1929 - Pasztell, 74x100 (Magyar Nemzeti Galéria) |
MŰELEMZÉSEK | |
| Genthon István elemzése | ||
| Végvári Lajos írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A korai pasztellek legnagyobb remeke a Tél (1929). A lomhán csapongó varjak mintha Krúdy Gyula késői főművéből, a "Boldogult úrfikoromban" kezdő lapjairól szállongtak volna át a havas vidéki táj (Kaposvár környéke) melankóliájába. A közelebbi madár unottan libeg, a másik mintha kétségbeesve kitörni készülne, felfelé csap és belefúrja fejét a ködbe. Apró házikók szegélyezik a domboldalt, fehér hóbundával borítva, elátkozottan. A természet időszakos halála oly elégikus hangot zendít meg, amelynek párját hiába keresnők. A reménytelenség szomorúsága, a tavaszról lemondott didergés soha ily tolmácsolásra nem akadt.
Forrás: Genthon István: Bernáth Aurél ("A művészet kiskönyvtára" sorozat 58.), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1964, 10-11. oldal
Kaposvári indíttatású a Tél című kép is. Két repülő varjú látható a hóval borított előtér felett. A horizontot a Róma-hegy zárja le. Apró házacskák, a parcellákat elválasztó mezsgyék rajzolata élénkíti a hómező dermesztő hangulatát, ahol a tél csavargói, a varjak otthonosak. Mintha egy Nietzsche-verset idézne, mely boldognak nevezi azt, akinek van hajléka. Költői hangulat jellemzi ezt a művet, melyet különösképpen értékessé tesz egyöntetűsége, a táj és a madarak egymást kiegészítő fekete-fehér együttese. Olyan friss ez a pasztellkép, mint egy impresszionista mű, melyet alkotója néhány perc alatt festett a vászonra. Ám ez a rögtönzött jelleg nem megy a gondolatiság rovására.
Forrás: Végvári Lajos: Szőnyi István; Bernáth Aurél, Well-PRess Kiadó, Miskolc, 2003, 110. oldal
