Wartha Vince 1844. június 27-én született Fiuméban. 1861-ben iratkozott be a József Polytechnikum (műegyetem) hallgatói közé, majd tanulmányait Zürichben fejezte be. Hazatérve rövid ideig a műegyetem kémiai tanszékén vállalt tanársegédi állást, majd Heidelbergbe ment, ahol ledoktorált. Ezután a zürichi műegyetemen vállalt állást, ahol magántanári címet is szerzett.

1867-ben meghívták a budapesti műegyetem ásványtani tanszékére helyettes tanárnak. 1870-ben kinevezték az újonnan alakított Kémiai Technológiai Tanszék professzorának. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, a műegyetemnek több ízben rektora volt. A Természettudományi Társulat vezetésében több mint 40 évig vett részt.

Wartha gazdag tudományos munkásságot folytatott, így számos hazai ásványt és más természeti kincset megelemzett. A víz lúgosságára, továbbá tanítványaival Pfeifer Ignáccal a víz állandó és változó keménységének meghatározására kidolgozott módszerét a közelmúltig világszerte alkalmazták.

Tevékeny szerepe volt a budapesti vízmű létrehozásában, ő javasolta Káposztásmegyert a vízmű helyéül. Fontosak a hazai koksz- és gázgyártás körüli érdemei. Wartha legkedvesebb munkaterülete kétségkívül a kerámiai ipar volt. E téren olyan eozin alapú mázkészítési eljárásokat fedezett fel, amelyek a pécsi Zsolnay-féle majolika páratlan csillogását és ennek révén sikerét meghozták.

1910-től kezdve betegsége munkásságát derékba törte, 1912-ben került nyugdíjba, 1914. július 20-án hunyt el.