III. Béláéhoz hasonló trónemelvényén áll s a velencei követ hódolatát fogadja. Tőle jobbra, karosszékben ül anyja, akinek a Kolozsvári testvérek bemutatják a nagyváradi Szt. László lovasszobor modelljét. A kompozíció középpontja Nagy Lajos s a többi alakon alkalmazza a már többször megfigyelt kétféle csoportfűzést, baloldalt kisebb területre összeszorított vertikális hangsúlyú csoport, jobboldalt gyérebbszámú horizontálisan széjjelebbhúzott alakokkal.

A következő kisebb, zárt kompozicionális egység: "Hunyadi János fogadja a pápától kapott aranykeresztet". A háttérben Szilágyi Erzsébet, a gyermek Mátyás és Szilágyi Mihály. A következő részlet Mátyás budai könyvtárában játszódik, ahol az uralkodót tudósai és művészei körében láthatjuk. A kor nagy alakjai közül Vitéz János, Csezmicei János (Janus Pannonius), Galeotto jelenik meg. Jobbról Geréb püspök ajánlja Hess András nyomdászt a király kegyébe, Averulinus építész pedig tervrajzot göngyöl ki a király lába elé. A földgömbök, festmények, szobrok, könyvek, valamint a háttér renaissance kárpitja anyagszerűen van ábrázolva, s az ügyes és sokrétű csoportosítás képet ad a király hatalmas mecénási tevékenységéről. A fejedelmek mű- és tudománypártolásának ábrázolása a XIX. század hatvanas éveiben jön divatba s a kezdődő kapitalizmusnak a művelődésbe, haladásba vetett hitét tükrözi. A fejedelmeket csatáik és politikai tetteik megörökítése mellett mint tudnivágyó, a művelődés legjobb eredményei iránt érdeklődő embereket kívánja látni.

Az egyetlen, ami ezen a képen zavarólag hat, Mátyás kissé bágyadt arctípusa. A Mátyás-kép égháttér előtt ábrázolt folytatása Nádasdy Tamás, amint pártfogásába veszi Tinódit, az utolsó lantost és Werbőczy. Nádasdyban szintén felismerhetők az "Izabella királyné" megfelelő alakjának vonásai, mint II. Endrén. Az ellenreformáció korát Pázmány Péter jelképezi, aki Nagy Lajoshoz hasonló pózban állva vitázik egy előtte ülő protestáns pappal, háta mögött a nagyszombati egyetem egyik jezsuitája. Beljebb, a terem asztala mellett állva foglal helyet Bethlen Gábor, Bocskay és Lórántffy Zsuzsanna alakja.

A forduló után a keresztfal balsarkában Mária Terézia intézkedéseit örökíti meg. A királyné trónon ül, mellette veje, aki Magyarországot kormányozta, az újabb jobbágytörvény kéziratával, míg az uralkodó az egyetem átszervezéséről szóló okiratot nyújtja át a katolikus prímásnak. A következő falcikkely fríze a Nemzeti Múzeum alapításáról emlékezik meg. A középen ülő József nádort balról Széchenyi Ferenc és Horváth István veszik körül, az előbbi kezében ott látható az alapítólevél. Jobboldalt Pyrker érsek ajándékozza az új intézménynek képgyűjteményét. Jellemző, hogy az alapító Széchenyi Ferenc alakja elhelyezésében mellékessé szorul József nádor, a dinasztia tagja mellett. A kupolaterembe vezető ajtó fölött Pannónia megkoronázza a tudomány és a művészet géniuszát. A sorozat záróképe a közelmúlt történetét idézi fel. Baloldalt áll a szónokló Kossuth Lajos és Petőfi. Középen foglal helyet Széchenyi és Deák, kezükben műveik. Jobboldalt a háttérben a vértanúk pálmájával Batthyányi Lajos, Damjanich, Perényi Zsigmond és Eötvös József. A kompozíció középtengelyébe Széchenyi és Deák a forradalom ellenzői és a kiegyezés megalkotói kerültek. A hátuk mögötti vértanú csoport: Batthyányi, Damjanics, Perényi annak a vádnak a tagadására utal, hogy a nemzet 67-ben megtagadta 49-es vértanúit. Jelenlétük szentesíti a kiegyezést, erre mutat Batthyányi magyarázó kézmozdulata is, mely Deák felé irányul.

A kép balszélén kissé összenyomottan, hogy a főcsoportnak kellő levegős helye maradjon Kossuth és Petőfi alakja a háttérben látható a kaszárakelt nép felé fordulva. Csoportjuk alárendelt szerepet játszik a kompozíción belül, ami azonban nem volt mindig így. Than egy előzetes kisméretű szépiavázlatának középtengelye ugyan ismét Széchenyi, de a baloldalt álló nyugalmas mártírcsoporttal szemben a kompozíció jobboldalán bő tér nyílik Kossuth szónokló alakjának és hallgatóinak, a fellelkesült földmíves népnek. Az akkori hivatalos Magyarország még ezt is soknak találta, a hallgatóság ábrázolása pedig túlzott reminiszenciákat ébresztett a jelenet voltaképpeni hangsúlyos része, a kiegyezés rovására. Kossuthtól a Nemzeti Múzeum falképe éppen a forradalmi tömegeket igyekezett elvitatni, hiszen csak jelezve vannak a háttérben s olyan az elrendezés, mintha a jobboldali hideg csoportnak beszélne.

Ezen a jeleneten nyilatkozik meg legszembetűnőbben az ú. n. "Nemzeti Pantheon" stílus, mely egyes korok legellentétesebb felfogású alakjait békésen egymás mellé állítja s ezzel a helytelen szintézissel éppen a korszak valóságos képét hamisítják meg. Ennek a szemléletnek elsőrendű oka éppen a kiegyezéssel fellépő politikai helyzet, amikor nem tudják megmagyarázni, a jelenhez illeszteni a magyar nemzet évszázados küzdelmét az elnyomó idegen dinasztia és csatlósai, az udvari főnemesség ellen. Ezért maradt ki Rákóczy alakja és kora is a sorozatból. Than témáinak megválasztását tehát a kor uralkodóosztályának elképzelése irányította, amely nemrégiben egyezett ki az osztrák uralkodóosztállyal és dinasztiával s eljárásának helyességét mindenfelé hirdetni és megörökíteni kívánta.

A frízképek művészi kivitelezése szigorú akadémikus szabályok szerint elrendezett, ritmikusan egymásbafűzött csoportokkal történik. A trón vagy teremhátterű csoportok elrendezése középponti az éghátteres jelenetek beállítása követi a frízen lejátszódó események fejlődésének irányát. A fülkeszerűen elhelyezett szalagcikkelyek kompozíciója központi elrendezésű, méghozzá a Thanra jellemző kissé eltolt főtengellyel az egyik oldalon levegősebb, népes, mozgalmas csoport, a másikon páralakos összetömörített szereplők. A fríz színezése élénk és változatos. Ebben Lotz hatására ismerhetünk és Than művészetének ez a gazdagodása azt eredményezi, hogy nem érezzük a kolorit különbségét a két művész alkotása között. A festmények előadásmódja méltó elhelyezésükhöz és megfelelően simulnak bele a megadott építészeti stílusba.

Szólnunk kell még az öt allegorikus alakról is, melyek szintén Than művei. A lépcsőforduló három képmezejében egy-egy alak az anyagi és szellemi jólétet, egy csoportozat pedig a műveltség diadalát ábrázolja a tudatlanság fölött. A klasszikus viseletbe öltözött nőalakok közül mindazokat a tárgyakat láthatjuk, melyek jelentésük ábrázolásához szükségesek. Erőteljesebb és három közül a legjobban sikerült a műveltség diadala, melynek alakjaiba igazi mentalitást tudott vinni. A kupolaterem bejáratának két oldalfalát díszítő "Jövőbe vetett hit" és a "Honszeretet" alakja bizony kevéssé sikerült. Akármelyik külföldi múzeum falképeit nézzük, a XIX. században létesült képciklusok programmja nagyjában hasonló. A nemzeti történet eseményei mellett ott találjuk a görög-római mondavilág szellemében megfogalmazott allegorikus alakokat. Ez a kettős irány a kapitalizmus művelődésének teljesen megfelelő, egyrészről a nemzeti történelem nagy egyéniségeinek, mint a történelmi fejlődés hordozóinak és irányítóinak megörökítése, másrészről a humanistajellegű képzésnek, mint a műveltségi monopólium egyik formájának folyományaként az antik szimbólumok felelevenítése. Ami a frízképek témaválasztását illeti, ez is híven követi a század társadalmának érdeklődését. A tizenhét ábrázolt jelenet közül tizenegy középkori, ezzel a korszakkal foglalkozott a kapitalizmus irodalma és tudománya. Ennek magyarországi vonatkozásban más oka is van, a nemzeti királyság ideje ez, s belőle magyarázható, hogy a hátralévő hat jelenetből csak kettő utal a törökvilágra, azok is művelődéstörténeti jellegük s az ellenreformáció korát örökítik meg. Mátyástól Mária Teréziáig egyetlen király sem szerepel, míg az előbbi képek főalakjai kivétel nélkül mind királyok voltak. Mária Teréziánál és József nádornál pedig elsősorban a kulturális létesítményeket emeli ki, őrizkedik a politikai események ábrázolásától és az ezzel kapcsolatos értékeléstől. Az utolsó képen nem mellőzheti el a politikai állásfoglalást, s hogy hogyan hajtja ezt a dinasztia és uralkodóosztály szájaíze szerint végre, arról már az előbbiekben volt szó. Összegezve az elmondottakat, a magyar történelem folyamát ábrázoló a hatalmas falképciklus természetszerűleg magán viseli kora uralkodóosztályának felfogását, mely óvatosan kikerült minden olyan pontot, ahol a Habsburgokat és az őket támogató osztályokat el kellene ítélni. Korai nemzeti történetünk nagyjai közül azonban Könyves Kálmánnak, III. Bélának és Nagy Lajosnak méltó emléket állít, Mátyás királynak nemkülönben s felhívja a figyelmet e politikai téren jelentős uralkodók kulturális tevékenységére, éppen a kapitalizmus említett műveltségi eszménye alapján. E képciklus mai jelentősége pontosan ezeknek az uralkodónak népszerűsítésében rejlik.

A korbeli művészek kritikai értékelése megoszlott két vélemény között. Keleti Gusztáv magasztalta a lépcsőház freskóit, míg más fiatalabb kritikusok, akik a müncheni festőakadémia virtuóz anyagkezeléssel és felfokozott pátosszal előadott képeiért lelkesedtek, unalmasnak találták Than méltóságteljes, akadémikus szabályok szerint megszerkesztett művét. Ennek ellenére állíthatjuk, hogy Than ekkor ért pályája csúcsára s ez nemcsak működésének hivatalos megbecsülésében, újabb megbízásokon mutatkozik, hanem sajátos stílusa is erre az időre érett ki a monumentális műfajban és a színezés élénkítésében és a beállítás keresetlenségében még fel tudta venni és hasznosítani bírta újabb irányzatok hatását.

Forrás: Wilhelmb Gizella: Than Mór (1828-1899), Képzőművészeti Alap Kiadása, Bp., 1953, 29-35. oldal

Tehetsége legélesebben falfestményein mutatkozik meg. A nagyméretű falfelületen Than Mór megtalálja saját hangját. 1860 és 1880 között készített számos falfestménye közül is kiemelkedik a Vigadót díszítő "Attila lakomája" és a Nemzeti Múzeum lépcsőházának freskósorozata. "Attila lakomája" szervesen hozzáidomult a Vigadó belső építészeti díszítéséhez, ami azt bizonyítja, hogy a munkatársak közül Than Mór értette legjobban meg Feszl szintézisre törő kezdeményezését.

Than falképének kompozíciójában hangsúlyozta az architektonikus elemeket, a csoportok is, bizonyos fokig, az építészeti szimmetria törvényei szerint rendeződnek el. Ha megjelenésükben kissé szárazak és hidegek is, zömök alakjai mégsem nélkülözik a monumentális erőt és tömörséget. Különösen kiemelkedik Attila alakja, akiben Than éppúgy típust teremtett, mint Izsó a "Búsuló juhász"-ban. A nemzeti király ideálját fogalmazta meg ebben az imponálóan nyugalmas, erőt és értelmet sugárzó egyszerű figurában. A vigadói festmény Rahlra emlékeztető akadémikus koloritjánál megkapóbb Than Nemzeti Múzeum-beli freskófríze, amelynek kivitelezésére Lotz Károllyal együtt kapott megbízást. Than a kereszténység felvételétől egészen a kiegyezésig ábrázolta a magyar történelem kiemelkedő eseményeit. Nagy dekoratív készség, folyamatos, ritmikus komponáló tudás, fantázia és ugyanakkor reális formaadás jellemzi ezt a művét, amely színeiben is vetekszik Lotz Károly freskójával.

Than Móré az érdem, hogy a magyar művészek közül elsőnek alkotott olyan monumentális falfestményt, amely a magyar történelem egészének folyamatát jellemzi, találó jelenetezésben és hazafiúi érzésektől áthatottan. Nagy műve azonban nem talált méltánylókra, mert a hetvenes években meginduló nagy építkezések díszítő megbízásai során a játékosabb, könnyedebb Lotz Károly mögött háttérbe szorult. Pedig, mint freskóvázlatai mutatják, sem komponálókészségében, sem koloritban nem maradt el Lotz mögött. Sőt Than vázlatai szigorúbbak, architektonikusabban felépítettek, és reprezentáló erejük is van.

Forrás: A magyarországi művészet története (Főszerk.: Fülep Lajos), Corvina Kia., Bp., 1970, 401. oldal              (Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében c. fejezetből)