|
CIKKEK, DOKUMENTUMOK | |
| Csók István: Rippl-Rónai és én | ||
| Farkas Zoltán: Csók István művészete | ||
| Farkas Zoltán: Csók István jubiláris kiállítása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Csók István: Rippl-Rónai és én
(részlet)
*
München! Ez a név! Reszket a toll kezemben, amint leírom. A mámor, a vidámság, az ifjúság városa. Boldog vagyok, ha rá emlékezem. Megvannak-e még koncertjeid az Odeonban, Wagner-ciklusaid az Operában? Nyílnak-e még Tutzing rózsái a sternbergi tó partján, ahol feledhetetlen pisztráng-vacsorákat élveztem holdvilággal és rajnai borral. Hát a vidám blechmuzik a kellerekben, az Oktoberfest, a Salvator és más egyéb sörspecialitások. Tiroli schuhplattler tánc és jódli, farsangi tréfák, álarcosbálok s mindezeknek koronája - pezsgős vacsorák a Café Luitpold-ban, miket szőke Gretchenek mosolya tett teljessé bizonyára megvan mindez még mindig - csak már nem nekem.
Sokszor elgondoltam már a multban, nem volna-e jó megírni Rippl-Rónaival való barátságom és pályafutásunk történetét. Majdnem egyidőben kezdtük művészi tanulmányainkat. Küzdelmeink és sikereink is körülbelül egyidőre esnek. A kor, melyben éltünk és fejlődtünk, egyik legérdekesebb fejezete lesz műtörténelmünknek s hogy mit váltott ki kettőnkből?... de ennek taglalása már más tollra vár. Én megelégszem azzal is, ha sikerülni fog némi fényt vetnem azokra a régi szép napokra, melyekben összehozott sorsom Rippli Jóskával. Azokra a mámoros időkre, melyekben együtt álmodtunk diadalról, világhírről s mindarról a szépről és jóról, melyért érdemes művésznek, sőt mi több, fiatalnak lenni. Rippl-Rónai akkoriban Liprinek nevezte magát. A jó kaposváriak hívták így közmegelégedésre a "fődilektor" urat meg a családját, természetesen köztük Jóskát is.
Lipri édesatyja elemi iskolai főigazgató volt s mindenki szerette páratlan humoráért meg magyaros temperamentumáért, melyet Józsi fia is teljes mértékben örökölt. Mesébe illő jelenet is volt az, mikor az öreg úr a nagyvendéglő éttermében, kezében egy szál fekete retekkel illegett a cigány előtt s ütötte a retekkel a nótához a taktust. Ha kedvére muzsikáltak, nagykegyesen megkínálta a bandát egy-egy szelet retekkel, amit aztán a cigányok kellő áhítattal el is fogyasztottak. De sört már másnak kellett fizetni hozzá.
Ezt a jókedvet vitte ki kísérőül talentuma mellé a Lipri Münchenbe. Ott aztán hamarosan bekerült az akadémiára és egyik főbüszkesége lett Herterich rajziskolájának.
Én ez egész idő alatt Budapesten jártam, amikor jártam, az Andrássy-úti (akkor még Sugár-út) mintarajziskolába. Tizennyolc évemmel (Lipri ekkor felül volt húszon) el sem tudtam képzelni a vakmerőséget, mindjárt külföldön kezdeni meg a tanulást. Nem úgy Lipri. Amint egy kis pénzt szedett össze, otthagyott patikát, grófi nevelősködést, ment egyenesen Münchenbe. Párisba mindjárt még ő sem merészkedett, mert akkoriban dogma volt, hogy először Münchenben kell megszerezni az alapot, csak aztán következhet Páris. Hozzá, mialatt Lipri vasszorgalommal tanult Münchenben, én hónap elején néztem csak be többnyire a rajziskolába a - havipénzemért, amit szüleim - tekintve gyakori lakásváltoztatásaimat - mindig ide küldtek. Engem teljesen kielégített az őgyelgés az akkor épülő Sugár-úton. Reggel, este kávéház, vacsora után cigány volt a program. Az öreg Glatter nagyszerűen tudta dalolni: Csurog a hajamról a zsír...
Képzelhetni, mekkora szemeket meresztettek itthonhagyott kollegáim, mikor aztán 1885 októberében kikerülve végre Münchenbe - nemcsak fölvettek az akadémiára, de karácsonyra olyan aktot rajzoltam, hogy Löfftz professzor első sorban felvett világhíres festőiskolájába. Nagyot is esett az itthoniak szemében a müncheni akadémia tekintélye.
Ekkor találkoztam elsőízben a Liprivel.
De ennek a találkozásnak egy kis pikáns előzménye is volt!
Volt akkoriban Budapesten egy nagyon kedvelt képes havi folyóirat, Magyar Szalon volt a címe. Ennek a lapnak a szerkesztősége gondolt merészet és nagyot. Pályázatot hirdetett rajzokra. Első díj 250 frank stb. Nos, a 250 frankot megnyertem én. Rippli csak a második díjat.
Hogy történhetett, máig sem értem. Rippli rajza igazán művészi volt. Oly raffinement-nal volt csinálva, hogy későbbi korszakának is becsületére vált volna. Talán témája túlegyszerűsége (öregasszony unokájával) nem birt konkurrálni az én sokalakos kompozíciómmal. Rajzom, technikáját tekintve, messze Ripplié mögött maradt, de mert - egy leégett házban bennpusztult legényt meglehetős hatásosan ábrázolt, amint siratja a falu népe, - győztesként került ki a versenyből.
Garay Ákos, aki már szeptemberben kiment Münchenbe s tudta, hogy én is odakészülök, hosszú levelet írt nekem. Pisti, ki ne gyere. Rippli borzasztó dühös rád. Azt mondja, amint találkoztok, provokálni fog. Megverekszik veled egy szál kardra.
Másnap megérkeztem Münchenbe.
A magyarok ez időben - dacára, hogy a magyar kormány jó egy csomó fiatal festőt, Benczúrral az élen, hazaédesgetett - szép számmal maradtak Münchenben. Nemcsak tanulók, de kész festők is szívesebben tartózkodtak itt, mint bárhol másutt a világon. Itt tanultak, itt váltak valamivé és last but not least - jócskán kerestek is. De magyarok lévén, természetesen München sem volt képes együtt tartani őket.
A "Café Probst" volt a beérkezettek (később főrendek) főhadiszállása, billiárd, kártya - főképpen négyes tarokk volt a rendes szórakozásuk. Ellenlábasuk Hollósy, a köréje sereglett fiatalokkal együtt többnyire az akadémia körüli kis kocsmákat kultiválta. Hollósy oly hallatlan lenézéssel beszélt Baditz, Kéméndy, Peske, Pataky és Eisenhut művészetéről, hogy minden hajunk szála égnek meredt tőle. Egyedül Karcsayt ismerte el némileg. De a németek, maga Lenbach se jártak jobban. Leiblt azonban nagyrabecsülte. Hanem a franciák, pláne Bastein Lepage! Róluk aztán oly lelkesen beszélt, mely mindnyájunkat elbódított. Ez volt az ok, hogy később Párisban sem láttunk mást, csak Bastien Lepaget, no meg Dagnan Bouveret-et. Már akkor feltünt nekem, hogy Rippl - ha nem is szólt ellene - mellette sem nyilatkozott s Bastien Lepage határozottan hidegen hagyta.
Pár nappal megérkezésem után Garay bemutatott Hollósynak. A kis kocsmában, ahol a mester törzskarával a kerekasztal mellett sörözött, vegyesen ültek - kiki a maga törzsasztalánál persze - olaszok, lengyelek, németek stb., mind fiatal, üde reménységei a jövőnek. Hollósy szívesen látott, bár szemmelláthatólag dühös volt valamiért. Később megtudtam, a korcsmáros nem akart hitelezni többé.
Rövid vacsora után, Münchenbe érkezésem örömére pezsgőt akartam hozatni. Szándékomnak váratlan eredménye lett. Hollósy felállt s kijelentette, hogy ez egy piszok, komisz kocsma, tisztességes ember itt nem ihat pezsgőt. Hanem fiúk, mondok valamit. Tudok én ide nem messze egy finom kocsmát, oda menjünk. Ott aztán a Puszi hozathat annyi pezsgőt, amennyi belénk fér.
Az egész társaság, Neogrády, Kukuly, Lányi a rajztanár, Vuja a technikus, Garay, jómagam üdvrivalgással követtük Hollósyt s csakhamar ott ültünk a "finum kocsmá"-ban, amely olyan obskur volt, mint amit otthagytunk.
Jóval később tudtam meg, hogy a "finum kocsma" tulajdonosa, becsületes nevén Kothmüller, - ujdonsült háziur volt. Házában műterme üresen állott, ebbe minden áron piktort akart fogni. Végre Hollósy kötélnek állt a következő feltételek mellett: Három hónapig nem fizet házbért, a háziúr köteles áthozatni Hollósy holmiját (ez volt legkönnyebb teljesítmény), és előlegez még ötven márkát. Ezt tegye meg egy budapesti háziúr.
Hollósy becsülete egyszerre száz percenttel emelkedett, amint első szóra két üveg francia pezsgőt rendeltem. Mikor már az ötödik üveg tartalmát töltögette poharainkba Csanettl, a vendéglős igazán csinos unokahuga, nyílik az ajtó s belépett egy nagyon megnyerő arcú, meglehetősen eleganciával öltözködő fiatalúr s egyenesen Hollósynak tartott. Hallottuk, amint mondta, hogy a régi helyen kereste a társaságot, de a fekete táblán olvasta, hogy idejöttünk.
- Te, tudod-e, ki ez? - sugta Garay Ákos. - Rippli!
Ripplinek jóformán ideje sem volt bemutatkozni, én már két tele pohár pezsgővel álltam előtte.
- Hallom, Rippl úr párbajozni akar velem. No hát, itt a fegyver. Tessék. Lássuk, ki a legény a csárdában.
- Ki ez? - szólt meglepve Rippl.
- Csók Pista - felelte Garay Ákos -, aki elnyerte előled a "Magyar Szalon" díját, s akivel te meg akarsz verekedni.
- De meg is verekszem ám, hozzá a saját fegyverével, - aztán összeölelkeztünk s fenékig ürítettük poharainkat.
Mikor záróra teltével hallatlan vidám hangulatban hazafelé tartottunk, csak úgy harsogott az ucca a magyar nótától...
Forrás: Nyugat 1935. 5. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00592/18610.htm
Farkas Zoltán: Csók István művészete
A Mária Valéria utcai képzőművészeti szalonban nemrégiben Csók Istvánnak gyűjteményes kiállítása volt látható alkotásmódjának legjava korából való festményeiből. Megilletődve szemléltük e pompás, eddig önmaga számára megőrzött képeket, midőn a mai kegyetlen idő újból a nyilvánosság elé rendelte azokat, hogy elvegye tőle és áruba bocsássa. Kiváncsian fürkésztük az egykor már megcsodált festményeket. Mintha csak tegnap lett volna, mikor e finom alkotásokért először lelkesedtünk. Láttukra elfeledkeztünk a közben elmúlt esztendőkről. Csók képei első jelentkezésük üde frisseségével vettek körül, aggodalmas mérlegelésre percnyi időnk sem jutott, pedig mi minden tünt el azóta mellőlük színehagyottan, jelentéktelenné zsugorodva! Csók művészetének csöppet sem ártott az az idő, mely az európai naturalizmus és impresszionizmus korát immár történelmi emlékké avatta.
Csók művészetének kialakulása körülbelül ugyanolyan keretek között játszódott le, mint ama társaié, akiknek nevéhez a magyar századvégi festészet újjászületése fűződik. Első oktatását Pesten nyerte a mintarajziskolában, ahol Greguss, Lotz és Székely Bertalan voltak a mesterei. Ez a tanítás némi helyi és inkább csak tárgyilag magyaros színezettel a német művészet formavilágában mozgott. Aztán müncheni évek következtek, amelyek Csók mindinkább ébredező vágyait nem elégítették ki. Párisba kívánkozott, el is jutott oda, de mintha csöbörből vödörbe került volna, sorsa kezdetben Bouguereauhoz és Robert Fleuryhez vezette. Nemsokára azonban megismerkedett Bastien Lepage alkotásaival is és ez volt az első mély és termékeny hatás, melyet lelkébe fogadott. Ebben az időben még nem találkozott a francia impresszionistákkal, akiknek döntő hatását később kellett megéreznie. Így első, felszabadulást jelentő képeit a mérsékelt naturalizmus jegyében alkotta. E korból való Úrvacsorája, mellyel nem csekély sikert aratott, mert 1891-ben a párisi szalon harmadik érmét nyerte el vele. Nemsokára aztán hazatért Magyarországba, hol az önmagával küzködés nehéz évei következtek.
Naturalista kifejezésmódok és hagyományos formák között ingadozott. Ezek összeszövődésének eredménye volt első nagy sikere, a mindnyájunk ismerte Báthory Erzsébet. A megszokott történelmi képek elnyűtt témaköre és teatralitása helyett merészebb tárgyat és életteljesebb megoldást talált benne, de nagyjából mégis a történelmi iskola eszközeivel dolgozott. Volt azonban már ebben a szép festményben olyan festői érzékiség is, mely későbbi művészetére utal. De, jóllehet sokat emlegették és nem kevéssé vitatták e képét, Csóknak mégsem jelentett kielégűlést. Számos éven át járta a vidéket, hogy szakadatlan érintkezésben a természettel és az élettel önmagára találjon.
A kilencvenes években törekvéseivel párhuzamosan más magyar festőkben is hasonló nyugtalanság élt, hasonló vágyak ébredeztek: Nagybánya jelentkezett. Ebben a gyönyörű fekvésű magyar városkában lelkes úttörők új művészeti irányt teremtettek. Fogékonnyá tették a kort, hogy olyan festészet alakuljon ki benne, amely az új idők új lelkét új formákban fejezze ki. Egy egész fiatal nemzedék kezdte érezni, hogy a század második felének német mintára kifejlődött történelmi és zsánerfestészete mind lélektelenebbé válik, hogy van valami más tájék is, mint az atelierben elképzelt. Ki-kitörtek az akadémiák sablónjai közül, valami újra és jobbra vágytak. És bár szemüket a francia naturalizmus nyitotta fel, hogy a német akadémizmus formáival véglegesen szakítsanak, mégsem lettek a franciák szolgai utánzóivá, hanem mindenképen elkülönülő, friss, magyar művészetet kezdtek kialakítani.
Törekvéseik mély hatással voltak Csókra, aki testvéreit ismerte fel bennük. De végső felszabadulását, életének legnagyobb művészeti élményét neki is az jelentette, hogy a francia impresszionisták műveivel nemsokára megismerkedhetett. Ez döntő hatással volt reá, úgy, hogy művészete egy-két év alatt új és teljes virágzásba borúlt. Így 1913-ban számos, egészen sajátos, újszerű festménnyel már az a Csók István jelent meg közöttünk, akit az újabbkori magyar festészet egyik büszkeségének tartunk. Kiállítását igen nagy siker fogadta. És ettől az időtől kezdve művészetében mélyebb változással nem igen találkozunk, fejlődésének iránya ugyanaz maradt, inkább csak finomságokban gazdagodott.
Ha művészetének leglényegesebb vonását keressük, ezt alkalmasint végtelenűl gazdag színességének lágyan festői kifejeződésében ismerhetjük föl. Kora fiatalságától kezdve - persze kezdetben inkább csak ösztönszerűen - azok a jelenségek és művészeti alkotások érdekelték, amelyekben a világ színessége nyilvánult meg. Tizenhat éves lehetett, mikor az egy időben érdemetlenül annyit ócsárolt Makart egyik nagy festményének láttára ennek éppen azok a festői tulajdonságai voltak reá hatással, melyek művészetének nem legjellemzőbb oldalai. De azok az iskolák, melyeket Csók később látogatott, nem segíthették elő e hajlandóságai kifejlődését. És akármilyen szabadulást jelentett neki Bastien Lepage, vagy Dagnan Bouveret iránya, higgadt és kevéssé színes naturalizmusuk nem adhatott alkalmat saját színes látásának felébredéséhez. Ehhez a kései francia impresszionizmus tarka színálmai kellettek annak, kinek évek óta valóságos akadály volt minden, ami inkább vonalban, mint színben állt a képzelet előtt, ami nyugodtan megrögzített volt, vagy higgadtan kitervelt, amiben nem nyüzsgött színtarka élet. A francia impresszionizmus nagyszerű eredményeivel találkozva rögtön megértette, hogy miért nem volt igazi kolorizmus az, melyet az akadémiákon tanítottak, színképzelete felszabadult minden régi nyüg alól és most már tudta, hogy mindent a levegő, a fény csillogó játékai között dús színtarkaságban kell ábrázolnia.
Így lett belőle a vibráló, opálos, a nemes gyöngy színeivel irizáló felületek lelkes költője. Lágy kanyargással futó és kevés festékű ecsetje meghökkentő ötletességgel, finomsággal kapcsolta össze színeit, melyek választékosan finom érzékiséggel sohasem harsogók. Mindig átlátszóan sugárzók és virágszirmok üdeségével fonódnak egybe. Nincsen izzásuk, de mégis erősen érzékiek, a gyönyörködésnek egy választékosan erotikus világából valók. Melodikusak és melódiáik üde fiatalságnak derűs dallamait zengik. Nem édeskések és sohasem kacérkodók, hanem mindig őszintén mondják el szép színálmait, mert mögöttük meleg szenvedély rejlik. Hamvasak és üdék, mint az őszi barack egymásba olvadó, remek színárnyalatai, sziporkázók, mint a nemes magyar opálnak szivárványos színjátékai. Gyakran olyan csillámlók, mint napsütötte ködök alatt nyúgvó viztükrök finoman borzongó felszíne, vagy olyan lágyan sugárzók és halványan világítók, mint a selymekből kibontakozó, fiatal női test. Mélységük alig van, mintha ezzel is kerülnék a tér hangsúlyozását, mert legtöbbnyire csupán a bámulatos színgazdagságban egybeszövődő felszínnek változatosságát akarják ábrázolni. Szinyei Hintájának végletekig megoszlott színskálája született újra. Sötét színfoltokat Csók talán csak azért vetett közéjük, hogy a világosak hamvasságát még jobban kiemelje.
Természetes, hogy e hajlandóságokkal a női test rajongó festőjévé kellett válnia. Rippl-Rónai és ő festik az új magyar festészet legszebb aktjait, melyek bársonyos csillogása páratlanúl áll a többiek eredményei között. De ezek az aktok is olyanok, mint többi festményei, a tárgyi elem háttérbe szorul rajtuk. Csak arra szolgálnak alkalmul, hogy finom színárnyalatok gazdagságában dúskálhasson. Bennük sem a három kiterjedésben elhelyezkedő térbeli jelenséget festi, hanem az egy síkban elterülő pompás színek árnyékolatlanul gazdag kavargását. A női testet sem emeli ki a környezetből mint főtémát, hanem a színességében épen olyan jelentős és gazdag környezettel egy színképpé foglalja össze. Ekképen női aktjainak lágyan omló szépsége nem él különálló életet, hanem beléolvad az egész kép színességének öszhangjaiba.
Csók nem szerette a nagy ellentéteket, a rikító hangsúlyokat. Legtöbb képére egyenletesen szétszórt világítás borúl. Mély árnyékok és ragyogó napsütésben égő színek nincsenek festményein. Hiszen ezek erőszakot követnének el színeinek finom átmenetein. Tájképei tehát erősen külömböznek a kezdeti pleinair ábrázalások harsogásától. Külömben sem iparkodnak a szabad természet fénytüneményeit ellesni, mint Ferenczy nagybányai képei. Üde színezésük nem a valóság utánzása, a bennük elömlő világosság már nem a nap közvetlen fénye, hanem szemének mindent egyforma értékű színességbe öltöztető gyönyörködése.
Tájképei - és lelkének tájképei közé kell számítanunk ezernyi színben tündöklő alakos képeit, így a pompás Züzü-ciklust is. E képek kimondhatatlanul finom és változatos színskálával omlanak elénk. A tárgyak térbeli kiterjedésüket, súlyukat veszítve csupán színeikkel jelennek meg, a téli tájakon érve el elfinomodásuk legmagasabb tetőpontjára, ahol a hó, vagy zúzmara borította fák gallyai a tél csodaszép virágcsokraivá kötődnek.
Ily tulajdonságokkal lett Csók a virágok szerelmesévé is. Dús tömegeiken ugyanazt a változatos színességet foglalta össze, mint többi festményein, sőt talán még felfokozottabban. Rá kellett találnia a magyar tengernek, a Balatonnak színpompájára is. Nagy viztükrének szűzies hajnalát, vagy esti búcsuzkodását, amidőn opálos rózsaszín, kékes, sárgás, zöldes, lilás árnyalatok színes fátyolába burkoltan a tengerből kiemelkedő Velencével vetekszik, Csóknak rajongva kellett ábrázolnia.
Művészetében pompásan érvényesült a századforduló emberének optimizmusa, melynek nincsenek nagy távlatai, de annál derűsebben örűl az élet és világ újonnan meglátott szépségeinek. Felszinük ragyogását még nem zavarja semmi gond vagy kétség. Új fiatalság gyönyörködő világszemlélete ez, mely ezernyi szépséget fedezett fel és mohón gyönyörködteti velük friss érzékeit. Gazdag, nyugodt kor visszfénye e művészet és minden könnyen övé, amihez közelít. Elfinomodott, boldog polgárság vidám élvezetvágyát hirdeti, örökös ünnepet, mely fölött az öröm tisztán világító napja ragyog.
Forrás: Nyugat 1933. 7. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00555/17343.htm
Farkas Zoltán: Csók István jubiláris kiállítása
(Képzőművészeti szemle)
Az Ernst-múzeum összes termeiben jubiláris kiállítást rendezett a hetvenéves Csók Istvánnak műveiből. Elég jó összeállításban vezet végig a mester munkásságán és művészetének legfrissebb termését, balatoni képeit is bemutatja.
Ha Csók művészetének leglényegesebb vonását keressük, ezt alkalmasint végtelenül fínom és gazdag színességének lágyan festői kifejezésében ismerhetjük fel. Kora fiatalságától kezdve - persze kezdetben tudat alatt - azok a jelenségek és művészi alkotások érdekelték, amelyekben a világ színessége nyilvánult meg. Azok az iskolák, melyeket látogatott, nem igen segítették elő e hajlandósága kifejlődését. És akármilyen szabadulást jelentett is aztán Bastien-Lepage, vagy Dagnan-Bouveret művészete, higgadt és kevéssé színes naturalizmusuk nem adhatott neki végleges kielégülést. Ehhez a francia impresszionizmus színálmai kellettek. Csóknak évek óta akadály volt minden, ami vonalban, s nem színben állt előtte; minden, ami nyugodtan megrögzített, vagy higgadtan kitervelt dolog, amiben nem nyüzsgött színtarka élet. Később a kései impresszionizmus eredményeivel találkozva, színképzelete felszabadult minden nyüg alól, egy-kettőre kialakult belőle az a festő, akinek mindent a levegő és fény játékai között csillogó, dús színtarkaságban kellett megfesteni.
A vibráló, opálos, a nemes gyöngy színeivel irizáló felületek költőjévé lett. Lágy kanyargással futó, kevés festékű ecsetje meghökkentő ötletességgel, finomsággal kapcsolta össze színeit, melyeknek választékosan fínom érzékisége sohasem harsogó. Színei mindig átlátszóan sugárzók, virágszirmok üdeségével hangolódnak össze. Nincsen izzásuk és mégis erősen érzékiek, a gyönyörködésnek egy választékosan erotikus világából valók. Melódikusak és melódiáik a fiatalság derűjét zengik. Nem édeskések és sohasem kacérkodók, mindig teljes őszinteséggel, sőt szenvedélyesen mondják el gyönyörködését. Hamvasok, üdék, mint az őszi barack egymásba olvadó és remek színárnyalatai, sziporkázók, mint a nemes magyar opálnak szivárványos színjátékai. Gyakran olyan csillámlók, mint a napsütötte ködök alatt nyugvó víztükrök fínoman borzongó felszíne, vagy olyan lágyan sugárzók és halványan világítók, mint a selymekből kibontakozó fiatal női test. Mélységük alig van, mintha ezzel is kerülnék a tér hangsúlyozását, legtöbbnyire bámulatos színgazdagságban egybefonódó felületek változatos színfínomságait ábrázolják. Csók művészetében Szinyei Hintájának végletekig megoszlott színskálája született újra és sötét színfoltjainak talán nincs is egyéb jelentőségük, mint hogy még jobban kiemeljék a világosak hamvasságát.
E hajlandóságokkal a női test rajongó festője lett belőle. Rippl-Rónai és ő festik az új magyar festészet legszebb aktjait, melyek bársonyos csillogása páratlan. De ezek az aktjai is olyanok, mint többi festményei, a tárgyi elem háttérbe szorul rajtuk. Csak arra szolgálnak neki, hogy finom színárnyalatok gazdagságában dúskálhasson: bennük sem a három kiterjedésben elhelyezkedő térbeli jelenséget érezteti, hanem az egy síkban tarkázó pompás színek remek kavargását. A női testet sem emeli ki környezetéből, mint főtémát, hanem az éppen olyan jelentős és gazdag környezettel egy színképpé foglalja össze. Női aktjainak lágyan omló szépsége így nem él külön életet, hanem beléolvad az egész összhangjába.
Csók nem szereti a nagy ellentéteket, a rikító hangsúlyokat. Legtöbb képére egyenletesen szétszórt világítás borul. Mély árnyékok és a ragyogó napsütésben égő színek nincsenek festményein. Hiszen ezek erőszakot követnének el színeinek finom átmenetein. Tájképei tehát erősen különbőznek a kezdeti pleinair-ábrázolások harsogásától. Különben sem iparkodnak a szabad természet fénytüneményeit olyan élesen ellesni, mint Ferenczy nagybányai képei. Üde színezésük nem a valóság utánzása, a bennük elömlő lágy világosság nem a napsugár töretlen fénye, hanem Csók szemének mindent egyforma színességbe burkoló gyönyörködése.
Tájképein és csendéletein a tárgyak elvesztik térbeli kiterjedésüket, súlyukat levetkezik és csupán színeikkel omlanak elénk. A legnagyobb elfinomodást talán téli tájképein érte el, ahol a hó és zuzmara borította fák gallyai csodaszép virágcsokorrá kötődnek.
E tulajdonságokkal lett Csók a virágok szerelmese is. Dús tömegekeiket ábrázolva ugyanazt a változatos színességet foglalta össze, mint egyéb festményein, sőt még felfokozottabban. Rá kellett találnia a magyar tengernek, a Balatonnak színpompájára is. Nagy víztükrének szűzies hajnalát, vagy esti búcsuzkodását, amidőn opálos, rózsaszín, kékes, sárgás, zöldes és lilás árnyalatok fátylába burkoltan a tengerből kiemelkedő Velencével vetekszik. Csóknak mély rajongással kell festegetnie.
Művészetében pompásan érvényesült a századforduló emberének optimizmusa, mely derűsen örült az élet és világ újonnan felfedezett szépségeinek. Felszínük ragyogását még nem zavarta semmi gond, vagy kétség. Új fiatalság gyönyörködő világszemlélete volt ez, mely ezernyi új szépséget talált fel és mohón gyönyörködtette velük friss érzékeit. Gazdag és nyugodt kor visszfénye ez a művészet: minden könnyen az övé lett, amihez közeledett. Elfínomodott, boldog polgárság vidám élvezetvágyát hirdeti, örökös ünnepet, mely felett az öröm fátyolosan sugárzó, meleg napja ragyog.
Forrás: Nyugat 1935. 2. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00589/18518.htm
