Csók István: Virágcsendélet (Reggeliző-asztal) 1913	A MŰ SZÜLETÉSE
	Székely András: Csók István című könyvéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Igaz: 1932-ben, amikor nyugdíjazták, hatvanhét éves volt. "Mi, akik gyakrabban találkoztunk vele a Szinyei-asztalnál, kissé meghökkenve észleltük, milyen fáradt és beszédében milyen akadozó" - írja a jóbarát kritikus, Bálint Lajos. De "fáradtságának, zavartságának egyik oka nyilván az ország akkori közállapotában is keresendő". A Szinyei Társaság elnökének ekkoriban már illett "politizálni", de Csók, bár nem volt forradalmár alkat, nem kívánta dicsérni a Horthy-rendszer. "Akármit mondok, baj lehet belőle. Legszívesebben összecsomagolnék, és visszamennék Párizsba. Ha kibírtam ott hét évet, most is kibírnám, míg a viszonyok megváltoznak" - panaszkodott barátainak a festő.

A festő fáradtnak látszott, de egészsége töretlen maradt, és nem fáradt meg művészete sem. A korai aktoknak 1925-ben elragadó utóda született, az "Honni soit...", ez a Renoir üdeségét idéző, szecessziós hangulatú és pikáns remekmű, egy hatvanéves férfi hódolata az érzéki örömnek. Csók, e "rajzbeli és színbeli szépségek iránt egyaránt fogékony mester hivatott festője a virágnak és a női ifjúságnak" - írta Kállai Ernő az 1937-es kiállítás katalógusában. A húszas években pompázatos virágcsendéletek születtek és olyan könnyed aktok, mint a "Zsuzsánna". Ugyanakkor egyre nagyobb jelentőséget kapott a táj, amely eddig - egy-egy kivételtől eltekintve - csak háttér volt. Csók a húszas évek végén fedezte fel témaként a Balatont, és attól kezdve egyre inkább lekötötte figyelmét a fények, párák, színek és szürkületek játéka. Gyakran festett fürdőzőket is, egyedül vagy csoportban, de ezek a művek inkább kommerciális jellegűek, balatoni képei közül a tájak jelzik a csúcsot. Sorozatuk a negyvenes évek végén ér véget.

De nemcsak a Balaton tájait festette meg a harmincas években. Tájképei között kiemelkedő helyet foglal el a harsány és merész "Amalfi" vagy "A Margithíd átépítése" (1937). Nyugdíjazása évében, 1932-ben született talán legjobb portréja, a szép csendéleti részleteket is felvillantó, színeiben szokatlanul harmonikus és modelljét társadalmilag remekül jellemző "Keresztapa reggelije". Békebeli, mondták valaha, amikor valaminek a jó minőségét akarták kifejezni. A "Keresztapa reggelije" a békebeli világ egy darabja; a jövőt nem sejtő, szerény és kellemes élvezeteinek élő "keresztény magyar középosztály" képviselőjének tökéletes bemutatása. Búcsú a tegnaptól.

Csók életerejét a "Keresztapa reggelije" festői kvalitásai fényesen igazolják. De a megőrzött ifjúságról tanúskodik az a mikszáthi derű is, ahogy nála fiatalabb modelljét ábrázolta. Fiatal emberek szokták ilyen elnéző szeretettel figyelni az öregek sajátosságait.

Forrás: Székely András: Csók István, Corvina, 1977, 13-15. oldal