|
ÉLETRAJZI ADATOK | |
| A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke | ||
| "Árkádia tájain" c. virtuális kiállításból | ||
| Időrendi áttekintés | ||
| Önarcképek | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Szőnyi István (Újpest, 1894. jan. 17. - Zebegény, 1960. aug. 30.): festő, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1952), kiváló művész (1956). Tanulmányait Ferenczy Károly mellett kezdte, majd a háború után Réti Istvánnál folytatta. 1920-ban rendezte első kollektív kiállítását az Ernst Múzeumban. Kiállításának átütő sikere volt, a Szinyei Társaság tagjává választotta és nagydíjjal tüntette ki. 1924-ben rendezte második gyűjteményes kiállítását. Korai műveiben az expresszív drámaiságot és atmoszferikus plein air festés egységét kereste. E műveivel igen erősen hatott kortársaira, számosan indultak az ő nyomdokán. A húszas évek végén Zebegényben telepedett le, akkor érdeklődése mindinkább az atmoszferikus problémák felé fordult, és a nagybányai tradíció továbbfejlesztéséből alakította ki sajátos művészi formanyelvét, amelyet a napfényjárta színek, lágy tónusok és passzív, meditatív líra jellemeznek. E stílusa a két világháború közti ún. posztnagybányai festőstílus jellegzetes terméke. Humánus szemlélete, lírai érzékenysége révén a kor egyik legharmonikusabb életművét alkotta meg. Zebegényben dolgozott, a falu népét és a Duna-kanyar varázsos szépségét jelenítette meg kompozícióin. Zebegényi este (1928), Zebegényi temetés (1928), Anyám (1930), Eladó a borjú (1933), Este (1934), Udvaron (1935), Szürke a Duna (1935). Esernyők (1939), Hazafelé (1938) c. művei e főként temperatechnikával festett sorozat jellegzetes termékei. A harmincas évek végén barátaival, Bernáth Auréllal, Berény Róberttel megalapította az ún. Gresham baráti asztaltársaságot. Művészetét több ízben jutalmazták különféle díjjal, így 1930-ban a Ferencz József jubileumi díjat, 1933-ban az állami kis aranyérmet, 1939-ben az állami nagy aranyérmet és Bécs város nagydíját nyerte el. A negyvenes években egyházi megbízatásokat is kapott. Győrött az új-nádorvárosi templom freskóit festette. 1943-ban készült el a Kerti pad, 1945-ben pedig a Kútnál c. temperaképe. Plein air szemléletű képei sorát 1945 után Krumpliszedők (1950), Malomudvar (1952), Fuvaros (1951) c. képeivel folytatta, de emellett nagyobb monumentális feladatokat is vállalt. 1952-ben készítette el a készülő földalatti vasút végállomására tervezett, a mezőgazdaság életét bemutató freskójának kartonját, majd a moszkvai mezőgazdasági pavilon részére 1952-54 között pannókat festett. Élete utolsó nagyszabású munkája a csepeli posta secco faliképe (1955-56). 1954-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből az Ernst Múzeumban, 1963-ban az MNG-ben, 1957-ben Berlinben mutattak be rézkarcait és akvarelljeit, 1963-ban pedig gyűjteményes anyagát. 1938-tól kezdve haláláig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Számos fiatal művész követte sajátos stílusát. Rézkarcai önálló kiadványként is megjelentek: Szőnyi István 14 rézkarca (Bp., 1923). Zebegényben volt műtermében emlékmúzeumot rendeztek be. - Irodalom: Fenyő Iván: Sz. I. (Bp., 1934); Oltványi-Ártinger Imre: Sz. I. legújabb képei (Magy. Műv. 1935); Artner Tivadar: Sz. I. (Szabad Műv. 1954); Végvári Lajos: Sz. I. (Műv. tört. Ért. 1954. 2. sz.); Lyka Károly: Sz. I. (Élet és Tud. 1960. 51. sz.); Végvári Lajos: Sz. I. (Bp., 1962); Pataky Dénes: Sz. I. gyűjteményes. kiállításának katalógusa (Bp., 1963); Genthon István: Sz. I. (Drezda, 1965) - Szi. Berda József: Piaci éjszaka (vers).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/15269.htm
(Újpest, 1894. január 17. - Zebegény, 1960. augusztus 30.)
Szőnyi István még Schmidt István néven született, apja pár év múlva magyarosította Szőnyire a család nevét. 1911-ben a Képzőművészeti Főiskola esti szabadiskoláját látogatta, ahol megismerkedett Uitz Bélával és Kmetty Jánossal. 1913-ban megkezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, először a rajztanárképző szakon, majd miután újból felvételizett, a művészképzőben Ferenczy Károly osztályában folytatta tanulmányait. Nála tanult 1914 nyarán főiskolai ösztöndíjjal Nagybányán. Ősszel bevonult katonának, 1915-ben a fronton harcolt, 1916-ban tbc-vel a tátralomnici szanatóriumban kezelték, itt ismerkedett meg Nagy Imrével. Ezt követően Kolozsvárott, majd Nagyszebenben szolgált. 1917-ben a Képzőművészeti Főiskola katona hallgatói részére rendezett nyári tanfolyamán vett részt Nagybányán, majd a következő év nyarán ismét megfordult itt. 1919-ben leszerelése után Réti Istvánnál folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol az intézmény megreformálására törekvő fiatalok közé tartozott, majd a Tanácsköztársaság idején az Ifjúmunkások Szakszervezetében a képzőművészeti alosztály helyi szervezetének az elnöke volt. Emiatt 1920 márciusában az igazoló bizottság kizárta a Képzőművészeti Főiskoláról. 1919 decemberétől a kiállítások rendszeres résztvevője, a Műcsarnok 1919-1920-as Téli tárlatán két képét mutatta be. 1920-ban megkapta a frissen megalakult Szinyei Merse Pál Társaság első ízben kiadott díját, a Szinyei-jutalmat, és 1922-ben taggá választották. 1920-ban rövid tanulmányúton Bécsben járt, ez év novemberében fejezte be első sokszorosított grafikáját, egy hidegtű önarcképet. A következő évben, 1921 szeptemberében nagy sikert aratott az Ernst Múzeumban megrendezett első gyűjteményes kiállításával. Ez idő tájt a Vörösmarty utca 35-ben közös műteremben dolgozott Pátzay Pállal, 1922 tavaszán harmadikként meghívták Nemes Lampérth Józsefet is, aki ez év végéig maradt velük. Szőnyi a húszas évek legelején számos helyen megfordult, festett a Sajó mentén és Budakalászon. 1922-ben lelátogatott Kecskemétre, ahol a művésztelepen ekkoriban Varga Nándor Lajos és Nagy Imre dolgozott. Ebben az évben első műveként - adományozás útján - a Szépművészeti Múzeumba került 1921-es Önarcképe. A Szinyei Társaság 1922-ben megrendezett Nemzeti Szalon-beli első kiállításán négy művét mutatta be, novemberben az Auróra Műkereskedelmi Rt. Magyar művészek rézkarckiállításán a fiatal grafikusnemzedék tagjaként ő is több munkájával szerepelt, és a következő évben is több grafikai kiállításon vett részt. Ugyanebben az évben festett először Zebegényben, és Németországban járt tanulmányúton. 1924 januárjában az Ernst Múzeumban rendezte meg második gyűjteményes kiállítását, amellyel ismét nagy sikert aratott. Ebben az évben megnősült, Bartóky Melindát vette feleségül, akivel Zebegénybe költözött ki. Ebben az évben több művével részt vett a Velencei Biennálén, és egy olaszországi tanulmányutat is tett, valamint a frissen megalakuló KUT első kiállítására is meghívták, amelyen már törzstagként szerepelt. 1924-ben megszületett lánya, Zsuzsa, aki ettől kezdve képeinek rendszeres szereplője lett. Az év végén a Műcsarnokban megnyíló Aktkiállításon Hegytetőn című képével elnyerte a kiállítás ifjúsági díját, és a mű - adományozás útján - a Szépművészeti Múzeumba került. Szőnyi ettől az évtől kezdve a Belvárosi Szabadiskolában kezdett tanítani. A következő évben, 1926-ban megszületett fia, Péter. 1928-ban megkapta az ekkor induló állami római magyar ösztöndíjat, míg azonban kollégái két évet töltöttek kint, ő négy hónap után hazatért. 1929-ben megrendezte harmadik gyűjteményes kiállítását a Tamás Galériában. A harmincas években a Gresham-kör tagja, 1935-ben a Fränkel Szalon rendezett műveiből kiállítást. 1937-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított, 1941-ben a Képzőművészet iskolája című könyv szerkesztője és egyik szerzője volt, ebben az évben elkészítette Győrben a nádorvárosi templom freskóit. A második világháború alatt üldözött zsidókat bújtatott, családtagjaival hamis okmányokat készített számukra. Budapesti lakása és műterme az ostrom alatt bombatalálatot kapott, számos műve megsemmisült. A háború utáni művészete szerves folytatása harmincas években kialakult stílusának. Munkásságáért számos kitüntetést, díjat kapott (1949, Kossuth-díj; 1952, érdemes művész; 1956, kiváló művész). Zebegényi házában ma Szőnyi István Emlékmúzeum működik.
Forrás: http://www.arkadia.mng.hu/index2.html
1894 január 17-én született Újpesten, Budapest elővárosában 1913 a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly növendéke 1914 nyáron főiskolai ösztöndíjasként a nagybányai művésztelepen dolgozik 1914 behívják katonának 1917-18 szabadságos katonaként ismét Nagybányán dolgozik 1919 leszerelés után visszatér a Képzőművészeti Főiskolára, Réti István növendéke 1919 kizárják a főiskoláról 1921 első gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban, megkapja a Szinyei Merse Pál Társaság nagydíját 1924 megnősül és Zebegénybe költözik; második gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban. 1925-30 a Belvárosi Szabadiskolában tanít 1929 harmadik gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban 1930 római ösztöndíj 1933 állami kis aranyérem 1937 a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának falképei; meghívják a Képzőművészeti Főiskolára tanítani 1939 állami nagy aranyérem 1941 Corvin-koszorú 1942 a győr-gyárvárosi templom falképei 1943 Kép című könyv 1948 Velencei Biennále, londoni magyar kiállítás 1949 Kossuth-díj 1952 érdemes művész 1954 retrospektív kiállítás az Ernst Múzeumban; munka-érdemrend 1956 kiváló művész 1957 a csepeli posta pannója 1960 augusztus 30-án meghalt zebegényi otthonában
Forrás: Végvári Lajos: Szőnyi István; Bernáth Aurél, Well-PRess Kiadó, Miskolc, 2003, 64. oldal
A számtalan grafikai önarckép mellett Szőnyi rendszeresen megörökítette magát olajképeken is. Legkorábbi festett önarcképén öntudatos művészként jelenik meg. A rajzvázlaton már a végleges beállítással találkozunk, a festményen tájba helyezve női akttal, a kortalan közeget hangsúlyozó drapériával egészül ki a főalak. A leszegett fejű, előrehajló, szuggesztív tekintetű férfifigura előképe egy két évvel korábbi festményen bukkan fel: a Fiatalok köréhez tartozó Dobrovics Péter színészarcképét Szőnyi jól ismerhette, hiszen azt a Művészet folyóirat 1917-es évfolyamában reprodukálták. Szőnyi tetterőt sugárzó önarcképének hátterében megjelenő női akt - mintegy hivatásának attribútumaként - más művészeknél is előfordul, mint például Varga Nándor Lajos egyik rézkarcán. Az önarcképek közül ez a profilkép a Patkó vagy Aba-Novák által is kedvelt kortalanul "historizáló" típushoz tartozik. A művész markáns arcéle a ferdén beeső súrló fényben reliefszerűen rajzolódik ki, kiszámított tartása és a drámai kontrasztok ugyancsak az ő műveikkel rokonítják a festményt. Szőnyi ugyanebben az évben készült rézkarca hozzájuk hasonlóan érdekes fejfedővel örökítik meg a művészt. Egyik grafikai profilönarcképe olyannyira Rembrandt hatását tükrözi, hogy nemcsak stílusa, hanem a a figura öltözéke és habitusa is a mester korát imitálja. Szőnyi életében különösen fontos az 1924-es év: ebben az évben megnősült és falura, Zebegénybe költözött. Szőnyi a Feleségem és én című képen a korábbi portrékról jól ismert, ellentétpárokra építő ábrázolásmódot még sűrítettebben valósítja meg: a kép fénnyel hangsúlyozott főalakja, a feleség markánsan kirajzolódó profiljával félre tekint, nem kerül kapcsolatba a kép nézőjével, a háttérben meghúzódó művész frontális alakja viszont szembe néz velünk. Szőnyi a kettős önarcképen sötét tónusaival, zárt tömbökből felépített kompozíciójával ismét Rembrandt vagy Hans von Marées műveit idézi fel. A fiatal nemzedék művészetének egyik legjelentősebb műfaja az önarckép volt. Rendkívül változatos beállítású, hangvételű és stílusú munkáik gyakran követik a régi művészet mintáit: a félrehúzott függöny előtt megjelenő mellkép típusa más kortárs művészek képein is felbukkan. A szuggesztív, pszichologizáló önarcképek párhuzamait a Fiatalok, elsősorban Uitz önarcképeiben találhatjuk meg. Szőnyiék lapjai a művészek akár a valóságban is folytonosan átalakuló arcának különböző állapotait vonultatják fel, így például többeknél találkozunk szakállas önportrékkal. Mint a lap felirata tanúskodik róla, ez volt Szőnyi első sokszorosított grafikai műve. Szőnyi számtalan önarcképe között egy későbbi rézkarcon is találkozunk hasonló szituációval: a rajzlapjáról feltekintő művész figurája itt szakmájának jóval prózaibb kellékével, egy rézkarcnyomó-préssel látható. Érdekes apróság, hogy míg a tükörből megfestett önarcképen - a fényképek tanúbizonysága szerint nyilvánvalóan jobbkezes - Szőnyi értelemszerűen bal kézzel rajzol, addig a sokszorosító grafikai technikából adódóan a rézkarcnál az újabb oldalcsere miatt a valós látvánnyal áll szemben a művész és a néző.
Önarckép (1919)
Önarckép (1921)
Feleségem és én (1924)
Önarckép (1920)
Rézkarcoló önarckép a préssel (1925)
Forrás: http://www.hung-art.hu
