SZÁZ SZÉP KÉP - Ferenczy Károly: Márciusi est

Ferenczy Károly: Márciusi est - Litográfia, 1903

A MŰ SZÜLETÉSE

Az Ábrahám áldozatával Ferenczy egy időre búcsút mond a bibliai témának. 1900-tól tájképeket fest a Kereszt-hegyről, kertjéről, az izvorai faiskoláról, és újra kedvét leli az önarcképben és a portréban. 1901-ben a csendélet is megjelenik oeuvre-jében. Az egyik csendéleten két kacsa, egy másikon a rózsák mellett kék baba látható. Új az is művészetében, hogy kezd a cigány-témához fordulni. Látványos háromalakos kompozíciót fest ekkor egy cigánylányról, egy asszonyról és egy férfiról. 1902-ben ad először olyan címeket a mindennapi életből vett, mindenfajta irodalmi asszociációtól mentes témáinak, mint Márciusi est, Nyári reggel, Nyár, Tél. Hosszú évekig ezek sorát folytatja. 1903-ban készült az Október, 1904-ben a Nyári est, 1905-ben a Napos délelőtt és 1912-ben az Est. Ezek a képei a nagybányai plein air legszebb darabjai. Nem életképek, hanem tájábrázolások, Ferenczy módján, a táj és az alak együttélése által, de úgy, hogy ebben az összhangban mind a táj, mind az ember autonóm marad. Az alak feloldódik a mindenségben, de nem válik jelentéktelen dekoratív folttá.

A festmények között számos remekmű található. A Márciusi est az egyik legszebb gyöngyszeme e sorozatnak. A képet 1902-ben a müncheni Sezession nemzetközi kiállításán mutatta be. A festményen egy sárgára festett templom látható piros tornyával. A hosszan elnyúló, fehérre meszelt kerítésfal előtt két lovasfogat áll. A hátrébb álló lovaskocsinak csak a lovai jelennek meg a képtérben. A kép bal oldalán az egyensúly kedvéért egy éppen barkáit bontogató nyárfa nyúlik a magasba. A háttérben elhúzódó hegyek foltja. Az előtérben árnyékokkal teli göröngyös föld. Ferenczy a koratavaszi est hangulatát örökíti meg. A lenyugvó nap utolsó ragyogó sugarai még bearanyozzák a templom tornyát és a fehér kerítésfalat. Éles árnyékok vetődnek a falra. Minden csordultig telítve van a tavasz ízeivel. A lélek ellágyul e márciusi alkonyban, annyira megigézi hangulata.

Az est téma egy újabb megközelítése 1904-ben a Nyári est, amely Ozsonna címmel is ismert, a művész kertjében megörökített jelenetet rögzít. Az ismerős kerti székeket láthatjuk, és az asztalnál egy kalapos hölgy foglal helyet. Az egyik vázlaton csak ő szerepel, de a másikon és a nagy képen már feltűnik mellette egy háttal álló férfi is, aki lampiont akaszt az asztal fölé. Mindhárom változaton az alkonyati csend költőiségével találkozhatunk. A lenyugvó nap szelíd reflexei csillannak vissza a részletekről. A halvány fénnyel telített színek zavartalan harmóniában csengenek össze. Lágy melankólia sugárzik minden ecsetvonásból. A Nyári est a béke és a nyugalom remek festői megfogalmazása.

A nyár számos változatban ölt testet Ferenczy oeuvre-jében. Fürdőző fiúk, férfiak jelenítik meg a Nyári reggel, a Nyár és az Est című képeken, amelyeken a kék ég szinte megremeg a vibráló nyár túlcsorduló kiteljesedésében. A Nyári reggel külön érdekessége, hogy a művész a fényképszerű kivágás okán a vászon tetejére benyúló, lombos ágakat fest.

Ferenczy minden napszakot szeretett. A Napos délelőttön a tűző nap fényében látszik egy gyümölcsökkel megrakott kerti asztal mellett egy sárga kalapos, olvasó férfi és egy lila ruhás, kalapos hölgy. Ezen a festményen egy férfiasabb líra szólal meg. Ferenczynél a reggelek, a délelőttök, az estek ábrázolása más, mint az impresszionistáké, mert őt nem a pillanatnyi látvány, az adott percre jellemző fény- és színviszonyok rögzítése érdekli. Egyik képe sem képzelhető el ember nélkül. Bár ő "dolgaként" 1903-ban azt a reprodukálási vágyat jelölte meg, amely "az egész természetben való gyönyörködésből fakad", a festmények arról árulkodnak, hogy célja több volt ennél. A pillanatokban az örökkévalót kívánta ábrázolni. Alakjai általános típusok és az életet is általános értelemben állítják elénk.

Forrás: Majoros Valéria Vanília: Ferenczy, Corvina, 2003, 9. oldal

A Márciusi est festésének idején, 1902 körül kapnak minőségükben új festői telítettséget a Nagybányán készült tájképek. Felfedez valami izgatóan újat, addig nem ismert lehetőséget: az izzó napfény teljes fényerejének hatását. Hogy lehet ezt vászonra vinni, és milyen eredményt hoz a teljes színregiszterrel dolgozó természetfestésben? Ez a kérdés izgatja a festőt, erre keres választ a század első évtizedében készült festményei sorozatán. A korai nagybányai képeken ilyen megoldások még nem foglalkoztatták, a tónusegység jellemezte ezeket, a szelíd költőiség, a lírai meghatottság és különösen az alkonyi órák hangulatának képi megközelítése. Most, Petrovics Elek szavaival, "keményebb és ércesebb hang" csendül meg, sőt válik uralkodóvá a festményein. Művészeti olvasmányai is hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértse és saját festészete számára fölfedezze a nagybányai táj és mikroklíma sajátos értékeit, egének a nápolyihoz hasonlítható, mediterrán kékségét, a különös erejű nyári napsütés festői kiaknázásának lehetőségét. Geffroy La vie artistique című könyve olvastán eszmél rá a környezete nyújtotta s eddig észrevétlenül maradt, különös ajándékra. "Ettől fogva - írja Réti István - mindinkább kizárólagos témája lesz a fehértüzű nyár, amikor a magasan álló nap nagy fényességében elalél a gondolat, nincs irodalmias asszociáció, csak lélegző, szinte eszméletlen élet."

Ferenczyt másként foglalkoztatta a napfény hatása, mint az impresszionistákat. A formák feloldása, a mindent a látvány pillanatának alárendelő luminizmus végül is idegen maradt számára. Látványfestészete nem ebben a megoldásban hozott eredményeket. A napfényben a színeket felizzító erőt látja, azt a lehetőséget, hogy dekoratív folthatásokkal szerkeszthessen képet. Ilyen munkáin valóban a felizzó fényfoltok és élesen elváló árnyékok szabdalják a kép felületét; sokszor ezekre alapozza kompozíciói egyensúlyát is. Ez a képszerkesztő módszer, melyet 1903-ban művészetéről írt vallomásában így határoz meg: kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon, művészetének fejlődést és továbbképzést biztosító ereje lesz. E korszakában, valamint későbbi műveiben a posztimpresszionizmussal rokon eredményekre jut.

Teljes napfény-korszakának sorozatát Nyári reggel és Nyár című képeivel nyitja meg (mindkettő 1902-ből), melyekben patakban fürdő fiúkat ábrázol. Ezt követi - kimagasló értékű művei között - a Festőnő, 1903-ban, majd ugyanebben az évben az Október és összegezésként a Levétel a keresztről.

Forrás: Murádin Jenő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 39-40. oldal

Párisi, müncheni időszakában a szürke pleinair s az egyszerű természetlefestés a kiinduló állomás; Nagybánya a hangulat s a lelki tartalom jegyében fejleszti művészetét tovább. Itt már nern a borús nappal egyöntetű világossága, hanem az est vagy az erdő homálya adja képei levegőjét. Kompozícióit vagy az alkony kékes fátyolába, vagy a hunyó nap alantjáró, meleg sugaraiba burkolja, és mindig gondol a dekoratív folthatásra, amit ő képszerűségnek nevez.

Amikor Nagybányára érkezik, a nyári nap fényzuhataga, a csillogó, szikrázó levegőég nem érdekli. Csak a kilencvenes évek végén, művészeti olvasmány (Ceffroy: La vie artistique) közben eszmél rá Nagybánya különös erejű napsütésére, levegőjének fényére. Ettől fogva mindinkább kizárólagos témája lesz a fehér tüzű nyár, amikor a magasan álló nap nagy fényességében elalél a gondolat, nincs irodalmias asszociáció, csak lélegző, szinte eszméletlen élet.

Azonban nemcsak e természeti okon, hanem tudatosan is kizárja képeiből az irodalmias asszociatív elemet. Elméje ebben az időben szövegezi meg - a dogma szigorúságával - a tiszta festőiség elvét a magasabb fejlettségű, differenciálódott festészetben, amelynek egyetlen tárgya a vonal, a forma, a valeur, a szín, a fény és egyetlen célja az ezek által előidézhető kellemes vizuális érzet, a szemöröm. A gyakorlatban persze nem rekesztheti ki teljesen emberi érdeklődését s képzeletét a képeiből, de a kezdeményezést már az intellektus ragadta magához munkássága irányításában, és ez az irányítás a tiszta festőiség programja szerint igazodik.

Ennek a programnak megfelelően keletkeznek aztán azok a képei - körülbelül 1902-től kezdődően -, amelyek a napfény effektusainak erejét és igazságát illetőleg páratlanul állanak a világ festészetében.

Ezt a sorozatot - egypár előző kísérlettől eltekintve - a Nyári reggel és a Nyár című képeivel nyitja meg, a patakban fürdőző fiúk e két változatával; az egyiken a reggeli, a másikon a déli nap érces, kemény, kékesfehér fényében, kérlelhetetlen objektivitással s biztonsággal kovácsolja a látvány egységébe a részletek rajzos gazdagságát. Aztán jön a többi: a festői igazmondásában szinte darabos erejű Festőnő (1903), a vakító júniusi napsütés végsőkig fokozott fény- és árnyékkontrasztjaival; az Október (1903) gyümölcsös kertje, a fehér állóernyő, a fehér ruhás férfi, az oláhszőttes abroszos asztal gyönyörű csendéletével, a délelőtti nap őszies, meleg verőfényébe merítve; aztán két évvel később (1905) a Napos délelőtt a fehér abroszos asztal mellett ülő világoslila ruhás nővel s az olvasó férfival, majd a Gyermekek ponnykon, a kvalitások egyensúlyát tekintve egyik legérettebb műve Ferenczynek. Valamennyi egyazon problémának kitűnő megoldása: a lilásfehéren izzó nagybányai napsütésnek.

Forrás: Réti István: A nagybányai művésztelep, Vince Kiadó, 2001, 79-80. oldal