Részlet a műből. A képen látható szőke lány |
A MŰ SZÜLETÉSE | |
| Csók István emlékezéseiből | ||
|
Részlet Csók István "Rippl-Rónai és én" című írásából |
||
| Réti István könyvéből | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A tél, a zordon müncheni tél, megint ránk szakadt, de most már nem talált készületlenül! Pompás amerikai kályhával fölszerelt műtermet béreltem ki, valahol a Luisen-strassén. Éjjel-nappal nem aludt ki a tűz! Grünwald időközben visszatért Párizsból s nagy örömmel kapott az alkalmon, hogy az enyimnél valamivel kisebb műterem, közvetlen az enyim alatt - jutott számára. Erősen hívtuk Ferenczyt is közénk, de ő Szentendrét választotta állandó tartózkodás szempontjának céljából - ahogy ő magát saját használatra készült tréfás stílusban szokta kifejezni. Már meg is festette a Dunába köveket dobáló gyerekeket, most valami virágot gondozó fehér ruhás hölgyet pingál. Mi is erősen készültünk, azaz csak Grünwald, a Glaspalast kiállítására, mert nekem megint csökönyös volt a fantáziám. Béla egy fehérruhás lányt festett, amint éppen templomba öltözteti az anyja. Nekem különösen a muskátlis ablak tetszett rajta. Én majd ezt, majd amazt próbáltam, de dühös lekaparással végződött minden kísérletem. Még legszívesebben a Báthoryt komponálgattam, de az se ment. Egy ízben este, lámpafénynél már, kifáradva a meddő kísérletezésekben, távozni készültem hazulról. Mikor az ajtót nyitom, az én kis fehér liliomszálam állt előttem anyjával. Éppen kopogtatni akartak.
Most tudták meg, hogy megint Münchenben vagyok s bár este van, siettek, hogy üdvözöljenek s megkérdezzék, nem szándékozom-e megint valamit festeni?
Az anya és lánya az asztal mellé ültek. Kívülről valami különös kék fény, hasonló ahhoz, amit egy ízben Párizsban láttam, kezdett behatolni a műterem hármas ablakán. A lámpa erősen megvilágította az anyát. Némileg halványabb fény esett a lányra, aki ezáltal még finomabbnak látszott. Ezúttal igazán úgy tűnt fel, mint valami túlvilági jelenség. Pár hét alatt csaknem kész volt a kép. Az anya bibliából olvas a terített asztalnál. Kis leánya szelleme ül a vele szemközti terítéknél, tiszta fehérben, melyet azonban csak úgy, mint az egész képet, kékes homály burkol be titokzatosan. A lámpa sárgás fénye megvilágítja mindkettőjüket. A kis jelenség összekulcsolt kézzel mereng maga elé.
A kép most is megvan múzeumunkban, de persze, nem lettem volna méltó önmagamhoz, ha át nem festem. A kisleány fehér ruhája hamarosan feketére változott. Az öreg asszony helyett egy másik lányt festettem a képre, amint az imádkozásban kifáradva, a bibliára borul s úgy alszik. A kék szín azonban megmaradt, így változott át a víziós kép s lett belőle az Árvák.
Pataky azt mondta, megérdemelném, hogy állandóan egy megyei hajdú álljon mögöttem, akinek az volna a feladata, megfogni a kezemet, ha át akarok festeni valamit.
De azért erős hatása volt a képnek, tán még nagyobb, mint az Úrvacsoraosztásnak, bár az Árvák elmarad a másik mögött. Rákövetkező évben csak úgy hemzsegett a sok lámpavilágításos kép a Glaspalastban. Bécsben megnyeri a jubiláris nagy aranyérmet s évekig kék szín volt az uralkodó a bécsi tárlatokon.
Forrás: Csók István: Emlékezéseim ("Egyéniség és alkotás" sorozat), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, 87-90. oldal
Részlet Csók István "Rippl-Rónai és én" című írásából
Édesapám felbuzdulva első képeim váratlan sikerein, ellátott pénzzel. Tán lesznek, akik emlékeznek, hogy az "Úrvacsoraosztás" milyen szenzációs sikereket aratott. A három nagy aranyérem nem csoda, ha elhitette velem, hogy helyes úton járok. Mint derült égből a villámcsapás, hatott rám a hollandus piktor, Rikoff, őszinte véleménye: szép, szép, arra elég szép, hogy aranyérmeket lehessen vele nyerni. De majd ha nem érzik meg többé képein Dagnan Bouveret hatása, ha hoz valami újat, valami abszolut eredetit - annak fog majd tapsolni s méltán a világ! - Mert a művészetben igazi érték csak az, ami a lélekből magaszerint fakad.
Dermedten hallgattam. - De ember - feleltem - hiszen, ha úgy festek, ahogy magától kínálkozik - az már nem is munka. Véres verejtéket izzadtam, még sem értem utol Dagnan Bouveret-t s éppen azért nem is tökéletes a kép. - Majdnem sírva fakadtam.
- Ez a legnagyobb érdeme - felelte Rikoff. - Egyúttal biztatás a jövőre. Mert, hogy minden erőlködés dacára sem sikerült kopizálni Dagnant, világos jele, hogy lelke mélyén lappang valami, amit egyelőre elborít az iskola pora, a tekintélytisztelet s tapasztalatlanság. Ezt a sok salakot kell lehámozni magáról s akkor, - de csak akkor fogja nyújtani a legértékesebbet: önmagát!
Ezek kétségkívül egy igazi jóbarát szavai voltak. De mégis, szinte hihetetlen, hogy azok az önfeledt pillanatok, mikor rá se gondolok, hogyan festek, mikor nem hasonlítok semmi felkapott bálványhoz értékesebbek volnának minden másnál? Ekkor még csak halvány sejtelmem sem volt, mekkora gyötrelmek forrása válik majd töprengéseimből későbbi pályafutásom egész idején.
Rikoff már rég elment. Lassankint valami kékes, violás szín tört át a téli ködön műtermem ablakán. A homályos műteremben ép oly kék színben fürdött minden, mint odakünn az utcán. És egyszerre, mint túlvilági jelenség, tünt fel a halovány lámpafénynél egy sápadt, vézna kis gyereklány, aki úgy nyitott be műtermembe, hogy észre sem vettem. Az a kis modell volt, kiről mult évben az "Úrvacsora" főalakját festettem, aztán lemostam, hogy helyébe itthon, szülőfalumban festhessem a fehérruhás kis magyar parasztlányt, úgy, ahogy az most is megvan a múzeumban.
Fekete gyászruhájában, ahogy a gyér világításnál előttem állt, körülfolyva a kivülről beáramló kékviolás homályban, a kis modell felgyújtotta bennem az "Árvák" vizióját.
És a "kék" Árvák egész nyáron ott függött a Glaspalast falán, mint egyik szenzációja a kiállításnak.
Elmondjam-e, hogy külföldön sem azelőtt, sem azóta ilyen abszolut művészi sikerem nem volt. A német sajtó egyhangulag üdvözölte a merész újítót, aki hadat üzent a barna szósznak. Bécsben nagy állami aranyérem az eredmény és két évig a bécsi piktorok kék képet festenek. Itthoni siker: pénzdíj és mindjárt meg is vásárolják a múzeumnak.
Forrás: Nyugat 1935. 5. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00592/18610.htm
A következő, 1891-92. évi téli kiállításon a művésznek Árvák c. képe meghozta azt az általános sikert, amelyet az Úrvacsora nem adott meg neki rögtön teljesen. A Műcsarnokban az 1000 forintos társulati díjat nyerte meg vele, az állam megvette, és 1894-ben, Bécsben az osztrák állami nagy aranyérmet kapta meg rá, s még ugyanez évben Antwerpenben az első osztályú aranyérmet.
A hivatalos elismerések mellett a közönség, valamint a művészek általában kedvezően fogadták a festményt, de sokat is vitatkoztak felőle. A tárgy érzelmessége, az emberi kifejezés bensősége, a festői megmunkálás egyenletes szépsége, az alakok, különösen a kezek gyönyörű rajza, formálása, az egyszerű, de arányosan felépített kompozíció voltak azok az értékek, amelyek úgy a köztetszést, mint a hivatalos kitüntetéseket kivívták. A vitatkozásra okot a festmény mesterségesnek tetsző kobaltkék tónusa adott. Az átlagízlésű közönség nem fogadta el természetesnek a kép kék levegőjét (a barnát elfogadta volna!), nem ismerte fel a valóságot a szobai, meleg lámpafénynek és a külső alkonyatnak ebben a kontrasztjában. A festők az idő tájt figyeltek föl erre, s a konzervatív látás nehezen adott nekik igazat. A helyes természetlátás szempontjából Csók bizonyos vizuális igazságra igyekezett rávezetni az átlagos szemléletet, és ennek a feladatnak a vállalásában szintén a későbbi nagybányaiak előmunkásának számított.
Forrás: Réti István: A nagybányai művésztelep, Vince Kiadó, 2001, 114. oldal
