A Magyar Posta által 1967-ben kiadott bélyeg	ÉRDEKESSÉGEK
	Ferenczy Károly Múzeum Szentendrén
	Tanítványok visszaemlékezései
	Ferenczy Károly levele Malonyai Dezsőhöz
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Ferenczy Károly Múzeum
Szentendrén

A múzeumnak a városban 11 filiáléja van, amelyek egy-egy jelentős művész - köztük Ferenczy Károly - életművét és a különböző múzeológiai szakágak kiállításait mutatják be. Az 1951-ben alapított múzeum nevét Ferenczy Károly (1862-1917) festőművészről kapta, aki 1889-92-ben Szentendrén élt és alkotott.

Gyermekei közül az ikertestvérek, Noémi, a gobelinszövő és Béni, a szobrász 1890-ben itt születtek. Gyűjteményei közül legfontosabb a képzőművészeti, amely a szentendrei művészek közel 8 ezer jeles alkotását tartalmazza Ferenczy Károlytól egészen napjainkig.

A múzeum épületében a Ferenczy művészcsalád állandó kiállításán Ferenczy Károly és felesége, Fialka Olga (1848-1930), valamint gyermekeik: Valér (1885-1954), Béni (1890-1967), Noémi (1890-1957) legfontosabb alkotásai láthatók.

A Ferenczy Károly Múzeum az egykori ortodox szerb iskola copf stílusú, 1793-ból származó Oesner Antal József tervezte épületében kapott helyet. Modern szárnya 1972-ben, Cifka Anna tervei alapján készült.

Forrás: http://www.vendegvaro.hu/33-186

Tartózkodó modora, sokat emlegetett arisztokratizmusa nem tette ugyan népszerűvé Ferenczyt a növendékek körében, nem alakult tehát ki tanár és tanítvány bensőséges kapcsolata, de mindez nem fedte el emberségének alapvonásait. Nagybánya memoárirodalmában több példát találtam a fentiek bizonyítására.

Zárófejezetként helyénvalónak érzem Ferenczy Károly emlékezetét éppen ezekből a vallomásos sorokból idézni.

Álljon itt elsőként a Nagybányán, majd Budapesten tanult kiváló erdélyi művész, Nagy Oszkár kiadatlan emlékeinek részlete.

..."A következő évben felkerültem a budapesti képzőművész akadémiára. Még volt egypár koronám, nagyon vigyáztam rá. Két hét múlva elment minden pénzem. Beállottak a böjtök, a nagypéntekek. Mikor már második nap nem ettem, s épp korrektúra volt, összeestem. Az öreg Ferenczy rám nézett, látta, hogy izzadok. Majd azt mondta, hogy menjek be a tanáriba. »Üljön le!« Leültem. Hozatott tejeskávét, kalácsot hozzá, megvárta, amíg elfogyasztom, majd azt mondja: »Ha nincs pénze, minek jött ide? Mit gondol maga, hogy a Képzőművészeti Akadémia jótékonysági egyesület?« »Tanár úr kérem...« Rám nézett, odament az íróasztalhoz, kivett egyhónapi menzajegyet, ideadta nekem. Attól a perctől kezdve én minden hónap elején, harmadikán, mikor az az eset történt, megkaptam tőle a menzajegyet. Ez így ment egy évig. A következő évben kinevezett engem obmannak. Munkám az volt, hogy a tűzre tegyek, vigyázni, hogy az óra közben silentio legyen, mindenki dolgozzék, és szerencsejátékot ne játsszék. Hát én ezt pontosan csináltam. Hanem egy reggel - én voltam az első, aki bement - bejön Ferenczy Károly. Leül, végignéz, megszólal. »Mondja, kis Nagy, mit csinál maga, mikor nincs az Akadémián?« »Én ... festek.« »Mit?« »Utcarészletet, tájképet, csendéletet, enteriőrt. Megmutassam?« »Igen.« Másnap bevittem tizenöt képet. Sokáig nézte. »Ezt a kettőt hagyja benn nálam.« Rendben van, otthagytam. Három hónap múlva azt mondja Szőnyi. »Gratulálok, megkaptad a Műbarátok ösztödíját.« »Nem igaz!« Jön a másik... Leszaladtam Munkácsy bácsihoz, kérem a Közlönyt. Ideadja. Kutatok, kutatok. Látom, hogy ki van hirdetve, hogy Nagy Oszkár, a Képzőművészeti Akadémia növendéke megkapta a Műbarátok ösztöndíját, hatszáz koronát... hatszáz aranykoronát!

Harmadéves voltam. Betöltöttem a katonaévemet. Korrektúránál Ferenczy Károly azt mondta: »Kik lettek az urak közül katonák?« Előléptünk hárman. Ránk nézett, s a következőt mondotta. »Nagyon szépen megkérem, délután négy órakor fáradjanak el hozzám.« Négy óra előtt egy perccel érkeztünk. Megvártuk, míg pont négy óra. Megnyomtuk a csengőt, ő maga engedett be. Az asztal terítve volt. »Foglaljanak helyet.« Leültünk. Majd hozták a tejeskávét, süteményt hozzá. Elfogyasztottuk; megkínált egy cigarettával, s akkor a következőket mondta: »Uraim, én azért hívtam magukat ide, hogy Önöktől én bocsánatot kérjek, mert az, amit Önök tőlem tanultak, az nem kenyér, az passzió. Passzióból meg megélni nagyon nehéz. De ajánlok Önöknek egy kulcsot. Ha nincsenek barátaik, csináljanak maguknak barátokat.«

Kikerültem a frontra, Pesti Hírlap került a kezembe, abban olvastam, hogy Ferenczy Károly meghalt. Talán ha édesapám halt volna meg, nem sirattam volna olyan fájdalmasan el, mint őt."


Mikola András önéletírásából:

"Szeretett tanítómestereim közül legelőbb Ferenczy Károlyt említeném ... Ő és családja élte legjobban a művészet szolgálatában álló életet minden nagybányai festő között.

Hogy ez a befolyás milyen mély nyomot hagyott ennek a korszaknak a művészetén, az leginkább a kiállítások anyagában tükröződött: a témaválasztás, a színezés, a motívumok merész kivágása különösen a fiatalabb nemzedék munkáin árulta el, hogy Ferenczy képeit nagyon is megnézték. A zöldek, a lilák, a kékek foglalták el a barna, meleg tónusok helyét. Erőteljes, harsogóan élénk színű napsütést addig a magyar piktúra nem ismert.

Gondoljunk csak a Márciusi napsütés című képére. 1902-ben a Műcsarnok téli kiállításán szerepelt ez a festmény, mely az egész első termet uralta; a terembe lépve, most is emlékszem, egyenesen a képhez indultam, oly varázserővel hatott reám.

Megtelepedésétől kezdve az ő művészete tükrözi legjobban Nagybánya és környéke természeti szépségeinek sajátosságait. Élete delén alkotott művei a nagybányai természet mélységes átérzésének és megértésének dokumentumai.

Ferenczy művei a genius loci jegyét viselik magukon.

Röviden összefoglalva: ő volt a legnagyobb, legbányaibb »bányai« festő."

Forrás: Murádin Jenő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 54-55. oldal

Ferenczy Károly levele Malonyai Dezsőhöz

"Első képemet, Kallós Ede portréját, 1889-ben festettem Párisban, ahol akkor együtt dolgoztunk a Julian-iskolában. Én már akkor huszonhét éves voltam. A Bastien-Lepage-féle naturalizmusnak a korszaka volt az. Hazakerülvén Párisból, négy évig laktam Szent-Endrén. Sem a művészetet, sem a természetet nem ismertem volt még eléggé arra, hogy a szent-endrei magány hasznomra lehetett volna. 1893-tól 1896-ig Münhenben éltem, ahol a művészi analizis és szintézis határaival sikerült némileg tisztába jönnöm, valamennyire megértettem az embernek a környező természettel való viszonyát is. Ennek a kifejezését próbálgattam akkori munkáimban. 1896 óta Nagybányán lakom. A nagybányai gazdag természettel való kommunió révén fejlődtek ki bennem azok a művészi törekvések, amelyek hat-hét év óta munkámat irányítják. Hogy lényegében mi ez ? ... Az egész természetben való gyönyörködésből fakadó vágy annak a természetnek a reprodukálására. A kifejezés módja pedig, amit szüntelen keresek: erős, kolorisztikus természethűség, összefoglaló alapon."

Forrás: Malonyay Dezső: A fiatalok, Bp., Lampel L. Könyvkereskedése, 1906, 38. oldal