Réti István
(1872, Nagybánya - 1945, Budapest)
Festő, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja és a nagybányai mozgalom teoretikusa. 1850-ben a Mintarajziskolát egy hónapi tanulás után otthagyta. 1891-ben Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon szabadiskolájában képezte magát 1893-ig. Utána Párizsban a Julian Akadémiát látogatta. Párizsból hazatérve, Nagybányán festette első jelentős művét, a Bohémek karácsonyestje idegenbe címűt (1893, Magyar Nemzeti Galéria).
1896-ban Thorma Jánossal, Hollósy Simonnal részt vett a nagybányai telep megalapításában, majd 1902-től a telepen működő iskola tanára volt. 1896-97-ben Kiss József verseihez, 1898-ban Bródy Sándor Ezüst kecskéjéhez készített illusztrációkat, s megfestette Bródy Sándor, Herczeg Ferenc és Jókai Mór arcképét. 1899-ben, Nagybányán alkotta élete fő művét, a Honvédtemetést (Magyar Nemzeti Galéria). Intérieurjére a müncheni Glaspalastban kis aranyérmet nyert (1910). 1900-02-ben festett édesanyját ábrázoló képét (Magyar Nemzeti Galéria), 1904-ben pedig nagyobb szabású egyházi kompozícióját: Krisztus a tanítványai között (magántulajdon, Budapest).
1905-1907-ben Fraknói-ösztöndíjjal Rómában dolgozott. 1913-ig Nagybányán élt, 1913-tól a Képzőművészeti Főiskolán óraadó tanár. 1927-ig nyaranta Nagybányán tanított a szabadiskolában. 1920-ban Lyka Károllyal elkészítette a főiskola reformját a nagybányai elveknek megfelelően. 1923-tól a főiskola rendes tanára, 1927-től rektora, 1938-ban nyugalomba vonult.
1931-ben a főváros megrendelésére nagyméretű Kossuth arcképet festett (Magyar Nemzeti Galéria). Művészete azonban ezekben az években már nem éri el fiatalkori munkáinak színvonalát. Jelentősebb művészetpedagógiai munkássága. 1920-tól kezdve mind többet foglalkozott szakirodalommal. Sok cikkben írta meg a nagybányai művésztelep történetét és a bergsoni, crocei esztétika alapjain álló művészeti nézeteit. A nagybányai művésztelep c. (csak 1954-ben megjelent) kéziratáért 1941-ben Baumgarten-díjat kapott.
Forrás: http://hungart.euroweb.hu
A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke
Réti István (Nagybánya, 1872. dec. 16. - Bp., 1945. jan. 17.): festő, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja és a nagybányai mozgalom teoretikusa. 1890-ben a Mintarajzisk.-t egy hónapi tanulás után otthagyta. 1891-ben Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon szabadisk.-jában képezte magát 1893-ig. Utána Párizsban a Julian Ak.-t látogatta. Párizsból hazatérve, Nagybányán festette első jelentős művét, a Bohémek karácsonyestje idegenben c.-t (1893, MNG). 1896-ban Thorma Jánossal, Hollósy Simonnal részt vett a nagybányai telep megalapításában, majd 1902-től a telepen működő iskola tanára volt. 1896-97-ben Kiss József verseihez, 1898-ban Bródy Sándor Ezüst kecskéjéhez készített illusztrációkat, s megfestette Bródy Sándor, Herczeg Ferenc és Jókai Mór arcképét. 1899-ben, Nagybányán alkotta élete fő művét, a Honvédtemetést (MNG), Intérieurjére a müncheni Glaspalastban kis aranyérmet nyert (1901), 1900-02-ben festette édesanyját ábrázoló képét (MNG), 1904-ben pedig nagyobb szabású egyházi kompozícióját: Krisztus a tanítványai között (magántulajdon, Bp.). 1905-1907-ben Fraknói-ösztöndíjjal Rómában dolgozott. 1913-ig Nagybányán élt, 1913-tól a Képzőművészeti Főisk.-n óraadó tanár. 1927-ig nyaranta Nagybányán tanított a szabadisk.-ban. A Tanácsköztársaság alatt a képzőművészek szakszervezetében funkciót vállalt. 1920-ban Lyka Károllyal elkészítette a főisk. reformját a nagybányai elveknek megfelelően. 1923-tól a főisk. r. tanára, 1927-től rektora, 1938-ban nyugalomba vonult. 1931-ben a főváros megrendelésére nagyméretű Kossuth arcképet festett (MNG). Művészete azonban ezekben az években már nem éri el fiatalkori munkáinak színvonalát. Jelentősebb művészetpedagógiai munkássága. 1920-tól kezdve mind többet foglalkozott szakirodalommal. Sok cikkben írta meg a nagybányai művésztelep történetét és a bergsoni, crocei esztétika alapjain álló művészeti nézeteit. A nagybányai művésztelep c. (csak 1954-ben megjelent) kéziratáért 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. Művészetelméleti írásait a Képalkotó művészet (Bp., 1944) c. művében gyűjtötte össze. 1957-ben műveiből emlékkiállítást rendezett az MNG. - Irod. Aradi Nóra: R. I. oeuvre-katalógussal és bibliográfiával (Bp., 1960.); Artner Tivadar: R. I. emlékezete (Élet és Irod. 1963. 3. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC12527/12927.htm
Réti István
Nagybánya, 1872. dec. 16. - Budapest, 1945. jan. 17.
Műterme a nagybányai festőtelep bejáratánál mindig úgy nézett ki, mintha bérlője, a kolónia mestere éppen elutazni készült volna. Növendékei útban álló bőröndökbe ütköztek, s falhoz támasztott, befelé fordított képekbe. Pedig Réti talán nem készült sehova, atlaszként tartotta vállain a telepet, s őrző szelleme akkor is ott lebegett a vizek felett, mikor sorsa máshova szólította. Soha sem akart más lenni, mint festő, mégis keveset alkotott. Életműve maga a kolónia lett, s a művészi nevelésnek szentelt áldozatos pálya.
Ő az egyetlen, aki az alapító mesterek közül nagybányai születésű volt. Családjuk nyitott szelleme segítette pályaválasztását. A tudományok és művészetek iránt is érdeklődő apja, a nagybányai főerdész korán elhunyt, helyette kevés nyugdíjból s házuk eladásából anyja vállalta a taníttatás költségeit.
A pesti Mintarajziskolában meg sem melegedett; a Thorma Jánostól hallott hírek Münchenbe csábították. Nem az akadémián, de egyenesen Hollósy szabadiskolájában jelentkezett. Tanítványa és a korkülönbség ellenére mesterének meghitt barátja lett. Párizs szelleme különösebben nem hatott rá, csak a Julian-iskola rendje, melyet fél évig látogatott. Sikerét a Bohémek karácsonyestje idegenben című érzelemdús képe hozta meg 1893-ban. Már nem tanítvány, kész festő, amikor Thormával közösen azt az ötletet adják Hollósynak, hogy növendékeit Nagybányára hozza le.
Senki sem látta át jobban az akadályokat, mint ő a leköltözés előkészületeiben. Rokoni kapcsolatok fűzték a bányaváros vezető polgárságához (így a Makray családhoz); otthonos volt ebben a körben. Kitapogatta és elhárította a leselkedő csapdákat a müncheni "bohémek" befogadása előtt. A szalmalángként lelkesülő, de gyorsan csüggedő Hollósy erre mindenképp alkalmatlan lett volna.
Művészpedagógusi pályája a Hollósy távozását követő szabadiskola 1902-es megalakulásától kezdődik. Különösen aktív a háborús évek kezdetéig. Bár a tanárok közösen vagy egymást váltva korrigáltak, volt olyan nyár, hogy ki sem mozdult a telepről. Ferenczy fölényes, Thorma rapszodikus korrektúrájával szemben az ő módszere a növendékek tudásszintjének és képességeinek fölmérésére, a tudásuk fokozatos fejlesztésére alapozott. Zárkózott volt, kevés beszédű, de sohasem elzárkózó. Segítségét tanítványaitól nem tagadta meg.
A kolónián Ferenczy Károly művészetét tekintette példának. Az ő festészetében látta kiteljesedni a nagybányaiság fogalmát, a szintetikus természetlátásban az elérhető végső célt. Az érzést és intuíciót fogadta el minden igaz festői mű alapjának.
Összeütközése a megújulást hirdető "neósokkal" törvényszerű volt. A spekulatív gondolat szülte kép - úgy érezte - a természetelvű kolónia alapjait kezdi ki. Mindent megtett, hogy a kolónián az egységnek legalább a látszatát megőrizhessék. Alapító társaival együtt közbenjárt azért, hogy a város korszerű műtermeket és iskolatermet építsen, életre keltették a kolónia vezetőszervét, bejegyzett jogi személynek ismertették el a telepet, s autonómiáját minden csonkító kísérlettel szemben megőrizték. Az első világháború küszöbén, 1912-ben a művésztelep másfél évtizedes úttörő munkáját nagyszabású visszatekintő kiállításon mutatták be.
A tanítás egyre jobban lekötötte; 1913-tól a budapesti főiskolán is tanári állást vállalt.
Ez a munka, meg gyötrődő iránykeresése az oka annak, hogy keveset festett. Képalkotásában a plein air - a szabadtermészeti festészet - nem volt annyira meghatározó, mint pályatársainál. A Honvédtemetésen és néhány ráérző szép tájképen kívül (Klastromrét, Szilvás domboldal) nincs is ilyen jellegű jelentősebb műve. Sokkal behatóbban foglalkoztatta az a bensőséges polgári-családi kör, mely oly sokáig magányos életének kerete volt. Legjobb alkotásai ezek a művek, az Öregasszonyok (1900), a Kenyérszelés (1906), a Szobabelső. Portréfestészete is jelentősebb, mint tájképművészete. Önarcképe (1906), Makray Mihály portréja (1903), s nagyon kései műve, Benkhard Ágostonné arcképe mutatják föl alakos ábrázolásainak kvalitását.
Budapesten, főiskolai tanári és rektori állásában Nagybánya eredményeit mentette át a művészképzés korszerűsítésére. Lyka Károly 1920-ban őt kérte föl az oktatás átfogó reformjának kidolgozására. Réti azt ültette át, ami a szabadiskolai rendszerben még életes, időtálló volt. A szabadtermészeti tanulmányokat, a tanárválasztás elvét, a művésztelepi gyakorlatokat, a rendszert adó korrektúrát és irányítást.
A háború után csak nyaranként jött le Nagybányára, hogy Thormát az iskolai korrektúrákban segítse. Messziről is együtt volt azonban a festőteleppel, irányította, támogatta kisebbségi sorsban vívott létküzdelmüket. Thormához írt levelei láthatatlan jelenlétét idézik meg. Közben írta a Nagybányát feledni nem engedő tanulmányait, s könyvvé szerkesztette a kolónia történetét föltáró nagyszabású művét. Olyannak mutatta be a művésztelepet, részleteket föltáró élességgel, ahogyan emlékezetében megőrizte. Könyvét lehet szubjektívnek ítélni, megkerülni azonban nem.
Budapest ostromakor szívszélhűdésben halt meg.
Forrás: Murádin Jenő: Nagybánya (A festőtelep művészei), Miskolc, MissionArt Galéria, 1994, 84-86. oldal
Réti István életének főbb adatai
1872. XII. 16-án született Nagybányán. 1890. Ősszel a budapesti Mintarajziskolán tanult. 1891/93. Münchenben, Hollósy iskoláján tanult. 1893. Párizsi tanulmányút, félévi tanulás a Julian-ban, Doucet és Bramtôt iskoláján. 1894. Olaszországi és párizsi tanulmányút. 1896. Müncheni tanulmányút. A nagybányai művésztelep szervezeti előkészítése és megalapítása. 1897. Müncheni tanulmányút. 1902. A Nagybányai Szabad Festőiskola megalapítása, amelynek egyik vezető tanára lett. 1904. Bécsi tanulmányút. 1906-1907. Olaszországi tanulmányút, két évre meghosszabbított Fraknói-ösztöndíjjal. 1913-1920 óradíjas tanár a Képzőművészeti Főiskolán. 1919-ben - a Tanácsköztársaság idején - a Képzőművészek és Iparművészek Szakszervezeteinek Szövetségé-ben a festészeti szakosztály elnöke. 1920-1923. Szerződéses tanár a Képzőművészeti Főiskolán. 1923-1938. A Képzőművészeti Főiskola rendes tanára. 1927-1935. A Képzőművészeti Főiskola rektora. 1928-ban Rómában rendez magyar nemzeti kiállítást. 1945. I. 17-én halt meg Budapesten. Művészeti díjak, kitüntetések: 1896-i millennáris kiállításon III. o. érem (Gyötrődés). 1900-i párizsi világkiállításon I. o. érem (Bohémek). 1900-ban a budapesti Lipótvárosi Kaszinó díja (Honvédtemetés). 1901-ben a müncheni Glaspalast II. o. aranyérme (Öregasszonyok). 1904-i Saint Louis-i világkiállításon III. o. érem (Öregasszonyok). 1928-ban olasz állami kitüntetés a római magyar kiállítás rendezéséért. 1939-ben a Kisfaludy-Társaság Greguss-díja (Kossuth-portré). 1941-ben Baumgarten-díj ("A nagybányai művésztelep" kéziratáért).
Forrás: Aradi Nóra: Réti István, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1960, 285. oldal
