Barabás Miklós: A 13 aradi vértanú - litográfia	ÉRDEKESSÉGEK
	Az aradi vértanúk
	Juhász Gyula: Vértanúink
	Szabó Zoltán: Az aradi vértanúk emlékezete
	Szakál Aurél: Thorma János restaurált, 1848-as festményei
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Az aradi vértanúk

A szabadságharc leverése után 1849 szeptemberének végén összeült a haditörvényszék.

A tizenhárom tábornokot felségsértés címén halálra ítélték.

Az ítéletet kimondták, de teltek-múltak a napok, és a végrehajtásról nem esett szó. A családtagok már abban bíztak, hogy Ferenc József kegyelmet ad az elítélteknek.

Október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Az aradi várban pedig különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. Ezerháromszáz katonát éles töltéssel láttak el, éjjel kettőzött őrcsapatok jártak fel és alá, hajnalban az egész őrség fegyvert ragadott.

A tábornokok vigasztalására lelkészeket küldtek, de inkább őket vigasztalták az elítéltek: a papok sírva léptek be hozzájuk.

Gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére. Egyedül Damjanich és Sujánszky lelkész ült parasztszekéren, a tábornok szivarozott, éppen elszívott egy szivart, mikor az akasztófákhoz értek.

Útközben azt mondta Sujánszky tisztelendő úrnak:

- Csak legalább Kossuthot óvja meg az Isten a mi sorsunktól, így legalább marad némi remény, hogy hazánknak még egyszer fölvirrad!

Négy tábornokot főbelövésre ítéltek - kilenc akasztófa állt a vesztőhelyen.

Először Pöltenberg előtt állt meg a porkoláb.

- Kérem, kapitány úr! (mindenkit azon a rangon szólított, amelyet egykor a császári seregben viselt).

Pöltenberg egy percnyi halasztást kért, odalépett Damjanichhoz, és megszorította a kezét. Damjanich azt mondta neki:

- Isten veled, barátom! - S azzal megcsókolta.

Egymás után léptek a tábornokok Damjanichhoz, mindenki búcsút vett tőle.

Amikor Leiningenre került a sor, ő engedélyt kért a vezénylő őrnagytól, hogy a legénységhez szólhasson.

- No, hát szóljon, de röviden!

A harmincéves ifjú most is honvéd tábornoki egyenruhát viselt, csengő hangon megszólalt, és német nyelven ezt mondta:

- Felőlem azt a hírt terjesztik egyesek, hogy én Buda felszabadításakor osztrák tiszteket meggyilkoltattam volna. Nekem nem áll módomban más védekezés, ezért itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt a jelenlevők előtt kijelentem, hogy ez a rólam terjesztett hír aljas rágalom!

Ezután társaihoz fordult, és azt mondta nekik:

- Isten veletek, bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt állunk, ő igazságosan ítél majd fölöttünk.

Damjanich már csak Vécsey Károly tábornoktól búcsúzhat el, akit utolsónak hagytak, mert a délvidéki hadsereg megtartásáért rá különösen haragudtak.

- Éljen a haza! - kiáltotta Damjanich. Ez volt az utolsó szava. Vécsey körülnézett, nem volt kitől elbúcsúznia.

Ekkor odalépett Damjanich tábornokhoz, és megcsókolta a kezét.

Mihelyt a katonaság elvonult, és a közlekedést helyreállították, ezrével zarándokolt a nép a kivégzés helyére.

"Arad pedig a magyar Golgota" - írta Kossuth, mert a szabadságharc mártírjai is új hitet öntöttek a hazafiak szívébe.

Lengyel Dénes nyomán

Forrás: http://www.jopajtas.co.yu/54.2627/CIKK32.html

Juhász Gyula: Vértanúink

Forrás: http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs191802.htm

Szabó Zoltán: Az aradi vértanúk emlékezete

A Habsburg uralkodóház képviseletében a Bresciában már kipróbált "hiéna" Julius HAYNAU táborszernagy a világosi fegyverletételt követően azonnal megkezdte a megtorlásokat. 1849 október 6-án a szabadságarc dicsőséges főtisztjeit, mint valami gonosztevőket kötél általi, (PÖLTENBERG ERNŐ, TÖRÖK IGNÁC, LAHNER GYÖRGY, KNEZICH KÁROLY, NAGY-SÁNDOR JÓZSEF, LEININGEN-WESTENBURG KÁROLY, AULICH LAJOS, DAMJANICH JÁNOS, VÉCSEY KÁROLY), illetve négy főtisztet "kegyelemből" golyó általi halálra ítéltek, és végeztek ki Aradon. (DESSEWFFY ARISZTID, LÁZÁR VILMOS, SCHWEIDEL JÓZSEF, KISS ERNŐ)

A véres kivégzések a magyar nemzetre, de bátran kijelenthetjük, hogy az európai közvéleményre is sokkolóan hatottak és előrevetítették az önkényuralom hosszú évtizedeit. Aki figyelemmel kíséri az utóbbi évtizedek társadalmi-politikai változásait, az tanúsíthatja, hogy az aradi vértanúk kivégzésének emléke máig kitapintható mély nyomokat hagyott népünk emlékezetében, és 150 év múltán is élő történelmi hagyományként kezelhetjük.

Az aradi vértanúk kultuszának történetét mindjárt a kivégzés napjával kell kezdenünk, hiszen - a szemtanúk elbeszélése alapján - már egy-két órával a kivégzéseket követően a nép roppant tömegekben zarándokolt arra a helyre, melyet a zsarnokság "Golgothává avatott". Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. "Az aradi vértanúk" című ponyvafüzet szerint már a kivégzés napján kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyűjtése. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet hihetetlen bőségben termelte a másodlagos emlékeztetőket, amelyek terjesztésénél már az üzleti szempontok sem hiányoztak. Sokszorosított formában számtalan kő- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekből még napjainkban is találunk jó néhányat a lakószobák falain. Például Thorma János: "Az aradi vértanuk" című festményét a nagyközönség előbb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint eredetiben, hiszen politikai okokból csak 1905-ben állították ki. A kőnyomatok közül Gerhart Henrik: "Az aradi vértanuk" című nyomata vált a legnépszerűbbé, amit természetesen Bécsben nyomtattak. A nyomtatott emléklapok hatására a népművészetben is fellelhetők a vértanúhalált halt tábornokok ábrázolásai. Ezek közül külön kiemelkednek azok a Veszprém megyében készült díszbotok, ahol a pásztorfaragások hagyományos technikájával, a kőnyomatos képek másolásával több változatban készítettek dísz- és sétabotokat.

A szájhagyományban rengeteg apró mozzanat maradt meg különösen a kivégzésekkel kapcsolatban. Az 1948-ban 82 éves Halász János úgy mesélte el, hogy "Kiss Ernőt vállon találta a golyó, hát térdre bukott, aztán egy katona odarohant és egészen a fülébe dugta a puskát, úgy lűtte le". A szerb - vagy ahogyan a kortársak nevezték rác - származású Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, aki a kocsin végig szivarozott. Utolsó előttinek végezték ki és Balogh Mihály kertai lakos (Veszprém megye) úgy mondta el 1947-ben, hogy "...a hóhérját külön figyelmeztette:

"Vigyázz fattyú föl ne borzold a szakállamat! Aztán megölelte a fát. Vers is van rula:

Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád szabadságom keresztfája.
Érted halok, meg hazámért, nem hiába!"

Az elmondások szerint az utolsónak kivégzett Vécsey Károly aki Damjanich Jánossal köztudottan haragban volt, odament a kihülőfélben lévő tábornoktársához és kezet csókolt neki. (Ezt a momentumot a törtnészek vitatják, mivel a kivégzésen jelenlévők egyike sem tesz róla említést!)

A fent idézett szövegrészlettel kapcsolatban egyértelmű, hogy az idézett szöveg "Az aradi vértanúk nótájának" egy versszaka. A népi kéziratos verseskönyvekben szép számmal található olyan kéziratos dal, amely az aradi vértanúkról szól, hiszen rengeteg költemény terjedt így kéziratos formában a szabadságharc leverése után. Sándor István, Újváry Zoltán és Mándoki László kutatásaiból tudjuk, hogy különböző változatokban az egész országban ismerték a valószínűleg műköltői eredetű népies dalt. A gyűjtők azt is feljegyezték, hogy az ország különböző helyein, így Zala megyében, Szabolcs-Szatmárban, és a Bács-Kiskun megyei Mélykúton is, a lakodalmakban éjfélkor tamburazenekari kísérettel közösen énekelték a dalt.

Ehhez kapcsolható, hogy a Csepel-szigeten található Tökölön az 1930-as években egy újonnan épült háromosztatú lakóház udvari frontján, a tornácon, másik három kép társaságában a ház (rác)horvát nemzetiségű lakói az aradi 13 vértanút is megrendelték attól a vándorfestőtől, aki a vidéket járta. A mester több hónapon keresztül bentlakásosan végezte a munkát, ami már akkor is komoly kiadást jelentett. Tökölön főként katolikus vallású rác (horvát) népesség él. A két világháború között alakult egy kiváló férfikórus, ami napjainkig működik a faluban. A rác kórus tagjai az 1930-as, 1940-es években október 6-án a fent említett lakóház udvarán a falfestmény előtt énekelték el az aradi vértanúk nótáját, természetesen magyar nyelven.

Forrás: http://www.neprajz.hu/48/tanulmanyok/tan8.shtml

Szakál Aurél: Thorma János restaurált, 1848-as festményei
A kiskunhalasi múzeum új, állandó kiállítása

Thorma János a köztudatban mint a nagy történelmi tablók festője ismert. Azonban Bay Miklós-Boros Judit-Murádin Jenő "Thorma" című albuma, Murádin Jenő "Thorma János 1848-as képei" katalógusa (megjelenés előtt) és a restaurált nagy festmények méltó bemutatása után jóval többet láthat az érdeklődő Thorma művészetének drámai erejéből, finom lírájából.

Thorma János (1870-1937) festőművész Kiskunhalas szülötte. A nagybányai művésztelep egyik alapítója, tanára, vezetője. Egyeztetni próbálta a romantika és naturalizmus elveit. Fő műveinek szánta nagyméretű történelmi pannóit.

1893-1896 között készítette az "Aradi vértanúkat". A mű 1849. október 6. művészi megfogalmazása. Történelmünk egyik leggyászosabb napjának és az aradi vértanúknak állít emléket. A 13 mártír közül az akasztásra ítélt kilenc honvédtábornokot ábrázolja. Balról kezdve Poeltenberg Ernő, Nagy-Sándor József, Aulich Lajos, Láhner György, Knézich Károly, Vécsey Károly, Török Ignác, Damjanich János, Leiningen-Westerburg Károly került megörökítésre.

A megrendítő festmény színhatása komor. Ebbe plasztikus, kontrasztos részletek olvadnak. A hivatalos Magyarország nem örült a kényelmetlen képnek. Külön történt bemutatása, óriási sikere után csak 1931-ben került állami tulajdonba.

Közben Thorma megfestette a forradalom kezdetét, 1848. március 15. dicsőséges napjának festői emlékét. A "Talpra magyar!" munkálataihoz 1898-ban kezdett hozzá, de csak 1936-ban fejezte be. A forradalom kitörésének egyik pillanatát örökíti meg: azt, amikor a Pilvax Kávéház és a Nemzeti Múzeum közötti úton, a Károlyi palota előtt már összetalálkoztak a pesti polgárok, a fiatal egye- temisták és a vásárra érkező vidéki emberek, s a tömeg vállára veszi a szavaló Petőfit. Mellette Jókai Mór és Vasvári Pál.

Az alkotó az esemény naturalista ábrázolását, és az akadémista kompozícióépítést próbálta összeegyeztetni az impresszionista előadásmóddal. Halála után Kiskunhalas városa vásárolta meg a képet. Így került a helyi múzeumba 1950 körül.

A két nagyméretű összetartozó kép 1960-1984 között Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban volt látható.

1984-ban leszedték és elvitték az "Aradi vértanúkat", mert olyan rossz állapotba került, hogy már nem lehetett tovább függeszteni. A halasiak azonban hiányolták a képet. A "Talpra magyart!" is restaurálni kellett. A festmények bemutatása az 1848-49-es szabadságharc közelgő 150. évfordulója alkalmából is időszerűvé vált. A múzeum a restaurálást az évi költségvetésből nem tudta megoldani. A szervezőmunka 1996-ban kezdődött. Először elkészült Thorma egészalakos "Kossuth" képének restaurálása.

A teljes terv a következő volt: a "Talpra magyar!" és az "Aradi vértanúk" restaurálásán kívül a megfelelő kiállítási körülmények biztosítása a Thorma Galériában (szakszerű megvilágítás és a hőmérséklet, páratartalom szabályozása), a képeket bemutató katalógus megjelentetése.

A két képről röviden elmondható, hogy a "Talpra magyar!" jobb állapota miatt, csupán a festmény tisztítása, restaurálása és a díszkeret restaurálása vált szükségessé. (Mérete: 380x600 cm = 22,8 m2.) Az "Aradi vértanúk" állapota a restaurálás megkezdése előtt válságos volt. A festmény hányatott sorsa miatt a festék több helyen levált a vászonról. A korábbi szakszerűtlen restaurálások is adtak feladatokat. (Mérete: 350x630 cm = 22 m2.)

A Magyar Nemzeti Galéria és a Thorma János Múzeum megállapodása szerint ismét Kiskunhalason, a múzeumban lévő Thorma Galériában állítjuk ki együtt a két képet, ha a kiskunhalasi múzeum befejezi restaurálásukat.

Az "Aradi vértanúk" restaurálását Petheő Károly (Magyar Nemzeti Galéria) végezte Budapesten 1997-1998-ban. A "Talpra magyar!" -t Vígh László (Koszta József Múzeum, Szentes) restaurálta Kiskunhalason 1997-ben.

A támogatók sorába először a MOL Rt., Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Kunpetrol Kiskunhalasi Szolgáltató Kft. lépett. Pályázatok keretében a Nemzeti Kulturális Alap és a Millecentenáriumi Emlékbizottság is jelentős támogatást nyújtott. A cél elérését néhány kisebb támogatón kívül eddig több mint 250 adakozó segítette 200-tól több 10000 forintig terjedő összeggel. Hasznos volt a helyi és az országos sajtó érdeklődése is.

E sorok írásakor a "Talpra magyar!" elkészült, az "Aradi vértanúk" budapesti munkálatai a végükhöz közelítenek. A kiállítás korszerűsítése félig kész. Továbbra is tervezzük megjelentetni a "Thorma János 1848-as festményei" című katalógusban Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész tanulmányát a két kép történetéről, jelentőségéről. Ezért még várjuk az adományozók segítségét.

A "Talpra magyar!" ünnepélyes átadása 1998. március 15-én történik. Az új Thorma János állandó kiállítás megnyitásának tervezett időpontja 1998. május 2., a kiskunhalasi Város Napja rendezvényei keretében. Ezután a két összetartozó festmény ismét együtt látható Thorma szülővárosában a magyar forradalom 150. évfordulójának évétől.

Forrás: http://www.koi.hu/hirlev/1998/803torma.html