A HIBERNÁLT ÜGY  

1

TÖRÖK (férfias, nyugodt hang): Akkor magának tejjel, ugye, Czékus bácsi?

CZÉKUS: Szokás szerint, doktor úr kérem.

TÖRÖK: Jó. Két kávé, egy kis tej.

FELSZOLGÁLÓNŐ: Igen, hozom.

TÖRÖK (nyújtózkodó derűvel): Megint bűnbe viszem magát. Huszonnégy óra a miénk, Czékus bácsi, huszonnégy óra senki földje.

FELSZOLGÁLÓNŐ: Parancsoljanak.

TÖRÖK: Köszönöm. Hát tudja, jók ezek a vidéki utak, előadások, konferenciák, az ember egy kicsit kikapcsolódik. De amikor megállunk itt, a kamara-erdői platón, hogy megigyuk azt a bizonyos kávét, amikor meglátom a várost... ezt a nagy, büdös, gyönyörű várost. Ahogy itt elnyújtózik alattunk... (Kis csönd.) Mióta is dolgozunk mi együtt, Czékus bácsi? (Belső tűnődő hang.) Czékus bácsi, Czékus bácsi... öt évvel vagy idősebb, mint én... de az ezüst kefehajad, a hintázó tengerészjárásod... a vastag csecsemőpraclid a volánon... és az állandó igenisdoktorúr... hogynedoktorúr... és képzeld, most hirtelen nem jut az eszembe, mi is a keresztneved! Lajos? József? János?

CZÉKUS: November 7-én lesz kerek hét éve, doktor úr, amikor éppen az ünnepségre vittem, és sötétkék ruhát tetszett viselni, fehér díszzsebkendővel. Nekem meg akkor állt először a derekamba a lumbágó, és tetszett egy jó doktort ajánlani.

TÖRÖK: Kerek hét éve! Hogyha visszafelé néz az ember... én tisztán látok a gyerekkoromig. Fordított látcső. Kihűl a kávéja, Czékus bácsi. (Kis derűvel.) Tudom, én szoktattam magát erre is. Gondolom, a kedves felesége szerint rossz szokásainak egy része tőlem származik. De hát én is átvettem magától egyet és mást. Nemcsak a házastársak kezdenek hasonlítani egymáshoz.

CZÉKUS: Én igazán jól megszoktam a doktor urat.

TÖRÖK: Olvas a számról, a mozdulataimból. (Kis csönd.) Maga most szépen hazamegy, Czékus bácsi, igen, igen, ahogy szoktuk, és holnapután reggel odaáll a kocsival az intézet elé. Mindketten frissen, munkára készen!

CZÉKUS (kis sóhajjal): Ahogy szoktuk, doktor úr.

TÖRÖK (inkább öniróniával): Sima arccal, tiszta lelkiismerettel. Megint lopunk magunknak egy napot! Magunknak? Nekem.

CZÉKUS: A cuccot ne tessék a kocsiban felejteni.

TÖRÖK: Attól őrizz! Nézze, a kicsike nem vár ajándékot, de vettem neki egy borpiros kardigánt. Jól megy ahhoz a szép barna bőréhez és a szénfekete hajához... (Kis szünet.) Persze maga diszkrét. És nehogy szórakozottságból fölhívjon engem otthon...

CZÉKUS (kicsit sértődötten): Az csak egyetlenegyszer történt meg, doktor úr, akkor is...

TÖRÖK (békítve, nevetve): Akkor még nem tanultuk be a mutatványt!

CZÉKUS: Semmi baj, doktor úr.

TÖRÖK: Fizetünk, kisasszony... a többi marad.

FELSZOLGÁLÓNŐ: Köszönöm szépen.

CZÉKUS: Tessék a cucc, doktor úr. És ezek szerint tizennyolcadikán hét harminckor az intézet előtt.

TÖRÖK: Tiszta lelkiismerettel. Jó pihenést, Czékus bácsi! És kézcsókomat Rózsa asszonynak. Kerti munka lesz?

CZÉKUS: Hát, rendbe teszem a kocsit. Aztán alvás lesz és evés lesz. Mert ilyenkor a feleségem mindig agyonetet.

TÖRÖK: Értem. A rossz lelkiismeret ellen, Hát akkor jó pihenést, Czékus bácsi!

CZÉKUS: Én is kívánok... minden jót, doktor úr! (Felbődül az autómotor.)

2

TITKÁRNŐ: Igazgató úr, kérem, a kiküldött...

IGAZGATÓ (maga megy az ajtóhoz): Tessék befáradni, Stock elvtárs.

STOCK (vannak viccei): Üdv, üdv! Ez a vacak, nedves ősz az ember csontjáig eszi magát. Most a Rudasban, nyakig meleg vízben! (Kis, kéjes sóhaj.) Sajnos, én már menthetetlenül meteoropata meg mindenféle pata vagyok.

IGAZGATÓ: Tessék, foglaljon helyet. Ancsa, kérem, két kávét... és - esetleg konyakot? (Kis szünet.) Hát akkor azt is. (Szép zenélőóra-harangjáték.)

STOCK: Antik zenélőóra? Gyönyörű. A nagyapámék házában volt egy ilyen óra. Hobbi?

IGAZGATÓ: Az elődömtől maradt. Leltári tárgy.

STOCK (vihorászva): És azóta folyton muzsikál, folyton muzsikál?

IGAZGATÓ: Minden negyedórában.

STOCK: Ez gyönyörű! Ez poétikus! Az ember elmerül a hétköznapi munkában, rideg adatok, rideg tények, rideg határozatok, rideg megbeszélések - és akkor egyszerre belemuzsikál a múlt. Minden negyedórában. Vagyis eszünkbe juttatja, hogy mi nemcsak nitrogénből és szénhidrátból vagyunk, hanem lélekből is. Ez, kedves barátom, nem antimarxista tétel, ez csak amolyan luxus, álmodozás. (Keményen.) Szóval szabaddá tettek egy főelőadói helyet?

IGAZGATÓ: Eddig még nem sikerült. Nem olyan egyszerű szabaddá tenni egy helyet.

STOCK (mániákusan): Nitrogén, szénhidrát... (Keményen.) A leiratban jeleztük, a főnököm kihangsúlyozta, a dolog nem tűr halasztást.

IGAZGATÓ: Igaz, igaz, de ha nincs szabad státusom!

STOCK: Kedves, jó barátom! Szabad státus sehol sincs. Nálunk teljes a foglalkoztatottság. Mi betöltünk minden helyet, nálunk nincs munkanélküliség, mi az állampolgárnak, legyen az bár zseni vagy tökfej, megszállott szent vagy kleptomániás, helyről gondoskodunk. (Vihorászik.) Mindez föltételezi, hogy cserealapon, áthelyezéses alapon - és erről mi gondoskodtunk - szabad státus bármelyik pillanatban teremthető. Az egyik fenék fölcseréli a széket egy másik székkel, ahová természetszerűleg egy másik fenék kerül. Egyszerű aritmetika. Nos? Nemde?

TITKÁRNŐ: Tessék, kérem, a kávé és a konyak. (Ki.)

IGAZGATÓ: Sajnos nálunk nincs ilyen kapcsolat szék és fenék között. Amióta én itt dolgozom, az ilyesmi egyszerűen nem létezik. Az én embereim jól beletanultak a beosztásukba, mondhatnám büszkén, az én embereim művelt szakemberek. Három évembe került, amíg sikerült ezt a gárdát így kialakítanom.

STOCK: Ember! Emberfia! Ki akarja ezt megbontani? Ki akarja a maga nagyszerű káderpolitikáját összekutyulni? Ki akar ebbe a nagyszerű organizmusba testidegen testet elhelyezni? Akit mi küldünk ide, majd az is jól dolgozik. Kell hogy jól dolgozzon, mert nincs más választása. Mondhatnám úgy is, ez az utolsó előtti dobása a szerencsétlennek. Nálunk ő évekig egy alosztályt vezetett, de ez az alosztály, hogy is fejezzem ki a statikai helyzetet, megfelelt egy főosztálynak. Viszont még magasabbról valakit hozzánk, lefelé irányítanak, és annak helyet kell teremtenünk, így tehát a szóban forgó állampolgár helyét neki kell átadnunk. Kicsit bonyolult, elismerem, de van benne logika. És akit most ideirányítunk az önök intézetébe, éppen a zuhanás állapotában van. Ha megkapaszkodhat egy székben, egy szerény ülőalkalmatosságban, azt, higgye el nekem, majd sokszorosan megbecsüli. Ennélfogva ön az ő személyében megtalálja egyik legforróbb hívét, rajongóját, munkatársát. És mit érünk el ezzel a kényszerű mozgatással? Na mit? Megerősítjük az intézetét.

IGAZGATÓ (egyre ingerültebben): De hogy gondolják ezt, kérem? Kit rúgjak ki én, helyeztessek át ok nélkül, erkölcsi alap nélkül?

STOCK: Erkölcsi alap? Micsoda metafizikus gondolkodás! Nem járt ön, elvtársam, egyházi iskolába? Netán a fölmenők közt egy szent, egy püspök? (Vihorászik.) No de ez csak humor, vicc, vicc, vicc! Kell a lazítás! Kell a lélek derűje. Nálam egy-egy drámai tárgyalás után előfordul, hogy félórát röhögök. Miért? Semmiért. Önvédelem. Mi ez valójában? A lélek anyagcseréje. No de nem is akarom az én kedves kollégámat terhelni. Az ön személyzeti osztályán van egy kis szürke ember, aki az utóbbi időkben sajnálatosan passzív. Rendkívül találékony valaki. November kartársra gondolok. Ez valóban egy titkos zseni. A könyökében minden történelmi tapasztalat. Ez az ember léleklátó. És ha ön, bizonyos szentimentális beállítottsága folytán, nem találja meg azt a bizonyos csereszéket, neki legalább tucat van tartalékban. Az igazi embergazdálkodás nem hirtelen döntésekre épül, de gondosan előkészített, sokesztendős elemző munkára. És dokumentációs anyagra. Engedelmével...

IGAZGATÓ: Én és November, ezt meg kell mondanom...

STOCK: Tudom! Egyben s másban tartósan nem értenek egyet. De kollégám, előbb- utóbb majd megtanulja becsülni őt! Ezt megjövendölöm.

3

RÓZSA (suttogva, ébresztgetve): Ferenc... Ferikém!

CZÉKUS (nyöszörögve): Mi baj? (Gyötrődve.) Elaludtam az időt?

RÓZSA (vidáman, telítetten): Semmi baj! Ma nem kell korán kelned. Tudod, a szabadnap! Aludj, aludj! Majd leengedem a rolót.

CZÉKUS: De kirángatsz az alvásból!

RÓZSA: Nyugtalankodtál, küszködtél, csikorgattad a fogadat.

CZÉKUS: Vagyis én ébresztettelek téged. Összeálmodtam egy rakás marhaságot. Hogy ki volt a nevem ragasztva a falakon. (Kis csönd, nyújtózkodás.) Negyed négy. Mikorra lesz még reggel! Nekem az alvás már fuccs!

RÓZSA: Holnap ebédre ropogós kacsa! A nagycsarnokba mentem a kegyelmes kedvedért. És délutánra mozijegyet is váltottam.

CZÉKUS: Ide figyelj, Rózsa! Csodálod? Én már úgy jövök haza ezeken a napokon... én úgy lopom be magam a saját lakásomba, a saját feleségemhez, mint aki egy idegen nőhöz jár. Körülnézek, nem vesz-e észre a szomszéd.

RÓZSA: Ezt már igazán megszokhattad volna. Nem a te ügyed, nem a te felelősséged. Nem a te lelkedet nyomja. A főnöködnek teszel szívességet vele. A szeretett főnöködnek, annak a vénülő nőbolondnak.

CZÉKUS: És látod, a doktor úr, az milyen prímán bírja idegekkel! Hogy és mint bírja ezt a kettős életet! Van szép családja, elég formás felesége, két kamasz fia és olyan lakása, hogy mások egy életben nem jutnak ilyenhez! De ő már évek óta ezt csinálja! Évek óta. Szűk neki a világ. És nekem minden hónapban egyszer-kétszer ez a kutyakomédia!

RÓZSA: De nekünk is jól jön, az isten megáldjon!

CZÉKUS: Ettől nem tudok én aludni. Ettől csikorgatom én éjszaka a fogamat. Ettől megyek én majd a diliházba.

RÓZSA: Ferenc! Te itt vagy a saját jószagú otthonodban. A szép kertedben, ahol annyi a munkád! És... mondhatok valami jót magamról is?

CZÉKUS (nem figyel a humorra): Én is kettős életet kell hogy éljek, Rózsa! Holnapután reggel odaállok sima pofával az intézet elé, mintha előző este érkeztünk volna. (Megcsöndesedik.) Nem is tudom... a doktor úr, nem mondom, nagyon jó főnök, kimondott úriember, de engem kikészítenek ezek a lopott szabadnapok. Ő ott a nőjénél, én meg itt, reszkető gyomorral, a nejem mellett.

RÓZSA (frissen, nevetve): Hát ez a baj? Talán neked is valami új nőcske kellene? Új szín az életedben? Évek óta csináljátok. Igazán megszokhattad volna. Már élvezhetnéd egy kicsit. Ez már olyan jogos neked, mint egy veszélyességi pótlék.

CZÉKUS: Csináljátok! Ő csinálja. Ahogy mondod, benne van a korban, és mégis kell neki. Már nemegyszer mondtam: átkérem magam másik beosztásba, a gondnokságra, a laboratóriumhoz, de... nem tudom. Én ezt a doktor urat, hogy is mondjam, kedvelem. (Tűnődve.) Lehet, hogy az ilyen nagy embernek, aki mindig csak spekulál, az ilyen kiemelt koponyának, aki mindig csak járatja az agyát... élet értelme, lét meg nemlét (nehezen mondja ki, de pontosan) strukturalizmus... lehet, hogy az ilyen embernek szükséges az ilyesmi, hogy frissítse az agyát; lehet, hogy neki joga van az ilyesmihez is. Ugye a jól táplált test, az állandó bőséges étkezés, ami együtt jár a vidéki kiküldetésekkel, a végtelen tudományos összejövetelek. Hogy mit tudnak összezabálni azok a tudományos emberek! (Talán kis irigységgel is.) Neki meg mindig jönnek új nők, egyik váltja a másikat, egyik jön a másik után, szabadon, önként, jókedvében. A doktor urat, ez nem kétes, bírják a nők. Forgolódnak körülötte, szédítik, tágra nyitják a szemüket... Látom én, hogy ezek a kis féltudományos munkatársak - vagy ahogy a doktor úr szokta mondani róluk-, ezek a kis női csukák... (Kis szomorúsággal.) Van ember, aki úgy él haláláig, hogy nem jutott neki egy igazi gyönyörű nő! A doktor úr pedig... bár ez a legutóbbi, ez az F. Csik Ilona... egyszer be kellett hogy dobjak neki egy levelet... mintha ez legalábbis komolyabb volna... Nem szoktam én mások ügye után szaglászni, a számat se járatom, de az F. Csik Ilona mintha nagyobb hatást gyakorolna rá... Én ezt a doktor úr arcáról látom. Ha véletlenül szóba hozza. Ahogy rögtön megváltozik a pillantása, ahogy a hangja elérzékenyedik...

4

ILONA (világos, dallamos hang): Már nagyon vártalak, kismindenem. Én már reggel óta várlak, amikor te még... szóval jöttek a betegek, kezükben a sorszám, de én mindig csak arra gondoltam, egyszer majd te lépsz be a rendelőbe.

TÖRÖK: Sorszámmal a kezemben.

ILONA: Sorszámmal, kismindenem! Uramatyám, te sápadt vagy meg lihegsz! Ez a rohadt lift megint bedöglött?

TÖRÖK: Számít az? Hat emelet, lépcsők kettesével. (Belső tűnődő hang.) Hat emelet! Csekélység! Egy történelmi szívnek. De jobb így! A házmesterné kérdő pofával bámul. Mit akar ez a veterán ettől a tündéri kis nőtől? Ettől a gyönyörű kis F. Csik Ilonától? Az igaz, hogy minden pihenőn kifújtam magam, de azért mégis. Szív és szenvedély. Micsoda távolságok! (A nőnek.) Futottam fölfelé, alig vártam, hogy meglássam az égősárga pongyoládat a katedrálüvegen keresztül!

ILONA: Hát akkor teljes kényelembe! Le a cipővel, kismindenem, nekem nincs bejárónőm! Idekészítettem a finom papucsodat. Így. Ha sokára jössz, szoktam beszélgetni vele. Hol marad ez a te gonosz gazdád, mondd! Ez a titokzatos idegen. (Beljebb.) Ide a rekamiéra. (Kellemesen felsikolt.) Uramatyám! Te ilyen erős vagy? Csak úgy a két karodba?

TÖRÖK: Te voltál az utolsó két hetem. Minden órám. Minden pillanatom. Mitől van neked ilyen virágillatod?

ILONA: A kölnitől, amit tőled kaptam.

TÖRÖK: Ez nem kölni. Ez a bőröd. Ez a hajad. Ez a lélegzeted.

ILONA: Túl szépeket mondasz, kismindenem. Ahhoz képest, hogy alig látlak, túl szépek a szövegeid.

TÖRÖK: Most szépen kihámozlak ebből a zizegő-sziszegő sárga pongyoládból!

ILONA: Importált, valódi indiai. Tiszta selyem.

TÖRÖK: Te gyönyörű kis indiai! Hol a csillag a homlokodról?

ILONA: Csak azt ne mondd nekem, hogy gyönyörű kis indiai! Elég nekem, ami amúgy is vagyok. Szeretném szőkére festetni a hajam. Mit szólsz?

TÖRÖK: Ezt a fekete selymet? Megbolondultál?!

ILONA: Értsd meg... szabadulni akarok. Saját magamtól, ha nem tudnád. Én szerettem Fedeles Lalát, de őt is otthagytam. Emiatt.

TÖRÖK: Mi miatt? Ő az F. betű a neved előtt?

ILONA: Két évig voltunk együtt hivatalosan, de azt mondtam neki, nézd, Lala... (indulatosan) túlságosan kihangsúlyozta, hogy romák vagyunk. Egy is sok, nemhogy kettő. Nekem ez kalitka, érted? Én ebben nem akarok benn maradni. Nekem ne vágják a képembe, bármilyen bajuk is van a világgal, te, te rohadt roma! Inkább elvállaltam a zsidó származást, egy időre legalábbis. De hát az sem megoldás. Mondjam azt, hogy örmény vagyok, Erdélyből, ezt tanácsolta egy okos valaki.

TÖRÖK: És ki az az okos valaki?

ILONA (elneveti magát): Egy másik roma! De hát ha odaadjuk az anyánkat, az apánkat, a gyerekkorunkat, akkor mi marad, mondd? A pucér fenekünk? De hagyjuk ezt! Mesélj, kismindenem, arról a régi tornacsarnokról, ahová anno dacumál mint kisdiák jártál. Ahol olyan nagy volt a visszhang, mintha mindenki énekelne. Ezt a szövegedet nagyon szeretem. Ugye, te voltál a legjobb tornász? Meg arról az első lányról mesélj, akinek virágot tűztél a hajába, azon a szigeten, és hogy a Duna!... Ezeket a szövegeidet bírom. (Gyanakodva.) Te csak úgy fölugrottál most ide, vagy ráérsz nekem? Mert én kivettem a szabadnapot.

TÖRÖK (meghatódva): Én is. Szigorúan. Huszonnégy óra a miénk. Ez, tudod, kis gyönyörű indiai, nekem olyan, mint amikor az ember úgy él, mintha szállni tudna. Vagyis: madár módra. Várj csak! Ebben a sportszatyorban van valami neked való.

ILONA: Uramatyám! Te nagyokat lopsz a kosztpénzből! És ez a kardigán!

TÖRÖK: Ezt pedig megisszuk.

ILONA: Napóleon! Honnan van neked ennyi rengeteg nagy pénzed?

TÖRÖK: Olyan rengeteg nagy pénz kell ehhez?

ILONA: Ne facsard az agyam, kismindenem, nem vagy te centrifuga. Járok a Hiltonba is, ismerem az itallapokat is satöbbi. Mondd meg, de kéz a szívre: ki vagy te igaziból? Nem tudok rólad aztán igazán semmit. Jössz és elmégy, utánad a füst. Te valami nagy ember lehetsz, ne is tagadjad! Neked legalábbis titkárnőd van, két telefonod, neked beadják a kávét, az irodába viszik tálcán az ebédet. Még az is lehet, hogy diétázol. De ezt csak viccből. Nem, nem vagy te hétköznapi.

TÖRÖK: Pedig az vagyok. Teljesen hétköznapi.

ILONA: Nem, nem és nem! Több vagy. Sok vagy.

TÖRÖK: Ha neked vagyok több, akkor igazad van.

ILONA: Szép családod, autód, Görögbe jársz nyaralni. Vagy Olaszba.

TÖRÖK: Járatod a szád, és nem adod ide. Még meg sem csókoltál.

ILONA: Rólam még senki se mondta, hogy frigid vagyok. (Kedvesen, belülről.) Mindig is szerettem volna egy komoly, őszülő férfit. És te úgy őszülsz, mint egy isten.

TÖRÖK: Mint egy vén, trotty isten.

ILONA: Mint egy osztályon felüli isten. Különben mit akarnék én tőled? Hogy hozol egy kardigánt meg egy üveg konyakot? Mit tudok én rólad, mondd! Hogy valami anyagbeszerző vagy, és kéthetenként Pestre jössz - Nyíregyházáról. Te és Nyíregyháza! Még a szemed állása is más. Aztán a romantika. A tornacsarnok sráckorodból. Meg az a bizonyos Feketesári, az első, aki lefeküdt neked. És hogy szereted a zsírbapirítóst meg a paprikás krumplit. Több mint fél éve, hogy ismerjük egymást, és ennyi az összes bizalmad? Hogy még az igazi nevedet sem tudom? Én meg szépen beengedlek ide. A lakásomba. Az életembe. (Majdnem komolyan.) Te még egy kéjgyilkos is lehetsz, kismindenem!

TÖRÖK: Nem, nem, édesem, én csak egy kreatúra vagyok.

ILONA: Az valami divatdolog?

TÖRÖK: A legteljesebb mértékben, ibolyaillatom!

ILONA: Veled nem lehet komolyan! Olyan vagy, mint egy tintahal.

TÖRÖK: Tintahal?

ILONA: Befesti a vizet, és már nincs sehol.

TÖRÖK: Te ilyeneket tudsz?

ILONA: És még másmilyeneket is. Engem nem kell átverni, jóember, tőlem akkor mégy el, amikor akarsz, és ha nincs kedved visszajönni, hát nem jössz. Ez az ablak, itt a hatodik emeleten, nem arra való, hogy kiugorjak rajta. Miattad. Se miattad, se másért. Eddig értjük egymást?

TÖRÖK: Te kis vadember! A lobogó szemeddel meg a büszkeségeddel.

ILONA (rátartian, naivan): Hát igen, büszke vagyok.

TÖRÖK: Kezdjek el gyónni neked?

ILONA: Unalmas lenne. Nyisd ki a konyakot!

5

November monológja

NOVEMBER (száraz, kántáló, olykor kísértetiesen monoton): Nevem November. Hét év óta ennek a nagy fontosságú intézetnek egy eléggé szerényen dotált munkatársa. Kialakult ember vagyok. Húsz év óta ugyanazt a kalapot viselem - sárgásbarna, nagy peremű, teveszőr -, és esőre hajló időben mindig van nálam esernyő. Megbízhatónak mondhatom magam. Különben ötvenharmadik évemet taposom, közgazdasági doktorátussal rendelkezem. Egyik nejemtől törvényesen elváltam, a másik, sajnálatos módon, agyhártyagyulladásban elhalálozott. Voltam már néhány nagyobb fontosságú intézménynél személyzeti főnök, döntő szavú káderes, nyitva állt előttem az út egészen magas pozíciók felé, s csak rajtam múlott, hogy ez vagy az mikor realizálódik. De elkövettem egy végzetes hibát. Idő előtt napvilágra hoztam egy befolyásos ember bűnlajstromát. Ezután az utam lefelé vitt, meredeken. Értsük meg egymást. Gyűjtő alkat vagyok, természettudományos érdeklődésemet mindig is az emberi természet belső, mondhatni titkos szférái vonzották. Vizsgálódásom tárgyai a mindenkori közélet szereplői s még inkább azoknak magánélete és ezen belül is a magánélet neuralgikus pontjai. Immár elözvegyült lakrészemet - mert lakásom másik felét elhunyt nejem idősebb nővére birtokolja - mennyezetig érő polcok foglalják el. Zsúfoltan kartotékokkal. Az egyes kartotékok egy rendkívül szellemes, általam kidolgozott mutatórendszer jóvoltából, személyre és esetre lebonthatóan, azonnal rendelkezésre állnak. Szeretném ennek a hangsúlyozottan magángyűjteménynek elméleti alapvetését és gyakorlati célját röviden - ismétlem: röviden - megvilágítani. Értsük meg egymást. Megesik, hogy egy-egy fontos tisztségviselő - gyűjteményemben a legalacsonyabb grádus: főelőadó - munkálkodása során, lévén hogy emberek vagyunk, bizonyos hibákat követ el. Ezek lehetnek anyagi természetűek, erkölcsiek, politikaiak, hatalmiak satöbbi, satöbbi. Nomármost - és ezt nem én találtam ki, ez történelmi kategória - a dolog néha úgy alakul, hogy bizonyos erőviszonyok, magasabb érdekek miatt, a már leleplezett tagot még nem lehet, még nem szükséges, még nem illik per pillanat lebuktatni. Ilyenkor az ügyet el szokták tenni. Ismétlem, a módszert nem én találtam ki, én csupán a tudomány szintjére emeltem. A visszaélést, a gazemberséget külön kipreparálom, fölnagyítom, és hibernálási, azaz mélyhűtési eljárásnak vetem alá, azaz előidézem a bűnbeesés klinikai halálát. Így aztán teljesen épségben tárolható, egészen addig a pontig, amikor is az érintett tisztségviselő már elvesztette potenciális erejét, klikkjének támogatását, és ennél fogva bármelyik pillanatban elővehető. A tetszhalott priusz, amelynek eddig csak minimális oxigénfogyasztásra volt szüksége, megkapja az éltető oxigénadagot, az éltető napfényt is, íme: a delikvens friss bűntudattal, lehorgasztott fejjel távozik. Megmondom őszintén, boldog vagyok, hogy hosszabb szünet után, a felsőbb bizalom jóvoltából ismét dolgom akadt.

6

CZÉKUS: Mennyi az idő? Fél tíz múlt? Hagyod, hogy átaludjam a napot!

RÓZSA: Nem ébresztettelek, Ferenc, a rossz éjszakád után. De a kacsa már a sütőben, a mozi miatt korán ebédelünk.

CZÉKUS: Nem ébresztettél! (Keresve anyagot a nyugtalanságra.) De nekem a kocsit le kell mosnom, olajat is kell hogy cseréljek, azonkívül... (Kívülről erősödő autózaj.) Megismered? Ez az intézeti Csajka.

RÓZSA: Mert csak egy ilyen kocsi van Magyarországon! Hagyd el ezt az állandó idegeskedést! Uramisten, csak már holnap lenne! Csak már ébreszthesselek ötkor: csak már vedd át a szolgálatot, hogy ne jusson időd tisztességes ebédre! (Növekvő autózaj.) Egy mozira, semmire!

CZÉKUS (fékcsikorgás után): Mondom, ez az intézeti Csajka. Az igazgatóé. Megismerem a kihagyásairól. Rossz az ütemezése.

RÓZSA: Na és akkor! Neked mi közöd az egészhez? A fejesek játékaihoz! Megkapod az utasítást, és kész!

CZÉKUS (gúnyosan, keserűen): Azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű?

(Kopogtatás az ajtón.)

RÓZSA: Tessék, nincs bezárva.

KOLONICS: Csókolom, jó reggelt, Ferenc bátyám!

RÓZSA: Tessék csak beljebb!

KOLONICS: Behordom a sarat. (Kis szünet után, a konyhában.) Azonkívül sietni kell, sajnos nem látogatóba jöttem. (Szemtelenül.) Sziesztázunk, Ferenc bátyám? Kifárasztotta a vidéki túra?

CZÉKUS (túlzott érzékenységgel): Magának, Kolonics, nem tartozok beszámolni.

KOLONICS: Hát nekem nem is, az igazgató úr küldött magához. Mondom, én marha, a kis titkárnőnek, Ancsának: "A Czékus bácsi? Azt ugyan nem találom otthon. Az még javában járja az országot a főnökével!"

CZÉKUS: Részemről mehetünk.

RÓZSA: Előbb azért megborotválkoznál, vagy nem?

7

NOVEMBER: Szíves engedelmével, igazgató elvtárs, főnököm bizalmából az ügyet én intézem. Elkészültem a teljes anyaggal, és kipreparáltam a kipreparálnivalót. A megoldás módfelett egyszerű, egyértelmű, sima. A leleplezés reflektora, kérem! Az érdekelt behunyja a szemét, ha nem akar megvakulni.

IGAZGATÓ: Most játsszam itt végig ezt a komédiát? Megalázni egy derék, rendes, szolgálatkész embert?

NOVEMBER: Kérem, én azért vagyok itt, hogy minden kényelmetlen procedúra alól mentesítsem az igazgató elvtársat.

IGAZGATÓ: Akkor miért nem a saját maguk osztályán intézik?

NOVEMBER: Az ön jelenléte szükséges, engedelmével. De csak a jelenléte. A továbbiak miatt. Ami Török doktort illeti, az már felsőbb szint. Oda én már kevés vagyok. Egyébként legyen szabad megnyugtatnom, említett idősebb gépkocsivezetőt nem éri semmi sérelem. Egyrészt ugyebár az ő esetében a védett kor, így nincs mód arra, hogy kirúgjuk, másrészt ő csak mint szimpla tanú szerepel, és ebben a minőségében szinte elhanyagolható valaki. Kezünkben minden döntő adat, mert amint bátorkodtam kifejteni, a korszerű hibernálási technika...

(Halkan búg a telefon, az igazgató beleszól.)

IGAZGATÓ (idegesen): Küldje be! Itt van az a bizonyos sofőr, de nagyon megkérem, semmi szadizmus...

NOVEMBER: Az instrukciót tökéletesen értem, igazgató elvtárs.

CZÉKUS: Jó napot kívánok!

IGAZGATÓ: Jó napot, Czékus bácsi. November kartársat ismeri. Üljön le. Rágyújt?

CZÉKUS (konokul): Csak a magaméból.

NOVEMBER (visszafogott mohósággal): Akkor talán, egymás idejét kímélendő, térhetnénk a tárgyra. (A zenélőóra játéka.) Gyönyörű! Andalító! (Nekiszabadulva, mint aki vérszagot érez.) Lám, lám! Mi elküldjük önért egy kartársát a lakására, és ő hiánytalanul megtalálja magát, leltári egészében. Ön, kérem szépen, egy, a népgazdaság szempontjából rendkívül értékes időben, amelyet közönségesen munkaidőnek szokás nevezni, a lakásán tartózkodik. Netán ajtómázolással, nyúltenyésztéssel, barkácsolással ütve agyon üres óráit?

IGAZGATÓ: Talán lehetne rövidebben, igen?

NOVEMBER: Bocsánat. Tudomásom szerint az ön fizetett szabadsága, a Munka Törvénykönyve értelmében, évi huszonkét nap, hosszú szolgálatának köszönhetően. És amint ez az elfekvő iratokból látható, szabadságát már ez év májusában letöltötte, mégpedig különös tekintettel reumatikus bántalmaira, gyógyfürdőn, szociális gondoskodásunk folytán, szakszervezeti beutalóval. Tévedtem volna valamiben?

CZÉKUS (magába zártan): Nem. (Lassan, akadozva.) Kérem, útközben tönkrement a fékberendezésem.

NOVEMBER: Akkor miért nem tetszett szervizre vinni azt a kocsit?

IGAZGATÓ: Talán ezek a részletek nem is érdekesek.

CZÉKUS (valamiféle gyűlölettel): Mondom, a kuplung meg a fék.

NOVEMBER: Jó. Kíséreljük meg elfogadni ezt az állítást. Bár egy műszaki vizsgálat erre is fényt deríthetne. De az a tény, hogy hazavitte a lakásához a kocsit, bejelentés nélkül, az már nem valami szabályos, távolról sem, nemde? Ebben, gondolom, egyetérthetünk. Önnek magyarázzam? Aki jobban tudja mindezt, mint én?

IGAZGATÓ: De hiszen itt most nem Czékus bácsiról van szó!

CZÉKUS (most már nyugodtabban, de korlátolt konoksággal): A kuplung meg a fék.

IGAZGATÓ: Nézze, kérem! Magának nem kell vádolnia senkit, a főnökét sem, mi ezt nem kívánjuk magától.

NOVEMBER (gyorsan, erőszakosan): Illetékes személyek pontosan ismerik a helyzetet. A főnöke önkényes víkendjét, akár hét közepén is! Általában a főnökéről mindent.

IGAZGATÓ: Sajnos, mint kiderült, ez évek óta nem titok.

CZÉKUS (elszabadult, csodálkozó indulattal): Évek óta?

NOVEMBER: Az igazgató elvtárs nem így gondolta. Ezt egyáltalán nem így gondolta. A probléma most összegeződött.

CZÉKUS: Évek óta? Akkor miért jártak vele vadászatra? Akkor miért víkendeztek nála Füreden? Ha évek óta. Akkor miért járt neki állandóan jutalom meg nyereségrészesedés?

NOVEMBER: De Czékus bácsi! Maga egyáltalában nincs obligóban. Magának másfél éve van a nyugdíjáig, azt szépen, rendesen kitölti, és mehet paprikát meg paradicsomot palántázni a kertjébe. Csak az egészség, arra kell ügyelni. Az mindenekelőtt.

CZÉKUS (már csak a magáét tudja mondani): Akkor miért éppen most veszik elő, ha évek óta? Én ezt nem értem teljesen. (Egyre indulatosabban.) Ezért kellett nekem hazugságokat nyelni? Gyűrni magamba a maguk szennyesét, hogy egyetlen nyugodt órám se legyen?!

NOVEMBER: Azt hiszem, kedves Czékus, maga nem veszi észre, hogy hol van, és kiknek a jelenlétében mondja mindezeket. Arról nem is beszélve, hogy mi teljes elnézéssel meg jóindulattal vagyunk maga iránt.

CZÉKUS: Köpök én a maga elnézésére meg jóindulatára. Felfordul tőle a gyomrom.

(A zenélőóra bájos dallama.)

NOVEMBER: Távozhat, kérem. És vegyen be valami csillapítót.

8

TÖRÖK: Nem értem ezt a sietséget. Legalább hallgassátok meg a viccemet... Carter fölkerül a mennyországba... (A folytatás benne marad.) Én ezt egyáltalán nem értem. Micsoda komoly arcok, uraim! Mi volna ez, valami vésztörvényszék?

IGAZGATÓ (zavartan): Nézd, Loránd, ilyesmiről szó sincs. De a téma komoly. Beszélgetünk emberi módon.

STOCK: Talán szokatlan, hogy a fölöttes hatóságtól is jelen van valaki, ez esetben én, de sürgősen muszáj intézkednünk. (Kis indulattal.) Nevezzük nevén a gyereket. Csak magán múlik, Török kartárs, hogy fegyelmi vagy sem.

TÖRÖK (próbálja elviccelni): Ha rajtam áll, akkor én majd gondoskodom, hogy fegyelmi ne legyen. Elterjedt hírek szerint életművész vagyok, nem igaz?

IGAZGATÓ: Kérlek, Loránd, ne ilyen lezserül. Itt fölgyűltek bizonyos adatok, bizonyos kellemetlen tények...

STOCK: Például a nőügyei. Évek óta tudunk ezekről...

IGAZGATÓ: Talán nem is ez a lényeges.

TÖRÖK: Évek óta? És csak én?

STOCK: Ezt a kérdést nem lehet megkerülni, elkenni. Egyik láncszem kapcsolódik a másikba. A munkafegyelem alárendelése bizonyos örömöknek. Nemritkán szertelen ivászatok. És borközi állapotban bizonyos kijelentések.

TÖRÖK: Miféle kijelentések?

STOCK: Sor kerülhet azokra is. Ha ragaszkodik hozzá. Szerencsére mindent rögzítettek.

(A dallamos zenélőóra.)

TÖRÖK: A legkorszerűbb technikával?

(Halkan búg a telefon, az igazgató fölveszi. A feleségével beszél, míg Török és Stock között folytatódik a vita.)

IGAZGATÓ (lehalkított hangon): Küldünk neki, szívecském, néhány szál virágot.

STOCK: Néhány esetben már figyelmeztették is önt.

TÖRÖK: Engem? Figyelmeztettek? Kicsoda?

STOCK: Közvetve ugyan, de megtörtént.

IGAZGATÓ (telefonba): Semmi, szívecském, minden a megszokott rendben... nem, nem felejtettem el; este színház...

STOCK: Az úgynevezett soproni szimpozion. Valóságos Török-fesztivál.

IGAZGATÓ (telefonba): A fejfájásom teljesen megszűnt.

TÖRÖK: Az intézet vezetőségétől köszönőlevelet kaptam.

STOCK: Mert csak két lehetőség volt. Vagy fegyelmit kap, vagy köszönőlevelet.

IGAZGATÓ (telefonba): Szerintem sznobok, divatban vannak.

TÖRÖK: Szép mesedélelőtt. A munkámért többször is jutalmaztak.

STOCK: És a siófoki orgia? Hivatalos pénzen...

TÖRÖK: Fölsorolhatom a jelen volt urakat?

IGAZGATÓ (telefonba): A többit majd este, édes. (Leteszi.)

STOCK: A följegyzésben csak az ön neve szerepel. Mint aki a költségszámlát összeállította.

TÖRÖK: A rágalmakat nemcsak visszautasítom, de gondom lesz rá, hogy törvényes folytatásuk is legyen. Az a világ már szerencsére elmúlt!

STOCK: Micsoda világ?

IGAZGATÓ (szorongva): Nem lehetne röviden a tárgyra térni?

STOCK: Éppen azt tesszük. Talán lennél szíves behívatni November kartársat. Az iratokkal.

IGAZGATÓ (telefonba): Ancsa, kérem... beküldheti.

NOVEMBER: Jó napot kívánok! Tiszteletem.

STOCK: Lenne szíves talán sorra venni az ügyeket.

NOVEMBER: Teljes kronológiában? (Választ sem vár.) Igyekeztem a lehető legprecízebben... Az ilyesminek ugyanis akkor van értelme, hatása, kiteljesedése...

IGAZGATÓ (kurtán): Adja ide azt a dossziét!

NOVEMBER: Lennének még kiegészítő mellékletek, de úgy gondoltam, egyelőre talán ennyi is megteszi.

STOCK: Nézzük csak! Minden állításról írásos bizonyíték.

IGAZGATÓ: Maga elmehet, November kartárs.

NOVEMBER: Igenis, tisztelettel. Én mindenesetre a helyemen vagyok. (Ki.)

STOCK: Vegyük sorra őket?

TÖRÖK: Nem ragaszkodom hozzá. Magam is részt vettem egy-két ilyen szertartáson. Ha pontos a megérzésem, ez itt befejezett tények liturgiája. Nem szerettem gyerekkoromban sem figyelni az üvegbe zárt bogarat, a tűre szúrt lepkét. Magam sem szeretném eljátszani ezt a szerepet. (Az igazgatónak.) Mi már régóta ismerjük egymást, talán jó munkatársad is voltam... Légy szíves, mondd meg, mi a tervetek velem.

IGAZGATÓ: Hidd el, nekem sem könnyű.

STOCK: Mielőtt még elsírjuk magunkat... Megfontolt beszédre hasonló a válasz. Kérem, Török doktor, tekintse az egészet üzemi balesetnek. Méltányosak leszünk. Más területre irányítjuk, ez természetes, hiszen ön is beláthatja, itt túlságosan is kompromittálta magát. (Álkedélyesen.) Őszülő halánték és ilyen romantikus kaland egy kis asszisztensnővel! Munkaidőben, az intézet rezsijén! Jó, jó. Lapozzunk tovább. Elhelyezzük tisztességesen, és figyelemmel kísérjük a sorsát. A diszkréciónkban is bízhat. Értjük egymást?

TÖRÖK: Teljes mértékben.

STOCK: Nézze, nincs értelme a vérontásnak. Civilizált emberek, civilizált körülmények.

TÖRÖK: Köszönöm.

IGAZGATÓ (félreérti): És mi is köszönjük neked.

TÖRÖK: Akkor... minden jót! (Kimegy.)

(A zenélőóra dallama.)

TITKÁRNŐ: Igazgató úr, kérem, Legendi doktor úr van itt, a Török doktor úr utóda.

IGAZGATÓ: Küldje be, kérem.

9

NOVEMBER: Ami ezt a Legendi doktort illeti, csak magunk közt mondom, rengeteg hibernált anyagom van róla! Várni, várni, várni! (Hétköznapian.) Kivárni. Egyébként...

(1978)