Rudnay Gyula: Bábonyi utca - szénrajz	A MŰ SZÜLETÉSE
	A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból
	Bényi László könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

A dunántúli kis falu, a Kiskoppány patak mentén a völgyben meghúzódó Bábony, négy évtizeden át legkedvesebb festőtanyája volt. Először 1919-ben sógora meghívására látogatott oda, s a magyar vidék iránti szeretetével, kimeríthetetlen bőséggel élete alkonyáig festette megannyi részletét, apró fehér házait, düledező kerítésű utcasorát, a szérűskerteket, az ágaskodó gémeskútakat, az útmenti karcsú nyárfákat, a lankás, dombos tájat, plein-air ihletésű, naturalisztikus stílusban. Tájképei mintegy visszhangjai hangulatváltozásainak: nála egy-egy kép nem valamely feladat megoldását jelenti, hanem érzelmi világának kivetítését. A Nagybábonyi utca c. képében egyszerű eszközökkel fogalmazta meg tiszta, lírai gondolatait.

Forrás: http://www.hung-art.hu

Rudnay Gyula sokoldalú művészetének egyik legkiemelkedőbb fejezetét képezik tájképei. "Tájábrázolásomban, - mondta a mester - a magyar történelem múltjának levegőjét akartam felidézni. A magyar történelem pedig sok borús fejezetben bővelkedik. Ezért volt, hogy régi tájképeimre sokan azt mondták, hogy tragikus feszültségűek. Újabb tájképeimen már kivilágosodtak a színek, kisütött a nap, a táj is derűsebb, csakúgy, mint maga az élet."

. . .

Későbbi művein egyre inkább a falu, a tájak csöndje kezd beszélni. Moccanás nélküli levegő, csendes alkonyok ereszkednek a házak közé - a madarak frissen hasítják a kék eget. Az áttetsző légben végtelen távlatok nyílnak. Az üde zöld, kék és hamvasszürke színekkel erdők, dombok s rétek formáit nagy foltokban összegezi. E képek atmoszférájában - csakúgy, mint Rudnay egész művészetében - fontos szerepet játszik a fény. Formák és színek tiszta harmóniájával, ecsetkezelésének puha molyhosságával, jellegzetes egyéni tájképstílust teremt.

Forrás: Bényi László: Rudnay 1878-1957, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1961, 24-25. oldal