1826-30 - Olaj, vászon, 58,5x83 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Bodnár Éva elemzése | ||
| Szabó Júlia írása | ||
| Prókai Ágnes honlapjáról | ||
| Részletek a műből | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A múlt századi magyar tájképfestészetnek európai rangú nyitánya Markó Károlynak ez a képe. Történelmi múltunk dicső korszakának, Anjou királyaink és Hunyadi Mátyás fényes udvarának színterét, a Duna-kanyar legszebb táját ábrázolja. Az üde zöld hegyoldal tetején a középkori fellegvár romjai, lenn, a Dunánál a magas, négyszögletes Salamon-torony, ahová - a néphit szerint - egykor Salamon királyunkat zárták. Az árnyékba borított sötétzöld előtérből a Duna-kanyar pompás, távolba nyúló panorámája tárul elénk. A kiegyensúlyozott, nyugodt képszerkesztés, a színhatások, a különböző zöldek finomsága, a természetszeretettől áthatott felfogás a legfőbb értékei alkotásának. Üdesége, minden modorosságtól mentes természetessége, a kép egységes, részletekbe nem vesző kezelése Markó művészetének ragyogó kezdete. "Smaragd hegyoldala tele van fiatal erővel és még friss zamattal, ezzel a képével ő válhatott volna, ama kor Szinyei Merse Páljává..." jellemezte Lyka Károly.
Forrás: Bodnár Éva: id. Markó Károly (1791-1860), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1980, 67. oldal
Id. Markó Károly a történelmi érdekességű tájak festésének magyarországi aktualitását megérezve festette meg Visegrádját a bécsi akadémia előírásait követve, amely később a magyar tájfestészet egyik első példájaként került a köztudatba. A Visegrád a leíró tájábrázolások sorába illeszthető, hiszen józan nappali fényben csupán magát a magas hegyet, a Salamon-tornyot, a Fellegvárat s a hozzá vezető kőfalat ábrázolja. Id. Markó Károly nem él a romantika eszközeivel, a hegy és a középkori épületek ábrázolásában, mégis érezzük, hogy a hely jelentőségének teljes tudatában alkotta meg művét. Kazinczy prózai írásainak józan, de pontos felméréseihez közelebb áll a hely történeti szerepének érzékeltetésében, mint Kisfaludy Visegrád című elégiájához. A festmény nézői azonban később mindkét megközelítési formát együtt tisztelték a képben.
Forrás: Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon, Corvina Kiadó, 1985, 103. oldal
Ezt a képet szokás a magyar tájképfestészet első jelentős alkotásának nevezni; tekintve a korábbi, naiv stílusú topografikus vedutákat, ez a nagyobb méretű olajfestmény már sokkal inkább a történelmi tájfestészet kategóriájába tartozik. Magasztosabb atmoszféráját köszönheti többek között annak is, hogy a művész nem helyezett el rajta a hangulat könnyedebbé tétele érdekében staffázsalakokat, hanem csupán a mindenki számára ismert visegrádi épületek jelennek meg a Dunakanyar csodálatos panorámájában. Markó 1826-tól kirándulásokat tett Bécsből kiindulva, s feltehetőleg ekkor kezdett el dolgozni nagy olajképén. Valószínűleg megfordult a helyszínen is, ahol tanulmányokat készített, hogy aztán műtermében dolgozza ki a végleges művet. Ekkor találkozunk először a rá jellemző aprólékossággal, amellyel a táj minden elemét kidolgozza, s későbbi képein is fellelhetőek ezek a nagy gonddal ábrázolt lombkoronák, vízfelületek.
Forrás: http://www.ffg.sulinet.hu/2001a/proa/kepei.htm
Forrás: Bodnár Éva: id. Markó Károly (1791-1860), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1980, 68-69. oldal
