OROSZORSZÁG ÖSSZEOMLÁSA

A Kerenski-féle offenziva kudarca, illetve a központi hatalmak eredményteljes ellentámadása után előrelátható volt, hogy az orosz arcvonal megindult bomlása belátható időn belül meghozza Oroszországnak a hadviselő felek közül való kiválását. Mindenesetre lassu volt a bomlás. Az orosz forradalom március első felében tört ki és augusztusban az orosz csapatok az orosz határon még egészen jól védekeztek. Nem látszott tehát célszerünek az orosz front elhanyagolása, ami viszont a központi hatalmak sok haderejét kötötte le. Érthető volt ezért a német fővezérlet törekvése, hogy az orosz bomlási folyamatot gyorsítsa. Ezt azzal iparkodott elérni, hogy az orosz arcvonalnak a Polesietől északra levő arcvonalát is megrendíti. Ez volt az oka annak, hogy a németek szeptember-októberben a Galiciában feleslegessé vált tartalékokkal háromszor támadtak az orosz ellen.

Az első támadás Rigát szerezte meg a németeknek, a második a jakobstadti Dwina-hídfő birtokába juttatta őket, a harmadik pedig a rigai öbölt elzáró Ölsen, Moon és Dagö szigetek elfoglalásával biztosította a rigai kikötő tengeri forgalmának zavartalanságát.

A német hadvezetőség ezenfelül az emigrációban élő Lenint is Oroszországba csempészte, hogy ez a forradalmár az ántántbarát orosz kormány megdöntésével vessen a háborúnak véget.

A három támadó vállalatra alapjában véve nem volt szükség. Az orosz haderő amúgy is összeomlott volna. Gondoskodott arról Lenin, aki nemcsak az orosz seregek bomlását gyorsította, hanem novemberben még Kerenski uralmát is megdöntötte. Célszerübb lett volna Oroszországot sorsára hagyni és a Polesietől északra bevetett német tartalékokat Olaszország ellen küldeni, amely esetben a 12. Isonzo-csatában a támadást sokkal nagyobb erővel és ezért Déltirol felől is lehetett volna végezni. Talán ekkor Olaszország is Oroszország sorsára jutott volna.

A bolsevista orosz kormányzat november végén fegyverszüneti ajánlatot tett, amit a központi hatalmak elfogadtak. December 15.-én a fegyverszünet létrejött. A központi hatalmak abba helyzetbe jutottak, hogy az orosz hadszintéren álló haderőik legnagyobb részét más hadszinterekre szállíthatták. A hadihelyzet szerint most már Németország minden erejét az angol-francia, a monarchia minden erejét az olasz ellen alkalmazhatta, ami a háború győzelmes befejezését engedte remélni.

Oroszország összeomlása mellett eltörpült ama tény jelentősége, hogy Törökország hadihelyzete ebben az évben katasztrófálisra fordult. Márciusban egy erős angol sereg elfoglalta Bagdadot és az év végéig Moszul közelébe jutott. Egy másik, még erősebb angol sereg, amely 1916 végén a Sinai félszigetet szállta meg, 1917 tavaszán Palesztina felé nyomult és bár ennek déli határán a törökök huzamosabb időn át sikeresen feltartóztatták, ősszel áttörte a török állást és decemberben Jeruzsálemet foglalta el. De mindezek az ántántsikerek nem sokat jelentettek volna, ha a főhadszintereken 1918-ban a központi hatalmak győznek.