Vissza a kezdőlapra


Családi kör c. vajdasági
magyar független hetilap
2001. március 15-i szám címlapja

ÉRDEKESSÉGEK
Tanítványok visszaemlékezései
Hazai krónika
Ferenczy Károly levele Malonyai Dezsőhöz
A Japán kávéház
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




Tartózkodó modora, sokat emlegetett arisztokratizmusa nem tette ugyan népszerűvé Ferenczyt a növendékek körében, nem alakult tehát ki tanár és tanítvány bensőséges kapcsolata, de mindez nem fedte el emberségének alapvonásait. Nagybánya memoárirodalmában több példát találtam a fentiek bizonyítására.

Zárófejezetként helyénvalónak érzem Ferenczy Károly emlékezetét éppen ezekből a vallomásos sorokból idézni.

Álljon itt elsőként a Nagybányán, majd Budapesten tanult kiváló erdélyi művész, Nagy Oszkár kiadatlan emlékeinek részlete.

..."A következő évben felkerültem a budapesti képzőművész akadémiára. Még volt egypár koronám, nagyon vigyáztam rá. Két hét múlva elment minden pénzem. Beállottak a böjtök, a nagypéntekek. Mikor már második nap nem ettem, s épp korrektúra volt, összeestem. Az öreg Ferenczy rám nézett, látta, hogy izzadok. Majd azt mondta, hogy menjek be a tanáriba. »Üljön le!« Leültem. Hozatott tejeskávét, kalácsot hozzá, megvárta, amíg elfogyasztom, majd azt mondja: »Ha nincs pénze, minek jött ide? Mit gondol maga, hogy a Képzőművészeti Akadémia jótékonysági egyesület?« »Tanár úr kérem...« Rám nézett, odament az íróasztalhoz, kivett egyhónapi menzajegyet, ideadta nekem. Attól a perctől kezdve én minden hónap elején, harmadikán, mikor az az eset történt, megkaptam tőle a menzajegyet. Ez így ment egy évig. A következő évben kinevezett engem obmannak. Munkám az volt, hogy a tűzre tegyek, vigyázni, hogy az óra közben silentio legyen, mindenki dolgozzék, és szerencsejátékot ne játsszék. Hát én ezt pontosan csináltam. Hanem egy reggel - én voltam az első, aki bement - bejön Ferenczy Károly. Leül, végignéz, megszólal. »Mondja, kis Nagy, mit csinál maga, mikor nincs az Akadémián?« »Én ... festek.« »Mit?« »Utcarészletet, tájképet, csendéletet, enteriőrt. Megmutassam?« »Igen.« Másnap bevittem tizenöt képet. Sokáig nézte. »Ezt a kettőt hagyja benn nálam.« Rendben van, otthagytam. Három hónap múlva azt mondja Szőnyi. »Gratulálok, megkaptad a Műbarátok ösztödíját.« »Nem igaz!« Jön a másik... Leszaladtam Munkácsy bácsihoz, kérem a Közlönyt. Ideadja. Kutatok, kutatok. Látom, hogy ki van hirdetve, hogy Nagy Oszkár, a Képzőművészeti Akadémia növendéke megkapta a Műbarátok ösztöndíját, hatszáz koronát... hatszáz aranykoronát!

Harmadéves voltam. Betöltöttem a katonaévemet. Korrektúránál Ferenczy Károly azt mondta: »Kik lettek az urak közül katonák?« Előléptünk hárman. Ránk nézett, s a következőt mondotta. »Nagyon szépen megkérem, délután négy órakor fáradjanak el hozzám.« Négy óra előtt egy perccel érkeztünk. Megvártuk, míg pont négy óra. Megnyomtuk a csengőt, ő maga engedett be. Az asztal terítve volt. »Foglaljanak helyet.« Leültünk. Majd hozták a tejeskávét, süteményt hozzá. Elfogyasztottuk; megkínált egy cigarettával, s akkor a következőket mondta: »Uraim, én azért hívtam magukat ide, hogy Önöktől én bocsánatot kérjek, mert az, amit Önök tőlem tanultak, az nem kenyér, az passzió. Passzióból meg megélni nagyon nehéz. De ajánlok Önöknek egy kulcsot. Ha nincsenek barátaik, csináljanak maguknak barátokat.«

Kikerültem a frontra, Pesti Hírlap került a kezembe, abban olvastam, hogy Ferenczy Károly meghalt. Talán ha édesapám halt volna meg, nem sirattam volna olyan fájdalmasan el, mint őt."


Mikola András önéletírásából:

"Szeretett tanítómestereim közül legelőbb Ferenczy Károlyt említeném ... Ő és családja élte legjobban a művészet szolgálatában álló életet minden nagybányai festő között.

Hogy ez a befolyás milyen mély nyomot hagyott ennek a korszaknak a művészetén, az leginkább a kiállítások anyagában tükröződött: a témaválasztás, a színezés, a motívumok merész kivágása különösen a fiatalabb nemzedék munkáin árulta el, hogy Ferenczy képeit nagyon is megnézték. A zöldek, a lilák, a kékek foglalták el a barna, meleg tónusok helyét. Erőteljes, harsogóan élénk színű napsütést addig a magyar piktúra nem ismert.

Gondoljunk csak a Márciusi napsütés című képére. 1902-ben a Műcsarnok téli kiállításán szerepelt ez a festmény, mely az egész első termet uralta; a terembe lépve, most is emlékszem, egyenesen a képhez indultam, oly varázserővel hatott reám.

Megtelepedésétől kezdve az ő művészete tükrözi legjobban Nagybánya és környéke természeti szépségeinek sajátosságait. Élete delén alkotott művei a nagybányai természet mélységes átérzésének és megértésének dokumentumai.

Ferenczy művei a genius loci jegyét viselik magukon.

Röviden összefoglalva: ő volt a legnagyobb, legbányaibb »bányai« festő."

Forrás: Murádin Jenő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 54-55. oldal



Hír a Művészet c. folyóirat 1902/6 számából


A Lipótvárosi Kaszinónak a téli tárlaton odaítélésre kerülő 1000 koronás díját Ferenczy Károly nyerte el "Márciusi est" című művével. A tárlat többi kitüntetéséről lapunk zártáig nem esett döntés.

Forrás: Művészet, 1. 1902. 6. szám
              http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_hazai06.htm



Ferenczy Károly levele Malonyai Dezsőhöz


Nagyítható képNagyítható kép


Művészetének monográfiáját a következőkben közölte vélem:

Ferenczy Károly: Malonyai Dezső arcképe - 1904 (Nagyítható kép) "Első képemet, Kallós Ede portréját, 1889-ben festettem Párisban, ahol akkor együtt dolgoztunk a Julian-iskolában. Én már akkor huszonhét éves voltam. A Bastien-Lepage-féle naturalizmusnak a korszaka volt az. Hazakerülvén Párisból, négy évig laktam Szent-Endrén. Sem a művészetet, sem a természetet nem ismertem volt még eléggé arra, hogy a szent-endrei magány hasznomra lehetett volna. 1893-tól 1896-ig Münhenben éltem, ahol a művészi analizis és szintézis határaival sikerült némileg tisztába jönnöm, valamennyire megértettem az embernek a környező természettel való viszonyát is. Ennek a kifejezését próbálgattam akkori munkáimban. 1896 óta Nagybányán lakom. A nagybányai gazdag természettel való kommunió révén fejlődtek ki bennem azok a művészi törekvések, amelyek hat-hét év óta munkámat irányítják. Hogy lényegében mi ez ? ... Az egész természetben való gyönyörködésből fakadó vágy annak a természetnek a reprodukálására. A kifejezés módja pedig, amit szüntelen keresek: erős, kolorisztikus természethűség, összefoglaló alapon."

Irányában elejétől ilyen öntudatos az útja, törekvése ernyedetlenül nyílegyenes, - munkái tanúskodnak a biztos, eredményes haladásról.

Forrás: Malonyay Dezső: A fiatalok, Bp., Lampel L. Könyvkereskedése, 1906, 38. oldal



A Japán kávéház


A Japán kávéház A kávéházat az 1890-es években alapították. Az eredeti épülete az Andrássy út 45. számú ház volt, ma az Írók Boltja foglalja a kávéház helyét. A Japán kávéház nevét díszes falicsempéiről kapta. Híres asztaltársaságai hírlapírókból és költőkből, képzőművészekből és a pesti művészvilág képviselőiből (pl. Latabár testvérek) álltak. Színészek és artisták, humoristák (pl. Kellér Dezső) és az operett vagy egyéb revüszínházak táncosnői tértek be esténként, ha már véget ért az előadásuk.

Az Abbaziából a Japán kávéházba költözött festők egy csoportja hozta létre a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét (MIÉNK). Ide jártak a "Munkácsy-Céh" tagjai, Szinyei-Merse Pál, Lechner Ödön, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Kernstock Károly és sokan mások. A kávéház huszas évektől az írók kedvelt tartózkodási helye volt. Ide járt délutánonként, Kassák Lajos, Szép Ernő, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Bródy Sándor és József Attila. De megfordultak itt olyan vendégek is akik szokásos pesti kávéházi körútjuk alkalmával tértek be a Japánba (pl. Molnár Ferenc és társasága).

A kávéház virágkorát Kraszner Menyhért idején élte, aki 1928 és 1942 között volt a tulajdonos. De nemcsak kellemes társaságáról és hangulatáról, hanem ételeiről (hideg- melegkonyha, cukrászat) és a kávéház tulajdonosának barátságos és művész- és művészetpártoló viselkedéséről is híres volt a Japán. Kraszner Menyhért vezette be például a "javító"-kávét.

Forrás: http://www.sulinet.hu/tananyag/97106/on/kavehaz/51.html



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére