1. Varangyleső viperák (Causus Wagl.)

A varangyleső kígyók valószínűleg a viperák legősibb típusát képviselik, a talajon laknak s Afrika trópusi és déli részein vannak elterjedve. Arcorruk kihegyezett és kissé fölfelé irányul, testük tömzsi, farkuk rövid. Fejük tetejét a siklókéhoz hasonló és ugyanolyan számú pajzsok födik; szemüket a felső ajakpajzsoktól keskeny és nem nagyszámú pajzsocskák koszorúja választja el. A törzs oldalsó pikkelyei aránylag hosszúk és keskenyek, ferde sorokban állanak, az alsó farkpajzsok egy- vagy kétsorosak. Feltűnő dolog, hogy a varangyleső kígyók méregmirigye igen nagy és hosszú, minélfogva a bőr és az izmok között mélyen hátranyúlik, úgyhogy a felső ajkon voltaképpen már csak a mirigyvezeték hatol át.

A nyílvipera (Causus rhombeatus Lcht.)

A nemzetség négy faja közül a legelterjedtebb a nyílvipera, egy alig 1/2 m hosszú szürkésbarna- vagy szürkészöldszínű kígyó, melynek rajzolatát a tarkón egy fordított V-alakú, feketével beszegett folt, a háton egy sor sötétbarna, rozettaalakú folt és az oldalakon ferde harántszalagok képezik. Alsó oldala egyszínű sárgásfehér. A nyílvipera a Szaharától délre Afrika legnagyobb részén el van terjedve, keleten azonban ritkább. Táplálékát varangyok és halak alkotják, ezért többnyire a vizek közelében található, míg a száraz területeken hiányzik. Az afrikai viperák távolról sem okoznak annyi bajt, mint ahogy azt nagy faj- és egyénszámukból következtethetnénk s így maguk a nyílviperák sem sorolhatók a legrosszabbhírű fajok közé.