NAGYÍTHATÓ KÉP 1932 - Olaj, vászon, 90x81 cm Magyar Nemzeti Galéria	MŰELEMZÉSEK
	A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból
	Vadas József: A magyar festészet remekei c. könyvéből
	Hárs Éva írása
	Papp Tibor elemzése
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Csók az 1910-es évek közepétől negyedszázadon át Balatonaligán töltötte családjával a nyarakat. Oeuvre-jének néhány friss színvilágú remeke ott született, közöttük az egyik legvonzóbb az életörömmel telített Keresztpapa reggelije. A dúsan terített reggeliző asztal a színes virágos bokállyal önálló csendélet is lehetne. Az asztal mellett ülő joviális külsejű, mikszáthi derűt árasztó férfi remek jellemportré. A csendéletet és az arcképet szélesen festett, üde lombok fogják körül. A lehajló zöld ágak között a háttérben a balatoni táj, az aligai dombok és a csillogó víztükör látható. Csók a különböző műfajokat, a tájképet, a portrét, a csendéletet egyesítette művében; ez a bravúros "műfajkeverés" festészetének jellemző sajátossága. Képén a nagybányai hagyományokat, a természet és ember kapcsolatát, a szórt fényben való megjelenítést s az impresszionizmus tanulságait egyaránt érvényesítette. Ecsetjét gyorsan, szélesen futtatta, biztosan rögzítve a látvány szépségét, jellegzetességét.

Forrás: http://www.hung-art.hu/index-hu.html

Egy boldog, gondtalan ember portréját kapjuk. Láthatóan nem kell neki sok e jóérzéshez: terített asztal, amely fürdik a reggeli fényben, a tányéron kalács, a kancsóban alighanem tej. A háttérben, a levelek mögül, a Duna vize csillan meg a túlparti hegyekkel. A kalapos öregúr pipával a kezében néz felénk, érezhetően elégedett a sorsával. A meglepő csak az, hogy ez a felhőtlenül jó kedélyű kép, amely Rippl-Rónainak még a valódi "békében", azaz az első világháború előtt Kaposvárott készült joviális darabjaival tart hangulatában rokonságot, éppen a festő nyugdíjazásának évéből való. Márpedig a főiskoláról ily módon történt eltávolítása egyfajta retorzió volt; büntetésképp azért a szellemért, amelyben egy új - avantgárd - nemzedéket nevelt és indított útjára. (Az ő osztályából került ki Vajda Lajos, Korniss Dezső, Kepes György, Trauner Sándor.) S máskülönben sem lehetett sok ok akkor Magyarországon az idillre; a gazdasági világválság nyomorúságos helyzetbe sodorta még az értelmiséget is. A politika mindennapos arroganciájáról nem szólva, amely százezrek életét keserítette meg. Csók azonban mintha nem a földön járna; felülemelkedett a prózai valóságon - nem csak most, nem is csupán ezzel az egy képével. Már első keserű tapasztalatai nyomán, a század elejétől arra törekedett, hogy képeivel - szavait kölcsönvéve - sikerüljön a mindenkori megrendelőnek megfelelnie.

Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei, Corvina Kiadó, Budapest, 2003, 132. oldal

Kitűnő emberismerettel s nagyszerű jellemző erővel örökítette meg ezen az életvidám képen a vidéki polgár derűs optimizmusát. Csak úgy árad e képből a jókedv, a terített asztalra könyöklő, pipázó férfi arcáról a tréfálkozó önelégültség ragyog felénk. Kissé felhúzott szemöldöke, szemében s ajka körül megbúvó hamiskás mosolya jelzi, hogy éppen valami tréfás találós kérdést akar feltenni a ház népének, vagy tán az őt festő öccsével élcelődik? Előtte az asztalon tálakban, kancsóban a bőséges reggeli. Az alakot szinte teljesen körülöleli egy fa lehajtó zöld lombja, melyen át a távolban a Balaton, s a túloldalon az aligai part dombjai látszanak. A képet festői értékei: jellemábrázolás, a pillanatnyi impresszió sikeres megragadása, a könnyed festésmodor - portréábrázolásaink egyik legsikerültebb művévé avatják.

Forrás: Hárs Éva: Csók, Koszta, Rudnay / Az én múzeumom sorozat 14. Sorozatszerk.: Zádor Anna, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1966, 12. oldal

A "Keresztapa reggelije" a mester késői korszakának remeke. Érdemes összehasonlítani az 1890-ben készült "Szénagyűjtők" naturalizmusával, a majd félévszázaddal későbbi "Pasztózus" alkotást. Egyetlen Csókra jellemző motívum, a korsó, amely mindkét esetben a kép bal szélén áll, mintegy jelezve, a művész kontinuus festői látásmódját. Ezen kívül semmi nem jelzi, hogy a két kép egy kéztől ered. A "Keresztapa reggelije" ugyanis tekinthető egy plain-air-be oltott portrénak. Csók István kevés portrét festett a szó klasszikus értelmében, ezen a képen azonban háttérbe szorul az általa kedvelt víz és a növényzet. A kép hangsúlyát a felkelő nap fényében fürdő, hamiskás arcú, fehér kalapos keresztapa adja. Még a korai "Szénagyűjtőkön" a központi modell a festőre néz, itt a keresztapa láthatóan egy másik személyt tart fontosnak. Pipával nyomatékosított hamiskás mosolya, nem a festőnek szól, hanem talán annak, aki föltálalta a dús reggelit. A barna kalácsfonatok, az említett korsóval együtt - amiben vélhetően bor van hiszen a kép a Balaton partján készült -, megalapozzák a joviális hangulatot. A keresztapa ruházata ünnepélyességet sugall. Az immár nagyvonalúan megfestett textília széles ecsetvonásokkal jelzi az anyag minőségét, Csók itt már elhagyta a korábbi aprólékosságot, és csupán a matt fekete öltönyön megcsillanó fényekre összpontosított. Ezeknek hangsúlyozása a fehér szalmakalap, amely világosságával uralja a képet, és egyben nyomatékosítja a 60-as éveit elhagyó markáns férfi arcot. Az arc melegbarnája és a kalap fehérje erősítik egymás hatását. Ez az arc azt mutatja, hogy tulajdonosa nem viselt mindig kalapot, hiszen ez az arcszín a Nap munkájáról tanúskodik. A kalácsok szinte felvezetik ezt a kép-fókuszt, hogy annál inkább érvényesüljön a huncut szemek és a felkiáltójel szerűen tartott pipa jelentősége. A szem állása ritka festői megfogalmazás, és a könnyedséget nyomatékosítja a ferde nyakkendő is. Csók István éppen ezért a háttér zöldjeit csupán dekoratív háttérnek kezeli, és a távol vízfelülete is csupán jelzés. A kép bensőséges hangulata kifejezi egyben a művész és a modell viszonyát is, és a reggel kibontakozó harmónia egy színekben gazdag képben ölt testet.

Forrás: Kéziratként Papp Tibortól