Ruhaszárítás (1920 körül)	A MŰ SZÜLETÉSE
	Egri Mária könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Koszta tájfestészetének motívumai a tízes évektől kezdve nem változtak. Több alföldi város után Szentesen végre úgy érezte, hazatalált. A bérelt Lakos-tanyához közeli Berekhát szélmalmának jellegzetes barna hengerét, a faluszéli cigányputri-sor sűrű televényét, kerítéslécre, spárgára, faágakra teregetett színes ruhadarabjait, a rikító szoknyákat, blúzokat, kendőket önfeledt élvezettel festette. Ugyanígy a tanya körüli virágos rétet, földeket, szomszédos tanyaépületeket. Amikor a tízes esztendők végén saját tanyát vásárolhatott, messzebb kerülvén a Berekháttól, fogytak motívumai közül a putrik, és sokasodtak a tanyák, a gazdasági udvarok, tanyasi állatok. Festői programja nem változott, csak színei mélyültek, égboltja lett egyre sötétebb, amelyből mind nagyobb szenvedéllyel villództak a világosak. A fokozatok követhetők, ha korábbi tájaitól indulunk el. Vegyük példának először Koszta a tízes években festett Mákvirágok című vásznát. A képteret felező horizontvonal felett derűs-világos ég ragyog lilás-sárgás-rózsaszínes pászmákkal megbolygatott fehér gomolyfelhőkkel. A horizontvonalon fák, házak, bokrok tömör foltban sötétlő sziluettje aranysárga földsávval ellenpontozódik, amelytől a kép előteréig színes virágszőnyeg borul. Ebben a viszonylag reálisabban festett piros, sárga, fehér sziromerdőben az aprócska figura ellenfényben emelkedő foltja is csupán ugyanolyan motívum, színhordozó, mint a sárga-zöld mező a színes virágokkal, az ellenfényes horizontvonal és a fehérfelhős kék ég.

A világos egű, sziluettfigurás, háttérvilágításos kompozíciókat váltotta fel Kosztánál az alapvetően megvilágítási és koloritbeli kérdésekkel kísérletező tájak sora. Ezeken a képtér jobb vagy ritkábban bal oldaláról érkező napfény és az útjába kerülő elemek találkozásának fény-szín problémája, a meleg, általában késő délutáni napfény hatására a növények, ruhák, testek, tárgyak színének átalakulása, az árnyékos részekre hullott színes reflexek, s a fénytől távolabb fordított elemek egyre sötétülő koloritja foglalkoztatta. Amikor Koszta rátalált a sötét ég kontrasztja előtt sokkal erőteljesebben villódzó világosak színének erejére, akkor fejeződött be stílusának formálódása. Attól kezdve egénél már csak a kékek, zöldek mélysége változott, az ecsetvonások mikéntje, ahogy apró nyomokban, hosszabb vagy rövidebb vonásokban, különállóan vagy egymásba simítva, több vagy kevesebb világossal megmozgatva adta meg kompozíciója alaphangját. Ehhez igazodott azután a putri- vagy tanyasor falainak fehérje, a föveny élénk zöldje, a tetők, lombok sokszor a feketéig fokozott sötétje és a ruhaneműk, testek napsütötte vörösei, kékei, aranysárgái. Koszta rájött az ellentétek drámaiságának színekkel kifejezhető módszerére. Ahol már nem fontos a táj, a figura, a motívum, mert számára mindez csak színhordozó. Ahol a fény sokszor oly mértékben oldja fel a tárgyak testiségét, körvonalait, hogy már csak a foltokban ragyogó színeiket érzékelhetjük. A legszebb példákat a berekháti képek közül hozhatjuk. A Koszta Múzeum Berekháti putrirészlet című vásznán az ég sötétjének ellenpontjaként jelentkeznek a rózsaszín pamacsfelhők. A szélmalom törzse fekete-barnán sötétlik a kompozíció bal oldalán. Ennél a képnél is szinte elhagyják a színfoltok a motívumokat, a kontúrt, önmagukban élnek a képen. A putrisor tömegén minden falon máshol és máshogy jelentkezik a fény, a falak, tetők, növények színeinek a mellette levő formákra vetett reflexe. A látvány motívuma már alig érdekes, nem tudni, hogy házoldalt vagy kiteregetett ruhadarabot izzít-e fel a fény.

Hasonló motívumokon alapul a szolnoki magántulajdonban lévő Berekhát. Itt a putrisor a horizontvonalon, kivehetőbb formákkal van jelen. Míg a jobb oldalon kerítésre felaggatott színes ruhadarabok, házoldalon játszó, a kontúrok közül kilépő színes foltok ragyognak, addig a sötét lombok mellett emelkedő malom hengere, a házsor bal oldali részei puhán elvesznek az ég mély kékjében. A nádtetők alá kékeszöld árnyékok kúsznak, az előtér világossárga homokját zöldes festéknyomok tarkítják. A mélyzöld füves részeket sárga-lilásfehéres vonalkák élénkítik, köztük liláspiros, zöldes foltokkal festett figura ül. A felaggatott, színes ruhaneműk Koszta több képét inspirálták. A szegedi Lucs-gyűjtemény egyik képének is a fenti putrisor az ihletője, a malom sötét tömbjével, a két fa között száradó kelmékkel (Ruhaszárítás). A kosztai ég sötétjét itt rózsaszín és szürkésbarnás pászmák világosítják, amelyekre meglepő válaszként csendül az egyik ház tetejének derűs rózsaszínje. A téma legkiérleltebb darabja a Nemzeti Galériában található. Az ég kékjének, a nádtetők barnájának és a házfalak fehérjének harmóniája a legkorábbi berekháti részlet színeihez tér vissza. De amíg a Koszta Múzeum Berekháti putrirészleténél meghagyta a kéknek és a barnának a vezető szólamot, a Ruhaszárításnál kiterjeszti skáláját két foltban jelentkező alakra, valamint a vékony törzsű fák zsemle színű fövenyen vibráló-elnyújtózó árnyékainak ultramarinjaira, a fák körül ragyogó sárgák, vörösek, kékek, fehérek tüzes színeire, s a felakasztott ruhák izzó sárgáira, zöldjeire, rózsaszínvöröseire, kékesbarnáira. Itt is megtaláljuk a tető alatti árnyékok játékát a fehér falon, s a foltokká olvadt kontúrok, fényben feloldott motívumok mindennél előbbre való gazdag kolorizmusát.

Koszta stílusa a húszas évek után már nem változott. Az addig magáévá tett sajátosságokat érlelte tovább, építgette képről képre. Motívumai is állandósultak, hol szenvedélyesebb ecsetvonásokkal, hol lágyabb pászmákkal festette szentesi tanyája környékét, portrékat, csendéleteket.

Forrás: Egri Mária: Koszta József ("Magyar Mesterek" sorozat), Corvina Kiadó, Budapest, 1989, 11-12. oldal