1930 körül - Olaj, vászon, 43x70 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Hárs Éva írása | ||
| Kállai Miklós elemzése | ||
| "Bábonyi utca"-képek | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A derűs nyugalmat árasztó somogyi táj, a bábonyi kis házak fehér falai Rudnay palettájára is világos színeket csaltak. A tavaszi zöldek nemcsak a gyenge füvet, a karcsú nyírfákat uralják, hanem visszatükröződnek a házak nádtetőin s pázsittal borítják a távoli dombokat. Az égbolt tisztán ragyog, csak vékony fátyolfelhők oldják fel egyhangú kékjét. A harmonikus, friss színmegoldás mellett kiváló a kép kompozíciós felépítése is. A fák, házak, dombok lineáris egymásmögöttisége, a vízszintes és függőleges tagolások szép ritmusa nagy távlatot, levegős atmoszférát teremt. Embert alig látunk, de a kerítés mögött felbukkanó színfoltok, a házak kis ablakszemei kétségtelenül érzékeltetik a mozgást, az udvarokban, házakban zajló életet. Rudnaynak az a törekvése, hogy történelmi, társadalmi valóságában tudja megragadni a magyar falu jellemző arculatát - ezen a képén, a kiváló festői értékek mellett, a dokumentum erejével vált valóra.
Forrás: Hárs Éva: Csók, Koszta, Rudnay ("Az én múzeumom" sorozat 14. Sorozatszerk.: Zádor Anna), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1966, 29. oldal
Ha Rudnay tájképeit vizsgáljuk, különösen kis tollrajzait, amelyeken még világosan ott van a közvetlen szemlélet nyoma, vagy néhány könnyedén oda lehelt színfoltból álló akvarelljét, sőt néhány újabb vásznát is, amelyen olykor valami nála egészen szokatlan és új, friss levegősség ragad meg ... meg kell éreznünk, hogy Rudnay szereti a természetet, odaadással, a lírai megérzés szent vágyával közeledik hozzá, de nem természetfestő, még az impresszionismusnak Zola által adott értelmezésben sem, az ő képe nem "un coin de la nature vu ŕ travers un temperament", hanem éppen fordítva "un coin du temperament vu dans la nature". Rudnay tájképei is tanulmányportrait-k. A táj lelkét, a táj érzését akarja kiolvasni, azaz a maga érzését, a maga tépelődő lelkének vívódásait érzi bele a tájba s ezzel szinte perszonifikálja a tájképen. Gyönyörűen megfestett fái mint fantasztikus lények lobognak föl az égre. Mint félelmes gigászok állnak ott, akiknek ágakká görcsösödött testét belső lázak emésztik. Lombjuk csodálatos árnyalati finomságokkal megfestett hajzatában viharok emléke fészkel. A drámai vívódások, amelyek Rudnay lelkében viharzanak, egymást marcangoló felhőszörnyekké nőnek figurális képeinek vagy kompozícióinak tragikus hátterein. De néha tájképei fölött az alacsony parasztviskókra roskadó roppant ég feszültségében is ott forr ez a viharmag és ott lobog ez a balladai pátosz.
Rudnay legtöbb tájképe is tulajdonképpen vízionárius emlék, amelynek csak első impulzust adó alapja a természet közvetlen szemlélete, maga a kép, akárcsak a kompozíciók, a magános ihlet óráiban az atelierben érik meg.
A Rudnay-tájképek legtöbbjének mégis az ad a művész többi alkotásától eltérő nagyobb derűt, lágyabb hangulatot, sokszor melegebb lírát, hogy Rudnay tragikus, borzongó, tépelődő lelke is fölenged abban a szeretetben, amely a természethez vonzza s abban a megnyugtató és békítő hatásban, amelyet a természet szépsége, harmóniája, csöndje lelkére gyakorol. Így csitul nála a patétikus óda lágyan merengő dallá, így enyhül az örök borongás s a tragikus szomorúság a szelíd bánatok csodálatos előadásbeli finomságokkal kicsendített, halkan dúdoló énekévé. Itt érezzük, hogy Rudnay költő lelke, amelynek rokonságát nagy vásznain, kompozícióin, tanulmányain és genre-képein leginkább Vörösmartyval éreztük, itt Arany Jánossal, sőt olykor-olykor a romantikusabb Petőfivel kerül rokonságba. De éppen ezek a tájképek mutatják meg, milyen óriási skálája van Rudnay művészetének, milyen távoli végletek határolják, milyen tragikus felviharzások szilaj erejű kitöréseit rejti örökké izzó vulkánja s az árnyalati hangulatoknak s a letompított, halkszavú érzéseknek milyen finom rezdüléseire kész. Shakespeare-nél érezzük ezt így, akinél egy drámában szerepel Ariel, Prospero és Caliban.
Forrás: Magyar Művészet (Kállai Miklós: Rudnay Gyula és művészete 425-437. oldal), 1926, 436-37. oldal
