Székesfővárosunk fejlődése és fellendülése az utolsó évtizedek alatt minden vonalon nagy arányokat öltött, igazi világvárossá nőtte ki magát, nemcsak külsőleg, hanem belső, kulturális intézményeiben is. Utcáink, tereink képe úgyszólván egyik napról a másikra előnyösen megváltozik. A köz- és magánépületek, közintézetek mintegy varázsütésre emelkednek ki a földből.

A bennszülött pesti ember alig törődik a változásokkal, akármilyen díszes és nagyarányú legyen is a kép, mely eléje tárul, szeme átsiklik rajta és tovább megy. Ha azonban kissé körültekintve, végigsétálunk Budapest nagy utcáin és körutain, a sok kávéház, banküzlet, mozi mellett önkéntelenül szemünkbe ötlik a sok könyvesbolt is. Ha a múlt század eleji és a mai könyvkereskedelem között összehasonlítást teszünk, igen érdekes különbséget találunk.

Még a harmincas években is mindössze csak hat, a negyvenes években pedig kilenc könyvkereskedés volt Pesten, de még ezt a csekély létszámot is sokallta az akkori könyvkereskedők testülete, s mint látni fogjuk, újabb üzlet keletkezését esetről-esetre, minden tőle telhető módon megakadályozni igyekezett. A könyvkereskedés régebben céhrendszer alapján engedélyhez volt kötve, melyet I. Ferenc király 1807-ben kiadott rendeletével szabályozott. Budán a század első felében nem volt szortiment könyvkereskedés, csupán Ivanics Zsigmondnak volt ottan antiquariuma, aki erre még 1807-ben kapott engedélyt.

Az Egyetemi nyomda, az 1838-ban kiadott iskoláskönyvek jegyzékén, az egész országban hatvanhét elárusítót sorol fel, mint akikkel összeköttetésben állott. Ezek közül azonban csak tizennyolc a rendes könyvárusok száma, míg a többi könyvkötő és más kereskedő. Budán: Steinhauser özvegye, Stern Mór és Sobbotics Basil, Óbudán pedig Czettinits Leonhard könyvkötő cégek foglalkoztak könyvelárusítással. Ungváron Kéler József vaskereskedő árusított iskolás könyveket.

A negyvenes évek közepén Eggenberger József és fia a magyar tudós társaság kiadványainak lapjegyzékén, harmincnyolc "hiteles" - vidéki könyvárust nevez meg összesen Erdélyben és Magyarországon.

Hiteles könyvárusnak nevezték abban az időben, szűkebb értelemben, a rendes, tanult könyvkereskedőket, akik a kiadóknál hitelt élveztek és Bécsben vagy Lipcsében bizományost tartottak - tágabb értelemben minden szolid könyvkereskedőt. Ma ezen elnevezés alatt azokat értik, akik a "Magyar Könyvkereskedők Egyleté"-nek tagjai és ilyen Magyarországon a múlt évi november hóban közzétett hivatalos lista szerint 348 cég van. Az egylet keretén kívül még 35 kiadó, 40 budapesti és 241 vidéki elárusító működik. Budapesten, mint könyvkiadó, könyvkereskedő és zeneműkereskedő összesen hetvenkét cég szerepel az összeállításban. Ezenkívül tekintetbe kell vegyük az ódondászokat is, akik nemcsak a fővárosban (kb. 53), hanem a vidéken is elsokasodtak, de igazi, tudományosan képzett antiquariusaink ma már nagyon gyéren vannak.

Pesten Ivanics Zsigmondnak volt a legelső antiquar-könyvkereskedése. 1815 április 17-én 2107. sz. a. kelt tanácsi határozattal és azzal a feltétellel kapta meg erre a jogot, hogy ezt az antiquar-üzletre szóló engedélyt valódi (szortiment) könyvkereskedői joggá nem változtathatja át. Ivanics egyike volt a legképzettebb könyvárusoknak, klasszikus műveltségét mindig elismerték. Úttörő munkásságot fejtett ki. Üzlete Sebestyén-tér 289. sz. alatt volt. Az ócska könyveket szenvedélyesen összevásárolta és nagy készletet halmozott fel belőlük, egész vagyonát arra fordította, hogy a külföldön feltalálható minden ritkább magyar művet hazájába visszahozhasson a mi által sokértékes irodalmi művet mentett meg az elkallódástól.

1844 december 9-én oly szegényen halt meg, hogy kölcsön vett pénzen kellett őt eltemettetni. Ivanics agilitását úttörő munkássága jellemzi, az első pesti antiquariatus felállítása után egy nagyobb szabású kölcsönkönyvtárt akart berendezni, "egy olyant, mely Pest városának csak előnyére szolgálna." Tervét azonban, anyagi gondjai miatt, nem tudta megvalósítani, sőt a biztosítékul még 1819-ben lefizetett 400 frt kaucióját is vissza kellett kérnie. Ő rendezte Pesten az első könyvaukciót 1836. december 12-15-ig, melynek tervezetét a Helytartótanács jóváhagyta.

A második árverést 1837. március 14-én tartotta meg, az elsőnél valamivel jobb eredménnyel.

Megemlítésre méltó könyvaukciót rendeztek 1843 év augusztus hó 22-től kezdve folytatólag Weber S. Lajos, pozsonyi könyvnyomtató kiadványaiból. Az árverést a Szarka utcában (Alstergasse) Fabini 176. sz. házának földszintes bolti helyiségében tartották meg. Az árverés alá került könyvek között találjuk Gróf Gvadányi következő műveit:

75 péld. XII. Károly Svéczia ország királyának élete 42 krajcár

167 péld. Rontó Pál és gróf Benyovszky élete 36 krajcár

221 péld. Falusi nótárius budai utazása 48 krajcár

99 péld. A török háborúra célzó gondolatok 42 krajcár

56 péld. Verses levelezés 12 krajcár,

továbbá 35 péld. Dugonics, Etelkából kiválogatott remekje, mely darabonkint négy krajcárra volt értékelve pengőpénzben (3 huszas = 1 forint).

A múlt század első felében a pesti piacon fennállott könyvkiadóhivatalok és könyvkereskedések üzleti irányát főbb vonásokban a következőkben ismertetjük.

1. Eggenberger József, később: Eggenberger József és fia, pesti magyar tudós akadémiai könyvárusok üzlete, a Ferencziek terén 413. sz. a. állott és leginkább belföldi művekkel volt felszerelve. 1829-ben adta ki először 72 oldalra terjedő "Magyar Könyvek" és ugyancsak 72 oldalra terjedő latin művek jegyzékét, "Catalogus librorum latinorum" cím alatt.

2. Emich Gusztáv "magyar és külföldi könyvkereskedése" és kiadóhivatala az Úri (most Koronaherceg) utca és Kígyó utca szegletén a cs. és kir. postahivatal átellenében volt. Imakönyvekről kiadott és egy lapra nyomtatott árjegyzékén rajta áll, hogy azok Budán, a hajóhídnál is kaphatók. Értékes kiadványait 1868-ban az Athenaeum R. T. vette meg:

Emichnek volt annak idején a legkiterjedtebb könyv-bizományi üzlete az egész országban.

3. Geibel Károly jól összeválogatott és nagy forgalmú könyvkereskedése és könyvkiadóhivatala a Kristóf-téren, a Nagy Kristóf Gyógyszertár mellett állott. Üzletét 1842. év március hó közepén nyitotta meg.

A "Jelenkor" 1842. év 25-ik száma hosszabb cikkben melegen üdvözli Geibel vállalkozását, melyet a következő okoknál fogva ajánl a könyvbarátok figyelmébe:

"a) Munkásságát leginkább a magyar irodalom emelésére szándékozik fordítani, nemcsak mint könyvárus a magyar munkák, terjesztése, hanem mint könyvkiadó is magyar elmeművek napfényre bocsátása által, mire annál nagyobb szükségünk volt, s van, mivel eddig csak egy könyvkiadóval bírtunk (!) az pedig a naponkint gyarapodó nemzeti irodalmi szüleményeket részint nem is győzte már kiadni, részint pedig gyakran csak az írók szegényes fizetése mellett adhatta ki, a mi természetesen nem igen nagyon buzdíthatta élénk munkásságra azon íróinkat, kik csak szorgalmok gyümölcseiből kénytelenek életöket tengetni, pedig jól jegyezzük meg, hogy nagyobbrészint éppen ezek gyarapíthatják irodalmunkat, ha tudják, hogy átvirrasztott éjjeleik szülöttei illő áron vevőre találhatnak, mert mennyei ambrózia napjainkban nem igen elégítheti ki az író szükségeit."

"b) Geibel a külfölddel oly egyenes összeköttetésben áll, hogy a külföldi irodalom termékeit eredeti árukon adhatja, pedig eddig azokat jóval magasabb áron kellett fizetnünk...."

4. Hartleben Konrád Adolf, könyvkereskedési jogát 1803 február 15-én 4011. sz. a. kapta a Helytartótanácstól. Nagy és gazdag raktárt tartott bel- és külföldi művekből, kiterjedt könyvkiadással is foglalkozott. Túlnyomólag német műveket adott ki. Az 1843. évben megjelent katalógusa 299 művet sorol fel, melyek jobbára saját kiadásában jelentek meg. A jegyzék a többi katalógustól elütően szép betűkkel van nyomtatva és papirosa is finom. Meg kell említenünk, hogy Hartleben kiadványait a jó ízlés jellemzi, nemcsak a belső tartalom, hanem a külső kiállítása tekintetében is. Hartlebennek Bécsben, Kurrentgasse Nr. 434. alatt saját könyvkiadóhivatala volt, kiadványait onnan is kiszolgáltatták a belföldi könyvárusok részére. Később, a negyvenes évek közepén, Altenburgert társul vette maga mellé.

5. Heckenast Gusztáv üzlete a Váci utca 15. sz. alatt a Nádor-fogadó irányában állott. Könyvkereskedését 1833-ban sógorától, Wigand Ottótól vette át, 12.5000 pengőforintot fizetett érte a berendezéssel együtt, aki azt viszont Szubul Györgytől nyilvános árverésen 6000 pengőforintért vette meg 1827-ben.

A Helytartótanács 1834 április 29-én 11.327 sz. a. kelt leiratában helyteleníti a v. tanácsnak azt az intézkedését, hogy megfeledkezve az 1772. augusztus 3-án 3547. sz. a. kelt királyi rendeletről úgy Wigand Ottónak - jóllehet kérelmével e részről már ismételten elutasíttatott, - valamint Kilián Györgynek a könyvkereskedési jogot ebben a városban megadta és W. jogának Heckenast Gusztávra való átruházását engedélyezte. - Utasítja továbbá a v. tanácsot, hogy a királyi rendeleteket tartsa pontosan szem előtt. Az említett könyvkereskedések további fennállásához megadja ugyan pótlólag a szükséges beleegyezését, de semmiképpen sem engedheti meg, hogy Heckenast Gusztáv cégét most is Wigand Ottóra való hivatkozással használja. A rendelet utolsó részének végrehajtásával Szepessy tanácsnokot bízták meg, ő intézkedett, hogy Heckenast a "Wigand Ottó"-firmát nyomban eltávolítsa, helyébe a sajátját alkalmazza, továbbá, hogy kereskedelmi levelezéseiben W.-céget ne használja, amit H. meg is ígért, de ez erélyes felszólításnak még sem tett eleget azonnal, mert a Helytartótanács 1834. október hó 21-én 30.152 sz. a. kelt rendeletével újra utasítja a tanácsot, hogy Heckenastot, aki cégét még most is Wigand Ottóra való hivatkozással használja, ettől tiltsa el. A városi tanács Szepessy tanácsnokot bízta meg az eljárással, aki 1834. november 26-án jelentést tett, hogy a Helytartótanács a rendeletét német nyelvre lefordította, H-nak megküldte és meghagyta neki, hogy Wigand-cégre ne hivatkozzék többé sem a cégben, sem a levelezéseiben, sem pedig számláin.

Wigandról egyébként meg kell jegyeznünk, hogy ő volt a pesti könyvkereskedelem legagilisabb fellendítője, aki politikai okokból 1832-ben Magyarországból elmenekült.

1841 év elején Heckenast Gusztáv társas viszonyba lépett Landerer Lajos nyomdásszal. A társas cég használatát hosszas pörösködés után a Helytartótanács végleg 1846. március 31-én engedélyezte. 1843. év augusztus havában Landerer és Heckenast cég alatt adta ki saját kiadású és részben leszállított áru könyveinek lajstromát, "melyek különösen a magyar és erdélyországi Könyvkötő uraknak ajánltatnak."

Landerer és Heckenast kiadványai a könyvnyomdászat és könyvkiadás becsületére váltak, a jó ízlést minden vonalon mindig szem előtt tartották. Betűi szépek, metszetei művésziek.

A Franklin Társulat 1873-ban Heckenast kb. 900 kiadványának megvásárlásával alapozta meg vállalkozását.

6. Kilián Testvérek, később Kilián György és Wéber üzlete.

Id. Kilián György üzletét az 1809. évben meghalt testvérétől, Ádámtól - akinek már előbb üzlettársa volt - örökölte. Kilián György halála után a könyvkereskedést özvegye rövid ideig még folytatta, 1852-ben azonban megszűnt a cég, - mely arról volt nevezetes, hogy különösen külföldi irodalom terjesztésével ért el nagyobb eredményt.

7. Kilián és Társa a Váci utcában, leginkább iskolai könyvekkel kereskedett.

8. Ifj. Kilián György 1832. január 23-án kapott könyvárusi jogot.

9. Leyrer József a könyvkereskedői jogot 1799-ben szerezte meg a vagyonbukott kebelbeli Meisner Ferenc könyvkereskedőtől 481 frt 53 krajcárért nyilvános árverésen, melyet a v. tanács 1799. szeptember 11-én 3306. sz. a. kelt rendeletével a kiküldött Domokos József tanácsnok jelentése alapján jóváhagyott.

Üzletét 1841. augusztus 17-én kelt helytartótanácsi engedéllyel fiára: Lantossy Józsefre ruházta át, kinek előbb az Úri utcában, később a Városház téren volt a könyvkereskedése. Lantossy 1851-ben Lampel Róberttel társult, 1852. december 16-án pedig az egész üzlet Lampel kizárólagos birtokába ment át.

10. Müller Józsefnek azelőtt csak kölcsönkönyvtára volt, a könyvárusi engedélyt a Helytartótanácstól 1813. február 3-án kapta ajándékba. A Szervita-téren állott a könyvkereskedése és leginkább magyar könyveket tartott. Gazdag raktára volt ima- és ájtatos könyvekből. Üzletét halála után özvegye, majd két fia örökölte.

11. Löwy Ephraim Marcus Király utcai zsidó könyvkereskedése kizárólag bibliával, imakönyvekkel és héber nyelvű aszkéta-iratokkal foglalkozott.

A múlt század könyvkereskedői és antiquáriusai különösen a Váci-utcát és a Dunapartot lepték el. Utóbbiak üzletei a Lánchídtól lefelé állottak pl. Fischer, Horowitz, Zweibrück és Plan antiquariumai. A Váci utca könyvárusi jellegét még a nyolcvanas években is megtartotta és csak a Lampel-cégnek az Andrássy útra való áthelyezésével kezdettek a többiek is onnan elszéledni.

A magyar könyvkereskedelem megteremtői, úttörői majdnem mind német anyanyelvűek és jobbára külföldiek voltak. A könyvkereskedést német mintára alapozták meg, egymással németül leveleztek, német volt a könyvvezetésük és műszavaik; úgy volt ez még a század utolsó negyedében is. Ezelőtt harminchat évvel megindított magyar szaklapjukat, a "Corviná"-t is felerészben németül szerkesztették s csak nehezen és lassan magyarosodtak meg.

Megemlítésre méltó kiadói tevékenységet fejtettek ki és katalógusokat adtak ki : - Pozsonyban: Bucsánszky Alajos, polgári könyvkötő, 1814. évben kiadott jegyzékében közel száz oly művet sorol fel, melyeket tulajdon költségén adott ki. Kiadványai jobb munkákból állanak. Továbbá Wéber S. Lajos nyomdász, aki, kevés kivétellel, magyar nyelvű könyveket adott ki. 1845-ben közreadott jegyzékében kb. 165 országgyűlési munkálat és röpirat van felvéve.

Kassán: Ellinger István. Szortiment üzlete a Fő téren a Barkóczy-féle házban volt, nyomdája és kiadóhivatala pedig Malom utca 3. szám alatti saját házában. Kiadványait csinosan állította ki, nyomdai termékei jó ízlésre vallanak.

Szegeden: Grünn János, aki leginkább imakönyveket adott ki.

Sárospatakon: "A Sáros-Pataki Könyvnyomtató Intézet" jobbára református iskolás könyveket nyomtatott.

Pesten elsősorban említjük meg a Magyar Tudós Társaság kiadványait. A társaság főbizományosa: Eggenberger József és Fia-cég volt. Az ő közvetítésükkel Magyarországon 47 városban, Erdélyben: Brassóban, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Nagyenyeden és Szebenben, Bécsben pedig öt cégnél lehetett a társaság kiadványait albizományban találni. Továbbá az Egyetemi nyomda, mely iskolakönyvek kiadására 1779 november 5-én Mária Teréziától, misekönyvek és egyéb liturgikus könyvek nyomatására pedig 1811. év április hó 26-án I. Ferenctől kapott privilégiumot és végül: Trattner és Károlyi nyomdász-cég fejtett ki irodalomtörténeti szempontból is becses kiadói tevékenységet.

1842. évben 40 oldalra terjedő és saját költségén nyomtatott művekről szóló katalógusa sok értékes művet foglal magában, köztük Dayka, Dugonics, Kazinczy, Kisfaludy Károly, Grillparzer, Schiller, Gróf Széchenyi István, br. Wesselényi Miklós, Vörösmarty stb. munkáit. Kiadványaikra büszkék is voltak s magukat a legelső kiadóknak tartották, mígnem Heckenasték túlszárnyalták.

Legvégül említendő Gyurián János és Bagó Márton népies kiadványai.

***

A szabad kereskedelem a század második felében a könyvárusok létszámát is tetemesen megszaporította. Legújabban a rövid életű alkalmi bazárok ütik fel úton-útfélen fejüket. Ezek rendszertelenségük és rendezetlenségükkel keltenek feltűnést. Mindenféle könyv egymás tetejére állítva, rendezetlenül azt a hatást keltik az emberben, mintha borsó, paszuly és lencse mind egy ládába volnának beleöntve... tessék válogatni... A régi világban még az ilyen alkalmi elárusításoknál is rendes katalógust vezettek... - de más volt akkor az emberanyag is, mert antiquariumot, de sőt még kölcsönkönyvtárt sem nyithatott más, mint tanult könyvárus és még ennek is sokat kellett kilincselni, futkosni és protektorokat megmozgatni, hogy a Helytartótanács az üzletnyitás jogát részére engedélyezze. Előbb azonban esetről-esetre a v. tanács útján a könyvkereskedők gremiumát véleményadásra szólította fel.

Így történt ez 1816. évben is, amidőn Kiss István nevezetű könyvkötő, aki mint leendő mester, épp akkor dolgozott mesterremekén, könyvkereskedői jogért folyamodott. Abban az időben mindössze 6 könyvárus volt a pesti piacon: Eggenberger József, Hartleben Konrad Adolf, Ivanics Zsigmond, Kilián György, Leyrer József és Müller József. Az engedély megtagadását 1816 július 1-én a nevezettek többek között azzal az érveléssel kérik a v. tanácstól, 1. hogy Kiss István, mint könyvkötő, a vásárok látogatásával is elegendő jövedelemre tehet szert, 2. a fennálló rendeletek tiltják egy és ugyanazon egyénnek többféle ipart űzni, mert ezáltal polgártársainak csak kárt okozhatna, 3. Pesten a lakosság számához mérten máris oly sok (6!) könyvkereskedés van, mint Európa egy városában se, ezenfelül még két kölcsönkönyvtár is létezik, amely az amúgy is kevés forgalmat még inkább csökkenti, 4. hogy a könyvárusok létszáma több a kelleténél azt az utóbbi időben sűrűn előforduló bukások is bizonyítják, 5. hogy mennyire nem kívánatos a könyvkereskedések számát szaporítani, mutatja az is, hogy 1808-ban a Strohmayer-féle könyvkereskedés jogát Kilián testvérek cége alatt négy pesti könyvárus árverésileg megvásárolta ugyan, de azt nem folytatta; tette pedig ezt azért, hogy a létszám ne szaporíttassék. 6. Kissnek az az érvelése, hogy ő magyar könyvekkel fog kereskedni és így akarja szolgálatát a közügyek érdekében hasznosítani szintén nem állhat meg, mert a létező könyvkereskedők mindegyike foglalkozik magyar könyvek elárusításával.

Ezek alapján arra kérik tehát a v. tanácsot, hogy a kérdéses jogot ne adja meg, kérelmezőt szorítsa mesterségének folytatására, mely neki majd mint mesternek úgyis megadja a jogot a vásárok felkeresésére s mint egykor, atyja ő is megélhet abból tisztességesen.

A könyvkereskedők testülete gyakran nem csak a könyves boltok szaporítása, vagy a jog átruházása ellen foglalt állást, hanem egy kis rabulisztikával még a meglevők számát is leszállítani törekedett. Ezeknek illusztrálására a sok eset közül egy-kettőt elegendőnek tartunk felemlíteni arra, hogy az érdemes grémium önzetlen érveléseit, valamint az engedély kijárásával kapcsolatos nehézségeket kellő világításban bemutathassuk.

Minthogy mindkettő a Müller-féle könyvkereskedéssel áll összefüggésben, szükségesnek tartjuk ennek az üzletnek a tulajdonos változtatásairól röviden szólni.

Müller József könyvárus elhalálozván, üzletét felesége örökölte, az üzlet vezetéséhez nem sokat értett és így csak természetes, hogy Adolf fiában keresett erős támaszt, a kit különben is nagyon szeretett. Adolf ügyes szakember volt, aki 3 évig apjánál inaskodott, azután 3 évig Gerold Károlynál Bécsben, majd Lipcsében Frohberger Adolfnál nagy szorgalommal tökéletesítette könyvárusi tudását. Pestre visszatérvén édes anyja: özv. Müller Teréz 1842. december 2-án aziránt folyamodik a városi tanácshoz, hogy Adolf fiát maga mellé társul vehesse és az eddigi "Müller's Buchhandlung" cégét "Müller's Wittwe & Sohn"-ra változtathassa.

Ezt a kérelmet 1842. december 17-én tartott tanácsülésen Tretter György tanácsnok kedvezően referálta, hivatkozik Müller Adolf atyjának különös érdemeire stb., melynek alapján a v. tanács az özvegynek megengedte, hogy Adolf fiát társul vehesse és cégét megváltoztathassa.

Tulajdonképpen az engedély megadása előtt a tanácsnak a hozott határozatát jóváhagyás végett előbb még a Helytartótanácshoz kellett volna felterjesztenie, de ezt elmulasztotta. A Helytartótanács pedig ebben nem ismert tréfát, mert mint látni fogjuk a tanáccsal ily esetben revocáltatta a szabálytalanul kiadott engedélyt.

Jelen esetben úgy látszik nagyon méltányosan akart eljárni és az engedélyt 1843 április 11-én 13.937. sz. a. utólag jóváhagyta, de a jövőre nézve meghagyta a városi tanácsnak, hogy "ilynemű folyamodványokat, mielőtt azokra a Városi Tanáts részéről az engedelem határozottan megadatnék, jóváhagyás végett felterjeszteni el ne mulassza."

Érdekesnek tartjuk az akkori hivatalos címzést és megszólítást ismertetni.

A megszólítás a Helytartótanács leiratain így hangzott: "Becsületre méltó értelmesek és gondosok!" A befejezés pedig így szólt: Ezen Városi Tanátsnak Jó akarói: Mérey Sándor (aláírás). Kívül, a levélalakra összehajtott vörös ostyával leragasztott és pecsétnyomóval átütött aktát így címezték:

13.937. Pest szabad királyi Városa becsülendő értelmes és gondos N. N. Fő Bírájának, Polgár-Mesterének s többi Tanácsnokának, hites Polgárainak és egész Községének.

Hivatalból. Pesten.

***

Müller Józsefnének második fia: Gyula ezalatt szintén ügyes és tanult könyvárussá lett, 1841. szeptember 30-tól 1844 október 7-ig Beck Frigyes bécsi könyvárusnál, 1845. januártól június 1-ig Münchenben Frank Györgynél, mint könyvkereskedő segéd "szorgalommal, becsületességgel, renddel és gondossággal szolgált."

Édes anyja: özv. Müller Terézia 1846. év június hó 5-én újabb kéréssel fordul a v. tanácshoz, mert gyermekei boldogulását még életében óhajtaná biztosítva látni és éppen ezért, könyvkereskedési jogát két fiára: Adolfra és Gyulára, két pesti könyvkereskedő által meghatározott háromezer pftnyi becsértékben átruházni kívánja. Jelenti továbbá, hogy fiai a könyvkereskedés folytatására 28.570 vftnyi atyai örökséggel bírnak, mely összeg 27.432 pftra becsült s a belvárosi Korona-utca 433 sz. a. fekvő házzal elegendőképpen biztosítva van.

Vojdicsek József tanácsnok referátuma alapján a v. tanács 1846. június 8-án a kérelmet teljesíthetőnek vélelmezi, de oly megszorítással, hogy a nevezett testvérek könyvkereskedést egyenként és különállva újabb engedelem nélkül ne folytathassák.

A Helytartótanács a városi tanács előterjesztése értelmében határozott és 1846. szeptember 27-én tartott ülésében megengedte, hogy özv. Müller Terézia könyvárusi jogát két fiára átruházhassa. Az üzletet ettől kezdve Müller Testvérek cég alatt vezették.

***

De a testvérek mindössze alig néhány hónapig tudtak egymás mellett megférni, s csakhamar elhatározták, hogy különválnak. Ennek valódi okát senki sem tudta, ők meg egyáltalán nem adtak róla felvilágosítást.

Müller Adolf a Helytartótanácshoz aziránt folyamodott, hogy részére külön engedélyt adjanak. Kérésében előadja, hogy édes anyja kívánságára társult öccsével, a továbbiakban kiemeli és aktákkal bizonyítja, hogy a könyvvizsgálat tárgyában kiadott rendeletekhez mindig példásan alkalmazkodott és soha ellene a legkisebb panasz sem merült fel.

A Helytartótanács ezt a kérelmet véleményes jelentéstétel végett leküldte a városi tanácsnak. Vojdicsek József tanácsnok 1847. november 2-án vizsgálatáról jelentést tesz, melynek végeredményét a következőkbe foglalja össze: ".... Ezek szerint folyamodó a kért könyvkereskedési jogra megkívántató minden tulajdonsággal és elegendő vagyonnal el van látva, egyébként pedig csak a megtanult kereskedésből szerezhetvén magának élelmet, mi akadály sem látszik fennforogni miszerint kérelme pártolólag mutattassék fel a nmélt. kir. Kormányszéknek."

Ezzel a jelentéssel a tanács nem elégedett meg és utasította Vojdicsek tanácsnokot, hogy a könyvkereskedőket is hallgassa meg, ahogyan ez eddig is gyakorlatban volt, és nyilatkozatukat pótlólag mutassa be. Vojdicsek 1847 december 17-én tett eleget eme meghagyásnak, ismerteti egész terjedelmében a könyvkereskedők érveléseit, mellyel szemben előbbi referátumában kifejezésre juttatott álláspontjának megvédésére a következő sorokkal fejezi be referátumát:

"... Folyamodó azonban a könyvkereskedés űzhetésére kívántató minden tulajdonságokat kimutatván s ide való születésű, sőt helybeli könyvkereskedő és választó fia lévén, s jelenleg is két testvér külön egy-egy könyvkereskedéssel bírván; valjon folyamodónak kérelme, midőn a most létező helybeli kereskedők nagyobb része idegenekből áll, tagadólag mutassák e fel a tettes Tanács határozatai alá bocsátom."

Müller Adolf kérvényét ezek alapján 1847. december 20-án a tanács pártolólag terjesztette fel a Helytartótanácshoz.

Az említett nyilatkozatot Geibel Károly, Eggenberger József és Fia, Emich Gusztáv, Hartleben és Altenburger, Heckenast Gusztáv, id. Kilián György és Wéber, Kilián és Társa és végül Lantossy József aláírásával 1847. évi december 15-iki keltezéssel nyújtották be, melynek fontosabb részét érdemesnek tartjuk szó szerint közölni.

Rövid bevezetés után a következőket írják:

"Miután az újabbi időkben többszörösen s legnagyobb kárunkra bebizonyult, hogy a helybeli könyvkereskedések száma a könyvészi szükséghez mérve igen tetemes, és az utolsó években itt helyütt megtelepedett számos izraelita Ó-árusok is üzletünkre nyomasztólag hatván, azt érzékenyen sújtják, úgy az itteni létező két kölcsönkönyvtárak keresetünket szinte tetemesen csorbítják; alázatos kérésünk oda terjed, hogy a helybeli könyvkereskedések száma egy újabb engedély megadása által ne szaporíttassék, kijelentvén itt azon benső meggyőződésünket; miszerint a célba vett könyvkereskedési engedély megadása által az úgy is szűk keresetünk nem csak újabban kisebbíttetnék, de az eddigi szilárd fennállásunk is súlyosbíttatnék és megrendíttetnék.

Pesten most már kilenc, s minthogy néhai Ivanics Ó-árus örökösei új könyvekkel szinte kereskednek, tulajdonkép tíz engedélyezett könyvkereskedés létezik, s ezek közül kettő néhány évvel ezelőtt újonnan keletkezett. Továbbá Budán szinte egy új könyvkereskedés pár év előtt nyittatott, mely keresetünket azon okból nevezetesen csonkítja, mivel megnyitása előtt a budaiak pesti könyvkereskedésekből látták el magukat a szükséges könyvekkel. Az újabbi időben keletkezett casino egyletek és tudományos társulatok könyvtárai, úgy szinte a magyar királyi egyetemé, mellyek minden művelt előtt nyitva állanak, hasonlóképen az itteni könyvkereskedésre ártalmasan hatnak, a mennyiben az új munkák e könyvtárak számára csak kevés példányban vásároltatnak, holott azok ezelőtt, magán egyének által példányonként szereztetvén meg, nevezetesb mennyiségben keltek el...

Kifogásolják továbbá, hogy az említett antiquariusok a könyvvizsgálat és a rendőrség őrködő felügyeletével dacolva, részint állandóan, részint a négy pesti vásár ideje alatt, könyvkészletüket házrul-házra hetekig árulgatják s ezáltal a helybeli könyvkereskedésnek tetemes kárt okoznak."

A nyilatkozók azzal is argumentálnak, hogy "az ausztriai birodalom minden városai közül a lakók számát és a könyvészi szükségét tekintve, Pesten aránylag legtöbb könyvkereskedés létezik, holott a Helytartótanács idevágó rendelete szerint "a könyv és ó-árusok számára az engedélyek csak az ország és a hely szoros szükségéhez képest adassanak, s azért szükségen kívül ne szaporíttassanak, sőt a felesleges kereskedések lassankénti megkevesbítésére figyelem fordítassék."

Az engedély megadása ellen továbbá azzal is érvelnek, hogy miután a könyvkereskedők testülete majdnem mindegyik tagjának több fia működik a könyvárusi pályán, ha ezek mindnyájan külön könyvkereskedési engedélyt igényelnének, úgy a könyvkereskedések száma annyira megszaporodna, hogy az egyik csak a másik kárán boldogulhatna... és hogy az önérdekeltségből fakadó ellenvetésüknek közérdekű színezetet is adjanak, naivul azt hozzák fel, hogy "az ily szerfeletti szaporodás a különben annyira elfoglalt kir. könyvbíráló és vizsgáló hivatalokat, zavart és időveszteséget okozólag, még inkább igénybe venné..."

Az elősorolt okoknál fogva végül arra kérik a tekintetes Tanácsot, vegye őket kegyes oltalmába, hogy a folyamodó a szorgalmazott új könyvkereskedői engedélyt meg ne kaphassa.

Mindezek dacára a Helytartótanács a városi tanács véleményezését és érvelését fogadta el és 1848. február hó 29-én Müller Adolf kérelmét teljesítette azzal a meghagyással, hogy a fennálló szabályokhoz szigorúan alkalmazkodjék.

Az engedélyért Müller Adolf a szegényalap javára szolgáló 30 pftnyi taksát 1848. április hó 26-án a házipénztárba le is fizette.

Ezután mindkét testvér különválva folytatta üzletét. Müller Adolf nem sokáig élvezte teljes önállóságát, mert 1850. év elején meghalt. Gyermekei nem maradtak, özvegye pedig a könyvkereskedést Lampel Róbertnek akarta eladni, aki épp üzletnyitási tervekkel foglalkozott. Lampel az üzletet közben özv. Müller Teréziától szerződésileg megvásárolta és az engedély megadásáért folyamodott, melyet 1850. július 27-én kelt tanácsi határozattal a rendes út mellőzésével meg is kapott.

Ez azonban a Helytartótanács a könyvkereskedők grémiumának közbenjárására nem erősítette meg, és 1850. év szeptember 4-én kelt leiratával az engedélyt visszavonatta a kérdéses üzletet előbbi rendeletéhez képest bezáratta. Koller, miniszteri biztos rendelkezésének befejező soraiban félremagyarázhatatlan erélyességgel kimondja, hogy "... a könyvárusok jelen körülmények közti szaporításának szüksége fenn nem forogván, folyamodó Lampel Róbert kérelmétől elmozdíttatik..."

Ebből a néhány adatból láthatjuk, mennyi kérvényezéssel, körülményes utánjárással volt a könyvárusi jog megszerzése vagy átruházása összekötve.

A múlt század első felének könyvkereskedelme csak nehezen fejlődött, aminek elsősorban a rendkívüli lassú és amellett felette drága közlekedési és szállítási viszonyok voltak okai. Különösen az akkori író-kiadók elégedetlenkedtek, sok panasz hangzott el, hogy a magyar könyvek nem örvendenek oly kelendőségnek, mint az a nemzeti irodalom felvirágzása érdekében óhajtandó volna. Keresték, kutatták az okokat, melyek a könyvkereskedelem akadályául szolgálnak.

A már említett közlekedési nehézségeken kívül nagy akadály volt az is, hogy az író-kiadók nagy része sajnálta azt a 20-25%-ot, melyet mint bizományi díjat az eladott könyvek árából a könyvárusnak adott és megkísérelte belőle valamit lealkudni. Ennek viszont az volt a természetes következménye, hogy a könyvkereskedők nem törekedtek az így bizományba vett könyveken túladni, "... a szerző aztán font számra sajtosnak adhatta el munkáját, hogy a veszett fejszének legalább a nyele kerüljön meg..."

Természetesen nemcsak az író-kiadók, hanem a könyvkereskedők is elégedetlenkedtek, mert ház- és boltbér címén körülbelül 4-6 ezer váltóforintot, sőt többet kellett évenként fizetniük. Egy-egy segédnek legalább 600 ezüst forint évi fizetése volt, ennél olcsóbban alkalmas embert nem lehetett kapni és több segédet kellett tartani. A pesti könyvárus könyveiből helyben csak kevés példányt tudott eladni, a vidéki kollegáinak pedig a bizományi cikkekből élvezett 20-25%-ból legalább 10%-ot adott.

A vidéki elárusító könyvkereskedőket sok keserű váddal illeték és egyenesen őket okozták, hogy az irodalmi művek raktáron maradnak. A vidékiek ugyanis nem szívesen fizettek és így hitel dolgában rossz lábon álltak. A Jelenkor 1842. 25. számában ki is szerkesztették őket: "... ha a bizományba kapott példányokat a vidéki könyvárus eladta, a pénzt vígan elkölti - abban a reményben, hogy új évre más termesztményei árából majd kifizeti és nem mer utánrendelni, mert ebben az esetben az eladott példányokért a pénzt el is kellene küldenie..." Ez is egyik oka annak, hogy kevés könyvet ad el.

Eljő az új év, a vidéki még mindig nem fizet, ellenben hiányzó példányok árát pedig ki kell fizetnie "holott Isten tudja a pesti könyvárusnak a szerzővel el kell számolnia és a mikor, vagy épen sohasem jut pénzéhez..."

Mindezek alapján maguk az író-kiadók is belátják, hogy a 20-25% "jutalom" kevés a könyvkereskedőknek a magára vállalt rizikóval szemben.

A múlt század elején írók közül többen megpróbálkoztak a viszonteladókkal direkt összeköttetésbe lépni.

Kisfaludy Károly tett ilyen próbát az "Auróra" első köteteivel s több ezer forintja bánta meg... azok is akik példáját követték szintúgy jártak s néhány forint helyett, mit a könyvárusnak kellett volna fizetniük, százakat veszettek el.

Keservesen panaszkodtak, hogy igen sok könyv bepiszkolva érkezett vissza, és még többnek az ára örökre oda veszett, gyakran oly tekintélyes férfiaknál is, kiktől még csak kérni sem merték a pénzt, azonkívül sok szállítási díjat kellett fizetniük.

A magyar könyvek silány keletének nagy részben ezek voltak az okai.

A könyvkiadók, nyomdászok nagyon ügyeltek a kiadványok megválasztásánál és csak azokat adták ki saját költségükön, melyek jövedelmezőségét előre biztosítva látták, ellenkező esetben az írók kénytelenek voltak műveiket saját rizikójukra kinyomtatni. Döbrentei is több helyt panaszkodik a kiadók eme szűkkeblűségén. Még nevesebb írók is csak előfizetés után tudták kiadni műveiket, így Garay János is, aki már akkor kedvelt költője volt korának, a következő felhívással kísérli meg célját elérni:

Előfizetés Garay János verseire.

Díszkiadás finom velin N. kir. 8 réten, legalább 20 ív nyomt.

Tíz éve körülbelül, mióta lyrai munkáim több hazai zsebkönyveink s belletriai lapjainkban szétszórva a tisztelt közönség kezében vannak; érdemesnek tartja-e a magyar szépvilág munkáimnak e nemét még egyszer s pedig lehető egésszé olvasztva is bírni: azon szíves határozatától függend, mellyel a felszólításomat pártolandja, vagy visszavetendi a lépést, úgy hiszem, legalább megkísértenem lehetett. Tisztelettel értesítem tehát a két haza t. cz. olvasó közönségét, hogy a mai naptól november végeig bezárólag lyrai verseimre előfizetést nyitottam. A gyűjtemény 200-nál több darabot, köztük egy ötöde egészen új s általában mintegy 100 szerelmi dalt s 60 és néhány balladát s románcot foglalván magában, legalább 20 ív legnagyobb királyrétben finom velinen a kir. Egyetem egészen új betűivel bizonyára egyike leend költségesebb és szebb kiadásainknak s ha az előfizetési gyámolítások idején beérkeznek, a munka, minthogy jelen pillanatban felénél több készen van, november vásárra is kiadatik.

Az előfizetés 2 azaz két forint pengőben.

Előfizethetni Pesten alulírtnál s Heckenast úr könyvkereskedésében; Erdélyben Mikes Sámuel úrnál az Erdélyi Híradó szerkesztőjénél.

Kelt Pesten, oct. 15-kén 1842.

Garay János
Leopold-utca 189. sz. Rottenbiller-ház 2-ik em.

De nem lehet elvitatni, hogy a kiadók is törekedtek a közönség igényeihez alkalmazkodni, kiadványaikat szívhez szóló szavakkal ajánlgatták, így olvashatjuk ezt a Lauffer & Stolp vállalkozásáról is a Pesti Napló 1856. dec. 19-iki számában. Szalay hat kötetes Magyarország történetéről van szó, melyről gróf Teleky László azt mondta volt, hogy az Magyarország legjobb historiája. A nevezett kiadók az eredetileg 14 pfrtos műből olcsó kiadást rendeztek és erről "a nemzeti irodalom díszére és dicsőségére" szolgáló műről a többek között ezt írják: "... Ha valaki e munkának ezt az árát is drágának találná, emlékezzünk rá, hogy a történeti munka, mely egy fél emberélet búvárlatait szükségli, megíratásához az író nagyobb tiszteletdíj miatt sehol sem adható oly olcsón, mint a képzelet könnyen teremtő szüleményei..."

Mindenképpen nehéz volt az író és a könyvkereskedő helyzete, egymást okolták, ha vállalkozásuk nem sikerült. A közönség nagy része kidobott pénznek, felesleges kiadásnak, nagylelkűsködésnek tekintette, ha néhány könyvet vásárolt.

Érdekes cikket írt Tompa Mihály a "Pesti Divatlap" 1846. év 15-dik számában a "Könyvkiadás gyönyörűségeiről". Keserű humorral írja le az előfizetés útján való könyvkiadás bonyodalmait, fáradalmait, költségeit stb. A szerző ugyanis minekután már hiába futkosott a könyvkiadókhoz, ő maga adja ki művét, természetesen előfizetés útján, élénk színekkel ecseteli a jó barátok előfizető fogdosásait, az ívek visszajuttatásának miseriáit stb. A nyomda a korrektúrát 1-2 ezer hibával szállítja, mert hát a szedő egy szót sem tud magyarul, a könyvkötő elcseréli az íveket, jönnek a vidéki reklamációk, veszekedések, stb. Szerencse, - írja Tompa - hogy a magyar írók nem igen híznak meg s így nem nagy hajlamuk van a gutaütésre... A szerző vagy sárgaságba esik, vagy türelemre tesz szert, mellyel a martyrok kiszenvedését pisszenés nélkül bírná kiállani... Nem a legutolsó nyomorúsága az író-kiadónak az sem, hogy az előfizetők a nekik megküldött példány borítékának színét kifogásolják, némelyikének sárga, másiknak vörös tetszik és olyant is követel... Tompa Mihály cikkét ironikusan így fejezte be: "... egyébként gondolkodni fogok, hogy legközelebb megjelenő munkámat, két huszas rendes árért, ezen érdemes urak 4 pforintos habselyem és bársony kötésben kapják meg..." legvégül pedig azt írja, hogy "akik pedig a cikkben elmondottak valódiságában kételkednének, vegyék tudomásul, hogy alig van benne valami költemény".

***

"A magyar könyvek kelendőségének akadályiról" - Friebeisz író-kiadó a Pesti Napló 1856. évi december 10-iki számában cikket ír, melyből a következőket említjük meg:

Friebeisz tanulmány tárgyává tette a könyvek kelendőségének akadályát és ebből a célból 1856 szeptember 4-től október végéig beutazza Erdélyt. Megállapítja, hogy a vidéki könyvkereskedelem rendezetlen, amivel azt akarja mondani, hogy vidéki könyvkereskedésünk nincs is, s ha van is itt-ott egy, nem biztosít még szerény megélhetést sem. A könyvek mellett kevés a haszon és sok a szállítási költség, ha pedig azokat szállító útján expediálják, hogy amíg távolabb eső helyekre megérkeznek, elvesztik az újdonság ingerét.

Hogy fogalmuk legyen a szállítás lassúságáról, megemlíti, hogy augusztus 4-én indított útnak 1200 Délibáb-naptárt Kolozsvárra és Aradra, Kolozsvárra szeptember 16-án, Aradra pedig november vége felé érkezett meg a küldemény.

Hivatkozik a németországi könyvárusok élelmességére, akik ha vállalatot indítanak meg, úgy időszakonkint beutazzák az egész világot, cikkeik kelendősége céljából összeköttetést szerveznek, így aztán a könyvek terjesztése körül fényes eredményt mutathatnak fel.

Hogy a vidéken nincsen könyvkereskedés, annak a pesti könyvárus az oka, mert egyik se veszi magának a fáradtságot, hogy a vidéket beutazza, s nem buzdítanak ügyes embereket a könyvkereskedési jog elnyerésére. Nincs elég összeköttetésük, félve hiteleznek. Ez az oka, hogy 3-4 megyében sincs könyvárus, hogy fejlődjék hát az író, az irodalom, hogy legyen a könyveknek kelendősége?

E bajokon szerinte a következőképpen lehetne segíteni:

1. Ha akadna életrevaló könyvkereskedő, vagy író, aki a két hazában bizományosokat keresne (találna is!);

2. A főbizományosokat illő %-al díjaznák, írók csak úgy terjeszthetik művüket, ha méltányosan jutalmazzák a könyvkereskedőket;

3. Ha minden bizományos elsőkézből, magától az írótól vehetné át a könyvet, de ez gyakorlatilag kivihetetlen. Célszerű volna, ha egy szállítóhivatal mérsékelt díj mellett a könyveket szétküldené és az íróval annak idején leszámolna.

Külföldön sok az ily szállító (spediteur, commissionär), kik a könyvek expeditióját havonként 2-3 tallér díj mellett híven teljesíti s ezáltal az irodalmi termékek kelendőségének nem kis lendületet adnak..."

Erre a cikkre reflektál Zlinszky István Szarvasról a Pesti Napló 1842. december 19-iki számában "Az irodalom terjesztése ügyében" cím alatt. Üdvözli Friebiszt aki sokak óhaját tolmácsolta. Valóban - írja Zlinszky - mi vidékiek gyakran vagyunk abban a helyzetben, hogy pár megtakargatott forintunkat örömmel adnók ki egyik, vagy másik irodalmi termékért (!) de miután azt vagy postai úton, vagy "magánalkalom" által szerezhetnők meg, csak igen ritkán jutunk célhoz, először: mert tapasztalat szerint postával vagy sokára kapjuk, vagy a hozatali költség kerül sokba, másodszor (s itt egyedül a könyvárus urak a hibásak) ha pár kötet könyvet megrendelünk, kapunk 15, sokszor több kötetet is, - mint itt többekkel megtörtént; más most, ha ezeket megtartjuk a tiszt. Könyvárus úr elküldi a borsos (?) számlát, vagy éppen mellékeli a csomaghoz s fizethetünk, ha pedig megtartani nem akarjuk, csinálunk magunknak alkalmatlanságot és költséget a visszaküldözgetéssel, ha pedig történetesen elkallódnának szépen megfizethetjük, azért az ily nagylelkűségüket kérjük többé nem gyakorolni.

Helyesli Friebisznek pontozatokba szedett tanácsát, a továbbiakban pedig így ír: "Tekintsünk csak széjjel a vidéki vásárokon, mily kelendőségnek örvendeznek a ponyvairodalmi munkácskák, azok uraim, kik ezeket veszik, mind szeretnek olvasgatni, mind örömmel adnak ki néhány garast az olvasnivalóért! S úgy hiszem, hogy azok, kik Angyal Bandi, vagy Stilfried történetét megveszik, sokkal örömestebb adnák ki pénzüket hasznosabb, mulattatóbb és tanulságosabb olvasmányért, milyenek: "Mátyás deák Könyvesháza", "Vasárnapi Könyvtár" stb. stb., de természetesen ezt is csak úgy vennék meg, ha látnák, látatlanba még az olcsót is drágállják. Reflexióit ezzel fejezi be: "Igen uraim, kell a nép ezen osztályára is kell figyelnünk, ha népet akarunk nevelni, vele az olvasást akarjuk megkedveltetni..."

Kéri végül a könyvárusokat, kövessék az adott jó tanácsot...