A könyvtár kialakulása.

A hagyaték eredetét tekintve két részre osztható. Kisebbik hányadát az örökölt, kölcsön kért vagy ajándékba kapott könyvek alkotják. Apjától és nagyapjától jogi művek, anyjától és nagynénjeitől angol és francia regények maradtak ránk. Két kötet öccsétől került hozzá. Három könyvet Trefort Ágostontól - aki barátja és sógora volt - kért kölcsön, s a rokonságon belüli könyvkölcsönzés maradványa Féval Le comte Barbebleue című bestsellere is, amelyet Eötvös egyik vejének, Inkey Istvánnak Antal nevű unokatestvére hozott a család valamelyik tagja számára. Tíz olyan könyv van a hagyatékban, ami Eötvösnek ajánlottak. Többek között Dessewffy Aurél, Fáy András és Vámbéry Ármin küldte el egy-egy munkáját. Ajándékba kapta francia barátja, Montalembert műveit is.

A fenti állományrész eltörpül a vásárolt könyvek magas száma mellett. Eötvös könyvtárának zöme - mintegy 80-85 %-a - a könyvesboltok, árverések és más kereskedelmi akciók közvetítésével gyűlt össze. Amíg apjával élt, szinte korlátlanul vásárolhatott. A család 1841-ben bekövetkezett anyagi csődje után hirtelen változott a helyzet. Ezután felesége birtokának jövedelme és saját írói honoráriuma fedezték nemcsak a középbirtokos nemesség korabeli életszínvonalának, hanem a szerényebb méretű könyvgyűjtésnek a költségeit is. A 40-es években még elég sokat vásárolt. Ekkor alakította ki könyvtárának szerkezeti arányait, amelyeken a későbbiek során csak finomított. A müncheni emigrációban a takarékoskodás kényszere miatt alig vett néhány könyvet. Az 1850-es években sem növelte olyan mértékben, mint az előző évtizedben, a 60-as évek első fele pedig a mélypontot jelenti ebből a szempontból. Jövedelme nem csökkent ugyan, de gyermekeinek neveltetésével kiadásai alaposan megnövekedtek. Még miniszter korában is pénzügyi természetű gondokkal küszködött, bár ekkor ismét többet fordított könyvvásárlásra.

Tudatosan gyarapította könyvtárát. Erre vallanak jegyzetfüzeteinek bejegyzései is. Azoknak a könyveknek a címeit, amelyeket meg akart szerezni, felírta magának. Listáját hirdetésekből és az olvasott művek hivatkozásaiból állította össze. Ritter Geschichte der Philosophie alter Zeit című munkája első kötetének 57. oldalán például aláhúzta a lábjegyzetben közölt Windischmann-mű címét: Die Philosophie im Fortgang Weltgeschichte. Innen másolta át egyik noteszébe. Aztán megrendelte, ma is megvan. Hasonló módon jutott Hermann Griechische Alterthumskunde és W. A. Schmidt Geschichte der Denk- und Glaubensfreiheit című ókortörténeti értekezéséhez. A címeket feljegyezte az egyik noteszbe, Riehl Über bürgerliche Gesellschaft című tanulmányával együtt. A könyveket egy Tischler nevű könyvkereskedővel kívánta meghozatni, a nevét és lakcímét be is írta a három mű adatai alá. Az első kettőt megkapta, Riehl munkája viszont hiányzik a hagyatékból. Courier pamfletjeire - 1839-es kiadás - és Maltebrun híres geográfiájára - 1841-ben jelent meg - a Journal des Debats hirdetéseiben figyelt fel, s egy bécsi ismerősének közvetítésével meg is szerezte ezeket.

A lipcsei cégek is szállítói közé tartoztak. Akkori titkára, Berecz Károly írja, hogy 1843-44 körül "minden lipcsei könyvvásárkor ládaszámra rendelte meg a könyveket..." Pesten Emich Gusztáv "Nemzeti könyvkereskedését" látogatta szívesen a 40-es években. Amikor 1857-ben Ráth Mór is megnyitotta üzletét, Eötvös az ő vendége lett. A francia és német irodalom újdonságait Ráth hozatta meg számára, s nála vette meg a magyar szerzők munkáit is. Számlája legvégén Gfrörer Pápák története című, 12 kötetes könyve állt - a hagyatékban azonban már nincs meg. Eötvös sokszor végigböngészte a legújabb szállítmányokat, akkor is, ha nem vásárolt semmit.

A régebben - évtizedekkel, sőt évszázadokkal előbb - megjelent könyveket az árveréseken vagy más úton próbálta megszerezni. Így jutott a 16-17. századi kiadványokhoz, a történelmi művek és az emlékiratok egy részéhez, valamint néhány vallástörténeti munkához. 1854-ben különösen értékes anyagra tett szert. A 18. század végi - 19. század eleji magyar történelmi forráskiadványok és tanulmányok többségének borító- vagy előzéklap verzóján legfelül Eötvös tintával írt megjegyzése olvasható: "854 Decemberbe árverésen". A címlapokon egy körpecsét látható, "Siskovics könyvtára" felirattal. Az előző tulajdonos neve tehát Siskovics volt. Feltehetően Siskovics József udvari tanácsos és verőcei főispán gyűjteménye egy részének kiárusításán vásárolta Eötvös a fenti könyveket, amelyek közül 21 mű - némelyik 2-3 kötetes - jelenleg is a hagyatékban van.

Az 1830-as években szokhatta meg, hogy a frissen vett könyvek címlapjára beírja a nevét. A névaláírás 1844-ig követhető nyomon. Az ezután kiadott könyvekben ugyanis már nem találjuk a szignót, az 1844-es kötetek egyik részében már igen. Mindössze egy kivétel van: Quinet Du génie des religions című műve 1848-ban jelent meg, a címlapján mégis ott van Eötvös kézjegye. Ezt az emigrációban vásárolhatta, talán azért tartotta szükségesnek ráírni a nevét, nehogy összekeveredjen a vele együtt lakó Trefort Ágoston könyveivel.

A könyvtár berendezése.

Amíg szüleivel élt együtt, ercsi kastélyukban őrizte könyveit. Apjának csődje után, 1841-ben barátjához, Treforthoz költözött. "Csak könyveit s kedves vén karosszékét vitte magával." Amikor 1842 szeptemberében megházasodott, könyvtárát újra költöztette az új lakásba.

A Békés megyei Puszta-Szenttornyán terült el feleségének birtoka; ottani kúriájában is tartott néhány könyvet, folyóiratot. Külön szekrényben álltak, s ha ott dolgozott vagy pihent, akkor olvasgatta őket. Győry Vilmos a Reform 1871. március 19-i számában leírta e részleg kialakulásának, használatának körülményeit, de az összetételét csak hiányosan ismertette. Mivel ennek az anyagnak nyoma veszett, teljesen a fenti közleményre vagyunk utalva. Eszerint a Revue des Deux Mondes, a Tudománytár, az Új Magyar Múzeum és a Deutsche Vierteljahrsschrift füzetei mellett Cantu világtörténetének magyar fordítása, Bacon Silva silvarium historia naturalis című művének 1661-es kiadása és az egri Biblia 3 kötete biztosan megvolt.

Könyvtárának zömét természetesen pesti lakásán helyezte el. 1870 nyarán Halász Imre itt találkozott vele, "könyvállványoktól körülvett dolgozószobájában". Amikor 1895-ben fia az Eötvös Kollégiumnak ajándékozta a gyűjtemény még meglevő részét, a könyvszekrényeket is felajánlotta. Két darab 2,30 m-es és egy kisebb, 2 m-es szélességű, kb. 3 m magas szekrény került a kollégiumba. Ma is ezekben vannak Eötvös egykori könyvei.

A könyvtár utótörténete.

A mintegy négy évtizeden át gyűjtött könyvtár sorsa Eötvös József halála után érdekesen alakult. Fia már 1871-73 között a műegyetemi könyvtárnak ajándékozott belőle kb. 640-650 kötetet. Erről az 1873. október 15-i rektori zárójelentés tesz említést először. Az adomány nagyrészt történeti és földrajzi művekből állt, s véletlenül sem volt köztük szépirodalmi alkotás. Ez a megoszlás tudatos válogatásra utal, amit valószínűleg Eötvös irányított, s fia az ő végakaratát teljesítette az ajándékozással. A könyveket eleinte a tudomány- és műegyetemi olvasókör tagjai használták. Ugyanis a két egyetem éveken át egy épületben működött; a diákok önképző egyesülete is egybeolvadt. Könyvtáruk azonban alig néhány kötetet tett ki, ezért gondolhatta Eötvös, hogy saját könyveiből a történelmi és politikai tárgyúak egy részét az olvasókörnek adja - a műegyetemi hallgatóknak címezve. Amikor 1883-ban felépült a műegyetem új palotája, a hagyaték is idekerült. A könyveket leltározták, bekötötték, a címlapokra ráütötték az eredetet jelző "Eötvös könyvtár" feliratú körpecsétet, majd szétszórták őket a raktár különböző pontjaira - a szakrendi csoportoknak megfelelően.

Eötvös könyveinek másik részét fia őrizte, aki 1895-ben az általa alapított Eötvös Kollégium megnyitásakor a mintegy 12.000 kötetnyi állományt az új intézménynek adományozta. Ezekről a könyvekről 1909-ben történt az első felmérés, amikor egy kéziratos katalógust készítettek róluk. A kollégium 1950-ben beszüntette működését, ekkor a hagyaték az MTA Irodalomtörténeti Intézete Eötvös Könyvtárának tulajdonába ment át.

A műegyetemi adomány létéről sokáig nem tudtak. Az ottani könyvtárosok is csak az 1960-as évek elején, az újraleltározás során figyeltek fel rá. A könyveket összegyűjtötték és különgyűjteményként állították fel. Az erről közölt ismertető cikk meglepetést okozott. Az Irodalomtörténeti Intézet vezetősége azzal reagált, hogy megkérte a Műszaki Egyetem Könyvtárát, engedje át a hagyatékot. A kérést teljesítették, és Eötvös József magánkönyvtára 1965 nyarán újra együvé került. Az eredeti három szekrényben helyezték el a gyűjteményt, de a két hagyatékrészt nem olvasztották egybe.

A most már együtt levő anyag azonban nem teljes. Az 1909-es címjegyzék alapján megállapítható, hogy az idők folyamán a különgyűjtemény egy részét besorolták az Irodalomtörténeti Intézet könyvtárának többi könyvei közé, ahol meg is találhatjuk ezeket. Más könyvtárakba is került egy-két könyv a hagyatékból. Eötvös Loránd Tihanyban őrzött könyvei, emléktárgyai között is van egy Eötvös Józsefnek dedikált mű. Halász Imre írja, hogy Eötvös Loránd "apja gazdag könyvtárából megajándékozott több nagybecsű politikai munkával". Egészen bizonyos, hogy megvolt Eötvösnek Goethe összes munkáinak díszkiadása, hisz ezt akarta első unokájának ajándékozni. Saját példánya lehetett Kazinczy Ferenc pannonhalmi utazásából is, mert a szerző neki ajánlotta. Később tűnt el Auerbach egyik regénye is, amelyről 1852 februárjában írta Szalay Lászlónak: "mert olcsóbb volt, megvettem..."

Az állomány elemzése.

 

A különgyűjteményként kezelt Eötvös-hagyaték jelenlegi mennyisége: 794 mű	1868 kötet
Ebből a Műszaki Egyetem Könyvtáráé volt: 260 mű	646 kötet
az Eötvös Kollégiumé volt: 534 mű	1222 kötet

Az egyéb helyeken szétszórt anyaggal 200 fölé emelkedne a kötetek száma, tehát a könyvtár jelentékeny nagyságú volt.

A tárgykörök szerinti megoszlás híven tükrözi, hogy Eötvös érdeklődése milyen arányban oszlott meg az irodalom egyes ágai között. Az alábbi kategóriák természetesen merev elhatárolás eredményeként jöttek létre, részesedésük az állományból a következő:

A tartalmi csoportok nagyságrendje tudatos állománygyarapításról tanúskodik. A történelmi, vallási, továbbá a politikai és államtudományi munkák magas száma összefügg Eötvös harminc éven át dédelgetett tervével: megírni a keresztény civilizáció történetét. 1841-ben írásban kötelezte magát egy önálló tudományos mű megírására, mely a keresztény eszmék fejlődését mutatja ki. A francia forradalom története is foglalkoztatta, Münchenben írni akart róla egy tanulmányt, könyvei között igen sok erről a témáról szól. A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című értekezésében beledolgozta ugyan az addig összegyűjtött anyagot, a civilizáció történetének megírásáról azonban nem mondott le.

A történelmi könyvek zömmel a XIX. századi szerzők alkotásai. A francia forradalom és Napóleon korával foglalkozik Ségur, Mme de Staël, Lamartine, Thiers, Hazlitt és Wachsmuth - hogy csak a legjelesebbeket említsük. Ehhez a csoporthoz tartozik Buchez és Roux hatalmas, 40 kötetes munkája a forradalom alatti parlamenti harcokból. A liberális történetírás nagyjai közül - a már említetteken kívül - többek között Guizot, Michelet, Augustin Thierry, Ledru-Rollin, Brougham és Macaulay szerepel egy vagy több művével. Megtalálhatjuk az ókorkutató Gibbon, Curtius és Niebuhr, továbbá Robertson, Gervinus, Schlosser és Ranke könyveit is. Az osztrák Hammernek - aki az oszmán birodalom történetét kutatta - hét műve van a hagyatékban. (Eötvös egyébként érdeklődött az egzotikus Kelet iránt; több útleírást és tudományos feldolgozást vásárolt, amelyek India és a Közel-Kelet életét, múltját mutatták be.) A magyar történetírást a latin nyelvű forráskiadványok (Katona, Pray, Schandtner stb.) és értekezések, valamint Horváth Mihály és Rumy Károly magyar, Fessler Ignác Aurél német nyelvű munkái képviselik.

Eötvös igen kedvelte a memoárokat, amelyeket történelmi tanulmányaihoz forgatott. II. Jakab angol király, Clarendon lord, Montecuccoli, Richelieu és Retz bíborosok, a francia királyi szeretők - Mme de Pompadour, Mme de Mantenon stb. - Cagliostro, Choiseul, a szerelmi kalandjaival hencegő Richelieu herceg, Barere, Bourrienne és a két napóleoni tábornok - Gourgaud és Montholon - emlékiratai a legérdekesebbek ezek között.

Többségükben a történelemhez tartoznak, de jelentőségüknél fogva külön említendők a korai szocialisták - Saint-Simon, Michel Chevalier, Cherbuliez, Sismondi, Pecqueur, Louis Blanc és Proudhon művei. E kis csoporthoz számít a szocialistákról összefoglalást adó Paget és az ellenséges szemléletű Reybaud könyve is. A keresztény-forradalmár Lammenais összegyűjtött írásainak két kötete is megvan a hagyatékban.

A politika és állambölcseleti művek, továbbá a röpiratok is nehezen határolhatók el a történeti munkáktól. Ezeket a könyveket Eötvös is együtt használta, így pl. Bentham, Nagy Frigyes, Cormenin, Siéyes, Macchiavelli, Lorenz Stein írásait és Beamont Írországról szóló monográfiáját. Eötvöst a statisztikai, földrajzi - pl. Maltebrun és Berghaus több-, Balbi egykötetes szintézise - művek, valamint az útleírások is elsősorban politikai vonatkozásaik miatt érdekelték.

A vallástörténet és teológia kategóriájának élére az ún. szent iratok, a Biblia és a Korán három, illetve két kiadása kívánkozik. Az egyházatyák közül Ambrosius, Augustinus, Cyprianus és Tertullianus írásai vannak meg. A reformátorokat Zwingli és Melanchton, az ellenreformációt Bousset és Jarrige képviselik. A vallás- és egyháztörténeti munkák között - a történetíróknál említettek mellett - Benjamin Constant, Creuzer, Görres, Carl Julius Weber könyvei és a spanyol Llorente híres, leleplező inkvizíciótörténete a legjelentősebbek. Van egy példány a hírhedt Malleus maleficariumból is. A valláskritikai művek sorában David Strauss, Gieseler, Renan és Lacordaire írásaival találkozunk.

A könyvtáron belül jelentékeny csoportot képeznek az ókori klasszikusok. Homérosz, Platon, Arisztotelész, Aiszkhülosz, Euripidész, Arisztophanész, Hérodotosz, Lukiánosz, Lucretius, Cicero, Horatius, Livius, Tacitus stb. mellett még a Griechische Prosaiker című sorozat 51 kötete is, egyszóval az ógörög és a latin irodalom szinte valamennyi számottevő alkotása megvolt Eötvösnek.

A filozófia arányát az idesorolt Voltaire-összes 75 kötete emeli meg annyira. A francia felvilágosodás nagyjai közül Rousseau és Condorcet szerepel még, az angolok közül Locke és Hobbes. A korábbi századokból Bacon, Montaigne, Spinoza, Vico, La Rochefoucauld és Kung fu-ce (német fordításban van meg) - neve említhető meg. A XVIII. század végi és a XIX. századi filozófiai irányzatok képviselőinek írásai közül csak Kant néhány kötetére bukkanunk rá. Viszonylag magas a filozófiatörténeti szintézisek, monográfiák száma.

A kisebb arányban részesedő tudományágak könyvei között is találunk néhány értékes darabot: pl. Colbert, Necker, Ricardo, Adolphe Blanqui, Malthus közgazdasági írásait, az archeológus Champollion egyiptomi leveleit, Karl Raumer neveléstörténetét. A jogi művek többsége a börtönügy tematikáját tárgyalja. A folyóiratok jelesebbjei: a Deutsche Vierteljahrschift hét füzete és az Edinburgh Rewiew cikkeiből készült hatkötetes válogatás. A napilapokat bizonyára nem őrizte meg Eötvös, ezért nincsenek a hagyatékban. Teljesen hiányoznak a könyvtárból a természettudományok.

Az utoljára hagyott, számszerűen a második legnagyobb csoportot alkotó szépirodalmi művek között a Nibelungenlied, Schiller Wallensteinja, Goethe Faustja, Herder, Klopstock, Lessing, Börne és Jean Paul összegyűjtött írásai és egy sereg középszerű vagy gyengébb költő és író képviselik a német irodalmat. A franciából Le Sage, Prévost és George Sand regényei, Boileau írásai, Delavigne vígjátékai, Victor Hugo két kisebb munkája, s még jó néhány jelentéktelenebb mű vannak meg. Az angol regények egy része névtelenül jelent meg; feltehetően Eötvös anyja vagy női rokonai vásárolták őket, akárcsak a Porter-nővérek és Richardson regényeit. A ma már klasszikusnak számító angol nyelvű művek között Fielding, Samuel Johsson, Swift, Byron, Scott és Wordsworth, továbbá az amerikai Washington Irving és Cooper egy vagy több alkotása szerepel még. Fordításban van meg Tasso eposza és Cervantes novelláinak gyűjteménye. A szépirodalomhoz kapcsolódó irodalomtörténet és esztétika témaköréből Auerbach Schrift und Volk című kötetét, Gervinus és Villemain német, illetve francia irodalomtörténetét emeljük ki. A szépirodalom részletes átvizsgálatánál feltűnik, hogy egyetlen kötet sincs az 1850-60-as magyarul is megjelenő orosz regényekből.

Az állomány nyelvi tagozódása azt igazolja, hogy Eötvös lényegében öt nyelven olvasott. Íme:

	kötet	kötet
német	346	783
francia	223	615
latin	92	180
angol	88	210
magyar	38	54
olasz	5	24
angol-német	1	1
görög-latin	1	1

Anyanyelve német volt, ezen szívesen és sokat olvasott, érthető, ha könyvtárában is többségben voltak a német nyelvű könyvek. Hozzájárult ehhez az is, hogy sok-sok német könyv fordult meg hazánkban, a német és osztrák kiadású munkákhoz igen könnyű volt hozzájutni. Az sem lebecsülendő szempont, hogy a német irodalom, filozófia és tudomány világviszonylatban is a vezetők közé tartozott. - Franciául is kitűnően tudott, a francia könyvek nagy számát azonban más indokolja. A centralisták az angol és francia példát látták követendőnek, az elméleti jellegű művek közül Eötvös elsősorban a franciákat olvasta. Miért? "A francia forradalom óta majd minden európai állam kifejlési folyamata azt mutatja, hogy egyes intézmények alakjaira nézve Anglia példája szolgált mindenütt mintául; elveket illetőleg pedig, szinte kivétel nélkül Franciaországot utánozták" - adja meg a választ ő maga. A francia kultúra hatása egyébként is növekedett Magyarországon az 1840-es években. "Párizs felől fújt a szél, onnan jöttek a divatok, az olvasmányok, az eszmék..." Eötvös könnyen megszerezhette a francia könyveket, mert személyes kapcsolatai kiterjedtek voltak, s megrendelés útján mindig megvásárolhatta a kívánt kiadványokat. Az angol irodalom őt érdeklő részét is meghozatta, ezt bizonyítja a fenti táblázat. Az arányokat már megmagyarázták Eötvös szavai. A latin nyelvű könyvek között a magyar történeti munkák és forráskiadványok a legnagyobb csoport. A néhány olasz nyelvű kiadványt aligha használta Eötvös, hiszen nagyon keveset tudott olaszul. A magyar könyvek csekély számát a latinul megjelent történeti tanulmányok és forrás publikációk sem emelik jelentősebben. Pedig Eötvös benne élt a magyar irodalom, tudomány fejlődésének áramlatában - ezért is olyan feltűnő az elenyésző arány -, ám úgy látszik, nem vásárolta meg a kiadott műveket. A hírnévre szert tett írók, tudósok közül csak Dessewffy József, Döbrentei Gábor, Fáy András, Gvadányi József, Salamon Ferenc és Szalay László egy-egy, valamint Széchenyi István és Horváth Mihály két művéből - s többnyire nem a legjelesebbekből - van egy-egy példány a hagyatékban.

A könyvtárban kereken száz fordítás van 179 kötetben. Az általa nem ismert nyelveken (ógörög, arab, kínai, spanyol stb.) írt könyveket Eötvös főleg német és francia fordításban olvasta. A három világnyelv - angol, francia, német - ismerete tette lehetővé számára, hogy a világirodalom - értve ezalatt a tudományos és szépirodalmat egyaránt - legjavát elolvashatta, könyvtermés figyelemmel kísérhette.

A közel 2000 kötetes gyűjtemény értékét lehetetlen felmérni. Az igazi értéke nem is a pénzben kifejezett összeg, amit becsléssel talán meg lehet állapítani, hanem tartalmi összetétele. Messze kiemelkedik jelentőségével a történelmi anyag. A francia forradalomról és általában az emberiség - különösen a civilizáció - egész fejlődéséről szóló 19. századi történeti munkák legjelesebb darabjai sorakoznak a polcon. Alphonse Esquiros Historie des Montagnards című művéből például jelenleg csak ez az egy példány van a magyarországi közkönyvtárakban.

Néhány könyvtörténeti ritkaság is található a hagyatékban: egy 1515-ös kiadású Xenocrates de morte, három Elzevir-kötet és két RMK-könyv (Szentiványi Márton: Dissertatio Paralipomenica. Nagyszombat, 1699. és Köleséri Sámuel: Theologia Pacifica. Nagyszeben, 1709). Unicumnak tekinthető Gvadányi József Egy falusi nótáriusnak budai utazása... című művének első, 1790-es ún. piros címképes kiadása - ugyanis a sajtóhibákat a szerző sajátkezűen javította ki benne. Az előzéklapra maga Gvadányi írta:

"Ezen csekély munkájában az
Nyomtató hibáit, maga az
Author; pennájával az mennyi
re lehetett jobbittotta meg"

Meglepően kevés a könyvművészetileg értékes könyvek száma. Ennek az az oka, hogy Eötvös nem törődött könyvei külsejével - a fűzve kiadott műveket sem köttette át -, őt a benne foglalt szellem érdekelte. A könyvet nem műtárgynak tekintette, hanem munkaeszköznek. Könyvtárát úgy alakította, gyűjtötte, hogy az ne reprezentatív külsejével, hanem belső értékeivel tűnjön ki, használható munkakönyvtár legyen.

Eötvös olvasói szokásai.

Kortársai és életrajzírói egybehangzóan állítják, hogy Eötvös nagyon sokat dolgozott. Munkájának fontos része volt az olvasás és az olvasottak feldolgozása. Berecz Károlyt idézzük: "Beható, alapos tanulmányról tanúskodik mindenik munkája, még országgyűlési beszédein, hírlapi cikkeiken is meglátszik, hogy fölvett tárgyairól alapos ismereteket szerzett előbb, hogy azok elmondásában s megírásában annál hathatósabb kifejezést adhasson." Anyaggyűjtési módszereiről is Berecz számol be: "Eötvös igen könnyen s gyorsan dolgozott s amellett, hogy sokat írt, folyvást sokat olvasott... az általa olvasás közben megjegyzett helyeket ki kell írnom. Egész halom jegyzet állt rendelkezésére, midőn a XIX-ik század uralkodó eszméinek megírásához fogott". Állítását alátámasztja Eötvös könyveinek vizsgálata. Amelyiket olvasta, abban különféle megjelölések, bejegyzések láthatók. Általában grafit ceruzával húzott egy vagy két, nagy ritkán - a nyomaték kedvéért - három vonalat a margón, a lényegesnek tartott szövegrész mellé. Legalább ilyen gyakori az aláhúzások száma. Egy-két piros ceruzával vagy tintával végezte a bejelöléseket. Használt figyelemfelkeltő jele az X is. Igen sokszor előfordult, hogy egy-egy szóval - elsősorban magyarul, de több ízben németül, franciául vagy latinul, a könyv nyelvétől függően - jelzi, melyik mondat fontos számára. Ilyenek pl. "ez", "az", "vallás", "centralisatio" stb. Barere Memoires-jának 1. kötetében az 1772-89 közötti időszakot tárgyaló fejezet alá ezt írta: "nem érdekes az egész fejezet - p. 20." Szöveges megjegyzéseket sok könyvben találunk - többnyire aforizmaként fogalmazva. Egyes esetekben a kötetek előzéklapjára vagy hátsó védőlapjára is írt - nemegyszer a könyv tartalmától független témáról. Beszédvázlatok, aforizmák vannak ezek között, továbbá egy-egy vers- és drámatöredék.

Figyelemmel kísérte Eötvös a lábjegyzetek anyagát és a kötet végi bibliográfiákat meg is jelölte, ha érdekes könyvet, adatot talált. A hivatkozásokat tanulmányaiban is felhasználta, pregnáns példa erre a Szegénység Irlandban, melynek nem egy adatát, utalását Beaumont L'Irlande című könyvének jegyzetapparátusából merítette.

Elfoglalt ember lévén, valószínűleg többszöri kézbevételre olvasott el egy-egy művet. Guizot Histoire de la Civilisation en France című munkáját például 1864-ben több mint egy hónapig olvasta. Ha félbeszakította az olvasást, meg kellett jelölje, hol tart. Erre könyvjelzőket használt, rendszerint egyszerű papírcsíkokat. Egy letépett újságdarab, egy füzetlap-csík, egy beírt papírcetli egyaránt megfelelt a célnak, akárcsak Henri Vieuxtemps belga hegedűművész hangversenyének belépőjegyei.

Miután Berecz Károly eltávozott mellőle, maga jegyzetelt. Kb. 260 x 220 mm-es fehér papírlapot használt erre a célra. Ez a méret egy nagyobb ív félbehajtása után alakult ki, s így 4 oldal volt együtt. A könyvek oldalszámát pontosan feltüntette, a szerző vezetéknevét is; a címet viszont általában rövidítve vagy egyáltalán nem írta ki. Az Uralkodó Eszmék fogalmazványtöredékei között van egy papírlap, melyre Proudhon Confessio d'un révulotionnaire című művéből néhány gondolatot jegyzett fel franciául. A címet ezek után közli, de az impresszum-adatokat nem. Az egy témához tartozó anyagot rendszerint összefogta; egyik-másik csomóra felírta: "Noták".

Sőtér István írja Eötvösről - utalva főnemesi származására: "... életmódja, baráti köre, műveltsége sokkalta inkább a nemesi értelmiség legjobb, legműveltebb részének - semmint a nagybirtokos osztálynak jellemző jegyeit mutatja..." Könyvtára is a korabeli polgári és értelmiségi házikönyvtárakhoz hasonlít - összetételében és nagyságában is -, sőt azoknak egyik tipikus példája. Megtalálhatók benne a klasszikusok és a kortárs költők, regényírók kedvelt alkotásai is, de az állomány zömét a műveikben említett, idézett könyvek teszik ki, vagyis a gyűjtemény elsősorban munkakönyvtár volt.