1875 - Szekkó mészfestékkel festve, 172x245 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Wilhelmb Gizella elemzése (1953) | ||
| Wilhelmb Gizella írása (1982) | ||
| Vadas József írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A sorozat záróképe a közelmúlt történetét idézi fel. Baloldalt áll a szónokló Kossuth Lajos és Petőfi. Középen foglal helyet Széchenyi és Deák, kezükben műveik. Jobboldalt a háttérben a vértanúk pálmájával Batthyányi Lajos, Damjanich, Perényi Zsigmond és Eötvös József. A kompozíció középtengelyébe Széchenyi és Deák a forradalom ellenzői és a kiegyezés megalkotói kerültek. A hátuk mögötti vértanú csoport: Batthyányi, Damjanics, Perényi annak a vádnak a tagadására utal, hogy a nemzet 67-ben megtagadta 49-es vértanúit. Jelenlétük szentesíti a kiegyezést, erre mutat Batthyányi magyarázó kézmozdulata is, mely Deák felé irányul.
A kép balszélén kissé összenyomottan, hogy a főcsoportnak kellő levegős helye maradjon Kossuth és Petőfi alakja a háttérben látható a kaszárakelt nép felé fordulva. Csoportjuk alárendelt szerepet játszik a kompozíción belül, ami azonban nem volt mindig így. Than egy előzetes kisméretű szépiavázlatának középtengelye ugyan ismét Széchenyi, de a baloldalt álló nyugalmas mártírcsoporttal szemben a kompozíció jobboldalán bő tér nyílik Kossuth szónokló alakjának és hallgatóinak, a fellelkesült földmíves népnek. Az akkori hivatalos Magyarország még ezt is soknak találta, a hallgatóság ábrázolása pedig túlzott reminiszenciákat ébresztett a jelenet voltaképpeni hangsúlyos része, a kiegyezés rovására. Kossuthtól a Nemzeti Múzeum falképe éppen a forradalmi tömegeket igyekezett elvitatni, hiszen csak jelezve vannak a háttérben s olyan az elrendezés, mintha a jobboldali hideg csoportnak beszélne.
Ezen a jeleneten nyilatkozik meg legszembetűnőbben az ú. n. "Nemzeti Pantheon" stílus, mely egyes korok legellentétesebb felfogású alakjait békésen egymás mellé állítja s ezzel a helytelen szintézissel éppen a korszak valóságos képét hamisítják meg. Ennek a szemléletnek elsőrendű oka éppen a kiegyezéssel fellépő politikai helyzet, amikor nem tudják megmagyarázni, a jelenhez illeszteni a magyar nemzet évszázados küzdelmét az elnyomó idegen dinasztia és csatlósai, az udvari főnemesség ellen. Ezért maradt ki Rákóczy alakja és kora is a sorozatból. Than témáinak megválasztását tehát a kor uralkodóosztályának elképzelése irányította, amely nemrégiben egyezett ki az osztrák uralkodóosztállyal és dinasztiával s eljárásának helyességét mindenfelé hirdetni és megörökíteni kívánta.
Forrás: Wilhelmb Gizella: Than Mór (1828-1899), Képzőművészeti Alap Kiadása, Bp., 1953, 32-33. oldal
"Széchenyi és Deák kora". A hazai művelődéstörténetet a Nemzeti Múzeum lépcsőházában bemutató fríz legutolsó képe. Elhelyezése kedvező, hiszen a lépcsőn feljövő látogató érdeklődését azonnal felkeltették a freskó keletkezése idején még sokak által személyesen ismert szereplők. Éppen ezért nem volt könnyű a reformkor, a szabadságharc, az önkényuralom, valamint a reájuk következő kiegyezés egykor sokat vitatkozó, egymással harcoló nevezetes személyiségeinek csoportosítása. Than kezdetben három egységre tagolta kompozícióját, középre helyezte Széchenyit, baloldalt foglalt helyet Batthyány Lajos és néhány aradi vértanú, jobboldalt Kossuth lelkesedő parasztoknak beszélő alakja. Szépiavázlatát azonban meg kellett változtatnia, a korszak képviselőit, mint általában menetközben a fríz minden kompozícióját, újabb személyekkel kellett kiegészíteni. Ezek a személyek természetesen arra is szolgáltak, hogy a szabadságharc és a kiegyezés közötti történeti ellentétet elmossák, csökkentsék. Így a kétségkívül gazdagodást jelentő Petőfi ábrázolás mellett kiemelt helyen, Széchenyi oldalán láthatjuk Deákot. Kevesebben maradtak és személyi összetételükben változott a vértanúk csoportja (Batthyányi, Damjanich, Perényi Zsigmond). Szorosan a főalakok mögött foglalnak helyet utalva arra, hogy nem igaz a vád, hogy a nemzet a 67-es kiegyezéssel megtagadta 1849-es vértanúit. Szerepel a képen Eötvös József, az első magyar minisztérium és a kiegyezés utáni kabinet kultuszminisztere is. - Kossuth és Petőfi csoportja a kép bal szélén, kompozicionálisan alárendelt helyen jelenik meg s a háttér kevésbé erőteljesen ábrázolt, nehezen kivehető csatára kelt csapataihoz intéz felhívást. A két figura funkciójáról nyert első benyomás így egyoldalúvá válik s a forradalmi és a mérsékelt politikai irányzat képviselőinek vitájaként érzékelhető egyedül.
Forrás: Cennerné Wilhelmb Gizella: Than Mór (1828-1899), Budapest, Képzőművészeti K., 1982, 71. oldal
A Pollack Mihály tervezte épület a magyar történelemnek több szempontból is jelképes helyszíne. Itt kapott helyet az első magyar közgyűjtemény, Széchényi Ferenc kollekciója, a hagyomány szerint Petőfi a lépcsőjén szavalta el a pesti ifjúságot forradalomra gyújtó versét, a Nemzeti dalt, 1848-ban rövid ideig benne ülésezett az országgyűlés főrendiháza, helyiségei adtak otthont az írókat tömörítő Kisfaludy Társaságnak, illetve az Akadémia elődét képező Tudós Társaságnak. Így hát szinte magától értetődően vetődött fel a magyar és az osztrák politikai elit 1867-es kiegyezését követően, hogy olyan festményekkel díszítsék, amelyek a magyar múlt legszebb lapjait idézik. A tervek elkészítésére a műfaj vezető mestere, Lotz Károly mellett, Than Mór kapott megbízást. Feladata a magyar művelődéstörténet ábrázolása volt Géza fejedelemtől egészen az 1867-es a kiegyezésig. A jelenhez közeli korszakok megjelenítése természetesen aktuálpolitikai vonatkozásokat is érintett, így érthető, ha éppen az 1848-as forradalom előtti évtizedeket ábrázoló jelenet meglehetős változáson ment át az eredeti vázlathoz képest. A kompozíció középpontjában a fontolva haladást hirdető Széchenyi István maradt, de mellette helyet kapott (a szó szoros értelmében) a kiegyezést előkészítő Deák Ferenc, aki ugyan az elvekből sosem engedett, de a nemzet alapvető érdekeinek érvényesítésére nem zárkózott el a kompromisszumoktól. Ugyancsak a módosítás következménye az, hogy a radikális Kossuth Lajos figurája vesztett erőteljességéből, míg a nézőnek jobbra eső csoport a megvalósított változatban kissé zsúfoltnak hat. Igaz, a költő Petőfivel nyert is a mű, amelynek puritán előadásmódja, összehangolt pasztell tónusai dacára nyilvános közéleti vitajelleget kölcsönöz a forradalmárok és a fontolva haladók polémiájának képi közvetítése.
Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei, Corvina Kiadó, Bp., 2004, 101. oldal
