ELSŐ FEJEZET

KÉSZÜLŐDÉS A VILÁGHÁBORURA

ÁLTALÁNOS KATONAPOLITIKAI HELYZET 1914 NYARÁN

A VILÁGHÁBORÚT megelőző külpolitikai helyzettel nem foglalkozhatunk részletesen. Csak éppen utalhatunk az európai nagyhatalmak között fenforgó azokra a szövevényes ellentétekre, amelyek eredetét részben a mult század derekára lehet visszavezetni és azokra, amelyek II. Vilmos német császár trónralépése után ütötték fel a fejüket és öltöttek mindinkább fenyegető alakot.

Ide tartozott elsősorban Franciaország megtorlási törekvése Németországgal szemben az 1870-71. évi háborúban elszenvedett vereségért, nemkülönben Oroszországnak bizalmatlansággal vegyes gyűlölete az osztrák-magyar monarchia iránt. E gyűlölet oka a monarchiának a krimi háború óta tanusított oroszellenes magatartása volt. Fokozta a helyzet feszültségét a német császárság erőteljes, de kellő tapintatot nélkülöző érvényesülési törekvése a nemzetközi kérdések elintézésében, ami Anglia és Franciaország érzékenységét súlyosan sértette. Mindez Európa nagyhatalmait két táborra osztotta.

A XX. század elejétől kezdve köztudatba ment át, hogy a különböző ellentétek halmazatának elsimítása csak fegyveres uton lehetséges. A két tábor egymásközti torzsalkodásai a világháborút megelőző évtizedben többször is előidézték az európai nagy háború kitörésének veszélyét.

Így függött hajszálon a béke 1905-ben Marokkó miatt, ahol a francia-angol és német érdekek ütköztek össze. 1908-ban Bosznia-Hercegovina annexiója izgatta fel a kedélyeket és fenyegetett a szerb-orosz-osztrák-magyar háború veszélyével. 1911-ben újból Marokkó miatt jutott el Európa a háború küszöbére. Majd a világháború előtt két évvel kitört balkáni háború fejleményei feszítették végsőkig a húrt, mikor az orosz védnökség alatt álló kis hatalmak a Balkánt a monarchia előzetes tudta és beleegyezése nélkül egymás között felosztották és készek voltak ezért a monarchia ellen fegyveresen fellépni.

Bár sikerült a nagy háborút ezekben az esetekben még elodázni, a helyzet feszültsége növekedett. 1914 nyarán, mikor a szarajevói gyilkosság megtorlása céljából az osztrák-magyar monarchia az annexió óta féktelenkedő Szerbia ellen a legerélyesebb lépésre szánta el magát, akaratlanul is ürügyet szolgáltatott arra, hogy a fegyveresen szembenéző két nagy tábor egymásnak rontson.

Az egyik tábort a csonka hármas szövetség: a német birodalom és az osztrák-magyar monarchia jelentette; a szövetség harmadik tagja Olaszország, habár a hosszúlejáratu szövetségi szerződést 1912-ben megújította, már nem számított megbízható fegyvertársnak. A korábban idefűzött Románia pedig már 1913-ban elfordult a hármasszövetségtől.

A másik táborban az ántánt tagjai: Franciaország, Anglia, Oroszország és az utóbbinak védencei: Szerbia és Montenegro foglaltak helyet.

A táborokon kívül álló kisebb hatalmak 1914-ben általában a semlegesség álláspontját foglalták el, ami azonban egyáltalában nem zárta ki, hogy egyesek valamilyen konfliktus folyamán az egyik vagy másik hatalmi csoportosuláshoz ne csatlakozzanak. Valószinünek látszott, hogy Belgium és esetleg Dánia az ántánt mellé, míg az oroszok által a balkáni háborúban cserben hagyott Bulgária és ennek a háborúnak főáldozata Törökország s esetleg még Svédország is a hármasszövetség mellé állanak. Románia magatartása a balkáni háború óta teljesen bizonytalannak volt mondható.