A magánkönyvtárak történetét, a régi magyar könyv és olvasójának kapcsolatát eddig elsősorban az irodalomtörténet vizsgálta. Eredményként mindenekelőtt a "nagyoknak": íróknak, költőknek, történelmünk jeleseinek, barokk főurainknak könyvkultúráját ismerhettük meg. A nyomtatott könyv azonban a legrégibb időkben sem volt elszigetelt, egyedi jelenség. A mainál jóval kisebb példányszámban, de így is százakhoz juthatott el. Kik voltak a tipográfusok, a kompaktorok boltjaiból, a vásári ponyváról egykor tucatjával megvásárolt, ma talán csak hírből ismert, unikumként őrzött könyveknek névtelen olvasói? Kiknek a kezében sárgultak, koptak vagy éppenséggel fogytak el a hazai és messzi földről származó nyomtatványok egyes példányai? A műveltségnek kétségtelenül minden korban nemcsak kiváltságos nagy szellemei, formálói és befogadói, de névtelen "kis emberei" is voltak, akik a könyvben mesterségük, foglalkozásuk támaszát, lelki-szellemi épülésük vagy akár szórakozásuk forrását keresték.

Jelen tanulmányunkban a társadalmi szempontú vizsgálódás módszerével huszonhét "névtelen" olvasó, a török utáni Pest-Buda huszonhét polgárának könyveit kívánjuk bemutatni. Az első részben közöljük magukat a forrásokat: a felkutatott hagyatéki leltárak és végrendeletek szövegének könyves adatait. Ezek és a hozzájuk fűzött jegyzetek, ez a nehezen észrevehető és éppen ezért értékes tudományos anyag az olvasót és kutatót első tekintetre meggyőzi arról, hogy az egykori könyvtulajdonosokat az évszámok időbeli, és a Duna két partján elterülő város helyi keretén túl egybekapcsolja az egyre formálódó közös kultúra is. A könyvek halmazából csoportok tűnnek ki: azonos tárgykörrel, azonos szerzővel. Sőt nem egyszer azonos művek ismétlődnek a különböző jegyékek adatai között. Ez a megfigyelés alapul szolgál a vázlatos értékeléshez, szintézis-kísérlethez. Ennél azonban éppen a körülmények figyelembevétele miatt a nagyobb általánosítástól tartózkodtunk. A könyves jegyzékek ugyanis az ismétlődő adatok ellenére is elsősorban az egykori tulajdonosok műveltségének egyéni differenciáltságát tükrözik. A legegyszerűbb, a két-három darabos felsorolásoknál talán legkönnyebb a helyzet. A biblia, a szentek élete (legenda) és az imádságoskönyv ugyanis majdnem kivétel nélkül megtalálható e kornak írni-olvasni éppen csak tudó gazdálkodó polgárainak hagyatékában. Ezeknek számát egyébként a rendelkezésünkre álló levéltári adatokból még jelentősen növelhettük volna. Szlávik János pesti csizmadiának tucatnyi magyar könyve, Bernath doktornak felvilágosult, racionalista színezetű könyvtára vagy Liechtenauénak, a dúsgazdag özvegyasszonynak drága díszű, francia könyvei divatot, érdeklődési irányt, egyéni műveltséget sejtetnek, a tematikai értékű statisztikai következtetésekre ezek sem vezethetik a kutatót. Ezt annál is inkább figyelembe kell vennünk, minthogy Buda lakosságának éppen művelődési viszonyairól ebből az időből hiányosak az adataink. A polgárság számbeli, nyelvi összetételén túl például ismernünk kellene az írni-olvasni tudók és az iskolázottak arányát. Végrendeletekben igen nagy számmal találjuk az aláírás helyén az írástudatlanok sajátkezű keresztjeit. A pontosabb kép megrajzolásához segítene továbbá az egykori könyvkereskedelem áramlásának lemérése. A hagyatéki leltárakban három ilyen könyvkereskedői raktárjegyzékre bukkantunk. Ezeknek sok száz adata azonban egyrészt csak egyoldalúan egészítette volna ki itteni ismereteinket, másrészt éppen terjedelmük külön tanulmányt érdemelnek. A messzemenő általánosításoktól főleg maguk a népesedési adatok tartanak vissza bennünket, hiszen a huszonhét polgár az évszázad pest-budai lakosságának tömegében elenyészik.

Mindezek megfontolásával tehát a könyvműveltség problémáját a korban és helyben együtt élő, számunkra konkrét adatokból ismert személyeken keresztül próbáljuk megközelíteni. A kiragadott adatok mögött nem felejtjük el a környezetet, a vagyont és az ingóságokat. A felsorolt hétszázharminc, kilenctized részében azonosított könyvcím birtokában - tanulmányunk második felében - megkíséreljük körvonalaiban vázolni a felszabadító háborúkból a XVII. század végén nyugodtabb életre tért és a XVIII. században békés fejlődésbe lendült Buda városi polgárságának könyvkultúráját.

I.

A könyvjegyzékek szövege egykori tulajdonosaik névsora szerint: (...)

II.

A bemutatott könyvjegyzékek legszembeötlőbb sajátossága, hogy a könyvcímek, vagy a könyvekre történő hiányos, gyakran hibás utalások legtöbbször csak mellékesen fordulnak elő a hagyatéki inventáriumokban, egykori feljegyzésekben aszerint, hogy a leltár készítője fontosnak, értékesnek tartotta-e azokat? Az összeírások elsősorban a nagy vagyontárgyakra, az ingatlanra, a 2-3000 forintot érő házra, földre, legelőre, szőlőre vonatkoznak. A családi házon belül aztán rendesen szobáról szobára menve veszik számba a bútorokat, az ágyneműt, a porcelánt, az ónedényeket, evőeszközöket, a női és férfi ruhákat, a konyha, a kamra, a pince és a padlás felszerelését; a kereskedőknél az üzlet készletét, a mesterembereknél a műhelyhez tartozó szerszámokat, az udvarban az állatokat, a kocsit és a gazdasági eszközöket. Csupán a tekintélyesebbnek számító könyvtár leltározásánál találjuk az inventáriumban a külön részt "Libri", "An Büchern" címmel.

Ezeknek a könyveknek a tulajdonosai polgárok: iparosok, kereskedők, jómódú gazdálkodók, tisztviselők, jogászok, orvosok. Többnyire feltehetően olyanok, akik a török utáni időkben telepedtek Pest-Budára; idegen ajkúak és magyarok. Anyanyelvi összetételüket, létszámbeli gyarapodásukat néhány demográfiai adat nyomán próbáljuk a könyves adatokkal párhuzamba állítani. Pesten 1696-ban 230, 1703-ban 342, 1747-ben 854 és 1772-ben 1411 ház állott. Ezekből 1696-ban 65 (28%), 1747-ben 132 (15%) és 1772-ban 213 (15%) volt magyar család tulajdonában. Ha a vagyontalanokat és a háznélkülieket is számítjuk, 1772-ben mintegy 350-re tehetjük a pesti magyar családok számát. Az összlakosság ebben az évben egyébként 12.718 volt. Ez a szám 1781-re majdnem ötezerrel gyarapodott (17.468). A budai adatokat Fényes Elek statisztikájából csak a XIX. század elejétől ismerjük. 1821-ben 3000 házban 25.228-an, 1830-ban 29.676-an, 1835-ben pedig 29.704-en laktak. A két testvérváros növekedése ebben az időben az adatok tanúsága szerint nagyjából párhuzamos. Pesten 1787-ben 269 utcában már 1981 ház, 1832-ben pedig ennek majdnem a kétszerese (3573) állott. Ez a növekedés természetesen a lélekszám emelkedésén is lemérhető. 1780-ban 13550-en, 1799-ben 29.870-en, 1835-ben pedig már 66.780-an laktak a Duna bal partján. Megfigyelhetjük tehát, hogy a lélekszám gyarapodásával párhuzamosan a könyvekre vonatkozó adatok gyakorisága és a könyvek száma is emelkedik. 1750 előtt nyolc könyvtulajdonosnak 236 könyvét, utána tizenkilencnek 444 könyvét tarthatjuk számon. A könyvtulajdonosok közül tizenkettő budai (hét 1750 előtt) és tizenöt pesti (egy 1750 előtt).

Anyanyelv tekintetében a lakosság lassú magyarosodását is lemérhetjük a könyvek nyelv szerinti megoszlásán. Ennek szemléltetésére álljon itt az alábbi kimutatás.

A század első felében tehát mind a nyolc könyvtulajdonos idegen nevű, és könyveik egyharmada német nyelvű. Magyar véletlenül sincs még a szótárak és grammatikák között sem. Magyar vonatkozású Kiechel könyvei között a nagyszombati nyomdának két kiadványa és Freydenberg ügyvédnél a Wesselényi-mozgalomban részt vevő Nádasdi Ferenc és társai pöréről szóló német nyomtatvány.

1760 után a tizenkilenc könyvtulajdonos közül már hat magyar anyanyelvű: Budáról Piesztyánszky József és Tiborcz János, mindketten jogvégzett emberek; Pestről Horváth Ferenc, Riskovics József, Szilády János és Szlávik János. Inventáriumukból összesen negyvenkilenc magyar könyvcím került elő. De rajtuk kívül az idegen anyanyelvűek birtokában is ott vannak a magyar grammatikák, szótárak, a megindult magyarosodási folyamat biztos zálogai. A XVIII. század második felében egyébként e félszáznyi magyar könyv mellett 159 német és 228 latin munkát találunk. A század elejéhez viszonyítva az arány a német javára változott. A könyvek nyelvi megoszlásánál tehát megfigyelhetjük, hogy nagy általánosságban követi a népesedési adatok anyanyelvi arányát.

Nem anyanyelvi adat ugyan, de az idegenek honosodási folyamatának tényezőit, a jövevények, a felszabadító seregekből itt maradt és letelepedett polgárok érdeklődését, a közelmúlt vagy a jelen helyi gondjaihoz, eseményeihez való igazodását sejtetik a katonai vonatkozású könyvek. A háború kérdése kísért a török vonatkozású címekben, hiszen az ország területének a töröktől való felszabadítása és a déli határ ügye egészen a század közepéig időszerű kérdés volt, és bizonyára a pest-budai polgárokat is élénken foglalkoztatta.

A foglalkozást tekintve a sor igen változatos. Van a könyvtulajdonosok között fürdőorvos, katona-felcser, egyetemet végzett orvos kettő is, gazdálkodó, konzul, szenátor, városi főügyész (szindikus), sörfőző, jurasszor és bírósági tisztviselő, adóhivatalnok, kereskedő, tanár, bognármester, csizmadia, árva syntaxista gyerek. A könyvek külsejét tekintve ki kell emelnünk Liechtenau asszony könyvtárát (vagyonát harmincezer forintnál is többre értékelték!). Ő különös gondot fordított könyveinek kötésére. Bizonyára ennek köszönhető, hogy a többnyire disznóbőrbe ("schwein leder"), vagy aranyos francia kötésbe ("in französischen einbund"), vagy díszes tokokba ("iu futterall") rejtett imádságoskönyveit, szórakoztató regényeit, szakácskönyveit, francia históriáit, Ariovistus történetét, a nagy képes világtörténetet, összesen harmincnégy munkát igen sokra: nyolc forint 28 krajcárra értékelt inventáriumának összeállítója, és az árverésen még ezt az árat is tizenhárom forint 29 krajcárra emelték. A jegyzékek közül egyébként még Riskovics Józsefé utal a könyvek külsejére, kötésére. E szerint leltárában az első negyvenkilenc mű díszes francia kötést viselt ("in Gallica compactura"), további tizenhat kötet csak egyszerű, sima bőrkötésben ("in ordinaria compactura"), végül az orvosi szakdolgozatok, disszertációk és egyéb kisebb nyomtatványok csak fűzve ("in cruda compactura") voltak. A könyv külseje még az itt bemutatott szórványosnak számító adatok között is a polgártulajdonosnak anyagi jólétéről, gazdagságáról vagy éppenséggel szegénységéről tanúskodik. A pesti csizmadia kegyelemkenyerén éldegélő öreg Krassay Jánosnak például az alig huszonhat forintot érő ingóságában talált nyolc jogi szakkönyve is bizony erősen megviselt ("attritus"), szakadozott ("lacer") vagy tábla nélküli ("absque theca") volt. Igaz, a jobb módú Freydenberg Jánosnál is találunk ilyesfélét; nála azonban a német-latin szótár a használattól rongyolódhatott el. A könyvek tartalom, tárgykör szerinti megoszlását a következő táblázat szemlélteti:

A könyvek tartalmi csoportosításánál elsőnek az általános ismereteket, általános műveltséget adó műveket vesszük sorra. Az elemi, az iskolai alapot főként a latin és görög klasszikus szerzők iskolai kiadásai képviselik. Cicero leveleit két helyen, Horatiust, Tacitust, Vergiliust, Senecát, Martialist, Homéroszt, Xenophónt egy-egy helyen, Plutarkhoszt négy helyen találjuk. Ezek a korabeli gimnáziumi oktatásban az alapvető stilisztikai, retorikai és történeti ismereteknek forrásai voltak.

Grammatikát és szótárt, magyart, franciát vagy olaszt összesen harmincat találunk tizenöt inventáriumban. Joannes Friscius híres latin-német szótárát a pest-budai kompaktorok már igen korán, a XVIII. század első évtizedeiben készletükben tartották, akárcsak az idegen és magyar ajkú bolgárság előtt egyaránt közkedveltségnek örvendő Páriz-Pápay-féle latin-német-magyar dictionariumot. Kézikönyvekben és szótárakban leggazdagabb Mikits Konrád vámtiszt könyvtára, akinél a Páriz-Pápayn kívül megtaláljuk Wolfgang Jäger Zeitungs-Lexicon-át, Johann Hübner két lexikonát, Adam Kirsch latin-német szótárait és a Dictionaire du Voiageur-t. A francia nyelvtudás, francia nyelvű könyvek olvasása bizonyosan divatos műveltséget jelentett. Olykor azonban, mint Weissmann Antal vagy Bernath doktor könyvtárában látjuk, sokoldalú szaktudásról tanúskodik. Weissmann egyébként igyekezett a magyar nyelvet is elsajátítani Bél Mátyás igen népszerű, sok kiadást ért nyelvkönyvéből (Der ungarische Sprachmister... von Meliboeo).

Az általános műveltséget és érdeklődést hűen tükrözte a földrajzi és történelmi tárgyú munkák is. Beckernek, a sok irányban érdeklődő felcsernek XVII. század végi könyvtárában egy általános földrajzi munkán kívül ("Nucleus geographiae") akad egy Franciaországról és egy másik, az európai híres városokról szóló könyve. Kiechel szindikus Kréta és Kandia görög szigetek leírását olvasta. Mikits a híres pozsonyi bolgármesternek, Carl Gottlieb Windischnek német munkáiból igyekezett megismerni új hazáját. Magyar földrajzi munkák közül Bertalanffy Pálnak a "Világ két rendbéli ismereté"-t két magyar könyvtárban, Riskovicséban és Szlávikéban találjuk meg. Egy komoly, nagyméretű földrajzi atlaszt Tiborcz János, egyéb térképeket Mikits leltára tartott számon. Pest-Buda helyi ismeretét, múltját és hagyományait Freydenbergnél egy kéziratos "Conscriptio", Tiborcz Jánosnál pedig Xystus Schiernek "Buda Sacra"-ja képviselik.

A földrajzi érdeklődéshez szorosan kapcsolódik a történelmi. A leggazdagabb ilyen tárgyú könyvtára Tiborcz Jánosnak volt. Tizenegy történelmi könyvéből egyik-másiknak a címe, jelölése homályos ugyan, a szerzők ismeretlenek, és csak bizonytalanul tudjuk azonosítani. De akad közöttük a korabeli magyar történetírás mestereinek, Pray Györgynek és Schmitth Miklósnak is két-két munkája. A jellemző és divatos családi kéziratos genealógiákból, családtörténetekből Freydenberg és Gundeck könyvei között fordul elő egy-egy. Ez utóbbi Lipót császár élettörténetét is olvasta; Liechtenau asszony egy képes világtörténetet és a germán fejedelemnek, Ariovistusnak Julius Caesarral vívott harcáról szóló történetet forgatta.

A földrajzi és történelmi érdeklődéssel egészen rokon az újságok, folyóiratok olvasása. Mikitsnél megtaláljuk az osztrák Sonnenfelsnek politikai újságját ("Mann ohne Voruhrtheil") és egy kilenckötetes hír- és érdekesség-közlő folyóiratnak a kor divatja szerint angolból németre fordított kiadását ("Der Zuschauer aus dem Englischen übersetzt"). Időszakos kiadványoknak látszanak Freydenberg jegyzékében a "Folium Viennense" és a "Staats Mercurius"; ismert periodika Dillmann szenátornál az "Europaeische Fama". Az idegenből Budára és Pestre települt újságolvasók minden bizonnyal ezeknek a folyóiratoknak lapjairól értesültek szülőhazájuk dolgairól, eseményeiről.

Sottnettfels újságja egy újabb területre, a politikai irodalomra irányítja figyelmünket. Már az időrend szerinti legrégibbnek tekinthető gyűjteményben, Kiechelében is megtaláljuk az első nyomokat: Samuel Puffendorfnak, a híres természetjogásznak két munkáját Severinus von Monzambano és Petrus Danaeus álnevekkel. Más könyveinek csupán a címeiből következtethetünk politikai vonatkozásokra. Levéltári adatokkal nem tudjuk igazolni, de könyvei alapján a közigazgatás ügyei iránt érdeklődő, közhivatalt, városi szenátorságot viselt polgárnak tarthatjuk Frech József sörfőzőt. 1706-ban készült inventáriumában ugyanis külön felsorolás nélkül egy tételben szerepel tizenhét "Stadtsbücher" (körigazgatási, államelméleti vagy politikai munkák?) mellett egy "Buech die Politische Colica" valamint Aegidius Albertinusnak, a XVII. századi bajor hercegi kancellárnak és politikai írónak egy műve. Azt, hogy az állami hivatalnoknak éppúgy, mint a polgárok sorából megválasztott városi tisztviselőnek érdeklődési körébe vágott az aktuális, divatos politikai, államelméleti kérdésekkel való foglalkozás, igazolja Mikits Konrád könyvtárjegyzéke. A felvilágosult állami tisztviselő forgatta Sonennfelsnek, a bécsi egyetem államtudományi tanárának politikai munkáit ("Grundsätzen", "Liebe des Vaterlandes"), Barklay "Argenis"-ét ("Ein politischer Roman"), német fordításban Montesquieunek A törvények szelleméről írt könyvét és a költő Wielandnak idealista államregényét ("Goldener Spiegel"). - A magyarok közül Szilády János könyvtárában Pufendorf Aforizmái, Joannes Eusebius ("Dictamina...") és a XVII. századi heidelbergi professzor, J. Th. Sprenger ("Bonus princeps") egy-egy munkája mellett két olasz nyelvű politikai könyvet is találunk. Eusebius könyvét egyébként viszontlátjuk a jogi tudományokban jártas Tiboroz János hasonló tárgyú kötetei között. De még a jámbor Bachmanné asszony is az egykor tisztségekben is forgolódó férjétől az imádságoskönyvek, lótenyésztésről szóló szakmunkák, francia szótár és álmoskönyv mellé egy utópisztikus politikai munkát ("Ein buch Antimachiavel") is örökölt.

A városi tisztviselőnek - a polgári ügyvitel "szakkönyvei" mellett - a latin stilisztikai, retorikai könyvek a hivatalos iratok, levelek fogalmazásában, beszédek és szónoklatok szerkesztésében nyújtottak hasznos segítséget. Az inventáriumokból előbukkanó efféle könyvek egy része bizonyosan iskolai tankönyv is volt, akad azonban közöttük egy-két különlegesebb rendeltetésű is. Ilyen többek között Kiechel budai városi szindikus könyvtárában a leveleskönyv (Formular, oder Schreibbuch), a városi jegyző kézikönyve (Informatio Notariorum), az irodai vezérkönyv (Canzley Ordnung) vagy a német városok rendeleteit, törvényeit tartalmazó és bizonyára a pest-budai viszonyokra is mintául vett törvénygyűjtemények. Az inventáriumok tanúsága szerint azonban a hivatali ügyvitel és a jog kézikönyveit magánosok is használták.

A jogi szakkönyvek, a különféle disputációk és traktátusok között természetesen a legnépszerűbb Justinianus császár törvénygyűjteménye (Institutiones imperiales) és annak különféle magyarázatai (Carpsovius, Wessenbach, a magyar Perghold). A magyar szerzők közül Werbőczy Tripartitumának kiadásai elmaradhatatlan kézikönyvei a kor jogászának. A XVIII. századi magyar jogtudományt Bodó Mátyás, Huszti István, Szegedi János, Szentkereszty Pál kézi- és tankönyvei képviselik. Freydenbergnél két könyvcímben tipikusan helyi, a felszabadító háború után letelepedett pest-budai polgárok jogi problémájára, a vagyonszerzés, az "elbirtoklás" kérdésére találunk utalást.

A szakmai könyvek másik nagy és szembeötlő csoportja az orvosoké. Könyveiken keresztül két világosan elkülönülő természettudományos korszak két-két képviselőjével találkozunk. Az elsőhöz tartozik az egyik legrégibb könyvgyűjteményünk tulajdonosa, Becker Bertalan, a felszabadító seregekből itt maradt német sebész, tábori felcser. Sokoldalú érdeklődés és a francia nyelv ismerete jellemzik. Harminchat könyvéből nyolc a szakmai, orvosi és gyógyszeres munka. Régi típusú, a hagyományos középkori orvoslás mesterségéhez még közel álló doktor lehetett. Erre enged következtetni könyvei között az "Albertus Magnus" jelrésű cím, mely mögött a híres középkori dominikánus teológus és természettudós valamelyik természettudományi írását sejtjük. Ugyancsak budai, vízivárosi lakos volt Aigner Lénárd, az egyik budai melegfürdő tulajdonosa és kirurgusa (Baeder-Chyrurgus). Tizenhét könyvéből tíz tartozott a szakmájához. Adam Lonicerusnak képes füveskönyve (mely már Melius Juhász Péter Herbariumának is forrása volt), a XVII. századi orvostudomány két jeles képviselőjének, Cardiluciusnak és Helvigiusnak korszerű, modernnek mondható munkái mellett megtalálható Wolfgang Hildebrandnak a XVII. században ugyancsak népszerű munkája, a "Magia naturalis" ("oder Kunst und Wunderbuch").

A másik korszak - a XVIII. század második fele - orvosi könyvtárai lényegesen gazdagabbak az előzőknél. Bernath Gottfried doktor alighanem német anyanyelvű és a felvilágosodás híve volt. Ő az egyetlen a huszonhét pest-budai könyvtulajdonos között, akinek inventáriumában vallásos könyv egyáltalán nem szerepel. Annál sokoldalúbb orvosi könyvtára. Elsősorban a korabeli német szakmunkákat forgatta: sebészetet, szülészetet, általános gyógymódokról szóló műveket (Heilkunde, Heilmethode), gyógyszerészeti kézikönyveket és receptgyűjteményeket. Könyvei között akad anatómiai atlasz, sőt karakterológia is (Theophraste: "Characteres seu notationes morum vitiosorum"). A külföldi szerzők közül az angol Richard Mead (Meadius), a bécsi orvosprofesszor, Anton Störck és Gerard van Swieten, Mária Terézia orvosügyi főnöke, a bécsi orvosiskola megalapítója nevével találkozunk. Egyébként Bernath doktor a diagnosztika nehéz tudományát Andreas Tissotnak a korra annyira jellemző című munkájából igyekezett elsajátítani (Von den Krankheiten vornehmer und reicher Personen). Reáliák iránti érdeklődésére vall, hogy orvosi tudását négy kémiai szakkönyvvel is igyekezett elmélyíteni. Foglalkozott hidrológiával és a mezőgazdaság kérdéseivel is (2 stück Rei Rusticae). Hintójához bizonyára szép lovakat is tartott pesti házának gazdasági udvarában, és azok gondozását is könyvből tanulmányozta. A gyengédebb érzelmek művészete, az irodalom és költészet iránt csak annyiban érdeklődött, amennyiben azt valami távoli kapcsolatba hozhatta szakmájával. Albert von Hallernak, a természettudós és fiziológus, de egyben költő és regényíró orvoskortársának verseskötete egymagában szerénykedett könyvespolcán.

Lényegesen más képet ad a század második feléből Riskovics József pesti orvos könyvtára. Nála hetvenhat címből a fele, negyvenegy az orvosi munka. Könyvtára szintén egészen modern. Csupán egyetlen szerzőt (Johann Junker) azonosíthatunk 1700 előttről. A külföldi szerzőknek is jelentős része Riskovics kortársa volt. Mint Bernathnak, neki is volt vegyészeti könyve. Magyar vonatkozásban elsősorban a bázeli, majd 1770-től a nagyszombati, később budai egyetemen tanító Joseph Jacob Plencknek (1739-1807) alapvető munkáit kell Riskovicsnál számon tartanunk. Feltételezhetjük, hogy nemcsak kortársa volt, de egyetemi tanulmányain keresztül és bátyja, Riskovics Ferenc orvostábornok (Generalis, Regiminis Chyrurgus) révén személyes kapcsolatban is állt Plenckkel, aki 1783-tól a monarchia hadseregének fősebészi tisztét is viselte. A magyar orvoskortársak írásai közül Riskovics megszerezte úgyszólván valamennyi jelentőset. Orvosi érdeklődésére különösen két terület jellemző. Az első valószínűleg a nagyon elterjedt gyermekágyi lázzal kapcsolatos. A magyar bába-könyveken kívül még három külföldi szerzőt is tanulmányozott "de morbis mulierum". Érdeklődését nyilván mindennapi orvosi tapasztalata vezette, és így talán egyik előmunkálója lehetett Pesten Semmelweis Ignác fél századdal utóbb tett nagy felfedezésének. A másik betegségfajta bizonyos értelemben társadalmi vonatkozásokat sejtet. Könyvei között ugyanis három tételben összesen tizenegy munka (!) "de morbis venereis" foglalkozik.

Riskovics József könyvtára a leggazdagabb a magyar nyelvű, a XVIII. század második felében kibontakozó magyar irodalom és költészet alkotásaiban. Olvasta Molnár Jánosnak a "Régi jeles épületekről" szóló munkáját, Mária Magdolna-históriát (Az igaz Penitentzia tartó bűnösnek eleven példája). Talán az egyik neves győri vagy nagyszombati művész-kompaktor ékes kötésében tartogatta Haller Hármas Históriáját, - benne "A nagy Trója veszedelmének legigazabb történeté"-t, valamint Heltai Magyar Krónikájának 1789-es győri kiadását. Elegáns francia kötésben gyönyörködött a kor legdivatosabb regényében, Dugonics Etelkájában és az Arany Perecekben. Szlávik János csizmadiamester mellett nála is megvolt Bertalanffy Pál világtörténete. Halála előtti éveiben vásárolhatta meg az újdonságszámba menő, kassai kiadású első magyar erkölcstant, Farkas Antal "Erköltsi Iskoláját" ("...Az-az huszon négy nyájas históriák, a melyek a világnak furtsa tsalárdságit, sok tartományoknak tulajdonságit, s a benne lévő embereknek, úgy jó erköltseit, mind gonoszra tzélő indulattyaikat mutatták"). Forgatta Mészáros Ignác Kartigámját, Gvadányi Falusi Nótáriusát, és Beniczky Szentelt Vitézének magyar ritmusait. Verseskönyvei között őrizte Hodl Joachim "Musa Werschetzensis"-ét, melyet Horányi Elek látott el előszóval, és adott közre Pesten 1792-ben. Gazdag gyűjteménye méltán a kor magyar polgár-könyvtárainak egyik legszebb példája.

Az orvosi könyvek iránt nemcsak a szakma képviselői érdeklődtek. Az öreg Szlávik Jánosnak egy magyar nyelvű "medicus könyv"-e volt. Frech József sörfőzőnél a "Barmherzige Samaritan" című nyomtatott orvosi könyvön kívül akadt egy kéziratos. Ilyent tart számon Freydenberg hagyatéki leltára is. A házi orvosláshoz szükséges ismereteket ugyancsak egy-egy nyomtatott könyvből szerezte Gundek József, Tiborci János és Liechtenau asszony. A jogász Piesztyánszky József végső napjaiban ugyancsak ismerhette a betegséggel járó szenvedést, mert könyvespolcán egy tokban nagy csomó receptcédulát őrizgetett.

A természettudományos és műszaki könyvek közül megemlíthetjük a Bernath doktor tulajdonában levő vegyészeti munkákat, hidrológiai kézikönyvét. Szilády János tanárnál olasz nyelvű kémiát, néhány csillagászati munkát is találunk; feljegyezték azonban a mágiával, varázslással és jövendölésekkel foglalkozó könyveit is. Feltehetően természettudományi munka Becker Bertalannál Albertus Magnus műve, Freydenbergnél a felvilágosodás korában már nagyon ódivatúnak hat a természetbölcselet-félére utaló "von allerhant geschöpten gottes" cím. Megfigyelhetjük Riskovics inventáriumában Molnár János építészeti művét, Samderkilische könyvei között egy kohászati szakmunkát, Tiborcz János matematikai könyveit. Igazi műszaki érdeklődésre vallanak az osztrák Anton Weissmann építésvezető könyvei, egyik-másik a kor kétségtelenül legmodernebb, leghaladóbb szerzőjétől. Különösen szembeötlő Christian Wolfnak, a hallei egyetem híres természetjog- és matematikaprofesszorának, a fölvilágosult állambölcselőnek francia nyelvű matematikája (Cours de Mathematique). Érdekes azt is megfigyelnünk, hogy felbukkan a kórházépítés problémája két inventáriumban is: Weissmant az építészeti, Riskovics doktort viszont az orvosi szempontok érdekelhették, talán éppen pesti vonatkozásban. Weissmann széles körű építészeti ismereteiről tanúskodó kézikönyvtárában egyébként egy, az új bécsi házakról szóló brosúra talán már a későbbi Pest-Buda városképének mintájára utal (Extract der in Wien befindlichen Häuser).

A hosszú török háborúk után békét élvező Pest-Buda megtelepedett, vagyonát gyarapító polgárának azonban a legfontosabb és legáltalánosabb érdeklődési területe a mestersége, a gazdálkodás, a kereskedelem lehetett. Még az erősen "szellemi" munkát végző orvosnak, Bernathnak is állattenyésztési, gazdasági, gyümölcstermelési szakkönyvei vannak. Az özvegy Liechtenauné könyvei között a szűkebb háztartás kereteiben nélkülözhetetlen nyomtatott szakácskönyve mellett (Leipziger Koch buch) ott szerénykedik egy másik, kéziratos is, melyben bizonyára a rokonoktól, szomszédasszonyoktól jól kipróbált polgár-étkek hagyományos receptjeit gyűjtögette. Bachmanné özvegységében a ház körüli gazdálkodással is kénytelen volt foglalkozni, annál is inkább, hiszen néhai férje, a szorgalmas fuvarosgazda után ugyancsak maradhatott tennivaló. Ura könyvei közül őrizgette a lónevelés "tudományával" foglalkozó műveket. Gazdálkodásról, üzleti kapcsolatairól gondos számadásokat készíthetett Frech sörfőzőmester, Trach János és Klegger pesti vaskereskedő is. Freydenberg báró jól jövedelmező budai ügyvédsége mellett főúri háztartást, pompás házat vezethetett. Könyvei között például két mintarajz-kötet a barokk kert tervezéséhez szolgált. Könyvtárában Xenophón "De Oeconomia"-ja mellett három cím a jövedelmi adókra vonatkozó rendeletek gyűjteményét jelzi. Hivatalos ügyei mellett sokat bíbelődhetett saját gazdasági dolgaival is. Sashegyi borait tartotta számon a pincekönyvben (Geschriebenes Keller biechl). A különféle pénzfajták átszámítására szolgáló aritmetikákból (Arithmetica practica) az ő könyvtárában négy különböző is akadt.

A polgári társadalom gyakorlatibb, konkrét anyagi kérdések iránti figyelmét azon is le tudjuk mérni, hogy könyvei között a bölcseleti, filozófiai tárgyúak aránylag ritkák. Érdeklődése ezen a téren is inkább a gyakorlati ismeretek, az erkölcstan és az illemtan felé irányult.

A legváltozatosabb arculatú könyvgyűjteményben, Freydenbergében például Descartes filozófiája (Examen doctrinae Carthesianae) és egy általános bölcseleti vizsgafüzeten kívül egy-egy francia és német nyelvű illemkönyv is található, ami ismét csak ennek a kornak jellemző vonását, a barokk társaságban forgolódó, divatosan öltözött, "nájmódis" ruhákba bújtatott és az idegen dolgokat utánzó pest-budai polgárembert vetíti elénk.

Ezzel szemben a legmagyarabb barokk gyűjtemény Szlávik János pesti csizmadiának (cothurnarius) jegyzékéből került elő. Könyvei kiválóan jellemzik a kor egyszerű városi polgárának műveltségét, mely a hagyományokban gyökerezik. Pázmány két nagy könyve, Veresmarti Mihály Lessius-fordítása ("Tanátskozás..."), Eszterházy Pál nádor Brunner-fordítása, a "Minden szentek királynéja", Nyéki Vörös Mátyásnak Szent Bernátból fordított Dialógusai, a "Test s lélek beszélgetése" a régi magyar nyelv, érzés és gondolat hagyományainak őrzői. De a "modernek" is: Szabó István háromkötetes beszédgyűjteménye, a franciából magyarított Le Tourneaux-féle "Keresztény esztendő", Vajda Sámuel tihanyi apátúr háromkötetes Krisztus-életrajza, Bárótzi Sándor és Molnár János levelei, mind legalább nyelvükben, de nagyrészt tartalmukban, mondanivalójukban is régi századok, nemegyszer a magyar középkor örökségét hirdetik.

Szlávik János könyveinek értékelésével eljutottunk a kor egyik legelterjedtebb könyvtípusához, a vallásos művekhez. Gyakoriságukat híven tükrözi a második statisztikai tábla is. Ha az ott található csoportokat még részleteznők, kilenc inventáriumban tíz Szentírást és tizenegy Szentek életé-t találnánk. Viszont más tizennyolc jegyzékben negyvennégy különféle imádságoskönyv, ismét más huszonöt jegyzékben egy híján éppen száz különböző egyéb vallásos könyv, elmélkedés, szertartáskönyv, Kempis, Krisztus élete van feltüntetve. Különösen jellemző a pesti megyei jurasszornak Horváth Ferencnek "könyvtára", melynek adatait végrendeletében saját kezével jegyezte le. A biblián kívül megvolt nála a Kájoni-kancionálé, Náray "Lyra coelestis"-e, Pongrácz Eszter Arany Koroná"-ja, egy "Búcsúra való énekes" könyv és a sümegi búcsúsok kedves kézikönyve, a "Betegek Gyógyítója". Ezeket a könyveket a kompaktorok, könyvárusok, vidéki könyvnyomtatók, a nagyszombati jezsuita nyomda ügynökei terjesztették boltokban, de leginkább az évente négyszer szokásos pest-budai vásárokon és a plébániai búcsúkon, a ponyván. Innét került a könyvjegyzékek leggyakoribb könyve, a vallásos könyv forgatóikhoz. Az egyszerűbb, éppen csak olvasni tudó, kevésbé művelt városi polgárnak is ezek közül egynéhány biztosan kezében volt. Ha nem került halálakor a koporsójába, vagy ha nem volt már annyira kopott, hogy az inventárium készítője figyelmen kívül hagyta, írásos nyoma szinte minden esetben megmaradt.

A ponyván megtalált imádságoskönyvekkel, vallásos nyomtatványokkal jutottunk el utolsó tételünkhöz, a nem vallásos népies, népszerű nyomtatványokhoz. Ezeket az. írásokat a vallásos könyvek mellett szintén a hagyományok legkonzervatívabb őrzőinek, a népi szokások, a népköltészet rögzítő és egyben éltető eszközének kell tekintenünk. Ezek, ha magyarul íródtak, régi nyelvünk gondolkodás- és kifejezésbeli fordulatait leghűségesebben, sokszor a középkorra visszanyúló gyökerekkel őrizték. Az imádságoskönyveknek, vallásos iratoknak, de a világi ponyváknak, kalendáriumoknak, széphistóriáknak is ezen a téren vitathatatlanul nagy és a tudomány által még eléggé le nem mért szerepe volt. A leltár készítőjének felfogásától, az anyagi értékeléstől függött emlékük fennmaradása. Nyomdai, cenzúrai törvények és sokszor az általános erkölcsi felfogás, mely az irodalomból száműzte és alacsonyabb rendűnek tekintette ezeket a termékeket, ebben az esetben is figyelmen kívül hagyta az egykor sokkal nagyobb számban közkézen forgott nyomtatványokat. Ebből a "könnyebb" műfajból Haller János "Hármas históriá"-ja, vele "A nagy Trója veszedelmének története" és Nagy Sándor históriája Riskovics doktornál inkább csak a kényes, finom francia kötésének és nem tartalmának köszönhette, hogy az inventáriumban nem az "egyéb", az "alii minoris momenti" összefoglaló cím alá került (mint ahogy ezt a korabeli inventáriumokban gyakran találjuk). Riskovics magyar szórakoztató olvasmányai, a "Kartigám", az "Etelka" és az "Arany Perecek" mellé odacsúszik egy-egy igazi ponyva-termék is, a csízió füzete, vagy néhány népkönyv-címre emlékeztető német nyomtatvány ("Venus samt dem faulartigen Scharlock"). Sőt még egy egészségügyi "ponyva" adatát is felfedezhetjük: "Noth und Hülfs büchlein für die Bauers Leuthe". A könnyű, szórakoztató és a hasznos, de népszerű olvasmányok különféle fajtái között nem is lehet éles határt vonni, mert az inventáriumok adatai hiányosak. Valójában a könyvjegyzékeken keresztül az egykori olvasónak a kritikája, értékelése tükröződik, aki egymás mellé vonja az egyszerű fabulát, a népies költészetet vagy az ismereteket terjesztő népszerű nyomtatványokat és a magasabb irodalmat. Weissmann könyvei között például a ponyvaízű "Geheimnisse von Philadelphia" közelében megtaláljuk Lessing "Nathan der Weise"-jét és Johann Friedrich Croneck drámáinak és verseinek gyűjteményes kötetét. A literátus ízlésű Freydenbergnél a régi, XVI. századi magyar nyomtatványok között is szereplő Abigail-históriának egy német változata bukkan elő. Liechtenaunénál egy Armida nevű kisasszonyról és egy másik "fenséges polgárkisasszonyról" szóló történetet, Tiborczi Jánosnál Telemachus történetének társaságában egy Wappeu Kalender-t és egy népszerű anekdota-gyűjteményt ("Studiosus Jovialis"), Gundecknél pedig valami mulatságos időtöltőt ("Kurzweilig zeit Vertrieber"), sőt az özvegy Bachmanné állattenyésztési szakkönyvei között egy bűvészkönyvet ("Neues Zauber und Weisse Buch") is találunk. Az irodalom és ponyva egymással való találkozásának, párhuzamosságának szinte szemtanúi vagyunk. Kölcsönös hatásukat az irodalomtörténet hivatott felmérni...

Vizsgálódásunknak ezzel végére értünk. Eredményeként huszonhét régi könyv-inventáriumon keresztül bepillanthattunk a XVII-XVIII. század békességet élvező, ennek következtében vagyonosodó, tőkésedő pest-budai városi polgárnak életébe, érdekköreibe, ismeretvilágába, műveltségébe.