Műveltségünk múltjának jellemző vonása, hogy a középkor örökségéből származó latin nyelvűséget aránytalanul sokáig megőrizte. Tudjuk, hogy ez a latin nyelvűség nem jelentette kultúránk magyar szellemének hiányát, hiszen ebből a szempontból nézve a nyelv csak külső forma; főleg a latin nyelv, amely - nem lévén élő nyelv - nem is lehetett egy bizonyos idegen műveltség szálláscsinálója, hanem egyetemes európai szellemi javak közvetítője és feldolgozója, hazai hagyományok őrzője volt. Ma már nem vonjuk kétségbe azt, hogy akár középkori, akár újkori latin irodalmunk integráns része nemzeti irodalmunknak.

Mégsem közömbös az irodalom nyelve. Nemcsak azért, mert hiszen a nemzeti nyelv maga is a kultúra egyik legfontosabb tényezője és ugyanolyan fontos eleme az irodalomnak (legalábbis a szépirodalomnak), mint a szellemi tartalom, de nem közömbös társadalmi viszonyait tekintve sem. Főleg nem közömbös azóta, hogy a könyvnyomtatás és az olvasni tudás szélesebb körű elterjedése lehetővé tette, hogy a szellemi javak a nyomtatott betű alakjában mindenkihez eljussanak. A latin nyelv ismeretéhez hosszabb és magasabb fokú iskolázás volt szükséges. Tehát mindaddig, amíg a könyvek nagy részének nyelve a latin, addig csak aránylag kisszámú tanult réteg privilégiuma lehet az olvasás. A könyvnyomtatás csak akkor válik egy nemzet közkincsévé, az általános műveltséget terjesztő eszközzé, tömegcikké, amikor túlnyomó többségben olyan könyveket termel, amelyeket nyelvük a társadalom minden tagja számára megközelíthetővé tesz.

Érdemes tehát megvizsgálni, milyen arányban álltak az egyes korszakokban a magyar nyelvű nyomtatványok a latinokhoz és egyéb idegen nyelvűekhez; mikor, milyen módon változott ez az arány és mikor érte el a magyar nyelv végleges uralmát a többivel szemben.

Szabó Károly és Petrik bibliográfiái alapján számbevettük a Magyarországon készült nyomtatványokat a könyvnyomtatás kezdetétől 1800-ig, a következő nyelvi csoportok szerint: latin, magyar, német, szláv, egyéb. A szláv kiadványok (szlovák, horvát szerb stb.) közt nem tettünk különbséget, mert együttvéve is jelentéktelen az arányszámuk, két-három, legfeljebb öt-hét százalék. (Horvátországot kihagytuk a vizsgálatból.) Az egyéb nyelvűek közt főként néhány olasz, román, görög nyelvű van.

Igaz ugyan, hogy a felhasznált bibliográfiák távolról sem teljesek. Sok nyomtatvány elveszett, sok pedig a bibliográfiák hiányossága miatt maradt ki, de ránk nézve itt elsősorban nem is a könyvek abszolút száma a fontos, hanem az egyes nyelveknek egymáshoz való aránya és az aránynak változásai. Ezt pedig ilyen nagy könyvmennyiség esetében eléggé megbízhatónak vehetjük.

Két külön táblázatban és azokat szemléltető két külön grafikonban mutatjuk be a rendelkezésre álló anyagot: az egyikben százalékarány szerint, a másikban abszolút számok alapján. Azért választottuk ezt a kettős megoldást, mert a lényeges és megbízhatóbb eredményt a nyelvek százalékos megoszlása adja, éppen ennek a százalékos aránynak megállapítása volt a célunk, viszont az abszolút számokat azért mutatjuk be, mert az sem közömbös, hogy az egyes időszakok százalékos arányai milyen könyvmennyiségre vonatkoznak. Azután azt is csak az abszolút számok árulják el, hogy olykor egyik vagy másik nyelv erős emelkedése vagy csökkenése nem az ilyen nyomtatványok számának gyarapodása, hanem a más nyelvűek csökkenése folytán következett be. Mindkét táblázatban, illetőleg grafikonban tíz-tíz éves csoportokban mutatjuk be a nyomtatványanyagot, mert az egyes évek termelése meglehetős ingadozó és csak az általános kép világosságát zavarná. Kezdőpontnak az 1531-1540-es évtizedet vettük, mert ezt megelőzőleg összesen csak 1473-ból van két és 1529-ből egy latin nyelvű nyomtatványunk.

A százalékos arányt a következő táblázat mutatja be:

	Latin	Magyar	Német	Szláv	Egyéb
1531-1540	69,2	7.7	-	-	23.1
1541-1550	55,6	7.4	14.8	-	22.2
1551-1560	54,2	28.8	5.1	-	11.9
1561-1570	54.0	44.8	-	1.2	-
1571-1580	19.0	75.2	3.3	2.5	-
1581-1590	37.2	52.9	7.5	0.8	1.6
1591-1600	46.8	49.3	3.4	-	0.5
1601-1610	32.9	65.7	1.4	-	-
1611-1620	46.7	46.7	6.6	-	-
1621-1630	27.6	62.0	10.4	-	-
1631-1640	35.4	51.3	5.7	7.2	0.4
1641-1650	51.5	39.1	4.1	3.8	1.5
1651-1660	56.3	33.5	6.3	3.6	0.3
1661-1670	57.2	32.2	9.2	1.4	-
1671-1680	47.8	41.5	8.8	1.9	-
1681-1690	37.5	43.9	14.5	3.3	0.8
1691-1700	57.7	33.9	6.9	3.9	0.6
1701-1710	53.2	32.1	11.0	3.2	0.5
1711-1720	64.5	22.4	8.1	5.0	-
1721-1730	65.8	20.4	9.9	3.9	-
1731-1740	68.7	19.4	9.3	2.3	0.3
1741-1750	61.9	25.6	8.1	4.1	0.3
1751-1760	55.0	29.4	9.5	5.5	0.6
1761-1770	10.9	28.1	14.3	5.8	0.9
1771-1780	49.9	27.4	16.6	5.2	0.9
1781-1790	36.8	33.8	23.3	5.4	0.7
1791-1800	37.3	40.4	16.9	5.1	0.3

Az abszolút számok a következők:

Az első, ami a százalékok táblázatából, vagy még inkább a grafikonból szembetűnik, hogy az első évtizedek óriási latin többsége után a magyar nyomtatványok aránya gyorsan megnövekszik és azután a XVII. század közepéig nagy fölényben van a latin fölött. A magyar nyelvű könyvtermelés ugyanis a latinhoz képest némi késéssel indul el, 1551 előtt összesen 3 darabról van adatunk, mihelyt azonban a magyar nyelvű könyvek nyomtatása megindul, messze túlszárnyalja a latint (1751-1580-ban 75.2 % magyar, 19 % latin), bár ez a fölény 1580 és 1640 közt fokozatosan csökken. Ez a csökkenés egy erősebb kiugrástól (1670-1690) eltekintve állandóan tart a XVIII. század közepéig. Így már 1640 és 1650 közt bekövetkezik a helycsere. A latin nyomtatványok görbéje erősen emelkedik, a magyaroké esik. A mélypont a magyarnyelvű nyomtatványok tekintetében és tetőpont a latin nyelvűekre nézve az 1730-1740-es évtized (magyar 19.4%, latin 68.7%). Ekkor egyszerre megfordul a helyzet, a latin nyomtatványok görbéje zuhanásszerűen esik, a magyaroké emelkedik, ha nem is ugyanolyan mértékben, mert a latin csökkenésében része van a hosszú ideig stagnáló német nyomtatványok rohamos emelkedésének is 1760 és 1790 közt. Mégis a század utolsó évtizedében a magyar nyomtatványok százaléka eléri a relatív többséget.

A német nyelvű könyvek számaránya 1661-70-ig, erős ingadozásokkal 5% körül mozog. Az 1541-1550 közti nagy százalék tulajdonképpen lényegtelen, mert mindössze 4 nyomtatványról van szó, itt még az összes nyomtatott munkák kis száma okozza, hogy alig néhány könyv megjelenése egyik vagy másik nyelven nagy eltolódást okoz a százalékok arányában. Ugyanez a helyzet az "egyéb" nyelvűek közt, ahol az első három évtized különösen magas számarányát néhány görög nyelvű nyomtatvány okozza. 1671 után kb. egy századon keresztül nagyjából 10% a német nyomtatványok aránya, ekkor hirtelen emelkedik, 14-23%-ra. A szláv és egyéb nyomtatványok csekély arányát már említettük.

Ha már most az arányok változásainak okát keressük, azt találjuk, hogy a magyar nyomtatványok nagy százaléka XVI. században és a XVII. század első felében bizonyára a humanizmus kései szakaszának és a reformációnak a következménye. A következő latin nyelvű szakasznak eredetét pedig a közép- és felsőfokú oktatás fejlődésében, a latin nyelvtudás terjedésében, a tudományos irodalom gyarapodásában, a katolikus restauráció előhaladásával szaporodó latin nyelvű, egyházi vonatkozású nyomtatványokban kereshetjük.

Általános európai jelenségek ezek. Főleg Közép-Európában erősen a latin nyelvűség kora a XVII. század. PAULSEN közöl egy kimutatást, amely bibliográfia hiányában a német könyvkereskedelem katalógusai alapján állítja össze az 1564-1846 közti idő könyvforgalmát a nyelvek százalékában. Ebből az derül ki, hogy Németországban 1564 és 1690 közt a latin nyelvű nyomtatványok voltak fölényben a német nyelvűekkel szemben, amennyiben egészen 1670-ig 60-70 százalékot tesz ki a latin könyvek aránya, míg ugyanakkor a német nyelvűeké alig 30-35%. Csak 1690 táján következik be a kiegyenlítődés, ettől kezdve a német nyomtatványok aránya rohamosan emelkedik, a latinoké ugyanúgy csökken. A német fejlődés tehát aránylag egyszerű, nyoma sincs benne azoknak a nagy ingadozásoknak, amik a mienknél láthatók. A latin nyelv háttérbe szorítása is körülbelül egy évszázaddal korábban következik be ott, viszont a XVI. században és a XVII. század első évtizedeiben a németeknél nem található meg a könyvtermelésben az anyanyelvnek az a nagy jelentősége, ami nálunk.

A XVIII. század 20-as éveitől kezdve Magyarországon minden nyelvű nyomtatvány abszolút száma erősen emelkedik, de egyelőre még a latin, később pedig a német is annyira gyarapszik, hogy százalékos arányban 1720 és 1780 közt a magyar könyvek a többihez képest még 10%-ot se nyernek. 1780 és 1790 közt azonban a magyar nyomtatványok abszolút száma több mint másfélszeresre emelkedik, míg ugyanakkor a latin nemcsak, hogy nem nő, hanem valamit még csökken is. Ezért történik az, hogy a két csoport százalékos arányszáma már egészen közel esik egymáshoz, a következő évtizedben pedig, bár a latin megint erősen emelkedik, a magyar nyomtatványokat jelző görbe az abszolút szám több mint felényivel való megnövekedése folytán hosszú idő óta először emelkedik a latin nyelvűeké fölé. Oka: a magyar nyelvi mozgalom és az irodalom kibontakozása. Hogy azután ez a fölény később megmarad-e, vagy ismét változik a helyzet, annak megállapításához további kutatásokra van szükség.

A német nyelvű nyomtatványok tekintetében Mária Terézia uralkodásának második fele és II. József ideje a rohamos gyarapodás kora, aminek oka az, hogy a felvilágosodás ekkor terjed el erősebb mértékben a hazai német polgárság körében. 1788 az egyetlen esztendő, amikor a német nyomtatványok relatív többséget érnek el: latin 44, magyar 51, német 59, szláv 7, egyéb 1.

Még csak két részletkérdésre szeretnénk rámutatni. Mindkettő a könyvkultúrán keresztül annak újabb bizonyítéka, hogy nemzeti mozgalmaink a XVIII. században is mennyire nemesi, tehát rendi jellegűek voltak. A Rákóczi-felkelésre és az 1790-91-i országgyűlés körüli eseményekre gondolunk. Ha az 1703-1711-i éveket külön egységben tekintjük, azt találjuk, hogy az összesen feldolgozott 447 nyomtatvány közül 242 volt latin, 135 magyar, 55 német, 13 szláv és 2 egyéb nyelvű, százalékban kifejezve: latin 54.2, magyar 30, német 12.3, szláv 3 és egyéb 0,5%. Vagyis a magyar nyelvű könyvkultúra szempontjából gyöngébb, mint 1551-60 óta bármelyik évtized, tehát a nemzeti szabadságra irányuló nagy erőfeszítés kulturális téren a régi nyomokat követte, az egyre fokozódó latin nyelvűségben változást nem okozott. Az 1790-91-i lelkesedés is megtartotta a régi formát. Amint a nemesség nemzeti szabadságjogokat csak magának követelt és a népfelség elvét csak fölfelé értelmezte a királlyal szemben, de lefelé nem, ugyanúgy mozgalmának nyelvében is ragaszkodott a "populus Werböczyanus" ősi hagyományához, a latinhoz. Maga ez a két esztendő 684 feldolgozott nyomtatványával csak 36.2% magyarnyelvű könyvet termelt a 38.7% latin és 20.3 % német mellett; alig valamivel jobb arány, mint II. József egész uraskodása.

A nyomtatványanyag vizsgálata tehát XVIII. századi latinizmusunknak bizonyítékát adja, amihez a század 60-as éveitől kezdve a német nyelv terjedése járul hozzá. Még jobban romlik az arány a magyar nyelv rovására, ha meggondoljuk azt, hogy a külföldi, főleg bécsi könyvbehozatal is elsősorban a nem magyarnyelvű olvasmányok számát gyarapította. Ezzel a két versenytárssal szemben a magyar nyelv csak XIX. században tudta elérni saját fölényének biztosítását.