A VILÁGHÁBORÚ MÉRLEGE

Tisztán számszerü alapon tett, a kölcsönös erőviszonyok mérlegeléséből eredő megfontolás szerint a központi hatalmak a világháborút nem nyerhették meg. Túlnagy volt ellenfeleik általános túlereje. Helyzeti előnyüknél és gyors harci készültségüknél fogva azonban a háborút mégis megnyerhették volna már 1914-ben, ha az első hadműveletek jól terveztetnek és némi hadiszerencsével irányítódnak.

Megindokoltuk, hogy nyugaton a marnei csata, keleten a lembergi csata miért lett győzelem helyett vereség. Ha Moltke a schlieffeni haditervet nem higítja fel és ha Conrad téves helyzetmegítélésből nem vezeti seregeit az ellenség ölelésre tárt karjai közé, akkor a háború talán már 1914-ben - győzelemmel - véget ér. Párizs a németek kezén, orosz vereség Keletporoszországban és Galiciában megfelelő alap lehetett volna a béketárgyalások megkezdésére. Tudjuk, hogy Joffre nem jól kezdte a háborút. Az oroszok is Galiciában alkalmat nyujtottak nekünk arra, hogy győzelmet arassunk.

A központi hatalmak első haditerveinek meghiusulása után a remények a végső győzelemre nagyon elhalványultak. Az ántánt időt nyert túlerejének kifejtésére. De azért az ántánt bizonyos hadvezetési hibáiból több alkalom nyilt a háboru győzelmes befejezésére. Ám e jó alkalmak nem használtattak fel.

Említettük, hogy Moltke utóda, Falkenhayn elhanyagolta, Conrad és Hindenburg javaslatai ellenére, az orosz frontot, ahol 1914-ben még a rossz kezdet után is döntő csatanyerésre volt remény. Ehelyett elvéreztette a német seregeket a nyugati fronton abban a nagyon ingatag alapokon nyugvó feltevésben, hogy sikerül az ántánt-arcvonal oldalába jutni. Ugyancsak ebből eredőleg volt kénytelen elvéreztetni Conrad a monarchia haderejét 1914 őszén azért, hogy az orosz tömegeket megállítsa. 1915 első hónapjai alatt pedig a Kárpátokban azért, hogy az olaszt és a románt a beavatkozástól visszatartsa. Természetesen erre nem kerül a sor, ha Falkenhayn a háború súlypontját már 1914-ben keletre helyezi át.

Csak 1915 májusától kezdve érvényesült a központi hatalmak egészséges, közös célkitüzése. A háború ekkor jó fordulatot vett. Jött a gorlicei győzelem és az orosz front visszavetése, amit egyébként nagyon elősegített az. hogy az ántánt a Dardanellák ellen intézett hadivállalatot rosszul tervelte ki, nem tudta tehát a Fekete tengerre vezető utat megnyitni és ezért Oroszország 1915-ben hadianyag nélkül maradt. Majd jött Bulgáriának a központi hatalmakhoz való csatlakozása, ennek alapján Szerbia és Montenegro leigázása, aminél az ántánt azt a hibát követte el, hogy Szerbiát cserbenhagyta. A hadiszerencse kisérte a központi hatalmakat abban is, hogy az ántánt az olasz beavatkozás időpontját nem jól választotta meg. A kárpáti csata idejében az olasz támadás döntő hatással lehetett volna, a gorlicei csata után azonban aránylag könnyen kivédhetővé vált. Szerencsénk volt még abban is, hogy ugyanekkor Szerbia tétlen maradt. A hadiszerencse ellen tehát 1915-ben nem lehetett panasz. De nagy hiba volt, hogy Falkenhayn visszariadt minden merészebb lépéstől. Ezért nem végződött az oroszországi hadjárat 1915-ben az orosz haderő teljes katasztrófájával, ezért maradt meg Szalonikiben az ántánt haderő, amely három évvel később a világháborúnak már 1918-ban való eldöntésére az első elhatározó lépést megtette. Az 1915. évi győzelmek kiaknázásának elmulasztásában rejlik a háboruvesztés második oka.

1916-ban a központi hatalmak közös célkitüzése elmaradt. Ezzel szemben az ántánt hadműveletei egységes terv szerint végeztettek. A hatás ennek megfelelő volt. Itt találhatjuk a háborúvesztés harmadik főokát.

Súlyos német kudarc Verdunnél, gyenge erővel kezdett s ezért megrekedt offenziva Déltirolban és ezekre válasz gyanánt, óriási hatásu orosz támadás Luck-Oknánál, az alig kibírható erejü ántánttámadás a Somme mindkét partján, sikeres olasz támadás Görznél, végül Románia beavatkozása jelentik ennek a nehéz hadiévnek legfontosabb eseményeit. A központi hatalmak együttes hadművelete esetén a háború sorsa bizonyára 1916-ban is kedvezően alakult volna. Így azonban, ahogyan történt, a központi hatalmak nagy válságba jutottak. A hadihelyzetet ekkor a német hadak élére kerülő Hindenburg mentette meg. Sikerült a katasztrófát elhárítani. Románia leveretett. Keleten az orosz, nyugaton a francia-angol roham megfékeztetett. A nyugati ellenség leküzdésére megindult - hosszabb megfontolás után - a korlátlan tengeralattjáró háború. Részleteztük az okokat, amelyek ennek végleges sikerét meghiusították és Amerikát az ellenséges táborba terelték. A háborúvesztés egyik főokát sokan ebben látják. Tagadhatatlan azonban, hogy az 1916-ban leromlott hadihelyzet tartós javulására más fegyver, mint a tengeralattjáró nem állt rendelkezésre.

1917-ben jött a németek számára az erőgyűjtés időszaka. Ezalatt a szárazföldi hadihelyzet nem rosszabbodott, a tengeri hadihelyzet meg éppen javult. A tengeralattjárók pusztításai az év első felében olyan arányokat öltöttek, hogy az angolok a legkomolyabban számoltak a háború elvesztésével. De aztán az angol haditengerészet mégis leküzdötte a veszélyt, a szárazföldi haderő pedig tovább fejlődött. A háború elhuzódása természetesen az ántántnak kedvezett. Anglia kifejthette teljes erejét, Amerika seregekbe szervezhette a maga tömegeit. A központi hatalmak közül már csak Németország tarthatta fenn teljes hadierejét és egészíthette ki azt hadianyaggal, a többi tag azonban teljesitőképességének határait már túllépte. Ezeknek a tagoknak harci ereje 1917-ben már napról-napra fogyott.

Az ántántnak még az se ártott, hogy ereje jelentékeny részét ebben az évben elpazarolta. Teljesen kárbaveszett Nivelle tavaszi támadása. Látszólag eredmény nélkül végződött Haig nyári és őszi offenzivája Flandriában, de annál nagyobb erőelhasználódással járt. Összeomlott Oroszország. De az ántánt mindezt kibírta. A francia seregek ujra talpraálltak, az angol szívósság minden nehézséget legyőzött. A földreterített Oroszország helyébe lépett - nagyobb értékü pótlás gyanánt - Amerika. Megjelent a csatatéren a döntő hatásu tanksereg. Megszerveződött a kellő védelem a tengeralattjáró ellen.

Sokan mondják, hogy Nivelle offenzivájának visszaverése, Oroszország összeroskadása és a tengeralattjárók működésének az angolokra tett megdöbbentő hatása adta talán a legjobb alkalmat arra, hogy Németország békeajánlatot tegyen, feltéve, hogy Amerikát a korlátlan tengeralattjáróháborúval maga ellen nem ingerli. Lehetséges, hogy a béke valóban megszületik, ha Németország a status quo alapjára helyezkedik és a belga semlegesség megsértéseért kárpótlást fizet.

Ebben az évben azonban a német erő még ilyen megalkuvásra nem volt kapható. Megtámasztotta még egyszer - a 12. Isonzo-csatában - az ingadozó monarchiát. Aztán felkészült az utolsó rohamra. Ennek sikerétől függött minden.

1918-ban a német roham igen szép kezdeti sikerek után júliusban véglegesen megtört. Ezzel a háború visszavonhatatlanul elveszett. Ami júliustól novemberig történt, nem volt egyéb, mint a központi hatalmak végvonaglása.