NAGYÍTHATÓ KÉP 1936 - Olaj, vászon, 116x125,5 cm Magyar Nemzeti Galéria	MŰELEMZÉSEK
	A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból
	Bakó Zsuzsanna cikkéből
	Horváth Lászlóné könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Ha van a XX. századi magyar festészetben olyan életmű, amely motívumaival, hangvételével, sőt festői tartalmával is egyetlen, meghatározott tájegységhez kötődik, akkor Egry Józsefé minden bizonnyal az. A tízes évek végén telepedett le Keszthelyen, s ettől kezdve a Balaton és a tavat környező táj látványélménye alakította tematikáját és stílusát. Az 1936-ban készült "Visszhang" c. képe nyilvánvalóan a régóta mitikus fogalommá vált tihanyi visszhangra utal. Egry festői módszerének a fénnyel való építkezés a legfontosabb sajátossága, amit ő így fogalmazott meg: "A tér és a végtelen érdekel... a fény maga... az atmoszféra, amely architektonikus."

A Visszhang kompozíciójában is a fény az uralkodó elem: felbontja a tárgyakat és meghatározza a kép struktúráját. A festmény szimbolikus jelentése a határtalan tér képzetének és az emberi figura tragikus magányosságának viszonyában fejeződik ki.

Forrás: http://www.hung-art.hu

1936-ban festett Visszhang c. képén Egry maga így fogalmazott a képpel kapcsolatban: "...ott van például egy nőfigura. Átkiált valahova. A végtelenben elvesző kiáltás érdekel." Nos a képet nézve szinte hallani vélhetjük a hangot is, amint visszaverődik, de legfőképpen a végtelenség érzését kelti bennünk s minden szónál jobban érzékelteti a természet kozmikus templomában az ember kicsiny, törékeny voltát. A kép szokatlanul erős színeivel, fehérrel, erős kékkel, barnás vörössel a színhasználat téralakító, térformáló szerepére is utal.

Forrás: Bakó Zsuzsanna: "A végtelenben elvesző kiáltás érdekel" Egry József tájképfestészete
              Új HORIZONT XXIX. évfolyam, 2001., 3. szám
             http://ujhorizont.ngo.hu/2001_3/22.html

Visszhang című képén a balatoni táj színei és fényei látomásszerűen jelennek meg. A föld és víz találkozásánál álló nő alakját, a házakat és a fákat könnyeddé és oldottá teszi a mindent beragyogó fény. A fényözönben feloldódó színek és formák a végtelen tér érzetét keltik. A gyöngyházfényű szürkével kevert kékek, sárgák, okkerek és zöldek tovább fokozzák a kép levegős hangulatát és a békés, forró nyári nap lenyűgöző nyugalmát.

Forrás: Horváth Lászlóné: Barangolás a művészettörténetben : A XX. század művészete, Celldömölk, 2005, 59. oldal