Szótára és nyelvtana

Szenei Molnár már igen korán felismerte egy korszerű szótár hiányát, hiszen az alkalmi szójegyzékek, illetve nyomtatott több nyelvű szótárak (Murmelius, Pesti, Calepinus) nehézkes technikájuk és tartalmi avultságuk következtében nem voltak alkalmasak a korabeli műveltség továbbítására és az oktatás céljaira. Már tizenhat éves nevelő korában, mikor egy jó latin–német szótár került a kezébe, felsóhajtott, hogy "mi magyarok ily kincs nélkül szűkölködünk"; strassburgi tanárai előtt pedig – midőn azok jó magyar kéziszótár felől érdeklődtek nála – szégyenkeznie kellett a hazai tudomány elmaradottsága miatt. A századforduló évtizedeiben egyébként a nyelvészet általános népszerűségnek örvendett a német tudósok körében, s határozott érdeklődés mutatkozott a héberrel rokonnak hitt magyar nyelv iránt is. A gyakorlati tapasztalat, a nemzeti felelősségtudat és a tudományos ambíció egyaránt arra ösztönözték Molnárt, hogy legelőször is egy latin–magyar, magyar– latin szótár megalkotásán buzgólkodjék.

Kora legjobb német és francia szótárait alapul véve, sikerült is elsőnek létrehoznia mai szótárainkhoz hasonlítható, könnyen használható és a felmerülő praktikus igényeket jól kielégítő kéziszótárat (Dictionarium Latino– Ungaricum et Ungarico–Latinum (Latin–magyar és magyar–latin szótár), Nürnberg 1604). Az életében megjelent második (Hanau 1611) és harmadik (Heidelberg 1621) kiadást nemcsak görög megfelelőkkel bővítette, de magyar nyelvi anyagát is gazdagította, s az egymást követő kiadásokban magyar helyesírásának fejlődése, egységesebbé válása is megfigyelhető. Szótára a hazai oktatási igények kielégítése mellett jól szolgálta a magyar nyelv külföldi megismertetését, és a többi európai nyelvvel egyenrangú, művelt irodalmi nyelvként való elismertetését is. Nyelvtanával együtt lehetővé tette, hogy megkezdődjék a magyar nyelv {72.} tudományos tanulmányozása, és 200 esztendőre alapjává vált hazai szótár-irodalmunknak. Pápai Páriz Ferenc, majd Bod Péter 18. századi szótárai az ő munkáján alapultak; görög része pedig egészen a múlt századig az egyetlen volt.

Kora legjobb tudományos színvonalát képviseli nyelvtana (Nova grammatica Ungarica (Új magyar nyelvtan), Hanau 1610) is. E munkája megírásakor még kevesebb előmunkálatra támaszkodhatott, mint a szótárszerkesztésben. Egyetlen jelentős hazai előfutárát, Sylvester magyar nyelvtanát nem ismerte. Nyelvünknek az indoeurópai nyelvekétől eltérő sajátságai felismerésében, akárcsak elődjét, őt is héber nyelvi tájékozottsága segítette, s így sikerült annak sok felfedezését megismételnie, sőt némely esetben olyan sajátosan magyar nyelvi jelenségeket is tudatosítania, amelyek Sylvester figyelmét még elkerülték. Nyelvtana teljesebb is, mint Sylvesteré, amennyiben az alaktan mellett már magyar mondattant is ad. Szenci Molnár magyar nyelvtanának elsődleges célja, hogy lehetővé tegye idegenek számára a magyar nyelv elsajátítását. E cél teszi szükségessé, hogy ne csak helyesírási szabályokat adjon, mint a megelőző század ortográfiái, hanem lehetőleg teljes nyelvtani rendszerezést. Ennek alapját, éppen az említett pedagógiai cél miatt, természetesen a latin nyelvtan kategóriái képezik. A magyar névragozás rendszere például két fejezetben kerül tárgyalásra, közülük az egyik a latin declinatiós casusok magyar megfelelőit ismerteti, a másik pedig a latin praepositiós szerkezeteknek megfelelő ragozott alakokat rendszerezi. Birtokos személyragjaink ismertetése viszont a névmásokról szóló fejezetek mellett található, mint a latin birtokos névmások egyik fajta magyar megfelelőié. Nyelvtanát, ismerve keletkezésének konkrét tudománytörténeti feltételeit, e "latinossága" miatt természetesen nincs jogunk elmarasztalni. Úttörő vállalkozásának fontosságát fokozza, hogy – ellentétben Sylvester hosszú időre feledésbe merült kezdeményezésével – vele a magyar nyelv tudományos vizsgálatának folyamatos hagyománya kezdődik. Szenci Molnár grammatikáját a következő nemzedékek magyar nyelvtanírói már rendszeresen számon tartják, s a kézikönyvszerű gyakorlati használatban is csak a 18. század folyamán válik mellőzhetővé.

Szótára és nyelvtana nemcsak tudománytörténeti jelentőségű. A protestáns iskolákban való széleskörű elterjedésük és tartós hatásuk jelentős mértékben hozzájárult a nyelvhasználat és helyesírás egységesebbé válásához, s ezáltal irodalmi nyelvünk kialakulásához. Szótára nemcsak gazdag összefoglalását adja kora magyar szókincsének, hanem a földrajzi, történeti és mitológiai nevek magyarázataival, a tudományos terminológiánk fejletlensége miatt egyetlen szóval nem fordítható művelődési fogalmakról adott részletes definícióival számottevő enciklopédikus ismeretanyagot is közvetít; szólás-mondás-, adagium-anyagával pedig, amelyet a második kiadásban Baranyai Decsi János gyűjteményéből is kiegészített, a kor egyik nélkülözhetetlen stilisztikai–retorikai segédeszközének funkcióját is ellátja. Sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvassuk első magyar nyelvű meghatározását. A comoediát például így magyarázza: "oly játék, melyben bizonyos személyek ez világon mindenféle rendek, erkölcsöket-szokásokat mint egy tükörben előmutatják." Egyes címszavaknál hazai emlékek, életrajzi mozzanatok, olykor {73.} személyes indulatok is betörnek a szótár tételei közé. A német mecénás személyén keresztül a külföldi közvéleményhez forduló nyelvtan példái és mutatványszövegei – köztük a Székely István krónikájából vett terjedelmes idézet – a nyelvi jelenségek illusztrálásán kívül a magyar történelem és földrajz ismertetését is szolgálják, s e funkciójuk a szerző nemzeti érzését sértő véleményekkel szemben sokszor kifejezetten polemikus jellegű.