A Feltámadás c. táblán a sírlépcsőn M és S betűk, |
CIKKEK, DOKUMENTUMOK | |
| Végh János cikke | ||
| Az Élet és Tudomány cikke | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Végh János
"Magnificat anima mea Dominum"*
M S mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára
(Magyar Nemzeti Galéria, 1997. III. 14-V. 25.)
A Magyar Nemzeti Galéria, amely már egy ideje minden évben külön kiállítással köszönti a Budapesti Tavaszt, idén a későgótikus táblaképfestészet legjelentősebb magyarországi mesterének bemutatására vállalkozott. Az alkalmat ehhez az szolgáltatta, hogy nemrég készült el a jeles festő Mária látogatása Erzsébetnél című táblájának évek óta tartó restaurálása, amely miatt eddig hiába kerestük a falon legszebb késő középkori képünket. Az örvendetes esemény mindenképp megérdemelte, hogy egy kis kiállítással ünnepélyessé váljék, de itt a Magyar Nemzeti Galéria és az Esztergomi Keresztény Múzeum döntésének eredményeképpen ennél lényegesen több történt.
Az Esztergomban őrzött festményt a fővárosba szállították, és a budapestivel egymás mellett állították ki, sőt, sikerült a bemutató idejére a festőnek a franciaországi Lille-be vetődött képét is kölcsönkapni. (A lille-i tábláról már régóta fel-felbukkan az a feltételezés, hogy a méretek különbsége ellenére a többivel azonos oltárhoz tartozik. Ezt mostanában egyre többen vallják magukénak, de egy csipet óvatos gyanakvás talán nem árt. Ne felejtsük, hogy mindmáig semmiféle alapos, restaurátori szakértelemmel elvégzett vizsgálat nem tette bizonysággá ezt a vélekedést.) Az egykori selmecbányai főoltár így most olyan teljességgel tárul fel a gyönyörködni vágyó műélvezők és az egymás melletti elhelyezéstől, az alapos összehasonlítástól esetleg újabb felismerésekre váró szakértők szeme előtt, amire az 1541-es év, a pompás együttes lebontása és szétszerelése óta nem volt példa. Most csak a minden bizonnyal véglegesen elveszett Angyali üdvözlet-tábla hiányzik és a Jézus születése, amelyet az eredeti felállítási helyhez meglehetősen közel fekvő Hontszentantalon őriznek, és amelynek idehozatalát végül is nem sikerült elintézni. (Pedig tervbe volt véve, a katalógusban még köszönetet mondó szavakat olvashatunk.) És persze nincsenek jelen az annak idején a rangos retabulum szekrényébe helyezett szobrok, csupán a táblák hátlapján elhelyezett domborművek árnyképei. Ez utóbbit itt akár szószerint is vehetjük, mert némelyik eredeti vastagságát megőrzött tábla háta mögé kerülve megláthatjuk az eredeti aranyozás nyomait, és így azt is, hogyan hagyták ki ebből az oda szánt dombormű mögötti helyet.
Ez ugyanis nem szokványos kiállítás, ahol a képek a falra akasztva várják a látogatókat. Itt az a cél, hogy mindent minél alaposabban lehessen szemügyre venni, és egy festmény esetében ehhez természetesen szorosan hozzátartozik a hátoldal is. A táblák tehát kissé ferdén vannak a fal mellett elhelyezve, és így bármelyik mögé odaléphetünk, megnézegethetjük az egymáshoz erősített deszkákat, a festékréteg hordozóit, továbbá a domborműves alakok - ruházatukról ítélve női szentek - körvonalait, és azokat a csapokat is, amelyek a táblához erősítették őket. (Amikor a domborműveket akár más irányú felhasználás, akár csak a táblák vastagságának, tehát súlyának csökkentése végett leválasztották, akkor a csapokat átfűrészelve egyszerűen az őket addig hordozó fában hagyták. Minthogy ezek a csapok olyan mélyek voltak, hogy csaknem a lap túlsó széléig elértek, a goromba művelet megmozgatta a festett oldalon az alapozást, és így a megfelelő pontokon a festékben mindenhol kicsiny, köralakú repedést látunk, melynek nagysága pontosan megfelel a csaplyuk átmérőjének.)
Szintén egy hátlapon található e kiállítás egyik szenzációja, egy nemrég felfedezett, nagyobb nyilvánosság elé csak most kerülő ecsetrajz. A Feltámadás-tábla jobb felső sarkában levő, a látogató szemmagasságában - sajnos nagyon rosszul - látható jelenetecske egy női szent vértanúságát ábrázolja. Az arasznyinál alig nagyobb alakok nem is egészen befejezettek, készítőjük aligha szánta másnak, mint egy beszélgetés közben felvázolt, esetleg ujjgyakorlatként, a kéz mozgékonyságának megőrzése érdekében csinált krokinak. (Ne felejtsük el, hogy akkoriban a papír még nagyon drága dolog volt, a nem megőrzésre szánt vázlatocskákat a legkülönbözőbb sima felületekre rajzolták, ahol az nem okozott zavart. Ez a tábla pedig nem a mozgó szárnyak közé tartozott - akkor aranyozás és az oda szánt figura körvonala lett volna az ellenkező oldalon -, így hátlapja egyszerűen az oltárszerkezet belseje felé fordult, tehát a skicc át tudta vészelni az azóta eltelt évszázadokat.) Bár a vértanúsági jelenet az ecset járatásának sajátosságait figyelembe véve aligha a műhely vezető mesterének keze alól került ki, de egy késő gótikus rajz felfedezése mindenképpen figyelemre méltó esemény.
A fő képtábla, a terem legfontosabb helyére állított Vizitáció mellett jobbra és balra néhány grafikai alkotás tekinthető meg. Felfoghatjuk ellenpontozásnak, mint amikor egy-két kisplasztikát tesznek az olajképek közé, de a valódi szándék más. A kiállított táblaképek száma végül is kevés, mindössze hét, logikus volt valamit megmutatni abból a miliőből, amelyből a mester művészete kisarjadt. Nemcsak általában a 15. század végi, 16. század eleji művészet képviselői ezek a tollrajzok és rézmetszetek, hanem olyanok, amelyek egészen konkrétan ízesülnek a festő alkotásaihoz. A figyelmes szemlélő hosszabb-rövidebb idő alatt összekeresheti magának azokat a hasonlító részleteket (legtöbbször mozdulatokat vagy kompozíciós megoldásokat), amelyek révén ezek a grafikák idetartoznak; a kevésbé türelmes megtalálja mindezt a katalógusban. A művészettörténész számára viszont ez az első alkalom, hogy ne csak fényképeken tanulmányozza, de a valóságban is ellenőrizhessen néhány olyan megállapítást, amelyeket egy kollégájának cikkében már olvashatott.
Hasonlóképp egy kissé elrejtve láthatjuk a kiállítás másik szenzációját, a Vizitáció-képnek az egész bemutatás kiindulópontjául szolgáló restaurálását dokumentáló fényképeket. A szomorú sorsú remekmű már múzeumba kerülése előtt is több, nyilván restaurálási szándékkal végrehajtott átfestést, egyes részein túlságosan alapos, a festékréteget is eltávolító tisztítást kellett elszenvedjen. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy a nyolc tábla a különféle őrzési helyek levegőjének eltérő nedvességtartalma miatt ismételten elmozdult egymástól, és ettől az éppen az érintkezési helyek fölött levő festékréteg meglazult, sőt lehullott. A restaurálás kezdetén készült, a még csak megtisztított és a hiányokat tömítéssel elfedő állapotot rögzítő fénykép szinte a tigris bőrére emlékeztetően csíkosnak mutatja a felületet. Szerencsére ezek nagy része az aranyháttérre esett, és a legérzékenyebb részeket, a meghatott arcokat és a csodálatosan kifejező kezeket megkímélte, de nagyon fontos ruharedők vagy háttéri részletek vesztek el reménytelenül.
A beavatkozásnak az állapot védelmén kívül természetesen fontos feladata volt a megfelelő összbenyomás biztosítása: el kellett érni, hogy a mai néző ugyanazzal a gyönyörűséggel nézhesse ezt az elsőrangú műalkotást, mint elkészülte után egész Selmecbánya. Ezt egyesek "esztétikai helyreállítás"-nak neveznék, de nem lenne igazuk. Ennek a kifejezésnek általában rossz a híre, és talán nem alaptalanul. Az esztétikai szempontra hivatkozva valóban nem egyszer a megrongálódott régi képek jogosulatlan megszépítése folyik, amit a szigorúbb bírálók okkal neveznek hamisításnak.
Itt természetesen nem ez történt, ennek megfelelően legfeljebb rekonstrukcióról beszélhetünk, hiszen az egyes hiányokat elfedő kiegészítések az eredetitől kissé mindig eltérő ecseteljárással készültek, hogy annak kezdetét és végét jól fel lehessen ismerni. A szakértő ennek köszönhetően pontosan tudja, mit tekinthet középkori képfelületnek, a szép látványra vágyó pedig nem egy képroncsot, hanem olyan táblát lát maga előtt, amelyen kedvvel jártathatja szemét, élvezetét nem akadályozzák a lépten-nyomon jelentkező hiányok.
A kiállításon van miben gyönyörködni, az összbenyomás lenyűgöző. Egy életmű-kiállítás végtére is mindig többet ad, mint a szóban forgó festő műveinek felbukkanása egyik vagy másik kiállításon vagy múzeum tulajdonaként. Most élvezhetjük igazán, milyen lebegő könnyedséggel áll Erzsébet és Mária a szép - és feltűnően nagy - virágoktól díszes rét közepén, milyen drámai a Keresztrefeszítésen a halott alatt az elhanyatló Mária és a hitvalló római százados szembeállítása, milyen más, mindegyiknél olaszosabb részleteket állít szemünk elé a Királyok imádása. Néha azt csodáljuk, mennyire pompás tüzű, valósággal izzó festékfoltokat használ, máskor azt, ahogy magától értetődően tud furcsa formákkal operálni. Némelyik táblán könnyed rebbenéssel, a másikon erőteljesen, figyelem-felkeltően helyezi el a színeket, és még sokáig sorolhatnánk a sokoldalúságnak azokat a bizonyságait, amelyek általában csak igazán nagy művészek alkotásain találhatók meg. M. S. mesterről - talán helyesebb így, a betűk után ponttal leírni, hiszen nyilvánvalóan monogram -, eddig is tudtuk, hogy nagyszerű festő, de a sok kép együttes szemügyre vételétől ezt jobban érezzük, mint eddig bármikor.
* "Magasztalja az én lelkem az Urat"
Forrás: Új Művészet, VIII. évf. 10-11. sz. 1997. október-november, 20-22. oldal
A festő kiléte, sorsa, életútja, neve és működési helye mindmáig ismeretlen. Azt tudjuk, hogy M. S. betűkkel és köztük lévő mesterjeggyel jegyezte magát. S azt is, hogy a korai magyar festészetnek az ő munkája a legragyogóbb teljesítménye. Aminthogy tőle származnak ama főoltárnak a képei (és valószínűleg a hozzá tartozó szobrok tervei is), amelyek az egyik leggazdagabb felső-magyarországi bányavárosban, Selmecbányán, a Mária-templom szentélyében álltak a XVII. század elején.
Menráth Péter és Hernádi Szilvia több éves szakértő restaurálása után újra teljes pompájában ragyog M. S. mester legismertebb műve, a Vizitáció: Mária és Erzsébet találkozása. Különleges alkalom, hogy ezt a megújult oltárképet a főoltár másik képének társaságában, valamint a festmények művészi környezetét illusztráló rézmetszetekkel együtt láthatjuk. A Magyar Nemzeti Galériában a Tavaszi Fesztivál nyitó eseményeként megnyílt M. S. mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára című tárlat május 25-éig látogatható.
A festmények a nagyméretű - 5 méter széles - főoltár 3 és fél méter magas szekrényének külső oldalait ékesítették, ezek a táblaképek tehát az oltár becsukott állapotában tárultak a hívek elé. A felső sorban Jézus életének négy örömteli eseménye: az Angyali üdvözlet (elveszett), a Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Vizitáció, a hontszentantali (Antol, ma Szlovákia) plébániatemplomban őrzött Jézus születése és a múlt század végén a lille-i Szépművészeti Múzeumba került Királyok imádása sorakozott, az alsó sorban pedig szenvedéstörténetének négy részlete: az Olajfák hegyének kompozíciója, a Keresztvitel, a Kálvária és a Feltámadás. Ez utóbbiak az esztergomi Keresztény Múzeum tulajdonában vannak. M. S. mester a maga névjegyét, a két fogalommá vált betűt a mesterjeggyel és az 1506-os évszámmal éppen a Feltámadás tábláján, a koporsó párkányán helyezte el.
Most első ízben szerepel együtt kiállításon a négy esztergomi Passió-jelenet, a Vizitáció és a hazánkban még soha be nem mutatott Királyok imádása tábla. Ez utóbbi képnek a selmecbányai oltárhoz való tartozását éppen a kiállítás kapcsán megélénkülő tudományos kutatás hivatott igazolni.
Bizonyító erejük lehet azoknak a grafikáknak is, amelyeket a nürnbergi, müncheni és bécsi gyűjtemények, valamint a Szépművészeti Múzeum kölcsönöztek a kiállításra. Közülük hármat a magát az M. Z. betűkkel jegyző rézmetszetből eredeztetnek. Az egyik metszeten az M. S. mester festményeinek hátterében megjelenő tájképi motívumok szinte gyűjteményes összefoglalásban lelhetők fel. Stiláris azonosságok fedezhetők fel azon a másik két metszeten, amelyen az okos szűzként megjelenő Fortuna, illetőleg egy térdelő, előrehajoló nőalak, talán Szent Borbála látható. Még fontosabb adalék az a grafika, amely a Feltámadás tábla - a szignált és datált kép - hátoldalán található, közvetlenül a hársfadeszkára rajzolva asgallusztintával. A térdelő nő és a mögötte álló férfi az M. Z. mester ilyen tárgyú rézmetszetén szereplő alakoknak a tükörképes változata.
Hogy valójában ki is volt M. S. mester, s hogy netalán-tán azonos-e M. Z. mesterrel, az ma még művészettörténeti rejtély. De ahhoz semmi kétség sem fér, hogy a selmecbányai oltárképek, köztük a poétikus szépségű Vizitáció a magyarországi és az európai késő gótikus művészetnek páratlan remekművei.
K. M.
Forrás: http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1997/9718/latogato/latogato.html
