AZ ŐSZI ISONZO-CSATÁK

Cadorna a görzi csatában kivívott előnyök kiaknázására és egyben a román haderő vállalkozásának közvetett támogatása céljából az ősz folyamán aránylag rövidebb idő alatt három ízben rohanta meg Isonzo-arcvonalunkat.

Az első támadást szeptember 13.-án kezdte, de ezt Boroevic, minthogy megelőzőleg az orosz hadszintérről 4 hadosztálynyi megerősítést kapott, aránylag könnyen visszaverte. Szeptember 18.-án az olasz támadás, amely a doberdói fensík folytatásában levő comeni fensík ellen irányult, véglegesen összeomlott. Ez volt a 7. Isonzo-csata. Közben Boroevichez jött még Baranovicsi felől egy erdélyi hadosztályunk is. Ennek fejében Boroevic 3 hegyi dandárt az erdélyi hadszintérnek adott át.

Rövid pihenő után, október 9.-én következett Cadorna újabb támadása a comeni fensíkon: az október 12.-ig tartó 8. Isonzo-csata. Ez is vérbefult.

Ismét csak rövid pihenő után, október 31.-én Cadorna megismételte a támadást. Ez a 9. Isonzo-csata volt az őszi csaták között a legvéresebb. Az olasz rohamot az eddigieknél erősebb bombázás vezette be és nagyobb tömegek hajtották végre. Az olasz erőfeszítés állásainkat a comeni fensíkon 2 km-nyire hátraszorította és ezt a nem jelentéktelen térnyerést ellentámadásainkkal szemben is megtartotta. Cadorna mindenesetre közelebb jutott Trieszthez. November 4.-én végződött ez a csata, amelyben 27.000 főt vesztettünk. Az olasz veszteség ennek több mint kétszerese volt.

Az olaszok a nyár és a késő ősz folyamán tiroli arcvonalunk ellen is erőteljes támadásba mentek át. Említésreméltó eredményt nem értek el. A harcoknak itt a tél vetett véget.

Hadvezetőségünknek nem volt semmi oka sem kételkedni afelől, hogy arcvonalunk az olasz ellen továbbra is meg ne állná a helyét. Aggodalomra csak az adott okot, hogy a véres veszteségek nemcsak az Isonzo-csaták idejére szorítkoztak. Az olaszok állandó, a nyugodt, csatamentes napokon is fentartott tüzérségi tüze ugyanis a veszteségeket is állandóakká tette. Az Isonzo-arcvonal tehát szünet nélkül fogyasztotta a monarchia erejét.