Márai Sándor

A "harmadik nemzedék" legnépszerűbb tagja Márai Sándor. Már ismert regényíró, amikor mint drámaíró jelentkezik. Mint prózája, drámája is intellektuális igényű, de ezt két irányban is fellazítja: az úri középosztály ízlésvilága és a bestseller irányában. A drámaíró Márai Priestleyre, Maugham-ra figyel, a nyugati polgári dráma álmodern második vonalára. Első nagysikerű drámája a Kaland (Nemzeti Kamaraszínház, 1940), a lélektani dráma látszatában tetszelgő háromszög darab. A kaland: a szerelem és a halál. Az ember a boldogságot keresi – és a végzetet, a halált találja. Az író mintha általános igazságokat keresne, mintha a lét és a nemlét alapvető kérdéseit kutatná. Pedig csak banális színdarabot ír, amely telítve van szentimentalizmussal. S közben aforizmaszerű bölcsességeket mondat szereplőivel. "Nincs az a munka és szerep, amely kárpótolni tud a boldogságért." "Nincs ember a földön, akinek joga és hatalma lenne megakadályozni a végzetet." "Az élet nagy kalandjának döntő pillanataiban mindenki egyedül marad." Márai a Kalandban a polgári társalgási dráma sablonos formáit variálja, s pszeudo-intellektuális darabot tálal fel a sznob polgári, középosztálybeli közönségnek. A kassai polgárok című (Nemzeti Színház, 1942) nagysikerű drámája viszont azt bizonyítja, hogy Márai sem tud közömbös maradni a nemzet létét fenyegető német veszedelemmel szemben. A tizennegyedik században játszódó történetnek két szférája van: egy konkrét társadalomtörténeti és egy szimbolikus. A történeti konfliktus: a kassai városi polgárság harca Róbert Károly idején a feudális hatalmasságokkal szemben a céhek, a polgárság jogaiért, Kassa szabad királyi város címéért. A darab szimbolikája rendkívül szövevényes {833.} bonyolult. A művészi magatartás pszichológiai analízisétől az apa–fiú viszony általános emberi problémájáig, a kései szerelem szenvedélyétől a megszerzett gazdasági és szellemi értékek megőrzésének feladatáig rengeteg kérdést igyekszik összemarkolni az író. S mindezeken túl van a drámának németellenes éle is, de ez a tendencia a cselekmény és a jelképek szövevénye mögött alig látszik.

A dráma főhőse János mester. Először nem akar tudomást venni a Kassát fenyegető veszélyről, s nem akar részt venni a harcban, mert "a művész dolga, hogy műhelyében és műve közelében maradjon, mikor zeng a világ". De csakhamar felismeri, "a művész dolga, hogy a veszély és a válság pillanatában az emberek lelkiismerete legyen", s a tanácsülésen az ő javaslatára határozzák el az ellenállást. Az ellenséget, Kassa szabadságának és jogainak megsértőjét, Omode nádort ő maga öli meg szobrász-vésőjével.

Márai jó színpad érzékkel, néha talán túlságosan is kiszámított hatásra törekedve szerkeszt. Fontos állomás ez a dráma Márai pályáján, de elmaradt a folytatása. S a továbblépésre nem is mutat lehetőséget. "A polgár messzire néz és látja, hogy mindenfelé ő építi az új világot" – mondja János mester az ellenállásra buzdító beszédében. A nemzet jövőjét csak a polgári rend, a keresztény rend megvédése útján képzeli el, s a német beözönléssel szemben azért foglal állást, mert a polgárság jogainak, érdekeinek a veszélyeztetését látja benne.