Koszta József emlékoszlopa Szentesen, |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Koszta József Múzeum | ||
| (Mondják...) | ||
| Bernáth Aurél: Kosztára | ||
|
Koszta József volt háza és emléktáblája Szentesen |
||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A múzeum 1949 óta viseli az Alföld és Szentes legnagyobb magyar kolorista festőjének, Koszta Józsefnek a nevét. A brassói születésű mester fotográfusnak készült, majd a müncheni festőakadémián kötött ki. Később a nagybányaiakhoz vonzódva, a szolnokiakkal elvegyülve mégis magányos maradt. Véletlenül bukkant rá a korán elhalt Lakos János Pál tanyai műtermére. 1923-tól, 1949-ben bekövetkezett haláláig először a Berek-, majd a Várhát tanya lakója volt. Hagyatékából 29 festménye, festőállványa, palettája került a város tulajdonába, majd a múzeumba.
A Koszta-gyűjtemény folyamatosan bővült, ezért a Koszta-teremben változó, de kizárólagosan Koszta József festményeiből álló kiállítás található. Egyben ez a múzeum előadóterme is.
Forrás: http://ww3.szentes.hu/szentes/muzeum/muzeum.htm
Koszta József mindig keveset beszélő ember volt, és főként festészetről csak elvétve ejtett szót. Mondják, hogy néha felruccant a fővárosba, leült a művészek törzskávéházába, és miközben a kicsomagolt hazaiból falatozott, szótlanul figyelte, mit beszélnek a művészek. Mondják, hogy 1917-ben megrendezett kiállításának nagy erkölcsi és anyagi sikere után monoklit vásárolt, és kiállt a határba, monoklival nézni, hogy milyen a vetés. Legbensőbb művész-barátjával, Rudnay Gyulával tervezgették, hogy közös tanyát vásárolnak Szentes határában, azon külön-külön parasztházat építtetnek maguknak, és később valamilyen művészteleppé fejlesztik a tanyát. Megvalósulatlan maradt a terv, akárcsak sokszor áhított közös kiállításuk gondolata. Az olvasó aligha találhatna levelezésükben adatokra, útmutatásra Koszta művészetéhez. Szó esik terméshozamról és időjárásról, bérleti szerződésről, tucatnyi fontosabb-jelentéktelenebb mozzanatról, földműves emberek napi életének ügyes-bajos dolgairól. Harminc éven át élt Koszta a szentesi tanyavilágban, istállóból alakított magának műtermet, és képeibe azt tömörítette, amit maga körül a legszebbnek és a legnemesebbnek érzett.
Forrás: Aradi Nóra: Koszta ("A művészet kiskönyvtára" sorozat 67.), Corvina Kiadó, Budapest, 1965, 9-10. oldal
Meghalt Koszta József. Írják róla, hogy az "alföld szerelmese", a "magyar festőiség megteremtője", a "mélytüzű festő", "igazi őstehetség" halt meg.
Az első, ami feltűnik Koszta festészetében, hogy színeit majdnem a tubusból veszi. Villogó fehér tanyai házakat szeretett ábrázolni, felettük sötét ultramarinkék éggel, bár - s ezt javára kell írnunk - dekoratív törekvés nem húzódik meg az ellentétek mögött.
A magyar kritika egy időben szívesen hitte azt, hogy a mély és tüzes színek s a dramatikus hangulat nemzeti sajátosságainkból fakad. Erre a feltevésre ugyan vajmi keveset lehetett építeni, mert hisz a kép sorsa egyéb tényezőkön fordul meg. De jó volt arra, hogy egy ideig eljátszadozzanak e parttalan elemzéssel anélkül, hogy termékeny önismeretünkhöz egy jottányival is közelebb jutottunk volna. Művészeink zöme nem festett mély, tüzes színekkel, sem dramatikus hangulatokba nem ágyazta képeit.
Honnan származik Kosztánál a dramatikus hangulat és a mélytüzű szín? Sokkal egyszerűbb meggondolásból. Bármily hihetetlenül hangzik is, ő az erős alföldi napsütést akarta érzékeltetni.
Tudjuk, hogy a festék mily gyenge versenytársa a fénynek, s hogy vele napsütést érzékeltetni hű, leíró ábrázolással mily csekély eredményekre vezetett. Az impresszionisták fortélyosabb faktúrája kezdett csak e feladattal jobban megbirkózni, hogy aztán Van Goghban elérje a csúcspontot. Később - ha szabad így kifejeznem magamat - asszociatív ábrázolási móddal - ahogy nálunk Egry - nyúltak ehhez a feladathoz.
A napfény ábrázolásának problémája az impresszionizmus óta s egészen addig, amíg a festészet újabb ábrándok után nem futott, állandóan napirenden volt, s Koszta egész munkásságán végigkísért.
Van Gogh magasrendű és ihletett fényábrázolása után Koszta megoldása, persze, naiv és provinciális. Ő egy ház villódzó fehérségét az ellentéttel éri el. Majdnem feketére festi az eget, csírájában fojtva meg ezzel mindazon festői lehetőségeket, amit a világos színskála nyújtott volna. Milyen festői moduláció lett volna érzékelhető ilyen szuroktengerben? Minden egészséges festői rezdülésnek meg kellett fulladnia ebben a monotóniában, ami ezenkívül ellenállhatatlanul vitte a lélek nélküli ismétlésekbe is. Foglya lett saját felfedezésének, ami annál keservesebb, mert maga a felfedezés nagyon kisjelentőségű, sőt, visszájára sült el. Az imént már említettem, hogy képei minden igyekezetük ellenére nem közvetítik a napos tájat. "Éjszakai napsütés" - mondta valaki az ilyen képeiről.
A festészetben sok olyan eset van, ahol az eredmény nem takarja a szándékot. Csodálatos, de az is előfordul, hogy az eredmény lesz jelentékenyebb. Cézanne impresszionista módon és hűen akarja ábrázolni a természetet, hogy csak egy termékeny félreforgást említsek. A festőt saját invenciója néha ki tudja emelni kicsinyes célkitűzéseiből, mást, akaratlanul is jobbat teremt. Áll ez fordítva is: festők nagy szándékokkal elbuknak festői invenciójuk silánysága miatt.
Kosztát is az menti meg, hogy festőösztöne néha kiragadja abból a kátyúból, amibe szűk látóköre döntötte. Ahol nem volt mód az ellentéteknek ilyen primitív fokozására, ott - csendéleteiben és több arcképében - formás és szép dolgot alkotott.
Forrás: Bernáth Aurél: A múzsa körül, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962, 123-125. oldal
Koszta József volt háza és emléktáblája Szentesen
Forrás: http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/szemle/03-29.htm
