Részlet id. Markó Károly jegyzeteiből	CIKKEK, DOKUMENTUMOK
	Bellák Gábor: Markó Károly kiállításáról
	Hessky Orsolya: A magyar grafika nagyjai
	Ludwig Gurlitt: Markó Károly hagyatékából
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Bellák Gábor: Markó Károly kiállításáról

Nagyszerű kiállítással várja a Magyar Nemzeti Galéria október 22-től azokat a látogatóit, akik nem kímélve magukat, hajlandók egészen a múzeum harmadik emeletéig fölsétálni és, ha nem riadnak el Szervátiusz Tibor szétmarcangolt Dózsájától és Makrisz Agamemnón óriási bronzfejétől, bekukkantanak az úgynevezett grafikai kiállító helyiségeibe is. Egy hat éve indult kiállítássorozat - A magyar rajzművészet mesterei - második tárlata látható itt. Talán már el is felejtettük, milyen üdítő élmény volt akkor találkozni Barabás Miklós gyönyörű rajzaival, akvarelljeivel. Bizakodva vártuk a folytatást, aztán lassan elfelejtettük az egészet. A mostani kiállítással végre eszünkbe juthat, hogy mennyire hiányzik múzeumi rendezvényeink közül a régi magyar grafika nagyjait bemutató kiállítások sora. Pedig milyen ragyogó tárlatokat lehetne rendezni Brocky, Zichy, Lotz, Benczúr, Ferenczy, Rippl, Gulácsy, Nemes-Lampérth, Uitz, Derkovits stb. grafikáiból; vagy technikai (rajz, litográfia, rézkarc, pasztell stb.), vagy tematikus, vagy korszakokat áttekintő kiállításokat, ahogy azt a Szépművészeti Múzeum legjobb kiállításain megszoktuk. A fenti névsorban szándékosan nem említettem idős Markó Károly nevét. Most ugyanis ő van soron. Az itt kiállított mintegy 130 rajz, gouache, biszter, szépia zömét a nagyközönség soha, sehol nem láthatta (s a kiállítás bezárása után vélhetőleg nem is fogja). A grafikákat kiegészítő kb. negyven olajképnek is csak egy töredéke látható a Galéria állandó kiállításán, nem beszélve azokról a magángyűjteményekben, külföldi múzeumokban őrzött darabokról, amelyek lényegében hozzáférhetetlenek a hazai közönség számára.

A kiállítás sajátos tematikus rendben mutatja Markó Károly - elsősorban grafikai - munkásságát. Az első szekció a Markó családé. Itt a családtagokról, Markó Károlyról készült portrék láthatók, köztük Barabás Miklós gyönyörű színes krétarajza az általa nagyrabecsült mesterről. Külön egység emeli ki a híres Visegrád-kép fontosságát. Itt az elődök és a kortársak - Jacob Alt, Franz Jaschke, Klette Károly, Szerelmey Miklós, Keleti Gusztáv - Visegrád-képei között kapott helyett Markó olajképe, a hazai tájképfestészet úttörő jelentőségű darabja.

Ismeretes, hogy Markó, még lublói és rozsnyói mérnök korában, az 1810-es években készítette általunk ismert legkorábbi rajzait, gouache-képeit elsősorban szepesi, gömöri tájakról, minden bizonnyal metszetek, s nem utolsósorban Johann Jakob Müller nyomán. Megkapó az a tipikusnak is tekinthető felvidékies provincializmus, amelyet éppúgy megfigyelhetünk Rombauer János festményein, vagy akár egy évszázad múltán Rudnay Gyula gömöri képein. Kissé a hely szelleméhez tartozik az a régimódi báj és derű, melyet pár mondat erejéig még Márai Sándor is felidézett az Egy polgár vallomásaiban, s amelyet mi is érzékelhetünk, ha végigsétálunk egy napos délután Rozsnyó főterén. Markó e korai művei éppúgy külön egységet képeznek a kiállításon, mint például a Joseph Fischer Vágvölgyi várak-képei nyomán, kétszeres nagyításban készült gouache-ok, vagy az aggteleki cseppkőbarlangról festett híres, hatlapos sorozata.

A kiállítás gerincét azok a kisebb együttesek képezik, melyek az egyes grafikák s olajban kidolgozott változataik egymás mellé állításával Markó alkotói módszerébe nyújtanak bepillantást. Hihetetlenül izgalmas látni, hogy Markó (a mérnök!) milyen elképesztő precizitással vetítette vászonra egy-egy vázlatban elgondolt tervét. Különösen érdekes ebből a szempontból a félbemaradt nagy Ruth és Boáz kompozíció, Markó egyik kedvelt témája, melyet számos kisebb változatban is megfestett. A négyzethálóval beosztott nagy kép egyes részletei - a háttér tájmotívumai - az utolsó ecsetvonásig kidolgozottak, míg az előtér figurái csupán a kontúrral jelzett vázlatban vannak. Hasonlóképp érdekes az a félkész képe (Jézus Jákob kútjánál), melyet kartonra ragasztott vékony vászonra rajzolt föl, s melyet nem egészben alapozott, hanem - akárcsak a freskókat szokták - mindig az épp kidolgozandó részletek sorrendjében. Így csupán a kép befejezett részletei alatt van alapozás.

Külön izgalmat jelent - s ez általában a grafikák sajátja -, hogy a befejezett olajképekhez képest mennyi spontaneitás, frissesség, sőt olykor kifejezett drámaiság (s ezt épp Markóval kapcsolatban nemigen szokták hangsúlyozni) van e lapokon. Jól megfigyelhető, hogy a Markó-életműben oly tipikus klasszicizáló tájkép idilli hangulatát milyen kevéssé a tájmotívum sajátosságai, a táj éthoszát megteremtő bibliai vagy mitológiai alakok adják meg, hanem a szín, vagy ha úgy tetszik a műtermi kidolgozottság.

Kétségtelen, hogy a modern izmusokon iskolázott mai látogató közelebb érzi magához az élmény közvetlenségétől sugárzó rajzokat a kissé konzervatív, akadémikus ízű olajképeknél; a felhőtanulmányokat a Pyrkert illusztráló Szent Hajdan gyöngyeiből-nél. Nem kell azonban besétálni abba a csapdába, mely a rajzoló Markó modernségét firtatja a festő Markó konzervativizmusával szemben. Mert épp erről szól ez a kiállítás is: egy XIX. századi művész izgalmas sokszínűségéről, s arról a vérbelien múlt századi problémáról, hogy hogyan épülhet konzervatív festészet modern táj- és természetszemléleti alapokon.

Forrás: Új Művészet, II. évf. 12. sz. 1991. december, 17-21. oldal

Hessky Orsolya
A magyar grafika nagyjai
Az MNG új szerzeményei - Barabás Miklós és id. Markó Károly művei

"Miközben szabadban rajzolgattunk"

A közelmúltban két igen értékes műalkotással gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye. A gyarapodás jelentőségét növeli, hogy két, a 19. század harmincas éveiben készült műről van szó. E korszak legjelentősebb művészeitől manapság már igen ritkán kerül elő fontos, múzeumi rangú alkotás, nem beszélve arról, hogy ilyen korú művekhez hozzájutni, a közgyűjtemények anyagi forrásait figyelembe véve, alig van lehetőség.

Mivel mindkét mű grafika, tehát a múzeum állandó kiállításain aligha találkozhatunk velük, ugyanakkor grafikai főművekről van szó, érdemes megismertetni őket a közönséggel: Barabás Miklósnak 1834-ben Művész a tengerparton című, vélhetőleg saját magáról Itáliában festett akvarelljéről illetve id. Markó Károlynak egy évvel később, tehát 1835-ben készült Róma látképe című gouache-képéről van szó, Barabás műve mindeddig a művész leszármazottainak tulajdonában volt, s idén tavasszal került aukcióra.

Közismert, hogy Barabás Miklós művészetének alakulására döntő hatással volt 1834-35-ös itáliai utazása, amelynek grafikai eredményeit már több kiállításon is megcsodálhatta a közönség. Bár festészetében e tanulmányút hatásai kevéssé mutatkoznak meg, ezalatt a két év alatt készült akvarelljeiben, a kor legmodernebb tájfestészeti irányzataihoz felzárkózva, képes volt egyedülálló, komplex műtárgycsoportot alkotni. Erről az időszakról Barabás Miklós önéletrajzi írásából kaphatunk pontos képet: ez a mű máig kiapadhatatlan forrása a 19. századi itáliai utazók történetének. Nemcsak apró élményekről számol be, de visszaemlékezései alapján rekonstruálható a megtett útvonal, számos, ebben a periódusban készült művét megemlíti, nyomon követhetjük benne művészetének jelentős változásait, és abban az időben Itáliában tartózkodó festőtársairól is több adatot tartalmaz. Az 1830-as, 1840-es évek az itáliai tanulmányutak virágkorának tekinthetők szinte egész Európában; Barabás is 1833 nyarán határozta el magát az olasz utazásra s 1834-ben indult útnak. Egész itáliai tartózkodására, szinte valamennyi itt született művére rányomta bélyegét William L. Leitch angol akvarellfestővel (1804-1883) való ismeretsége, barátsága. A tőle ellesett festésmód - a természetben gyorsan, lendületes ecsetvonásokkal feldolgozott motívum, a látványt egyetlen egészként felfogó szemlélet - olyan műveket eredményezett, mint például a korai főműnek is tekinthető Velence alkonyatkor. Velence után természetesen megfordult Rómában és a nápolyi öbölben is, bejárta a festők által általánosan felkeresett helyeket, miközben rajzolt, akvarellezett: legtöbbször Leitchcsel és az ottani angol festőkkel. Angol barátjának közvetlen hatása elmúltával és más hatások jelentkezésével azonban a világos színvilág, a nagyvonalú, költői látásmód megszűnik: a leitchi oldottságot csak átmenetileg sikerült magáévá tennie. Látható tehát, hogy Barabás Miklós életművében az 1834-35-ben keletkezett grafikai művek rendkívüli fontossággal bírnak: rajtuk nyomon követhető egy festői pálya kibontakozása, szárnyalása s - majd a művész hazatérése után - e szárnyalás hirtelen megszakadása.

A most vásárolt mű mindezek képi bizonyítékaként is felfogható: íme a festő, aki művészetének minden tárgyi eszközével felszerelve, az olasz tengerparton - a legfestőibb motívum mellett - gyönyörködik mindabban, amit számos képén meg is örökített. Művészi és dokumentumértéke mellett eszmei jelentősége a legnagyobb e kicsiny akvarellnek, amely mintegy összegzése és lezárása Barabás itáliai rajzainak.

A Galéria másik új szerzeménye - noha papírra készült képről van szó - az adományozó kérésének megfelelően a festészeti osztályon került beleltározásra. Időben és helyszínben is szorosan összekapcsolódik a két mű. Említettük, hogy Leitch mellett ekkoriban egyéb hatások is érték Barabást: ezek közül az egyik id. Markó Károlyé, akivel a fiatal festő 1835-ben Rómában találkozott is; nem véletlenül, a művész egy évekkel korábbi, rövid bécsi találkozást követően kereste fel az ekkor már három éve Rómában tartózkodó mestert. Barabás egész ott-tartózkodása alatt kapcsolatban állt Markóval, gyakran dolgozott annak műtermében, "mert neki igen jó műterme volt, sőt szerette is, ha nem volt egyedül". Műtermen kívül is több közős, rövidebb tanulmányúton vehettek részt, hiszen Markó már ekkor is természet után rajzolt tanulmányok alapján festett, s Barabás nyílván szívesen csatlakozott hozzá. Ennek egyik igen értékes bizonyítéka az a két mű, amely ugyanazon motívum előtt készült, s bár nincs rá bizonyíték, könnyen lehetséges, hogy a két művész egymás mellett dolgozva rögzítette a képeket. Barabásnak a Róma külvárosában készült, Római látkép című, kisméretű akvarellje nem a leitchi hatásról árulkodik, ugyanakkor egészen nyilvánvaló id. Markó Károly festészetének befolyása, a barna, az arany és ezek tompa tónusainak használata, illetve a részletező előadásmód. Markónak ez a félig tanulmánynak, félig kész műnek tekinthető alkotása többi festményéhez viszonyítva oldottabb, könnyedebb, nem ideálkép. A munkásságában grafikai főműnek tekinthető alkotás tavaly került a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe, Knausz Mátyás festőművész nagylelkű adományának köszönhetően.

Az MNG grafikai osztálya 2002 decemberében az olaszországi magyar kulturális évad alkalmából a Római Magyar Akadémián Pittori Ungheresi in Italia címmel rendezett kiállítást a gyűjtemény legszebb 19. századi, itáliai rajzaiból. Ez a bemutató tulajdonképpen az 1980-as években a Magyar Nemzeti Galériában Bajkay Éva által beindított A magyar rajzművészet mesterei című, grafikai kiállítás-sorozat kővetkező állomásának is tekinthető. E sorozat keretein belül korábban éppen Barabás Miklós és id. Markó Károly legszebb rajzai kerültek bemutatásra. A római kiállításon e két nagy mesteren kívül Libay Károly Lajos, Kovács Mihály, Balassa Ferenc, Kozina Sándor, Ligeti Antal és más kismesterek műveiből válogattunk. A Barabás-rajzot sajnos akkor még nem tudtuk bemutatni, de Markó Károly képe a kiállítás egyik fő darabja volt.

A szálak tehát összefutnak: a művészek 19. századi nagy találkozóhelyének jelenkori felidézésével művek és művészek újra találkoznak, hogy csodálóikat is belevonják abba az élménybe, amelynek köszönhetően a 19. század első felének legismertebb és legjelesebb magyar alkotásai létrejöttek.

Forrás: Új Művészet, XIV. évf. 7. sz. 2003. július, 10-11. oldal

Prof. Ludwig Gurlitt
Markó Károly hagyatékából

Franz Schrotzberg bécsi arcképfestő (1811-1889) azt mondotta, hogy semmit sem tanult a bécsi akadémián, a csak nála hat évvel idősebb magyar festő, id. Markó Károly oktatta ki arra, hogyan kell a festékkel bánni. Markó nem tanította őt rendszeresen, hanem megengedte neki, hogy műtermében dolgozzon és hogy képeit másolja. Van is birtokunkban egy ilyen másolat Schrotzberg hagyatékából, tájkép, amelynek staffageja egy faun, amint meglepi a fürdő nimfákat. Ez most Schrotzberg lányainak birtokában van Steglitz-Berlinben.

Miután Schrotzberg hagyatékából ezzel együtt még Markónak különböző kezeművei is kerültek hozzánk, úgy hiszem, tartozom Markó honfitársainak ezekről beszámolni. Most feleségemnek s két húgának, Schrotzberg Eleonore és Sidonie kisasszonyok birtokában van valamennyi. Hozzáfűzök még egy rövid jegyzetet G. (?) Seelosnak egy szép kis képéről.

Markónak birtokunkban levő képei és vázlatai közül néhány, miután félbenmaradt munka, szerény értékű. A művészet barátai és Markó életrajzírói azonban mégis figyelmükre fogják méltatni. Schrotzberg nem ok nélkül tette el azokat. Élete végéig rendkívül nagyra becsülte Markót s mindazt, ami a keze alól kikerült. Mindig a hála és a legnagyobb tisztelet hangján beszélt róla. A két teljesen kidolgozott kép tökéletesen egyenlő értékű azokkal, amelyeket a budapesti Nemzeti Múzeumban láttam Markótól. Ezek az alább 1. és 2. számmal jelzett képek:

1. Olasz táj, reggeli hangulat. Olajfestmény, 14.5x11 cm. Jelzése: C. M. S. 1860.

A középen erőteljes facsoport (vén olajfák), jobbra egy mély úton át messzenyúló völgyet látni, e mögött mozgalmas vonalú hegység, balra egy vigna, kazallal. Néhány paraszt alakja élénkíti az egész képet. A legfinomabb miniatura-festés, gyöngéden hangolt, gazdag színezéssel. A mester halála évéből való mű.

2. Olajfestmény, 14x10.5 cm. Jelzése C. Markó p. Ap. 1857.

Délszaki táj, aratókkal a rozsföldön, áthidalt patakkal, hátul rom, amely mellett a távoli tengert és hegyeket lehet látni. Nagyon színdús, könnyed miniatura-munka.

3. Olajfestmény, 49x37 cm., tanulmány-szerű, befejezetlen.

Alkonyat délszaki, erdős tengerparton, felhős levegővel és mozgalmas tengerrel. Erős fényhatás, rőtbarnán izzó előtér, az egész hatásában Turnerre emlékeztet.

4. Olajtanulmány, 32x24 cm., jelzése egykori tulajdonosától, Franz Schrotzbergtől ered (ceruzával): Cari Marco senior.

Folyó, sziklás tájban. Sárgás fényben izzó világítás. A háttér és középtér finom kidolgozású, az előtér szélesen aláfestve. Erőteljes hatása szintén Turnerre emlékeztet.

5. Olajtanulmány kéregpapiroson, 33x24 cm., Schrotzberg jelzésével: Carl Marco, sen.

Balra magas fák, jobbra délszaki hegyi táj és falak. Könnyen odavetett festés, reggeli hangulat.

6. Színes olajtanulmány papiroson, 36x26 cm., Schrotzberg jelzésével: C. Marco sen.

Ceruzával alárajzolt tölgy, fehér papíralapon. Befejezetlen.

7. Olajtanulmány, 22x15 cm., hasonló módon jelezve.

Lombos délszaki táj, reggel, a hangulat fő-színei a zöld és viola, könnyedén odavetve, nagyon hangulatos.

8. Olajtanulmány papíron, 29x23.5 cm., hasonló módon jelezve.

Magas fák, amelyek csöndes vízben tükröződnek. Őszi hangulat. A motívum talán a Duna (Bécs?) mellől való.

9. Olajfestmény, befejezetlen, 41x34 cm., jelzés nélkül.

Sűrű lomberdőtől körülvett patakmelléke. Északi nyári táj, talán Bécs környékéről. Félig kész.

10. Vízfestmény, 25x25 cm., Schrotzberg jelzésével: Carl Marco Vater.

Befejezetlen előtér-tanulmány: őszies fák és bokrok a kerti ösvény mentén.

11. Vízfestmény, 13.5x11 cm., Schrotzberg jelzésével: Carl Marco sen. unvollendet.

A szent család és a kis János. Ölében az alvó gyermekkel ül a Szűzanya egy kőfal mellett, fa alatt, mellette József, a kis Jánost támogatva, aki a kis Jézust fel akarja ébreszteni. Jobbra távoli monumentális épületek s azokon túl sziklás tengerpart. Miniaturának szánt kép, alakjai nincsenek teljesen kidolgozva. Valószínűleg a nazarénusok szellemében készült ifjúkori mű.

Markó művészetéről ezen a helyen fölösleges szólnom. Olvasóim jobban ösmerik őt, mint én. Szerepe Ausztriában és Magyarországon olyasforma, mint A. W. F. Schirmeré Berlinben, idealista tájképei egyenrangúak a német klasszikus-idealista tájkép megalapítójának Carl Rottmannak műveivel s végtelen finom színezése nem egyszer Claude Lorrainre emlékeztet. Mily gazdagok a miniaturái, arról egy pillanat alatt meggyőződünk, ha nagyítóüvegen át nézzük. Rájövünk, hogy annyi anyag van bennök, hogy nagy felületű képeket lehetett volna belőlük alkotni, s emlékezetünkbe idézik a költő mondatát: "In der Beschränkung zeigt sich der Meister."

Ide jegyzem még ez alkalommal, hogy ugyanebben a gyűjteményben van Seelosnak egy jó műve:

Olajfestmény, 23x17 cm Jelzése: G. Seelos.

Bozeni táj, derűs nyári reggel könnyedén felhős éggel, egy út visz egy szép falusi ház mellett, nagy fákkal és szőlőkerttel a távoli hegyvidék felé.

A kép motívuma és színezése nagyon emlékeztet Markóra, akit barátság kötött a művészhez. Keletkezése idejéről nincs tudomásom. Azt hiszem, hogy 1860 körül keletkezhetett.

Steglitz-Berlin.

Forrás: Művészet, Tizenharmadik évfolyam, 1914 Nyolcadik szám 406-408. oldal
http://www.mke.hu/lyka/13/406-408-marko.htm