1906 - Olaj, vászon, 120,5x101 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
|
A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból |
||
| Oelmacher Anna írása | ||
| Vadas József elemzése | ||
| Horváth Lászlóné írása | ||
| Végvári Lajos írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Fényes posztimpresszionista korszakának legérettebb alkotása. A kép felépítése egyszerű, világos, a háromszögbe foglalható két figura síkszerűen komponált: a világoskék, levegősen felkent háttér előtt a piros szoknyás, fehér fejkendős parasztleányka barna kalapos kisöccsét öleli magához. A kötény égszínkék, a háttér valamivel sötétebb kék színe a sárga blúzzal és sárga mázas köcsöggel, meg a cseréptányérral gyönyörű színkontrasztot képez. Fényes ragyogó kolorizmusa és későbbi, még inkább erősödő stilizáló hajlama itt is dominál. A sík háttérre rajzolódó alakok játékos sziluettvonala s a különböző képelemek elrendezése Fényes kolorista-dekoratív szándékainak remek szintézise.
Forrás: http://www.hung-art.hu
Gazdagon árnyalt szürkés-kék háttér előtt egyenes hátú széken ül teljes profilban a piros szoknyás, fehér kendős, mezítlábos, pisze kislány. Térdének dőlve, kalapos fejét magasra emelve várja a testvéri csókot rongyos nadrágú kisöccse. A kép előterében egy hasas edény, hátul jobbra egy nagy mázas tál. Ez a két, látszólag felesleges tárgy mélyíti az egyébként alig érzékeltetett teret, aminek mélységét valójában a gyerekek vetett árnyéka határozza meg. A színben rendkívül üde kompozíció két kis alakját a szeretet árama járja át.
Forrás: Oelmacher Anna: Deák Ébner, Bihari, Fényes ("Az én múzeumom" sorozat 30.), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1970, 27. oldal
A kép átmenet Fényes első és második korszaka között. Szegényember-témát dolgoz fel, a nagy összefüggő felületeket szinte megtöltő tiszta színekkel, amelyek dekoratív hatást kölcsönöznek a festménynek. Akár zsánernek is nevezhető kompozíciója, hiszen olyan jelenetet mutat, amely mindennapos a gyerekek között: a kisfiú incselkedik a nénjével, aki a korkülönbség tudatában már nagylányként, fegyelmezetten tűri s mozdulatának tanúsága szerint fékezi is öccsének tolakodását. Az ábrázolás meglehetősen stilizált: a festő összefogottan jeleníti meg a test anatómiailag finom részleteit is, amilyenek például a láb- vagy a kézfej az ujjakkal. Alig pár évvel korábban Csók István vagy Ferenczy Károly naturálisan precíz módon tért ki ugyanezekre az elemekre, Munkácsy is modelljének minden árulkodó vonását gondosan megörökítve mutatta be nézőjének akár a fáradtságában ásító inast, akár a rőzsegyűjtésben kimerült vagy a mindennapi lét küzdelmeiben megtört asszonyt köpülés közben. Ezekhez képest Fényes Adolf szemmel láthatóan már egy más nemzedék neveltje. Nem dramatizál. Síkokba foglalva összetömöríti, mintegy összefoglalja a látványt, mégis szókimondó, mert kendőzetlenül, csupasz valójában mutatja be azt, amit maga körül lát a keveset termő vidéken: az árulkodóan üres falat, a meztelen lábakat, a kisfiún a kinőtt, a kislányon minden bizonnyal a felnőttekről levetett ruhát.
Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei, Corvina Kiadó, Bp., 2004, 122. oldal
Fényes Adolf posztimpresszionista képei közül kiemelkedik a Testvérek. A háromszögbe festett két alakot ragyogó színekkel festette meg. A világoskék háttér előtti piros szoknyás, fehér kendős parasztlány barna kalapos öccsét öleli magához. A képen ritmusosan ismétlődő színek - fehér kendő és ing, barna sapka és nadrág -, valamint a sárga blúz és köcsög színellentéteként festett kék háttér és kötény játékos hangulatot teremtenek. A képen látható fiatalság és a testvéri szeretet érzelemgazdag ábrázolása szinte egyedülálló a hazai festészetben.
Forrás: Horváth Lászlóné: Barangolás a művészettörténetben : A XX. század művészete, Celldömölk, 2005, 50. oldal
Szabad, de fegyelmezett ecsetvonások jellemzik a hangulatában és érzéstartalmában megejtő "Testvérek" című festményét. Kevés, szinte foltszerűen megfestett színekkel ábrázolja a széken ülő leányt és az enyelegve ölébe kúszó kis öccsét. Az alakok beállítása oldalnézetű, hogy ezáltal is dekoratívabban, kifejezéstelibben szemléletes legyen a kék háttér elé állított alakok mozdulata és magatartása. Szelíd és nemes emberi érzésekről beszél ez a kép, szeretetről, gyengédségről; olyan oldalát mutatja meg a parasztok világának, amelyet azelőtt nem szoktak ábrázolni: emberségüket és bensőséges pillanataikat. Ez a festmény érzésének fenköltségében, szelíd rezignáltságában méltán hasonlítható össze. Munkácsy Mihály "Búcsúzkodás" cimű képével.
Forrás: Végvári Lajos: Szolnoki művészet, 1852-1952, Művelt Nép Kvk., Bp., 1952, 46. oldal
