(Újpest, 1894. január 17. - Zebegény, 1960. augusztus 30.)

Szőnyi István még Schmidt István néven született, apja pár év múlva magyarosította Szőnyire a család nevét. 1911-ben a Képzőművészeti Főiskola esti szabadiskoláját látogatta, ahol megismerkedett Uitz Bélával és Kmetty Jánossal. 1913-ban megkezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, először a rajztanárképző szakon, majd miután újból felvételizett, a művészképzőben Ferenczy Károly osztályában folytatta tanulmányait. Nála tanult 1914 nyarán főiskolai ösztöndíjjal Nagybányán. Ősszel bevonult katonának, 1915-ben a fronton harcolt, 1916-ban tbc-vel a tátralomnici szanatóriumban kezelték, itt ismerkedett meg Nagy Imrével. Ezt követően Kolozsvárott, majd Nagyszebenben szolgált. 1917-ben a Képzőművészeti Főiskola katona hallgatói részére rendezett nyári tanfolyamán vett részt Nagybányán, majd a következő év nyarán ismét megfordult itt. 1919-ben leszerelése után Réti Istvánnál folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol az intézmény megreformálására törekvő fiatalok közé tartozott, majd a Tanácsköztársaság idején az Ifjúmunkások Szakszervezetében a képzőművészeti alosztály helyi szervezetének az elnöke volt. Emiatt 1920 márciusában az igazoló bizottság kizárta a Képzőművészeti Főiskoláról. 1919 decemberétől a kiállítások rendszeres résztvevője, a Műcsarnok 1919-1920-as Téli tárlatán két képét mutatta be. 1920-ban megkapta a frissen megalakult Szinyei Merse Pál Társaság első ízben kiadott díját, a Szinyei-jutalmat, és 1922-ben taggá választották. 1920-ban rövid tanulmányúton Bécsben járt, ez év novemberében fejezte be első sokszorosított grafikáját, egy hidegtű önarcképet. A következő évben, 1921 szeptemberében nagy sikert aratott az Ernst Múzeumban megrendezett első gyűjteményes kiállításával. Ez idő tájt a Vörösmarty utca 35-ben közös műteremben dolgozott Pátzay Pállal, 1922 tavaszán harmadikként meghívták Nemes Lampérth Józsefet is, aki ez év végéig maradt velük. Szőnyi a húszas évek legelején számos helyen megfordult, festett a Sajó mentén és Budakalászon. 1922-ben lelátogatott Kecskemétre, ahol a művésztelepen ekkoriban Varga Nándor Lajos és Nagy Imre dolgozott. Ebben az évben első műveként - adományozás útján - a Szépművészeti Múzeumba került 1921-es Önarcképe. A Szinyei Társaság 1922-ben megrendezett Nemzeti Szalon-beli első kiállításán négy művét mutatta be, novemberben az Auróra Műkereskedelmi Rt. Magyar művészek rézkarckiállításán a fiatal grafikusnemzedék tagjaként ő is több munkájával szerepelt, és a következő évben is több grafikai kiállításon vett részt. Ugyanebben az évben festett először Zebegényben, és Németországban járt tanulmányúton. 1924 januárjában az Ernst Múzeumban rendezte meg második gyűjteményes kiállítását, amellyel ismét nagy sikert aratott. Ebben az évben megnősült, Bartóky Melindát vette feleségül, akivel Zebegénybe költözött ki. Ebben az évben több művével részt vett a Velencei Biennálén, és egy olaszországi tanulmányutat is tett, valamint a frissen megalakuló KUT első kiállítására is meghívták, amelyen már törzstagként szerepelt. 1924-ben megszületett lánya, Zsuzsa, aki ettől kezdve képeinek rendszeres szereplője lett. Az év végén a Műcsarnokban megnyíló Aktkiállításon Hegytetőn című képével elnyerte a kiállítás ifjúsági díját, és a mű - adományozás útján - a Szépművészeti Múzeumba került. Szőnyi ettől az évtől kezdve a Belvárosi Szabadiskolában kezdett tanítani. A következő évben, 1926-ban megszületett fia, Péter. 1928-ban megkapta az ekkor induló állami római magyar ösztöndíjat, míg azonban kollégái két évet töltöttek kint, ő négy hónap után hazatért. 1929-ben megrendezte harmadik gyűjteményes kiállítását a Tamás Galériában. A harmincas években a Gresham-kör tagja, 1935-ben a Fränkel Szalon rendezett műveiből kiállítást. 1937-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított, 1941-ben a Képzőművészet iskolája című könyv szerkesztője és egyik szerzője volt, ebben az évben elkészítette Győrben a nádorvárosi templom freskóit. A második világháború alatt üldözött zsidókat bújtatott, családtagjaival hamis okmányokat készített számukra. Budapesti lakása és műterme az ostrom alatt bombatalálatot kapott, számos műve megsemmisült. A háború utáni művészete szerves folytatása harmincas években kialakult stílusának. Munkásságáért számos kitüntetést, díjat kapott (1949, Kossuth-díj; 1952, érdemes művész; 1956, kiváló művész). Zebegényi házában ma Szőnyi István Emlékmúzeum működik.

Forrás: http://www.arkadia.mng.hu/index2.html

Önarcképek, családi képek

	Önarckép (1919) A számtalan grafikai önarckép mellett Szőnyi rendszeresen megörökítette magát olajképeken is. Legkorábbi festett önarcképén öntudatos művészként jelenik meg. A rajzvázlaton már a végleges beállítással találkozunk, a festményen tájba helyezve női akttal, a kortalan közeget hangsúlyozó drapériával egészül ki a főalak. A leszegett fejű, előrehajló, szuggesztív tekintetű férfifigura előképe egy két évvel korábbi festményen bukkan fel: a Fiatalok köréhez tartozó Dobrovics Péter színészarcképét Szőnyi jól ismerhette, hiszen azt a Művészet folyóirat 1917-es évfolyamában reprodukálták. Szőnyi tetterőt sugárzó önarcképének hátterében megjelenő női akt - mintegy hivatásának attribútumaként - más művészeknél is előfordul, mint például Varga Nándor Lajos egyik rézkarcán.
	Önarckép (1921) Az önarcképek közül ez a profilkép a Patkó vagy Aba-Novák által is kedvelt kortalanul "historizáló" típushoz tartozik. A művész markáns arcéle a ferdén beeső súrló fényben reliefszerűen rajzolódik ki, kiszámított tartása és a drámai kontrasztok ugyancsak az ő műveikkel rokonítják a festményt. Szőnyi ugyanebben az évben készült rézkarca hozzájuk hasonlóan érdekes fejfedővel örökítik meg a művészt. Egyik grafikai profilönarcképe olyannyira Rembrandt hatását tükrözi, hogy nemcsak stílusa, hanem a a figura öltözéke és habitusa is a mester korát imitálja.
	Feleségem és én (1924) Szőnyi életében különösen fontos az 1924-es év: ebben az évben megnősült és falura, Zebegénybe költözött. Szőnyi a Feleségem és én című képen a korábbi portrékról jól ismert, ellentétpárokra építő ábrázolásmódot még sűrítettebben valósítja meg: a kép fénnyel hangsúlyozott főalakja, a feleség markánsan kirajzolódó profiljával félre tekint, nem kerül kapcsolatba a kép nézőjével, a háttérben meghúzódó művész frontális alakja viszont szembe néz velünk. Szőnyi a kettős önarcképen sötét tónusaival, zárt tömbökből felépített kompozíciójával ismét Rembrandt vagy Hans von Marées műveit idézi fel.
	Idős pár (A művész szülei) (1920) Szőnyi későbbi képein is kiemelt szerepet kapnak családtagjai, hozzátartozói. Anyja számos festményén feltűnik, apja csak két ismert képen bukkan fel: ez egyiken a művész szülei együtt láthatóak, a másikon pedig egyedül, olvasás közben. A két kép kivágása, beállítása ugyanazt az alapsémát követi: az ellenfényben megjelenő félalakok háta mögött megnyílik a képtér és szétterülő tájháttérre látunk. Ezt a típust ezidőtájt más művészek is előszeretettel alkalmazták.
	Anya (Anyaság; Anya gyermekeivel) (1928) Szőnyi életművében külön csoportot alkotnak a családjáról festett képek: a szülőkről, majd feleségéről, végül a gyermekeiről készített portrék. Az anya és gyermeke motívum Szőnyi művészetében Zsuzsa lányának születésétől jelen van. Ez a téma a nemzetközi neoklasszicizmus képviselőinél is gyakran előfordul. Az olaszoknál Achille Funi vagy Mario Sironi képein a monumentális ízű reneszánsz Madonnák hatása érződik, akárcsak Szőnyi Anya című festményén, amelyen Szőnyi felesége és Zsuzsa mellett 1926-ban megszületett második gyerekük, Péter látható.

Forrás: http://www.hung-art.hu

Életrajzi adatok

1894	január 17-én született Újpesten, Budapest elővárosában
1913	a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly növendéke
1914	nyáron főiskolai ösztöndíjasként a nagybányai művésztelepen dolgozik
1914	behívják katonának
1917-18	szabadságos katonaként ismét Nagybányán dolgozik
1919	leszerelés után visszatér a Képzőművészeti Főiskolára, Réti István növendéke
1919	kizárják a főiskoláról
1921	első gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban, megkapja a Szinyei Merse Pál Társaság nagydíját
1924	megnősül és Zebegénybe költözik; második gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban.
1925-30	a Belvárosi Szabadiskolában tanít
1929	harmadik gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban
1930	római ösztöndíj
1933	állami kis aranyérem
1937	a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának falképei; meghívják a Képzőművészeti Főiskolára tanítani
1939	állami nagy aranyérem
1941	Corvin-koszorú
1942	a győr-gyárvárosi templom falképei
1943	Kép című könyv
1948	Velencei Biennále, londoni magyar kiállítás
1949	Kossuth-díj
1952	érdemes művész
1954	retrospektív kiállítás az Ernst Múzeumban; munka-érdemrend
1956	kiváló művész
1957	a csepeli posta pannója
1960	augusztus 30-án meghalt zebegényi otthonában

Forrás: Végvári Lajos: Szőnyi István; Bernáth Aurél, Well-PRess Kiadó, Miskolc, 2003, 64. oldal