| BELSŐ FORMA | TARTALOM | IDŐREND |
Miután áttekintettük a népdalt külső és belső sajátságaiban, és láttuk, milyen a jelenben, ezután tekintsük végig az idő hosszmetszetében is: mi mióta él benne – amennyiben ez a történeti adatok és az összehasonlító kutatás segítségével megállapítható vagy valószínűsíthető.
Előbb azonban néhány módszertani meggondolást kell előrebocsátani. Mindenekelőtt minek kell tekintenünk egy „történeti adatot”, egy népköltészeti szöveg följegyzését olyan korból, amikor mai értelemben vett néprajzi gyűjtéssel nem számolhatunk. Egy ilyen adat kettőt jelenthet: a) egy akkor már élő népköltési terméket jegyeztek föl; b) egy irodalmi alkotás a följegyzés korából él tovább a néphagyományban. Hogy melyikről van szó, azt elsősorban a stílus dönti el, amennyiben nem ismert szerző ismert művéről van szó. Ugyancsak a stílus dönt – és természetesen az egész népköltészet és az egész irodalom ismerete – olyan részletek esetében, amikor világosan népköltészet bizonyos képei, fordulatai tűnnek fel világosan egyéni szerzeményekben. De semmi esetre sem lehet egy népdalnak vagy népdalrészletnek egykori följegyzését az illető szöveg vagy szövegrész akkori keletkezésének tekinteni. Általában akkor merül föl az írásos kultúrában valami a néphagyományból, amikor az már elterjedt, közismert a nép közt, és megtetszik a „művelteknek” is. Vagyis sokkal inkább terminus ante quem, mint kiindulópont. Akkor már biztosan ismert volt. Amikor viszont közismert szerzemény vagy egyéni, irodalmi alkotásnak látszó névtelen alkotás él tovább a néphagyományban, akkor valóban terminus post quem-et jelent az időpont, ami lehet a dátum korával teljesen azonos, de lehet sokkal későbbi is. Ha pedig azt tapasztaljuk, hogy népdalszövegek akár változatlanul, akár némi változtatással egyre sűrűbben kezdenek feltűnni bizonyos kor írásos emlékeiben, akkor sem arról van szó, hogy azok a népdalok annak a kornak a termékei, hanem csak azt, hogy abban a korban erősödik az érdeklődés a művelt körökben a népköltészet iránt. Így van ez a 18. század végén és még jobban a 19. század folyamán.
Elhangzott olyan vélemény is, hogy a népköltészetben személyes líra csak akkor fejlődik ki, amikor az az irodalomban megjelent, és irodalmi közvetítőréteg van, amely megismerteti az irodalmi teljesítményt a néppel (Voigt 1969–1981). Nem foglalkozom ennek a megállapításnak alapját képező irodalmi áttekintéssel, mindössze a népköltészetre vonatkozó részéhez kívánok adatokkal hozzászólni. Néhány személyes lírai megnyilatkozást idézek olyan népektől, amelyeknek nemhogy irodalmat közvetítő rétege nincs, hanem egyelőre még irodalma sem alakult ki.
Természetesen tekintetbe kell venni, hogy ezek szó szerinti fordítások, ami a költőiséget nem tudja kellőképp érzékeltetni, még kevésbé a ritmust. De a költői tartalomról nagyjából mégis jól tájékoztatnak.
| 314. 1. /: Mit ér a hosszú utca, ha zöld fű nem nő rajta? :/ |
| /: Mit ér a hosszú élet, ha nem vidám? :/ |
| 2. /: Keskeny hídon korlát nélkül átmenni nem lehet. :/ |
| /: A mi életünket bánat nélkül leélni nem lehet. :/ |
| (Vikár–Bereczki 1971: 261. sz.) |
| 315. 1. /: Magasan repül a vadlibacsapat. :/ |
| /: Ha egy fióka elvész [belőle], a csapat keresésére indul. :/ |
| 2. /: Ha én elveszek, ugyan ki indul keresésemre? :/ |
| /: – Apám keresésemre indul – mondtam; apám nem indult keresésemre. :/ |
| (Vikár–Bereczki 1971: 283. sz.) |
Természetesen az idézett kötetek tele vannak hasonló jellegű szövegekkel, s többet még más vonatkozásban is látni fogunk. De hogy még archaikusabb és irodalom nélkül levő kultúrából is idézzünk, lássunk két példát Munkácsi Bernát vogul gyűjteményéből, ahol nem hősénekek vagy medveénekek vannak, hanem lírai megnyilatkozások, sorsénekek: az Életképekből.
Nem hiszem, hogy bárki is kétségbe vonhatná az idézett szövegek személyes lírai jellegét. S az utolsók a múlt század végén történt Munkácsi-gyűjtésből valók, amely a vogulokat még olyan állapotban találta, amelyen már a középkori magyarság is túlhaladt.
Továbbmegyek, a Salamon-szigetekre: Thurnwald 1912-ben tette közzé a következő verset gyűjtéséből.
De hogy ne csak szerelmes vers és ne csak Óceánia szerepeljen, lássunk egy eszkimó éneket:
| 322. Fölidézem |
| és a kora tavaszi napokra gondolok, |
| fiatalabb korom |
| tavaszi napjaira. |
| Micsoda vadász voltam én! |
| Valóban én lettem volna? |
| Látom, |
| a férfit kajakjában; |
| lassan vergődik előre a part mentén, |
| lándzsával ledöfött karibukat vontatva. |
| Micsoda boldogság |
| a kajak-vadászatokra gondolni! |
| Szárazon sose lettem nagy vadász |
| a karibucsordák nyomán. |
| És az öreg, ifjúsága erejét idézve, |
| inkább csak dicsőséges tetteire gondol. |
| (Tornai 1977: 38–39) |
Tehát már a honfoglalás előtti időben is számolnunk kell lírai dalok létezésével. Vagyis Voigt Vilmos idézett megállapításában és a tanulmány végén leszögezett tanulságában, hogy „…az individuállíra 1603. július 10-e előtt nem volt tagja a magyar folklór műfajhierarchiájának” (Voigt 1969–1981: 526), a néprajzi adatok teljesen figyelmen kívül maradtak.
| BELSŐ FORMA | TARTALOM | IDŐREND |