KERNSTOK Károly
(1873, Budapest - 1940, Budapest)
Festő. Az Iparművészeti Iskolában, 1892-től Münchenben Hollósy Simonnál, 1893-95-ben a párizsi Julian Akadémián tanult. 1896-ban hazatért és három évig a Benczúr-mesteriskola növendéke volt. Korai életképei (Agitátor, 1897; Hajóvontatók, 1897) a magyar kritikai realizmus jellemző termékei. A nagybányai festők hatása alá kerülve a realista ábrázolás plein air lehetőségét kereste (Szilvaszedők, 1901).
1906-os párizsi tanulmányútja után megváltozott stílusa, nagyméretű, dekoratív kompozíciókat, stilizált, formát és vonalat hangsúlyozó posztimpresszionista képeket festett (Lovasok a vízparton, 1910), 1907-től a Nyolcak egyik vezetőjeként az új festői törekvések egyik élharcosa. Ady barátja, a radikális értelmiség jellegzetes képviselője. 1911-ben a Schiffer-villa, 1912-ben pedig a debreceni vármegyeháza számára festett dekoratív üvegablakokat, s ugyanebben az évben készült el Ősvadászok c. falfestménye is (Vas utcai kereskedelmi).
1919-ben emigrált, 1926-ig Berlinben tartózkodott. Ekkor visszatért Magyarországra. Budapesten s főként Nyergesújfalun élt. Ez időben festette Utolsó vacsora c. expresszionista művét és naturalisztikus tájképeit. Élete utolsó szakaszának munkássága az etruszk festészet hatását tükrözi (Szép Heléna elrablása, 1933; Sírbatétel, 1934).
Jelentős rajzművészete is, rézkarcokat is készített. Előadásai és cikkei gyakran jelentek meg a művészeti és napilapokban. Művei túlnyomó részben a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak.
Forrás: http://www.hung-art.hu/
A modern magyar művészet megteremtői között előkelő hely illeti meg Kernstok Károlyt. Művészete kezdettől fogva többsíkú; tépelődő lelkülete késztette arra, hogy a dolgok mélyére hatoljon és lényegüket keresse a külső formák festőisége alatt.
1873-ban született Budapesten. Művészeti tanulmányait a müncheni festészeti akadémián Hollósy Simon mellett kezdte meg, majd egy év múlva Párizsba ment, ahol az Académie Julian növendéke volt. 1896-ban iratkozott be Budapesten a Képzőművészeti Főiskolára. Pályafutását naturalista képekkel kezdte ("Agitátor a gyár kantinjában"), később Rembrandt művei ragadták meg.
A század első évtizedében többször járt Párizsban, ahol a kor művészeti mozgalmainak hatása alá került. A francia piktúrával való találkozás már festészetének korai korszakában, a "Szilvaszedők" című képén is jelentkezik. Festői felfogása itt tisztára a színekből fakad. Ez a foltokra bontott festőiség azonban tömör formákon nyugszik. A színek rendkívül erőteljesek, s mintegy beharangozzák a későbbi újítót. A körvonalak hangsúlyozása, a rajzos elem ezen a képén is nagy erővel jelentkezik. A belső szerkezetből fejlesztett rajzos elemek kibontása vezeti az újat keresők táborába. Kernstok a francia Vadak (Fauve-ok) csoportjának művészetéhez kapcsolódik. A képalkotó elemeket ez a művészcsoport a cézanne-i hagyomány alapján a tér és forma szerkezeti elemeiből igyekszik kihámozni. A franciák a század első két évtizedében ezen az úton a kubizmus stílusához jutnak el, kipróbálva mindazt a lehetőséget, amelyet a szerkezet elemeinek variációi adnak, az esetleges deformálás útján is. Ez a példa indította Kernstokot arra, hogy megalapítsa a magyar Fauve-isták, az un. Nyolcak csoportját 1909-ben, hét másik társával együtt. A Nemzeti Szalonban rendezett második kiállításukon mutatja be "Lovasok" című képét, amely a csoport programját is szemlélteti.
Képeinek magvát ezután a rajzos váz teszi, ez szabja meg a formák szerkezeti felépítését és térbeli viszonyait. Sajátos kifejezésmódot alakít ki magának, a formákat szinte szoborszerű teljességre érleli. A színproblémák háttérbe szorulnak, egy-egy színakkordot szerepeltet csupán, amely a formai mondanivalókat hangsúlyozza. Okkerek, barnák és olajos zöldek, kékek szerepelnek képein. A vonal dinamikus ereje később már kizárólagos szerepet kap művészetében. Az emberi test ábrázolása kiválóan alkalmas ezeknek a mondanivalóknak megformálására. Igen sok fiúaktot és meztelen lovasfigurát fest és rajzol.
Törekvéseit elismerés fogadta. A béke utolsó éveiben a szellemi élet általános felajzottsága közepette - ami a Nyugat-nemzedék működését is elősegítette - Kernstok Károlyt a modern törekvések egyik fő képviselőjének tekintették. Ezidőben alkotott művein a humanizmus vágyától fűtve kereste az állandót, az örök emberit és hitvallását az új formalátás érveivel kívánta bebizonyítani. Alakjai rugalmasan lépkedő, atlétaszerű figurák, kis fejük, széles válluk, finom ízületeik, arctípusaik görög rokonságot árulnak el. Monumentális terveiben több szimbolikus alkotást találunk, amelyek a szépség állandóságát hirdetik.
Az üvegfestményeket különösképpen alkalmasnak találta díszítőkedve kifejtésére. Az a rajzos váz, amely eddig is jellemezte képeit, itt a technikai kivitel révén formaalakító szerepet kapott. Így a színes üvegkockákat összefogó ólomfoglalat minden részletében formai gondolatot szolgált. Üvegablakain, a hét vezért ábrázoló debreceni üvegablakon, vagy a Schiffer-villa ablakának paradicsomi idilljén a színekben is tobzódik a festő. Az első világháború alatt többnyire lírai hangvételű képeket fest, nem egyszer azonban áradó temperamentummal, kirobbanó színekkel. Ilyenkor, midőn a szenvedély és érzés hevesebb viharai fűtik, stílusa az expresszionizmus formanyelvéhez közeledik.
1918-ban, miután aktív résztvevője volt az őszirózsás forradalomnak, kinevezték a művészeti ügyek kormánybiztosává. Később elvállalta a nyergesújfalui szabadiskola vezetését. 1919-ben készült "Zivatar" című képén a formák tisztult, érett rajzát a mozdulatok fájdalmas, mély líraisága önti el. A Tanácsköztársaság összeomlása után, 1919-től 1926-ig Németországban élt emigrációban. Ekkor festett képei lelke zaklatottságát, meghiúsult reményeit mutatják. Ezek közé tartozik az "Utolsó vacsora" című képe több változatban, amelyeken a belső viharok ereje sokszor még a kép festői teljességét is megbontja.
Hazatérése után belső nyugtalansága csillapodik. Ez időben festett képei eltávolodtak a kor vezető stílusirányzataitól. Lírai hangvételű tájképek mellett rajzos felfogású figurális kompozíciókat festett, melyeken a klasszicizálás felé hajlott.
Grafikai munkássága is jelentős. Néhány vonallal vázolt, rendkívül biztos, kontúros rajzai modern grafikánk legszebb lapjai közé tartoznak. Életműve elsősorban újító törekvéseiben jelentékeny; a Nyolcak csoportjának vezetőjeként, írásaival és tetteivel rendkívül sokat lendített a modern magyar művészet megteremtésének ügyén.
Forrás: P. Brestyánszky Ilona: Kernstok, Derkovits, Dési Huber
(Az én múzeumom c. sorozat), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1967, 7-8. oldal
Ahogy a századforduló ködéből kibontakozik a festőcsoport, kétségtelennek tűnik, hogy a Nyolcak vezetője, szervezője Kernstok Károly.
Kernstok megnyerő külsejű ember. A kortársakra szuggesztív, bohém egyéniségével hat: érdekes, hogy éppen az arisztokratikus Ferenczy Károly emlékezik így rá: "Kernstok, megjegyzendő, nemcsak tehetségével és akkoriban egészen újjávedlett festői stílusával hatott, de nem kevésbé mint népszerű »Stoki« megnyerő bohém egyéniségével is."
Kernstok pályájának kezdete a XIX. századba nyúlik vissza, a 90-es években már Münchenben jár, Hollósynál tanul, hogy azután átpártoljon Párizsba. Vedressel barátkozik össze, és már Münchenben forradalmi nézeteket szív magába, majd itthon alig néhány év alatt elismert festő lesz belőle. Megszületik első jelentős alkotása, az Agitátor, a témájában monumentális, megoldásában még rideg, festőileg kicsit szegényes alkotás, amely a szocialista mozgalom egyik legelső művészi megfogalmazása. A belső feszültség, a remek jellemzőerő fekete-barna, nyomasztó színekkel találkozik össze. A képben több lendület rejlik, mint Kernstok későbbi műveiben, ugyanakkor viszont stilárisan még túlságosan kapcsolódik München felfogásmódjához. Kernstok ugyanebben az időben dolgozik a Benczúr-mesteriskolán, és kiállít a Műcsarnokban. Forradalmisága még csak társadalmi térre korlátozódik, formavilága inkább hagyományos. A századfordulókor Nagybánya stílusa és motívumkincse ihleti meg: megfesti a Diószedők, Incselkedők, Szilvaszedők című képeit. A monumentális alakok, a telt-plasztikus formák, a harmonikus színelosztás, a fény-árnyék puha játéka Kernstokot érett festőnek mutatja be. A nagybányai korszak fő művei sem nyugodt békéjükkel, sem pedig kifejezetten plasztikus és színes látásmódjukkal nem sejtetik a későbbi változás lehetőségét. Úgy tűnnek, mintha egy már véglegesen megállapodott, lehiggadt művész alkotásai lennének. Színei még a Nyolcak korszakában is végigkísérik, bár későbbi aktos kompozícióira erősen hatnak az olasz reneszánsz festők, főleg Luca Signorelli formai megoldásai.
A XX. század első éveiben stílust változtat: csupán fény-árnyékból alakítja ki figuráit, a szín és a plaszticitás háttérbe szorul a puha, tónusos modellálás mögött, s megszületik az Anya és gyermeke, Krisztus és az emmausi ifjak és a Három modell című képe. 1905-ben Nyergesújfalun telepszik le családjával. Itt egyre inkább érdeklődik társadalmi, szociális problémák iránt, barátai közé tartozik Jászi Oszkár, Bölöni György, Vészi József és Vámbéry Rusztem - azaz a polgári radikális mozgalom vezetői. 1901-től szabadkőműves, később pedig érdeklődésének középpontjába a közélet eseményei, valamint a társadalmi kérdésekkel való elméleti foglalkozás kerül. Közben Czóbel Bélával barátkozik össze, aki többször is meglátogatja Nyergesújfalun. Feltehetően Czóbelnak is szerepe van abban, hogy stílusa megváltozik: a Nagybányáéval rokon felfogáshoz erős dekoratív jelleg társul. Rövid időre színei is megélénkülnek, erőteljesebbekké válnak. Ennek az időszaknak legszebb emléke a Kertben és Czóbel Béla képmása.
Feltehetően Czóbel Béla hatására megy ki Párizsba, ahol elsősorban Matisse és Picasso képei foglalkoztatják, de távolról sem olyan mértékben, mint a többieket. Cézanne-ért sem lelkesedik; szerinte Cézanne nyomán a festők egy jellegtelen, egyéniség nélküli, "generalizáló" - azaz sematikus stílust alakítottak ki maguknak. Természetesen annál, amit Kernstok ír, lényegesebbek azok a képek, amelyeket később festett - ezek pedig a fauve-ok hatásáról tanúskodnak. A fauve-okban nem az ragadta meg, ami bennük a legszembeötlőbb volt - a tiszta színek átütő ragyogása -, hanem a szecessziós szemlélet, amely Matisse néhány alkotásában, pl. a Fény, csend, gyönyör című műben vagy a Tánc-ban megbújik. A vonalak ritmusa - a tér- és formahatások elkerülése - s mindenekfölött a hangsúlyozott dekorativitás élt tovább Kernstok Nyolcak-korabeli alkotásaiban.
Kernstokot az 1909-es évtől kezdve, elsősorban a MIÉNK tárlatán, még a félig nagybányai szellemben fogant, de már bizonyos rajzos elemeket mutató művei (pl. a Kertben) reprezentálják. Ebben az időben kezd egyre aktívabban politikával foglalkozni, eredménytelenül lép fel képviselőjelöltként, s váratlanul születik meg új stílusa. Már érett ember, amikor egyszerre forradalmárrá válik: eddig hivatalos kitüntetések, kedvező portré-megrendelések, az uralkodó körök megbecsülése tették kényelmessé életét, s ő egyszerre otthagyja mindezt, avval a szándékkal, hogy fiatal, még ismeretlen festők vezére legyen, hogy csoportjával, a Nyolcakkal, felzárkózzék a Nyugat és Bartók mellé. A maga korában hősi és elszánt tett volt az, amire vállalkozott. Számunkra egyénisége a legérdekesebb: egyénisége, amely forradalmiságával, hallatlan ambíciójával és főként lényegre törésével annyi festőt indított el a maga forradalmi útján. Nyugtalan egyéniség, stílusát ebben az időszakban sűrűn változtatja. Európai horizontú ember, ekkoriban rengeteget olvas, vitázik, politizál. A tízes években jut el oda, hogy a társadalmi változásokat és a művészi forradalmat összekapcsolja, s egyszerre harcoljon értük. Egyénisége vonzza maga köré az embereket, az ő révén válik a csoport nemcsak festőileg, hanem a maga módján eszmeileg is forradalmivá. Belőle sugároznak szét a Nyolcak többi tagjához a polgári radikálisok eszméi, elsősorban ő tartja a kapcsolatot a Galilei-körrel és a Társadalomtudományi Társasággal.
Kernstok tragikuma abban rejlik, hogy akkor válik igazán mély gondolkodóvá - és társadalmi értelemben forradalmivá -, amikor festői pályáján éppen hanyatlani kezd. Így festészetében az 1909-1912-es évek jelentik a teljes kibontakozást - míg politikai pályája a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság alatt teljesedik ki.
Forrás: Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete, Corvina Kiadó, 1972, 25-29. oldal
Születtem 1873-ban karácsonykor Budapesten. Édesanyámnak szegénynek szép fiatal huszonhárom éves életébe került.
Anyátlan elvittek anyai nagyszüleimhez Nyerges Újfalura. Három év múlva öregapám meghalt. Egy nagy szobában, a zongora mellett feküdt ravatalon. Jobb kezembe szentelőt adtak, valaki megfogta kezemet, a halottat beszenteltem s keresztet vetettem. Ez az első emlékem. Sok pajtásom és egy nagy gyümölcsösünk volt. Öreg, őszülő újfalusi gazdák, pajtásaim, ma is szívesen emlegetik az akkori nagy gyümölcsterméseket. A Duna, az volt második otthonom. Egész nap halászgatva, parti sárban játszva éltünk nyaranta. Télben pedig - atyámhoz írt gyermekkori leveleim szerint - egész nap festettem. Hetenként írott leveleimben atyámtól Pestről mindig festéket kértem. Nem tulajdonítok ennek sok jelentőséget, csak megemlítem ezt a tényt, hátha valamelyik kisfiú kérését az emlék hatása alatt teljesítik. Nyolcéves koromban atyám Pestre hozott atyai nagyszüleimhez. A szép életnek vége volt. Atyámat hetenként egyszer láttam. Öreganyám féltékeny volt a másikra, még sóhajtanom utána is csak titokban volt szabad.
Nagyatyám kemény, rideg ember volt. A házban senkihez sem szólt, hozzám sem, öreganyámhoz sem. Esténként benn ült szobájában, elővette hegedűjét, gitárját, órák hosszat muzsikált. Néha a gitárhoz fütyült, dúdolgatott, ilyenkor tűrte, hogy nála legyek. Mesélt is néha a forradalomról, pesti nemzetőr volt. Egyszer a terézvárosi templom környékén masíroztak. Hentzi közéjük lövetett a várból ágyúval, majd eltalálta őt is. Mesélt legény koráról. Rézöntő volt, bejárta Nyugat-Európát a húszas években. Beszélt a kölni dómról, Strassburgról, Nancyről, a csodás templomokról, szobrokról, képekről. Ő maga megtanult daguerrotipizálni, hazajövet régi mesterségét abbahagyta. Budán a Horváth-kertben fényirodát nyitott. Szeretett rajzolni, s szívesen mutatta ilyenkor a nagy titkokat, a saját és a dédapám rajzait, aki építőmester volt s Hildnek, a régi bazilika építőjének alkalmazottja. Az én rajzolgatásaimat szívesen nézte, sőt nagyritkán napközben csakis akkor vett észre. Az iskolában olyan közepes tanuló voltam. Inkább rajzolgattam. Egyszer Várady Antal osztályfőnököm kitüntetett s megbízott, hogy virágos helyjelző névjegyet rajzoljak egy estélyéhöz. Jól emlékszem, Fenyő Sándor szerkesztő és Kordin Mariska énekesnő nevét kellett rózsákkal és nefelejtsekkel szépen ki cifrázni. Iskolán kívül olvasgattam, mindent, csak az iskolait nem, s bár még csak 15 éves voltam, Anyeginért és Baradlay Richárdért lelkesedtem s Szonyába, a Rostov Szonyába szerelmes voltam. Ebben az időben tífuszban megbetegedtem, s utána nagyon lenyomorodtam, egy évi üdülésre felvittek a zempléni Kárpátokba, atyámnak volt ott egy birtoka, ő ritkán járt el, egy évig magam laktam. Halásztam, vadásztam, erdőt jártam, réten háltam, nagyon megerősödtem. Sokat rajzolgattam, de még többször órák hosszat elnéztem a vidéket, vagy valamelyik erdei forrás mellett hagyatt fekve mindenféle színes tarka alakkal népesítettem be képzeletemet. Tarka őszi bükkök, színes, ragyogó zöld mogyoróbokrok összevisszasága. A réten meglesett legelésző őzek, kopó előtt futó vaddisznó-csorda, széles völgyek, távoli perspektívák, arató-, mosólányok, kemény rusznyák parasztok, a boglya tövén szoptató anyák, mind, mind képekké változtak. A fák, erdők, bár nekem értékéről beszéltek, rajzot, színt, mélységet kaptak képzeletemben, jobban szerettem a korhadt vén magbükköt, mint az ölezett fát, s a völgyek nem gabonát termettek, de sárga, színes sávokat, a rétek nem szénát, de zöldes, színes felületet, az aratók nem arattak, de mozdultak, s még a hangos nevetős lányok is képtémákat termékenyítettek. Ekkor már vágyaimban és értelmemben piktorrá váltam. Ezután jött egy kényszer-érettségi, atyám megkövetelte.
Forrás: Bodri Ferenc: Kernstok Károly írásaiból (Kernstok-füzetek 2.), Tatabánya, 1997, 21-22. oldal
