Egry tusrajza Lyka Károlynak küldött |
CIKKEK, DOKUMENTUMOK | |
| Egry József levelezőlapja Lyka Károlyhoz | ||
| Elek Artúr: Egry József | ||
| Péter András: A hónap kiállítása | ||
| Farkas Zoltán: Egry József kiállítása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
LEVELEZŐLAP EGRY LITOGRÁFIÁJÁVAL
Katonai ápolási ügy. Nagyságos Egry József Badacsony
Lyka Károly úr
szerkesztő
Budapest
VI. Andrássy út 16.
"új idők" szerkesztősége.
Igen tisztelt szerkesztő úr -
ne haragudjon, hogy ismét megterhelem egy-két sorommal.
Érdekel hogyléte - a napokban rajzoltam a Kisfaludy házat - Ön jutott eszembe -
Én most jól volnék. Festegetek. Szeretnék egy kis kiállítást rendezni a vörös kereszt javára, grf Forgách is akarja -
Kívánok Önnek igen sok jót Őszinte tisztelője
916.
Zala m.
Katonai kórház
Szeretnék a Művészet vagy az új időknek valami kis dolgot adni - nem tudom jól gondolom-e?
Forrás: Egry József arcképe (szerk. Fodor András, Szabó Júlia), Magyar Helikon, Bp., 1980, 35-36. oldal
A "Művészház" egyesület kiállításain, melyek 1909-1914 között az új művész tehetségeknek valóságos keltető helyei voltak, bukkant föl Egry József neve. Sok fiatal mutatkozott meg ott először, bátrak, és félénkek, merészen nekivágók, és tapogatódzók. Egry József a nagyot akarók közé tartozott. Gondolkodó képzeletű festőnek ígérkezett, aki belső élményeit, a világról és az emberekről való nézeteit formai és színes szimbólumokban igyekszik megérzékíteni. A tájék hátteréül szolgált képeinek, az emberi alak fejezte ki rajtuk a cselekménnyé mozgalmasodott gondolati és érzésbeli tartalmat. A szociális érzés volt akkoriban az az energiaforrás, amely Egry képzeletét alkotásra hevítette, az életben kínlódó embert szerette szimbolikusan beleállítani a természet üde színei közé és a háttérben a jobb jövő reménységét derengően elébe varázsolni. Érdekes és eredeti elképzelések voltak azok a kompozíciós kísérletei. De inkább kísérletek, mint teljessé érlelt megvalósítások, mert mesterségének a fiatal festő még nem volt eléggé ura. Ez lehetett az oka annak, hogy képeit nem fejezte be teljesen, hanem félig vázlatnak hagyta meg, melyről a formakereső vonalak hálózatát sem törölte le. Aki az időbeli munkásságának eredményeit az egymást érő kiállításokon megfigyelte, az minden képén újabb nekikészülést látott, meg-megújuló, de előbbre, a teljesedés felé nem igen jutó ígéretet.
A háború kitörtével egyszerre eltűnt szem elől Egry József. A "Művészház" becsukta kapuját s egyéb kiállításokon hiába kerestük Egry művészetének markáns profilját. Hová lett, merre járt, talán senkinek sem árulta el. Mikor évek multával végre ismét megjelent a nyilvánosság előtt (1922-ben, a "Belvederé"-ben) az arca más kifejezést mutatott, mint hajdan, a fiatalos csapkodás korszakában. Hogy a szótlanul elmúlt hosszú esztendők mivel teltek, azt néhány önarcképe sejtette meg. A maga fejét Egry régen is szerette modellül használni. Azon a kemény síkú római arcélű fejen fájó barázdákat szántottak a néma esztendők. Kígyózó árnyékos mélyedéseket: a gond, a gyötrődés és vívódás útját. S míg az ifjú művészt időnek előtte meghervasztották, a gúnyosság, a hitetlenség és a szomorúság vonalaival torzították el arcának formáit, ugyanakkor hajdani festői törekvéseit is letörölték képéről. Eltűntek azokról az atléta derekú ember alakok és a derűs színek, el a terek távlata és a harmónia vágya. Az új Egry, aki az esztendők tusájából megviselten, de meg is újhodottan került elő, nem harmónia kereső, mint volt a régi. Az új Egry tíz esztendő magányosságában fájó csalódások és kiábrándulások közben megtalálta magában azt, amit egész életében hasztalan keresett addig, a harmónia helyett az eredendő és föloldhatatlan diszharmóniát. És azt igyekezett művészetének eszközeivel megfoghatóvá tenni. A kitisztult szemlélet helyett, amelyhez eljutni nem bírt, mert az természetének meg nem adatott, lelkének háborgását alakította képekké, azt az érzelmi zűrzavart, amely benne az élet nagyszerű jelenségei előtt, valami szép tájék vagy ember alak, vagy a levegőégnek valami csodás játéka láttára támad. Az ilyen művészetet, amely minden hagyományon és megszokott ábrázolási módon túlteszi magát, csak megfelelő érzékenységgel lehet élvezni. Bizonyos hevületes fejű emberek kusza beszédére emlékeztet, amelyben dadogás és hadarás közben a szív hangjai akkora zengéssel szólalnak meg, mint az épp beszédűek ajkán soha. Az "expresszionizmus" jelzőjével kár lenne ezt a magasrendű művészetet megkisebbíteni. Minden tökéletlenség által olyan képességek jutnak benne kifejezésre, aminők csak ritka művészekben: vizionárius erő, mely a természetnek fantasztikus tüneményeit újra megalkotja, még pedig azon üde voltukban és a lelket megrázó szenzációjukat éreztetve, ahogyan neki megjelentek, és valami szilaj temperamentum, amelyben a kezdő lendület folytatódik és megállandósul. Ezekkel a tulajdonságaival Van Goghnak lelke szerint való rokon Egry. Töprenkedő és egyben elemi szenvedélyességű lélek, aki belül csupa zűrzavar lehet s akiből mégis olyan hangok törnek föl, hogy megrezdül, aki hallja őket.
Forrás: Nyugat, 1923. 6. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00334/10104.htm
Péter András: A hónap kiállítása
A vége felé járó kiállítási szezon a múlt évekkel ellentétben ezidén még mindig különleges, ízes meglepetésekkel szolgál az igazi művészetbarátoknak. Eseményei között első helyen kell említenünk a Fränkel-szalonnak április utolsó napjaiban zárult bemutatóját, amely Egry József új gyűjteményével örvendeztette meg mindazokat, akik az élő magyar művészet alakulását, eseményeit szeretettel és érdeklődéssel figyelik. Egry József az elsők között van azok sorában, akiknek minden egyes jelentkezése különleges érdeklődést érdemel s fokozott figyelemmel kellett szemügyre venni kollekcióját most, ötévi távolmaradás és az öt év előtti kiállítás érdekes, de nem mindenben meggyőző eredményei után.
Egryről mindenki tudja, aki valamennyire is tájékozott az új magyar művészet jelenségei között, hogy munkássága egész során a fény és az atmoszféra ábrázolásának problémái foglalkoztatták. Persze nem úgy, mint az impresszionistákat és a 19. századi plein-air-festőket, akiknek a fénnyel körülvett tárgy objektív ábrázolása volt fontos. Egry József sohasem ábrázolt, hanem mindig saját, végtelenül szubjektív vízióit festette, olyan víziókat, amelyekben a megjelenítendő tájnak mindig csak kiváltó szerepe volt. Képei így minden képszerűségük ellenére is sohasem ábrázolások, hanem lírai látomások. Az utolsó kiállításon bemutatott képeken vizionárius szemlélete szinte már túlzásig fokozódott: tulajdonképpen nem is festmények, hanem színes grafikák voltak ezek a képek, amelyeken a rajzpapír fehér alapja (Egry ezidőben legtöbbször nem vászonra, hanem közönséges fehér rajzpapírra festi képeit) mint fehéren izzó színérték uralkodó szerephez jutott s a rajznak és színnek szinte más szerepe sem jutott, mint hogy a papír fehér foltjait rendszerbe komponálta.
A mostani kiállításon azonban egy új Egryt látunk viszont, akinek művei az utolsó kiállítás képeitől nagyon sokban különböznek. Kétségtelen, hogy Egry ma is a legszubjektívebb és leglírikusabb egyéniség modern festészetünk vezető mesterei között, de saját régebbi képeihez viszonyítva azt kell mondanunk műveiről, hogy azok konkrétebbek, foghatóbbak, anyagukban gazdagabbak lettek, nemcsak azáltal, hogy a képfelületet megint lehetőleg megtölti, hanem abban is, hogy színei ismét gazdagabbak, festőibbek, képszerűbbek. Főtémája most is a Balaton, de újabb képei között mintha többször szerepelnének olyanok, amelyek a Balaton partját és az e partot lakó embereket jelenítik meg. Mélységesen megdöbbentők különösen azok a festményei, amelyeken egy-egy emberalak vagy csoport jelenik meg s amelyeken a figurák ősien egyszerű s éppen ezért megdöbbentően szuggesztív mozdulatokkal jelentkeznek. Ilyenek a "Halász", a "Köszönő", ilyen az itt reprodukált "Visszhang" kiáltó leánya, az "Önarckép", a "Festő", a "Verandán" támaszkodó alakja és a Rembrandt "Tékozló fiú"-jának motívumára emlékeztető, megrázó "Megbocsátó" című kép. E képekkel s alakokkal Egry mint figurális festő is új jelentőséget kapott s ezen a területen, amelyhez a múltban mindig csak kísérletképpen fordult, ma már szintén mély értékű, teljesen átszellemített alkotásokat tud létrehozni. További fejlődése elé nemcsak érdeklődéssel, hanem szinte izgalommal néz a magyar kritika, mert az az érzésünk, hogy ez az 50 egynéhány éves fiatal még mindig távol van attól, hogy fejlődése lezáródott volna.
Forrás: Tükör - képes irodalmi folyóirat, IV. évf. 5. szám 1936. május, 378-379. oldal
Farkas Zoltán: Egry József kiállítása
Cicerónak van egy alapjában igaz, bár sokat vitatott mondása, hogy csak az eget és nem lelküket cserélik ki azok, akik tengerentúlra sietnek; Egry József művészetén sem változtatott itáliai utazása.
Ugyanaz a látományszerűen festő művész maradt, aki volt, nem az ottani művészet hatott rá, nem is a sokban másféle természet, hanem ennek csak azok a tüneményei, amelyek a balatoni vidék vizionáriusát eddig is megihlették. Ami változás, vagy fejlődés kifejezési módjaiban észrevehető, az a korral jár, az idő múlásával, amely eddig is önmagában gubódzó képzeletét talán kissé nyugodtabbá, talán egyszerűbbé, de talán még egyedülállóbbá is tette.
Nincs ma a magyar, de az egész európai művészetnek még egy festője, aki egyéniségével ennyire elkülönülne mindenki mástól; Egry csak önmagához hasonlít. És alig van, akiről olyan nehéz volna írni, olyan nehéz volna magyarázni azt a lelkesedést, amely a rá esküdő hívek kis seregét áthatja.
Művészeti elemző és leíró nyelvünk fogalmait és kifejezési módjait az irodalomtól kölcsönözte és akármennyire iparkodott új fogalmakkal, új megfigyelésekkel sokasítani fegyvertárát, kiindulópontjától nem tudott elszakadni. S ha például lírai beállítottságról beszél Egry esetében, csak olyan átírást nyújt, amely ha meg is közelíti az igazságot, mégsem adja maradéktalanul.
Egry látományszerűen lobogó láza, mely halványan égő színekkel és néhány tétova vonallal a szem extázisát vetíti elénk, több és kevesebb, mint amit lírán érteni szoktunk. Nem a kedély érzelmessége, nem valami meghatott hangulatosság ömlik el benne, nem olyan lelkiállapot, amelyet a jó régi elkoptatott kifejezéssel a szívnek szoktunk tulajdonítani, inkább valami hideg lángolás, a tágranyílt szem mohó csodálkozása, amint a végtelenségével felkínálkozó természeti világtól megdöbben. Mert hiszen ilyen végső dolgok foglalkoztatják Egry képzeletét, amely meg sem látja a tömegkedvelte és mindenkinek rendelkezésére álló szépségeket. Amit ő észrevesz és végletekig túlfeszítve alakít, az a világ egynémely tüneményének teljesen egyoldalú és önkényes látománya, minden egyéb, csak éppen nem természeti, hanem annál inkább művészi valóság. Azzá teszi az a ritka kifejező erő, amely izgatottan elénktáruló vízióit ránkkényszeríti és egy különös világba ragad magával, ahol súlyát, kiterjedését, sőt még színét is veszti minden, hogy beléöltözzék Egry áttetsző testetlenségébe, halványan kavargó színeinek átszellemült, érzékietlen mámorába, seholsem létező fénytüneményeinek szivárványos ködébe.
Forrás: Nyugat, 1939. 4. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00639/20552.htm
