Napjainkban készült fénykép Visegrádról |
A MŰ SZÜLETÉSE | |
| Vadas József könyvéből | ||
| Hessky Orsolya előadásából | ||
| Visegrád, ahogyan más művészek látták | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A kép, amely Magyarország egyik legszebb pontját ábrázolja, Markó bécsi tartózkodása idején készült. Tudjuk, hogy ebben az időben rendszeresen kijárt Kismartonba tájat festeni, de hogy ennek a képnek a témáját ki vagy milyen élmény vetette fel, az rejtély. Az sem tisztázott egyértelműen, vajon milyen metszet vagy esetleg korábbi saját kezű vázlat alapján dolgozott, legfeljebb azt állapíthatjuk meg, hogy a festmény topográfiailag hiteles ábrázolása a hegyoldalnak a fellegvárral és az (akkor még romos) Salamon-toronnyal, szemben pedig, a Duna másik oldalán, a nagymarosi domboknak. Ami persze a hiteles földrajznál lényegesebb: a művész a Dunakanyar látványának szívdobbantó hatását ugyancsak képes volt közvetíteni - színeivel, főként a megrendítően súlyos mély zöldek segítségével, amelyek betöltik szinte az egész felületet. Vagy ahogy Lyka Károly, e korszak művészetének talán legjobb ismerője fogalmazott: "Smaragd hegyoldala tele van fiatal erővel és még friss zamattal." Visegrád, várának a magyar történelemben játszott szerepe és a hegyek közé szorult kanyargó folyó természeti szépsége folytán, már abban az időben is önmagán túlmutató jelentőséggel bírt, de Markó - pontosabban festményének kimagasló művészi kvalitása - emelte olyan jelképpé, amely máig érvényes.
Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei (Hetvenöt mester száz képe), Corvina Kiadó, 2003, 56. oldal
Hessky Orsolya
A mitológiai tájkép. Id. Markó Károly
(részlet)
. . .
Visegrád, 1826-1830 - A húszas évek második felében készült, feltehetőleg megrendelésre a magyar XIX. századi festészet egyik legismertebb képe. A festő feltehetőleg a húszas évek második felében többet utazott s kirándulásai során merítette az ötletet a képhez. A történelmi táj és a realisztikus ábrázolásmód már a topografikus veduták fölé emeli ezt a művet, amelynek megfestése után Markó végre eljuthatott Itáliába. Magyar tájat ábrázoló képet ezután majdnem harminc éven keresztül egyáltalán nem festett.
. . .
A festő ifjúkorának topografikus, leíró jellegű tájábrázolásai alkotta első korszakát a Visegrád létrejöttével lezártnak tekinthetjük. Az akadémia klasszicizáló elvei szerint az ezen túllépő műfaj, a történelmi tájfestészet műveléséhez azonban mindez nem volt elég - sem tematikában, sem stílusban. Hogy a klasszicizmus ideáljainak megfelelő alkotások szülessenek, ahhoz a festőknek az antikvitás színhelyét, a klasszicizmus bölcsőjét kell motívumként megörökíteniük.
. . .
Kompozíciójukat tekintve a szakirodalom szerint a művek ... három csoportba sorolhatók: ez első korszakába ... másolással illetve később saját kútfőből készült veduta-jellegű művek tartoznak, a másodikba a klasszikus képszerkesztés elvei szerint három képsíkra osztott művek, a harmadikba pedig késői korszakának lezárt hátterű erdőképei tartoznak. A klasszikus kompozíció azt jelenti, hogy a kép világosan felosztható három képsíkra: az előtér növényeire, a középtér jelenetére illetve a nyitott, távolba vesző hátérre és annak növényeire. Markó stílusával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy bár a XVII. századi francia tájfestészetet, elsősorban Claude Lorrain művészetét szokás forrásaként megemlíteni, e stílus XIX. század eleji követői, az ekkor Rómában élő, elsősorban német festők nem igazán befolyásolták Markó művészetét. Markó már Bécsben megismerkedett a korábbi századok németalföldi és francia festőivel, akiknek művészete, a kompozíció már említett hármas tagolása, a formák tiszta visszaadása hatott rá elsősorban.
Bécsi korszaka (1822-1832)
Markó kisebb-nagyobb megszakításokkal tíz évet töltött a császárvárosban. A családalapítást követően a mindennapi megélhetésért dolgozott, műveit elsősorban műkereskedelmi célokból festette; ez az az időszak, amelyről a művészettörténet a mai napig a legkevesebbet tudja. 1822 áprilisában, 31 évesen érkezett ide Brudern báró társaságában, aki maga mutatta őt be az akadémia igazgatójának. Markó azonnal beiratkozott és az adatok szerint 1823 decemberéig látogatta az akadémia történeti, tájfestészeti és festészeti osztályát. Markón kívül nagyon sok magyar diák látogatta az akadémiát, többek között: Balassa Ferenc, Simó Ferenc, Brocky Károly, Kiss Bálint, Melegh Gábor, Kozina Sándor, Vandrák Károly élt és dolgozott ekkoriban itt. A festészeti műfajok közül legelőkelőbbnek a történelmi festészetet tartották, ebbe a körbe beletartozott a mitológiai és a vallásos témájú festészet is, a tájfestészet ebben az időben háttérbe szorult. Ez nem csupán bécsi jelenség volt, ugyanebben az időszakban - 1824-ben - a müncheni akadémiáról egyenesen kitiltották a tájfestőket, megszüntették a tájfestészeti osztályt és aki ennek ellenére ezt a műfajt művelte, azt lázadónak tekintették. Bécsben nem volt ennyire súlyos a helyzet, úgyhogy Markó megengedhette magának, hogy ne hagyjon fel teljesen a tájfestéssel.
Mint említettük, ekkor alapított családot, Károly, Elisa és András ezekben az években születtek. A helyzetet nehezítette, hogy mecénásai megvonták tőle támogatásukat, vélhetőleg azért, mert megélhetése miatt papírmerítéssel kezdett foglalkozni. Bodnár Éva könyvében olvashatjuk, hogy ebben az időszakban nagy nélkülözések közepette éltek, képeket szinte kizárólag pénzkeresés céljából festett. Ugyanezekben az években sikerült azonban az ókori görög és latin szerzők műveiből kiművelnie magát; kedvenc olvasmánya Homérosz volt. Az antik mitológia is nagyon érdekelte, s az ebből merített történetekkel később művein is találkozunk.
A bécsi időszakhoz tartozik még az a néhány esztendő, amelyet Kismartonban töltött. A kisvárosba Bécs-környéki kirándulásai alkalmával jutott el, s a húszas évek végén hosszabb időre le is telepedett itt. Esterházy Miklós udvarának fénye ekkor már megkopott, ám Markó nem amiatt tartózkodott ott, hanem a táj szépsége vonzotta. Rengeteget rajzolt ebben az időben a szabadban s erre az időre tehető - a szakirodalom szerint 1826 és 1830 közé - a Visegrád című kép születése is. Szokás a képet a XIX. századi magyar tájfestészet első darabjaként is értékelni, sőt modernnek is tekinthetjük, hiszen a természeti részletek objektív, részletező visszaadása szinte már realisztikussá teszik a művet.
Forrás: A Mű-Terem Galéria Szabadegyetemének 5. előadása
2001. november 12. hétfő
http://www.mu-terem.hu/eloadas5.htm
Visegrád, ahogyan más művészek látták
Ligeti Antal olajfestménye 1860-ból
Ligeti Antal olajfestménye 1882-ből
Czeglédi Gizella olajképe (2001)
Buczkó Imre akvarellje
Kelety Gusztáv lavírozott tus-képe (1860-as évek)
Ujváry Ignác festménye
Klette Károly rajza
Spányi Béla falfestménye
