Borsos Miklós Nemzetőr c. olajfestménye egy Herendi dísztálon, a kor stílusát idéző szegélydíszítéssel	ÉRDEKESSÉGEK
	Jókai Mór: Huszonöt év múlva
	Arany János: Nemzetőr-dal
	Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség megszervezése 1848-ban
	1848. évi XXII. törvénycikk a nemzeti őrseregről
	Dokumentumok a Nemzetőrség történetéből
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Jókai Mór
Huszonöt év múlva

Mi történt az első "Talpra magyar!" kiáltás után, annak a hagyományát úgy tudja már minden ember, mint a bibliai történeteket.

De mit csináljunk ennyi talpra állított magyarral? A talpra állt embernek ellenlábasai is támadnak.

Volt lelkesedés, áldozatkészség, testvérszeretet, bűnbocsánat, jobbágyhűség, honszerelem, bátorság, s az mind ezen az egy napon született.

A huszonöt év előtti napok dicsősége nem melegíti már szívemet; de az eredmény a hideg önbíráló előtt is örökké nagy marad: "a nép felszabadítása a jobbágyság alól".

Azért ne beszéljünk arról többé, hogy szép, ragyogó, dicső nap volt március 15-e: ismerjük el, hogy "szükséges nap volt!" Szükség volt egy napra, mely félretaszítsa a törvényhozás ócska klepszidráját, s egy lökést adjon az időnek, mely a nemzetet évtizedekkel előbbre vigye. Szükség volt, hogy rögtön rendkívüli nyilvánulás által szakítson a nemzet a múlt balfogalmaival, hogy egyszerre jusson erejének tudatára. Előtte állt a galíciai példa, hogy mire képes egy elnyomott nép, ha azt az abszolutizmus véres eszközéül akarja használni? A lengyel gyász a múlt év tanulsága volt, s nem lehetett tudni, hogy ugyanaz a hatalom enged még egy évet a magyar nemzetnek a deliberálásra?

Sietni kellett - és aztán követelni egyszerre mindent, amihez a nemzetnek joga van, ami életének föltétele. És követelni azt egyhangúlag.

S az egyhangú követelés sikerült, győzött: csak hang volt; nem követte vér, mégis diadal termett nyomán. Az országgyűlés elfogadta azt, amit a pesti közpiacok zászlóikra írtak, s a király szentesítette, amit az országgyűlés elfogadott.

De nem ment ez olyan simán.

Húszezernyi néptömeg hullámzott Pest utcáin, a sajtó tettleg felszabadíttatott, a népvezetők saját kezűleg nyomtatták ki a pesti 12 pontot: "Mit kíván a magyar nemzet?", s Petőfi költeményét: "Talpra magyar, hí a haza!", s a városházára sereglő népsokaság Rottenbiller polgármester elnöklete alatt megválasztá a közbiztonságra felügyelő bizottságot; benne volt Nyáry Páltól Sükey Károlyig minden hírhedett név. A népnek tetszett a kezdet. "Éljen a forradalom!" Kaptunk nemzetiszínű zászlókat, felkötöttük bal karunkra a nemzeti szalagokat (az enyim most is megvan, még akkor gyöngéd kezek által egy falevélre hímzett 1848-cal rámába téve), de mit tegyünk tovább?

Könnyű más városnak forradalmat csinálni, tudja, hogy mit tegyen? Legelőször is elkergeti a kormányát, körülveszi a parlamentet; de hol vegyünk mi kormányt és parlamentet, mikor a kancellárunk Bécsben van, a parlamentünk pedig Pozsonyban?

A nagy óriás pedig, ha egyszer fölébredt, tenni akar.

A népbizottság, hogy némi autorizációt adjon a mozgalomnak, elhatározá, hogy a sajtószabadság tárgyában egy küldöttséget indít meg Budára a helytartótanácshoz, a nép kívánatainak tolmácsolására. De ahhoz a küldöttséghez húszezer ember csatlakozott.

Délben egy levelet kaptam, melyen egy kiszolgált császári tiszt volt aláírva (később szomorú emlékezetű alak, mint hírhedett feladó - utoljára öngyilkos); ebben az volt velem tudatva, hogy az általunk csinált parapluie-forradalom nem ér semmit. Fegyver kell a nép kezébe. Ott volt aztán egy egész stratégiai terv. A jövő éjen tíz helyen meggyújtani a várost, a támadt zavarban megrohanni a Neugebäudét, ott a gyenge helyőrséget lefegyverezni, az ágyúkat elfoglalni, azokkal a Károly-kaszárnyán rést töretni, azt megostromolni. Az üllői kaszárnya felől torlaszokat emelni, a lovasság elé tört üvegdarabokat hinteni, az olasz katonákat harangurírozni, egy pár generálist kezesül letartóztatni stb., stb., hogy énnekem a hajam szála mind az ég felé állt bele. Még akkor volt.

Sietve hívattak Rottenbillerhez, még nem is közölhettem senkivel a borzasztó haditervet. Ott találtam nála a tüzérség főparancsnokát Budáról. A kis köpcös úr szörnyű haragos képet mutatott, azt mondta, hogy ő be nem ereszt olyan nagy népsokaságot Buda várába, mint amennyi bevonulni szándékozik. Ő becsukatja előttük a kaput. Rottenbiller figyelmezteté, hogy ez nagy baj lenne a kapura nézve, mert azt akkor bizonyosan betörnék. - "Akkor én össze fogom önöket kartácsoltatni!" - kiáltá a vitéz alezredes.

Erre én azt mondám neki: "Azt teheti ön, hanem ha mi kiejtjük a kezünkből a háromszínű zászlót, akkor majd jön utánunk más, aki a vörös zászlót emeli fel." S azzal megmutattam neki a kapott haditervet, eltakarva az aláírást.

A becsületes főtiszt azt mondta ennek felolvasására, hogy "ez nem tréfa", s aztán ő kezdett el bennünket kérni, hogy csak vezessük hát okosan a népet, majd ő is rajta lesz, hogy semmi baj ne történjék.

Ez volt Budavár második vér nélküli bevételének (először a törökök foglalták így el) genezise, melyhez a haditervet mi hárman csináltuk: Rottenbiller, a tüzér alezredes meg én: bármennyire igyekezzenek is e körülményt a historikusok agyonhallgatni.

A diadal tökéletes volt, nemcsak felmentünk, de vissza is jöttünk Buda várából, s a sajtószabadságon kívül lehoztuk az irodalmi működésért tömlöcbe zárt Táncsics Mihályt.

Táncsics maradt e nap hőse, őt hoztuk olyan diadallal Pestre, aminővel az angolok II. Károlyt Londonba, a franciák I. Napóleont Párizsba, sőt, aminővel csak Schwartz Gyula vagy Szilágyi Virgil diadalmenetei a fővárosban hasonlíthatók össze.

A következő évforduló már Debrecenben talált bennünket összpontosítva.

Valami buzgó hazafinak az az ötlete jött, hogy 1849. március 15-én valami méltó ünnepélyt kellene rendeznünk Debrecenben. (Odakinn a "havon" éppen rendezték azt javában Klapka, Görgei, Dembinski, Perczel, Damjanich és még valami 180 000 honvéd fiú!) Az indítványra Pálffy Albert azt az ötletet mondta: "Ha meg akarjuk ünnepelni március 15-ét en famille, csukjuk be Táncsics Miskát." - Szegény jó, öreg barátom, derék, becsületes hazafi volt mindig, tele jó szívvel, jó akarattal; de fátuma volt, hogy igen furcsa ötletekkel tudta mindig kifejezni fáradhatlan honfiúi buzgalmát.

Kiittam én ezt a serleget egészen, a budapesti mámorító habjától kezdve egész a világosi seprűjéig.

A világosi sötét éjszakán együtt voltam Nyáryval, Csányival és Kiss Ernővel: egy szobában háltunk.

- Mi el vagyunk veszve - mondá Nyáry -; Magyarország elbukott. De amit társadalmi téren kivívtunk, a nép felszabadítása, az örökké fenn fog maradni, s mi nem hiába vesztünk el.

És ez március 15-ének az emléke: élő emlék. Tizenötmillió ember szíve tartogatja azt.

Huszonöt év! Egy század negyedrésze! Kimondani is sok, hát még átélni! Hát még úgy átélni, ahogy mi éltünk! Annyi országos csapás, rémület, iszonyat, küzdelem, hiú remény, kétségbeesés, elfásulás, újraébredés, újra lefekvés, veszteség, megpróbáltatás után!

Március 15-e tegnap (huszonöt év előtt) és ma (huszonöt év után!).

A kezdet magas komikum, a vége mély tragikum.

Egy csoport gyermek, ki belekap a sors gépezetébe, egy csapat poéta, ki politikát csinál, s aztán tízezrei a csatatéren elesett hősöknek, koszorúzott alakok a bitófán.

És mégis dicső nap volt ez! Mert a népet ez szabadítá fel, s a nemzet millióit ez tette honpolgárokká, a verejtékük által áztatott föld uraivá.

Minden búzakalász, melyet Magyarország földje terem, 1848. március tizenötödikének emlékét dicséri, ahogy a néphit szerint minden egyes búzaszem hegyére oda van nyomva a "Patrona Hungariae" szent képe.

A nagy eszme nagy áldozatokat követelt. Sokat vesztettünk vérben és vagyonban. De a veszteségek legérzékenyebbike: eltemetett nagy férfiaink.

Széchenyi István, Teleki László, Nyáry Pál politikai nagy fájdalmaik elviselhetlen terhe alatt törtek össze. Szemere, Bajza lelkük szétbomlásával előzték meg testi halálukat. Petőfi lánglelke és Vasvári honszerető szíve ismeretlen csatamezőkön tűntek el kortársaik közül; a március 15-i nap ifjai közül legtöbb panasztalan keserveit megnyugtatta már a sírban, mártírjaink síremlékeit faragja már az utókor, s Batthyány Lajos nagy alakjára suttogva mutat a csak sejteni tudó ivadék; elmúlt a fénynapok hivatott alakja, István nádor, elfeledve, s huszonöt év óta van élőn eltemetve egy koronás alakja a márciusi napoknak, V. Ferdinánd király.

Bizony nagy ára volt e napnak! De a győzelem, mit meghozott, még e nagy árnál is nagyobb.

E naptól számítja felszabadítását a magyar nép.

Áldva legyen azoknak hamva, kik e nap diadaláért áldozatul adták oda magukat.

Forrás: Jókai Mór: Életemből
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/jokai/osszes/html/074/jokai17.htm

Arany János
Nemzetőr-dal

Forrás: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs184702.htm#19

Urbán Aladár
A nemzetőrség és honvédség megszervezése 1848-ban

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc jellemző intézménye és szervezete a nemzetőrség, valamint a honvédség. Az előbbi a korábbi francia forradalmak által létrehozott Nemzeti Gárda példáját követi, míg az utóbbi sajátosan a hazai 1848-as politikai és katonai helyzet szülötte. Mindkettőnek szerepe volt az önvédelmi harcok során, de a nemzeti tömeghadsereg a honvédségből fejlődött, soraiba olvasztva a hazai újoncozású és magyar legénységű sorezredek itthon tartózkodó alakulatait.

A nemzetőrség szervezése

1789-ben a francia Nemzeti Gárda a felfegyverzett népet jelentette a király rendelkezésére álló hadsereggel szemben. A magyar reformerek a nemzetőrséget mint "polgárkatonaságot" akarták létrehozni az országban állomásozó, Bécsből vezényelt haderővel szemben. Vagyis az elképzelés egyszerre szolgált nemzeti és polgári célkitűzést. Ennek megfelelően közelítette meg a kérdést Kossuth Lajos 1848 március 3-án az országgyűlésen elhangzott híres felirati javaslatában. Ekkor - többek között - a honvédelem rendszerének átalakítását javasolta oly módon, ami megfelel "nemzeti jellemünknek", valamint "a honlakosok különböző osztályai érdekegységének". Amikor a március 13-i bécsi forradalom hírére értelmezte korábbi előterjesztését, Kossuth kijelentette: a honvédelem rendszerének átalakítása a nemzetőrség felállítását jelenti, mert annak kell a belső nyugalmat biztosítania. Ez az igény olyan természetes volt, hogy ugyanazon az estén Pesten a 12 Pont szövegében az 5. pont a "nemzeti őrsereget" követelte.

A pozsonyi országgyűlés sietős, három hét alatt lezajlott munkája során megszületett a XXII. tc. a nemzetőrség felállításáról. Ennek értelmében a 20-50 év közötti egészséges férfiakat, ha fél jobbágytelek nagyságú birtokkal, illetve 200 Ft értékű ingatlannal rendelkeznek, lakhelyükön végzendő nemzetőri szolgálatra kötelezték. A törvénytervezet készítői eredetileg a hadügyminiszter ellenőrzése alá akarták helyezni az új intézményt, de a felsőtábla ülésén olyan döntés született, hogy azt - a szakminiszter megnevezése nélkül - a leendő kormányra bízzák. Mint a törvény utolsó paragrafusa mondja: "A nemzetőrségi egész institutio a ministerium hatósága alá helyeztetik." Az első Pesten tartott minisztertanácson, április 15-én azután Batthyány magára vállalta az új intézmény megszervezését. Ennek megvalósítása érdekében április 20-án létrehozta az Országos Nemzetőrségi Haditanácsot, amely az ő közvetlen irányítása alatt működött.

A márciusi napokban a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban spontán módra létrejöttek nemzetőri alakulatok, amelyek a rend fenntartását vállalták. (Pesten - mint ismeretes - eleve azzal a céllal, hogy tüntetés vagy rendzavarás esetén kizárják a katonaság beavatkozását.) Most az volt a feladat, hogy a nemzetőri szolgálatra kötelezetteket lakhelyük szerint összeírják, s ennek megfelelően szervezzék meg annak egységeit. Ez néhol ellenállásba ütközött, mert Pesten s néhány szabad királyi városban a napóleoni háborúk óta létezett a kiváltságosak úgynevezett polgárőrsége, amelynek tagjai egyenruhájukra, jó fegyvereikre hivatkozva nem akartak "feloldódni" a szomszédság szerint megszervezett nemzetőri századokban.

Batthyány azonban igen határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy az "érdekegység" és a polgári jogegyenlőség érdekében ilyen elkülönülést nem lehet megengedni. Azt azonban egy bizalmas rendeletben meghagyta a hatóságoknak, hogy a nemzetőri összeírást ott, ahol ellenállás mutatkozik, nem szabad erőltetni. Nemzetiségi vidékeken ennek következtében sok helyen még a nyár végére sem készültek el az összeírások.

Az összeírt nemzetőrség századosig maga választotta tisztjeit. Az őrnagyokat és segédtisztjeiket Batthyány előterjesztésére a nádor nevezte ki. Ez kezdetben nem kevés gondot okozott, de a Haditanács felhívást intézett a szolgálatból kilépett vagy nyugdíjas katonatisztekhez, akiket szolgálati jellemzésük - és gyakran az érintett megyék ajánlása - alapján választottak ki. Június elején azután megkezdődött a nemzetőri őrnagyok kinevezése. A nemzetőrség egységeinek rendszeres kiképzése gyakran csak ezt követően kezdődött, bár több helyen kiszolgált katonák vagy a helyben állomásozó magyar ezredek altisztjei is részt vettek a kiképzésben. A fegyveres kiképzésnek azonban többnyire hiányoztak a feltételei. Az összeírt nemzetőrség létszáma június végéig kb. 200 000, szeptemberre 400 000 főnyi volt. Lőfegyver azonban mintegy 40 000 ezer főnek jutott, többnyire a katonai raktárakból kikerült, a napóleoni háborúkból visszamaradt kovás fegyverek. Batthyány gondoskodott ugyan külföldi, főleg belgiumi fegyvervásárlásokról, de a közel 25 000 korszerű fegyvert csak a honvédek, illetve a táborban szolgáló egyes nemzetőri alakulatok kapták. (A pesti fegyvergyár csak késő ősszel kezdett termelni.) A táborba szállt nemzetőrség felfegyverzésére a kormány 100 000 "hadikaszát" (kiegyenesített kaszát) gyártatott, s egyes megyei hatóságok a kovácsokkal lándzsákat készíttettek.

A pozsonyi törvényhozók a nemzetőrségnek "a személyes és vagyonbátorság, a közcsend és belbéke biztosítása" védelmét szánták, vagyis a mai fogalmak szerint karhatalmi-rendvédelmi feladatokat kellett ellátnia. Ez a nagyobb városokban őrtállást, éjjeli őrjáratokat, vidéki vásárok rendjének fenntartását, s a legkülönbözőbb helyeken a foglyok, illetve a börtönök őrizetét jelentette. Ez jó szervezés és kevés, a váltáskor továbbadott fegyverrel megoldható volt. A magyar nemzetőrség intézménye békés viszonyok között egy-két év alatt intézményesült volna, s lakhelyén a reá háruló feladatokat közmegelégedésre oldotta volna meg. Az 1848 nyarán kibontakozó fejlemények: a szerb és horvát nemzeti mozgalmak azonban ezt megakadályozták. A törvény ugyanis lehetővé tette, hogy a hatóságok a nemzetőri egységeket rendkívüli esetben "tulajdon községének határain kívül is" szolgálatra kötelezzék. Ez a paragrafus eredetileg azt szolgálta, hogy nagyobb rendzavarás esetén egy-egy helység nemzetőreit a szomszéd településre is át lehessen vezényelni. A szerb felkelés és a horvát bán szembeszegülése a magyar kormánnyal azt eredményezte, hogy a nemzetőrséget tartósan tábori szolgálatra rendelték. Elsőként a horvátországi fejlemények kényszerítették ki a védelmi intézkedéseket. Június 2-án Szemere Bertalan utasította Csány László kormánybiztost, hogy a dunántúli megyék nemzetőrségével szervezze meg a Dráva-vonal megfigyelését. Az új rendeltetés helyenként ellenszegülést váltott ki, de július második felében a Dráva mentén 28 000 főnyi nemzetőrség alkotott őrláncot. A Duna-Tisza közi és a Tiszántúli megyék és városok nemzetőrségének táborba szállítására június 10-13 között jelent meg a belügy- és a hadügyminiszter párhuzamos rendelete. Itt a titeli szerb nemzetiségű csajkások, illetve a szerb határőrök lázadása váltotta ki a védelmi intézkedéseket. Mivel a szerb felkelők a Ferenc-csatorna mentén fekvő Szenttamást megszállták és megerősítették, a magyar erők - így az idevezényelt sorkatonaság is - a Ferenc-csatornától északra helyezkedett el. Nagy többségük Verbász és Óbecse között táborozott - többnyire a szabad ég alatt -, míg egy kisebb csoportjuk túl a Tiszán, Nagybecskerek környékén nyert elhelyezést.

Nem feladata ennek az áttekintésnek beszámolni a nemzetőrség katonai tevékenységéről. Azt azonban el kell mondanunk, hogy a különböző életkorú és képzettségű, fegyverforgatásban alig kiképzett, s legjobb esetben fele részben lőfegyverrel ellátott alakulatoknak igen alacsony volt a harcértéke. Mire beleszoktak volna a tábori életbe és megtanulták, hogy az a golyó, amelynek süvítését hallják, már nem fog találni - már indultak is haza. Ugyanis a döntő többségében a paraszti lakosság soraiból kikerülő nemzetőrséget akkor mobilizálták, vagyis rendelték tábori szolgálatra, amikor a nyári dologidő elkezdődött. Így a megyék és városok a lehető legrövidebb, gyakran csak 2-4 hét tábori szolgálatot vállaltak, s természetesen ezt az időt a "kimozdítás" pillanatától számolták. Ez pedig nagyobb távolságról érkezve a tényleges tábori szolgálatot jelentősen lerövidítette. Ugyanakkor a táborba szállt nemzetőrséget a megindulás pillanatától az országos pénztár fizette, ami komoly anyagi megterhelést jelentett az állam számára. A Nemzetőrségi Haditanács csak nehezen tudta elérni, hogy a vállalt szolgálati időt a helyszínen eltöltött napokkal számolják, s ha ez az idő le is telt, az adott egység ne hagyja el a tábort, amíg váltása nem érkezett meg. Ugyanis megtörtént július közepén, hogy a tábori ellátással elégedetlen tolnaiak - akiket erőszakkal állítottak ki és emiatt zúgolódtak - a váltás megérkezése előtt, parancs nélkül megindultak haza.

A nemzetőrség ilyetén alkalmazására természetesen nem a polgári és katonai vezetés rövidlátása, hanem a sorkatonaság kis létszáma - és egy részének megbízhatatlansága - miatt került sor. Ugyanakkor a gyenge eredmény nyilvánvaló volt a Nemzetőrségi Haditanács, valamint a nem hatékony ráfordítás miatt a pénzügyminiszter Kossuth Lajos számára is. A megfelelő intézkedéssel a nemzetőrség szervezését irányító Batthyány nem sokáig várakozott. Augusztus 13-án jelent meg az a rendelete, amely a hatóságokat önkéntes nemzetőri alakulatok kiállítására utasította, amelyek a harc végeztéig - vagy ameddig a kormány igényli - vállalják a szolgálatot. A hatóságok a megvalósíthatóság oldaláról közelítve meg a feladatot, többnyire hat hónapos szolgálati időt hirdetve kezdték meg önkéntes alakulatainak a toborzását. Az új helyzet egyébként magától értetődően kiiktatta a jelentkezőkkel szemben a törvény által előírt nemzetőri vagyoni feltételeket. Ugyanakkor ez az eljárás valójában megfelelt a törvény betűjének. A XXII. tc. 3. §-a ugyanis megengedte, hogy az illetékesek a nemzetőrségbe más - vagyis a "törvényszabta kellékkel" nem rendelkező - személyeket is besorozzanak. Olyanokat "kiket az alkotmányos rend fenntartásában érdekletteknek, s e kitüntetésre méltóknak" ítélnek. Ez a szöveg eredetileg azt kívánta biztosítani, hogy a törvény kidolgozásának idején már önkéntes nemzetőri szolgálatot teljesítő személyek, ha a vagyoni feltételeknek nem felelnének is meg, maradhassanak a nemzetőrség soraiban. Most, 1848 augusztusától a megyék és városok a társadalom szegényebb rétegeire számítottak az önkéntesek toborzásánál. Jól mutatja ezt az a törekvés, hogy a hatóságok az önkénteseknek járó napidíj (ami 8 krajcár volt) kétszeresét-háromszorosát is megajánlották, vagy a hazatérőknek pénzjutalmat, a rokkantaknak vagy az özvegyeknek valamiféle ellátást ígértek. Az önkéntes nemzetőri alakulatok nagy részének ez a szociális összetétele jelentős szerepet játszott abban, hogy a vállalt szolgálati idő leteltével és a bizonytalan megélhetés lehetőségével télvíz idején szembenézve, sokan átléptek a honvédség soraiba. Ez az elhatározás az immár egységes honvédsereget tapasztalt, harcedzett újoncokhoz juttatta.

Az önkéntes nemzetőrség alakulatainak felállítása azzal kapott egységes keretet, hogy augusztus végén megjelent a miniszterelnök rendelete az említett alakulatok kerületi táborairól. A Deák Ferenc kíséretében Bécsbe induló Batthyány augusztus 27-én adta ki rendeletét, amely Pápát, Vácot, Szolnokot és Aradot jelölte ki a kerületi nemzetőrségek gyülekezési helyéül. A táborok élére kinevezett honvéd őrnagyoknak adott utasítás azt hagyta meg, hogy a hatóságok által felszerelt alakulatokat a legalapvetőbb kiképzésben részesítve, azokkal négy hét elteltével ellenség elé kell állniuk. Az igény teljesen érthető volt, mivel a Dráván túli fenyegető horvát katonai erő miatt Batthyány már augusztus 15-én intézkedett a dunántúli népfelkelés lehetőségéről. A pápai tábor azután Kosztolányi Móric őrnagy vezetésével csatlakozott a Veszprémnél gyülekező magyar fősereghez, s ugyanez történt a legnépesebb, az Ivánka Imre parancsnoksága alatt álló váci táborral is. (Ivánka őrnagy szeptember 9-én egy zászlóaljnyi önkéntessel bevonult Pestre és az Újépületbe szállásolt. Ez a miniszterelnököt és a hadügyminisztert egyszerre helyettesítő Szemere Bertalan rendeletére történt, hogy így biztosítsa a Bécsből eredménytelenül visszatérő országgyűlési választmány érkezésekor a főváros nyugalmát.) A Szolnokon gyülekező tábor Görgey Artúr vezetésével vonaton Pestre érkezett, s szeptember 24-én Csepel-sziget védelmére, illetve a horvát erőknek esetlegesen a Dunán megkísérelt átkelésének megakadályozására vezényelték. Az aradi tábor Máriássy János parancsnoksága alatt helyben maradt, hogy az október elején a Honvédelmi Bizottmánynak az engedelmességet megtagadó aradi várat tartsa szemmel.

A honvédség felállítása

A nemzetőrség felállítását - későbbi nyilatkozata szerint - Batthyány a munkával elhalmozott belügyminiszter helyett vállalta magára. A honvédség megteremtésében Batthyány szerepe sokkal jelentősebb, mivel a kezdeményezés is az ő nevéhez fűződik. A gondolatot, hogy a törvény által felkínált lehetőséget, miszerint önkéntesek is bevehetők a nemzetőrség soraiba és belőlük külön alakulatokat szervezzenek, ezt a kortársak Batthyánynak tulajdonítják. Így nyilatkozott erről mind Szemere, mind Mészáros Lázár, mind pedig Jókai Mór - ez utóbbi mintegy két évtizede előkerült - emlékirataiban. Tudjuk, hogy az április 24-i minisztertanács arra az elhatározásra jutott, hogyha nem sikerül a külföldön lévő magyar katonaság egy részének hazarendelését a bécsi hadügyminisztériumtól kieszközölni, akkor a kormány megteszi a szükséges lépéseket. Május 1-én Batthyány Bécsbe utazott és megbízta helyettesét, Deák Ferencet, hogy készíttessen tervet az április 26-i minisztertanácson felmerült gondolat, "egy önkénytes őrsereg", pontosabban egy zászlóalj felállítására. Deák a katonaviselt Széchenyi Istvánhoz fordult segítségért, aki egy sorezredi főhadnagyot bízott meg a tervezet kidolgozásával. A terv gyorsan elkészült, sőt mire Batthyány Bécsből visszatért, a németre fordított tervet egy a császári-királyi hadseregben szolgáló magas rangú tiszt is ellenőrizte. Ezt a már jóváhagyott tervet kapta meg május 15-én Batthyány, azon a napon, amikor a két nappal korábban a határőrvidéken lévő Karlócán megkezdett szerb nemzeti kongresszusról megérkeztek a nyugtalanító hírek. Ennek a napnak délelőttjén kapta meg a kormány a péterváradi katonai főparancsnok jelentését arról, hogy Karlócán nemcsak a hazai szerbek gyülekeznek fegyveresen, hanem a szomszédos Szerbiából is érkeznek felfegyverzett önkéntesek. Ezek a nyugtalanító hírek vezettek azokhoz a védelmi intézkedésekhez, amelyek a késő éjszakáig tartott minisztertanácsi ülésen születtek. Szerbia fenyegető magatartása miatt elrendelték a délvidéki várak háborús készenlétét, döntés született egy Szeged táján létesítendő katonai táborról és egy tízezer főből álló rendes (mobilis) nemzetőrség toborzásáról.

Az elnevezés az első pillanatban zavarba ejtő: miért ez a kettős megjelölés? A magyarázat egyrészt az, hogy erre a toborzásra csak a nemzetőrségi törvény adta lehetőség keretében kerülhetett sor, mivel arról sem országgyűlési törvény, sem uralkodói engedély nem rendelkezett. Másrészt a mobilis jelző arra utal, hogy az így felállítandó zászlóaljakat nem helyőrségi, hanem tábori szolgálatra kívánták szervezni. A magyarázatot az teszi teljessé, hogy az ezeket a napokat követő szóhasználat a törvény értelmében szervezett nemzetőrséget állandó nemzet- őrségként emlegette. Az elnevezés logikus, mivel a törvény szándéka az utóbbi nemzetőrséget állandó intézményként hozta létre, míg az ekkor toborzott önkénteseket háromévi szolgálatra fogadták fel. Az elnevezés körüli kezdeti bonyodalom egyébként hamarosan megszűnt, mert az ekkor szervezett új alakulatok hamarosan a honvéd elnevezést kapták. (A nyelvújításnak ez a terméke már létezett. Az osztrák hadseregben a tartalék szerepét betöltő Landwehr zászlóaljakra alkalmazták eredetileg ezt az elnevezést.)

A kormány május 15-én éjszaka a helyzetet igen komolynak ítélte. Mutatja ezt az is, hogy Batthyány még ezen az éjszakán kinevezte a Nemzetőrségi Haditanács új parancsnokát, Baldacci ezredest. Egyben utasította, hogy haladéktalanul készítse el a rendes vagy mobilis nemzetőrség toborzását meghirdető felhívást. Ez a szöveg még május 16-án elkészült és Batthyány aláírásával még aznap kinyomtatták. A "Hazafiak!" kezdetű felhívás felszólított minden magyarországi illetőségű személyt a jelentkezésre, aki vállalja a 3 évi szolgálatot "a királyi trón, a haza és az alkotmány védelmére". A felhívás elkészültével egyidejűleg Batthyány azonnal intézkedett a toborzás szervezett lebonyolításáról is. Ennek gyors és szakszerű kivitelét csak a sorkatonaság szervezett hadfogadó intézményein keresztül lehetett biztosítani. Ezért Batthyány utasította Ottinger vezérőrnagyot, aki Mészáros Lázár május 23-án bekövetkezett hazatéréséig ideiglenesen ellátta a hadügyminiszteri feladatokat, hogy a hazai újoncozású sorezredek hadfogadó hivatalait a megfelelő eljárásra utasítsa. (Szemere belügyminiszter másnap meghagyta a hatóságoknak, hogy a toborzás ellenőrzésére polgári toborzóbiztosokat delegáljanak a hadfogadó parancsnokságok mellé.) Batthyány egyidejűleg arról is tájékoztatta Ottingert, hogy ezek az önkéntesek a sorkatonaság mintájára lesznek felszerelve és kiképezve. Ennek megfelelően arra utasította a vezérőrnagyot, hogy a budai fegyvertárban négyezer puskát tartsanak készen, az óbudai Ruházati Bizottmány pedig gondoskodjék az önkéntesek számára szükséges posztóanyagokról.

A döntés és az első intézkedések tehát gyorsan megszülettek. A toborzási felhívás is megjelent a Pesti Hírlap május 17-i számában. Másnap pedig Batthyány körlevélben értesítette a toborzás helyéül kijelölt húsz várost. A hatóságok egy része ezt követően meg is kezdte a toborzást, mivel a felhívásban nem esett szó a katonai toborzószervek munkájáról. Ez utóbbiak pedig a maguk szolgálati útján lassan kapták meg az értesítést, de azt követően többségük várta a részletes tájékoztatást, hogy ebben a szokásostól eltérő feladatkörben mi is a teendőjük. A toborzást megkezdett városok pedig sürgették a minisztériumot, hogy rendelkezzék az önkéntesek élelmezéséről, elhelyezéséről. A fővároshoz közelfekvő városok egyszerűen Pestre küldték újoncaikat. Mindez a kezdeti zűrzavar abból fakadt, hogy a fenyegető helyzetben a toborzást olyan hirtelen rendelték el, hogy a részletes utasításokat még nem dolgozták ki. Az, hogy a toborzási felhívásban meghirdetett tízezer főnyi önkéntesből tíz zászlóaljat kívánnak szervezni, s hogy azok mely városokban fognak megalakulni, arról csak a Pesti Hírlap június 2-i számában jelent meg hivatalos közlemény. Ennek értelmében a fővárosban két, Szegeden, Pozsonyban, Győrben, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett, Kassán és Debrecenben egy-egy zászlóalj alakult. (Számozásuk a felsorolás egymásutánjában történt.) A részletes toborzási utasítás azonban csak május végén hagyta el a nyomdát, s azt követően küldték azt meg a hadfogadó parancsnokságoknak, illetve a polgári hatóságoknak. Ekkorra már kialakult az a gyakorlat, hogy a hivatalosan toborzási helyül ki nem jelölt nagyobb városok önkénteseiket a toborzási vagy alakulási helyen állították a hadfogadó bizottság elé.

Batthyány tehát azonnal tudtára adta Ottinger vezérőrnagynak - és ezzel a magyarországi főhadparancsnokságnak -, hogy ezeket az alakulatokat a rendes katonaság mintájára kívánják kiképezni és felszerelni. A fővárosi két zászlóalj létszáma gyorsan betelt, így a kiképzést itt hamar meg lehetett kezdeni. Ebben eleinte a fővárosi helyőrség magyar altisztjei segítettek, de rövidesen megkezdődött a honvédzászlóaljak tisztjeinek a kinevezése is. Ezeket Batthyány előterjesztésére István nádor nevezte ki. A vidéki zászlóaljak tisztjeinek kinevezése a toborzás és a szervezés eredményei alapján történt. Az őrnagy és zászlóaljparancsnokokat a nádor még június 8-án kinevezte a 3. zászlóalj parancsnokának kivételével. (A zászlóalj élére Damjanich János századost szánták, s meg kellett várni, amíg Észak- Itáliából hazatérhet.) Mind az őrnagyok, mind a beosztott tisztek részben szolgálatból kilépett vagy nyugdíjas tisztek voltak, részben tényleges szolgálatból átlépve nyertek - többnyire egy rang- fokozattal magasabb - kinevezést. A hadseregben aktív szolgálatot teljesítők esetében azonban az áthelyezés gyakran igen nehézkesen haladt, ha az illető külországban állomásozott. Ugyanis sem az ezredek, sem a magasabb parancsnokságok nem nézték jó szemmel ezeket az áthelyezéseket.

A honvédzászlóaljak felszerelése és felruházása a szervezés üteméhez igazodott. A fővárosban viszonylag gyorsan haladt, a vidéki alakulatoknál néha lassabban. Sikerült azonban mind a fegyverzetet, mind a ruházati anyagot a katonai raktárakból biztosítani. (Akadtak persze kellemetlen kivételek: a 7. zászlóalj hetekig nem kapta meg a szijjazatot.) A ruházati anyagot egyébként a zászlóaljaknak kellett megvarratni az alakulási hely mesterembereivel, sőt többnyire a bakancsok is így készültek a rendelkezésre bocsájtott nyersanyagból.

A honvédzászlóaljak a szervezés és kiképzés időszakában a miniszterelnök felügyelete alatt álltak. Ezt a jogosultságát Batthyány igen komolyan vette és hangsúlyozta: a Nemzetőrségi Haditanács miniszterelnöki hivatalának része. Az tehát nem alárendelt, hanem egyenrangú a hadügyminisztériummal, s azzal párhuzamosan működik. Csak amikor egy-egy zászlóalj teljesen felszerelve készen állott az indulásra, akkor helyezte azt a hadügyminisztérium parancsai alá. Így mikor június 12-én - Batthyány innsbrucki távolléte idején - Mészáros a még alakulóban lévő, kellően fel nem ruházott szegedi 3. zászlóaljat sietve Óbecsére rendelte, a hazaérkezett miniszterelnök azonnal jelentést kért az esetről a hadügyminisztertől. Egyébként miniszterelnöki jóváhagyással elsőként a Pesten szervezett 1. és 2. zászlóalj vonult táborba. Június 23-án megtörtént az alakulatok ünnepélyes zászlószentelése, majd az 1. zászlóalj a Drávához vonult, míg a 2. zászlóaljat vonaton és hajón Szegedre szállították, majd Óbecsére vezényelték. Augusztus második felére minden zászlóalj elhagyta alakulási helyét. Többségük a déli táborok valamelyikébe került, míg a Jellasics haderejével szembeszálló magyar seregben csak két honvédzászlóalj vett részt. Ehhez azonban hozzászámolhatjuk a Pest városa által szervezett önkéntes "csatárzászlóaljat", amely a miniszterelnök engedélyével szeptember 24-én felvette a 14. zászlóalj elnevezést. (A 11. és 12. zászlóalj Erdélyben alakult, 13. sorszámmal honvédzászlóalj nem volt. Pontosabban: változó legénységgel mint kiképzőzászlóalj szerepelt.)

1848 augusztus közepéig, az országgyűlési újoncozási vitájának kezdetéig tehát befejeződött a tíz zászlóalj szervezése és már tábori szolgálatra rendelték. Bár kezdetben nehezen alakult az egységek fegyelmi állapota ("a jurátus közlegény okoskodott a sorban"), de a mintegy 10 %-nyi értelmiség meghatározta az alakulatok szellemét, nemzeti jellegét. Ezt a honvédséghez jelentkezett tisztek magatartása tovább erősítette. A költő jelzője: a "csodálatos ifjú sereg" azért is jogos, mivel az önkéntesek mintegy 80 %-a a 18-25 éves korosztályokból került ki. Ezekre az alakulatokra nemcsak Batthyány volt büszke, de méltányolta magatartásukat, a délvidéki harcokban nyújtott fegyelmezettségüket a kormánnyal szemben igen kritikus ellenzék is. Így történt, hogy az újonc-megajánlási vitában az ellenzék azt követelte, hogy a kiállítandó újoncokból kizárólag csak honvédzászlóaljakat szervezzenek. Bár e vonatkozásban az országgyűlésen kompromisszum született, mivel a törvényt az uralkodó nem szentesítette, az ősz folyamán tizenhat új zászlóaljat szerveztek.

Az első tíz honvédzászlóalj tehát mintául szolgált a további hadszervezés, a tömeghadsereg megteremtésének munkájában. Ez nemcsak a szervezeti kereteket illeti (a szabadságharc során nem vonták össze ezeket az alakulatokat ezredekbe), de komolyan segítették a tiszti utánpótlást is. Batthyány már július közepén értesítette hatóságokat, hogy közlegényként beállott tisztviselőik - akiket a kormány figyelmébe ajánlottak - számíthatnak a tiszti kinevezésre. Ugyanis a miniszterelnök úgy intézkedett, hogy minden zászlóaljnál négy hadnagyi helyet üresen kell hagyni az arra alkalmas - kezdetben altisztként szolgáló - személyek számára. Ezek a kinevezések már július második felétől megkezdődtek, s növekvő számuk jól nyomon követhető az ősszel szervezett új zászlóaljaknál.

A tömeghadsereg megteremtése tehát az őszi újoncozás következménye. Ennek kapcsán még el kell mondanunk, hogy a szeptember 12-én a miniszterelnöki feladatkört elvállalt Batthyány intézkedett a király által jóvá nem hagyott újoncozási törvény végrehajtásáról. Bár felhívásában a toborzást sürgette, nem hagyott kétséget, hogy a hatóságoktól az országgyűlés által meghatározott létszám kiállítását - ha kell, sorshúzás útján is - elvárja. Ez ekkor 127 lakos után két újoncot jelentett, amit megyékre, majd járásokra és helységekre bontva állapítottak meg. Az ekkor kiállított újoncokat egyébként már nem három, hanem négy évi szolgálatra kötelezték. Az így kiállított új, továbbá a régi honvédzászlóaljakat, valamint a gyalogság és a huszárok itthon tartózkodó egységeit - amint mindegyike letette az esküt a magyar alkotmányra - Kossuth november 27-én az egységes honvédsereg részének nyilvánította. Ezt követően megszűnt a Nemzetőrségi Haditanács és a honvédelmi minisztérium kettőssége, mivel az előbbi beolvadt az utóbbiba.

*

Áttekintésünk végén vissza kell térnünk az első felelős miniszterelnök, Batthyány Lajos személyére. Mint az elmondottakból kiviláglik, Batthyány nemcsak a nemzetőrség "első felállítását" szervezte, de kezdeményező és irányító szerepe volt az első honvédzászlóaljak létrehozásában is. Ezek az alakulatok váltak az 1848-as magyar seregszervezés mintáivá, s így tisztjeik és legénységük szelleme jelentős szerepet játszott 1848 szeptemberében abban, hogy a régi mintájú hadsereget nem lehetett az alkotmányos eredmények ellen fordítani. Ez pedig a forradalmakat átélt Közép-Európában egyedülálló jelenség, mivel 1848 őszén Berlinben, Prágában, Bécsben, Milánóban mindenütt megerősítette helyzetét a "katonapárt". Így a hazai hadsereg nemzeti jellegének gyökerei itt találhatók, s - más későbbi feltételek mellett - ennek is szerepe volt az 1849. tavaszán elért katonai sikerekben. Mindezek záloga volt a horvát inváziós erők megállítása 1848. szeptember 29-én Pákozdnál. Ennek a győzelemnek pedig politikai értelemben egyetlen szervezője Batthyány Lajos volt, aki szeptember 12-től mint ügyvezető miniszterelnök egymaga intézte az ország ügyeit. A fentiek értelmében aligha szorul magyarázatra: a 150. évfordulón Batthyánynak elsősorban nem gyakran felidézett méltatlan mártírhalála, de miniszterelnöki tevékenységének egésze tarthat igényt a méltányló megemlékezésre.

Forrás: Új forrás, 1998. 6. szám (június)
http://www.jamk.hu/ujforras/9806_20.htm

1848. évi XXII. törvénycikk a nemzeti őrseregről

A személyes és vagyonbátorság, a közcsend és belbéke biztosítása, az ország polgárainak őrködésére bizatik; e tekintetből, mig a legközelebbi országgyülés kimeritőleg rendelkeznék, a nemzeti őrsereg alakitására nézve következők határoztatnak:

1. § Mindazon honlakosok, kik városokban, vagy rendezett tanácscsal ellátott községekben, 200 pengő forint értékü házat, vagy földet, egyéb községekben féltelket, vagy ezzel hasonló kiterjedésü birtokot kizáró tulajdonul bírnak, vagy ha illy birtokot nem bírnak is, de 100 pengő forint évenkinti tiszta jövedelmök van, húsz éves koruktól ötven éves korukig - ha gazdai hatalom alatt nincsenek - a nemzetőrségbe beirandók, és fegyveres szolgálatot tenni tartoznak.

2. § A nemzetőrséget kir. városokban, s rendezett tanácscsal ellátott községekben, a helybeli hatóság; más helyekre nézve pedig az illető megyei vagy szabad kerületi törvényhatóságok szerkezendik össze.

3. § A nemzetőrségi fegyveres szolgálatra kötelezetteken kivűl, az illető megyei, kerületi, városi vagy rendezett tanácscsal ellátott községi hatóságok, a nemzetőrségbe még más olly honpolgárokat is besorozhatnak, kiket az alkotmányos rend fentartásában érdekletteknek, s e kitüntetésre méltóknak itélnek.

4. § A nemzetőrségből kirekesztetnek olly egyének, kik rablás, lopás, csalás, hitszegés, gyujtogatás, vagy gyilkosság miatt büntetve voltak.

5. § Olly egyének, kik a 4-dik §-ban említett vétségeket, mint nemzeti őrök követik el: az őrseregből az ellenök indítandó bűnper befejezéseig ideiglenesen az illető törvényhatóság, vagy a helybeli előjáróság által azonnal kitöröltetnek, és tőlük a fegyver elvétetik.

6. § Azoknak összeirására, kik az 1-ső § rendelete szerint, mint nemzetőrök, fegyvert fogni tartoznak, a kormány rendeletének vétele után azonnal küldöttséget fognak nevezni:

Megyékben, nem várva a közgyülés tartását, a kisgyülések.
A Jász-Kún és Hajdú-kerületekben a főkapitány.
A szepesi XVI városokban és a turopolyai kerületben a kerületi gróf.
Fiumei és buccari kerületben a tengermelléki kormányzó.
Szabad kir. városokban, és rendezett tanácscsal ellátott községekben a tanács.

7. § Ezen küldöttségek a megyékben és szabad kerületekben az illető helybeli előjárósággal egyetértőleg járnak el, és a körülményekhez képest a helybeli őrseregnek alakítását is eszközlik.

8. § Az 1-ső szakaszban említett egyéneknek szabadságára hagyatik, lovas vagy gyalog szolgálatot vállalni; a gyalog seregben mindazáltal szolgálatot tenni kötelesek mindazok, kik a lovas sereghez nem soroztattak.

9. § Tisztjeit kapitányig az őrsereg maga választja; s mihelyest e választások által az őrsereg alakítása megtörtént, megyékben, - az annak hatósága alatt álló rendezett tanácsú községekre nézve is - az alispán, sz. kir. városokban és szabad kerületekben pedig a főtisztviselő, a honvédelmi ministernek, úgy az őrsereg számára, mint szerkezetére, s megválasztott tisztjeire nézve jelentést teszen, mire a kapitányságon felüli nemzetőr-tiszteket Magyarországon a minister ajánlatára a nádor k. helytartó, a kapcsolt részekben a bán nevezendi ki.

10. § A magyarországi nemzetőrség fővezérét hasonlóan a nádor kir. helytartó nevezendi, a kapcsolt részekben a fővezérség a bánt, s ennek nemlétében a kapcsolt részek alkapitányát, a magyar tengermelléken pedig a kormányzót illeti.

11. § Az őrseregnek a fegyverforgatásbani gyakorlására és ezen gyakorlásoknak betanítására alkalmas katonai egyénekről, az illető törvényhatóságok felszólitása következtében a kormány gondoskodik.

12. § Azoknak, ki a szolgálathoz szükséges fegyvereket megszerezni nem képesek, fegyver a közállomány táraiból fog kiszolgáltatni.

13. § A nemzetőrség minden tagjai a magyar rendes katonaság hasonló fokozatu tagjaival egyenlő ranguaknak tekintendők, dijt azonban, mig csak helybeli szolgálatot tesznek, nem húznak, külső szolgálatuk idejére díjuk a rendes katonaságéhoz hasonló lészen; melly díj tulajdon községük határán kivül ugyan, de illető törvényhatóságuk kebelébeni szolgálatuk idejére, a törvényhatósági házi pénztárból, illető törvényhatóságuk határán kivül szolgálatuk idejére pedig az országos pénztárból fog fizettetni.

Felügyelés a fegyverekre

14. § Azon fegyverek, mellyek a közállomány táraiból az őrsereg részére adatnak ki, a törvényhatóságok közvetlen számadása és felügyelése alatt állanak. Ennélfogva

15. § Megyékben és szabad kerületekben helyenként a szükséges fegyvereket felosztani, és a helybeli előjáróság számadása alá kiadni, a törvényhatóságok fogják.

16. § Ha valamelly nemzeti őr fegyverét, mellyet a közállomány tárából nyert, midőn kivántatik, beadni nem tudná, vagy elhagyta volna valamelly részben romlani, a kárt megtériteni tartozik.

Szolgálat

17. § A nemzeti őrsereg szolgálata, rendes és rendkivüli esetek szerint különbözik, a helybeli közcsend és béke rendszerinti vagy rendkivüli állapotához képest.

18. § Midőn a közcsend és béke rendkivüli zavarodásának sem jelenségei nem mutatkoznak, sem pedig attól tartani ok nincs, hogy a közcsend és béke valamelly erőszakos kitörések által felháborittathatik, a nemzeti őrsereg szolgálata egyedül a szükséges rendőrségi intézkedések fentartására szorítkozik. E tekintetből:

19. § A helybeli őrtiszt intézkedendik azon sor és szám iránt, melyben a nemzeti őrök, egymást felváltva, szolgálatot tenni fognak.

20. § Kisebb rendetlenségek, ugymint: utczai vagy korcsmai veszekedések meggátolása, a kihágók befogása, a befogott gonosztevőknek vagy kihágóknak a törvényes felsőbbség kezeibe általadása, úgyszinte mindenütt ott, hol a törvényes felsőbbségnek eljárásához karhatalom szükséges, a karhatalom kiszolgáltatása a nemzeti őrségnek álland kötelességében.

21. § Rendkivüli esetekben, midőn a megzavart közcsend és béke helyreállitására rendkivüli eszközök kivántatnak, minden besorozott nemzeti őr, akár következik reá sor szerint a szolgálat, akár nem, fegyvert fogni köteles.

22. § A nemzeti őrség, a 21-ik § esetét kivéve, szolgálatot tenni, csak tulajdon községének határain belől tartozik: - ellenben ha a 21-ik § esetében a közcsend és béke valamelly községben, a helybeli nemzeti őrség segitségével vissza nem állíttathatnék, illy esetben más községbeli nemzeti őrség is felszólítható, s felszólítása következtében tulajdon községének határain kivül is tartozik szolgálatot tenni.

23. § A nemzeti őr fegyvert csak akkor foghat, ha szolgálatra felszólíttatik; és a nemzeti őrségnek, fegyveresen, mint testületnek tanácskozni és végzéseket hozni nem szabad.

24. § A nemzeti őrség szolgálatra csak a polgári hatóság által szólíttathatik fel, és őrálláson kivül minden egyéb esetekben, az őrcsapattal polgári előjáró közbejövetele kivántatik.

25. § Nemzeti őrség erőszakot csak akkor használhat, miután a polgári előjáró azt, s illetőleg azokat, kik ellen az erőszak használandó, a törvény nevében engedelmességre felszólította.

26. § A nemzeti őr felszólítva szolgálatát teljesíteni feltétlenül tartozik, panaszt, ha nem sor szerint szólíttatott volna fel, parancsnokságánál tehet.

27. § A szolgálat elleni vétségek eseteire, a büntetés és eljárás rendelet által fog meghatároztatni.

28. § A törvényben megállapitott elvek korlátai között, rendelet által fog intézkedés tétetni részletesen az őrsereg egyenruhája és mindazokról, mik az őrsereg alakitásához, fentartásához, lőszerreli ellátásához, és az őrseregbeli szolgálat rendszeresitéséhez megkivántatnak.

29. § E törvény végrehajtását, ha a helybeli körülmények, rendkivüli okoknál fogva, megkivánják, a ministerium az illető törvényhatóság tudósitásának nyomán felfüggesztheti.

30. § Ha a helybeli körülmények miatt a nemzeti őrség feloszlatása szükséges, ez iránt Ő Felsége rendelet által intézkedni fog, de feloszlatás esetében, a feloszlatás után legfelebb egy év alatt a feloszlatott nemzeti őrségi osztály ujolag alakitandó.

31. § A nemzeti őrsereg tagjai testi büntetéssel nem fenyíttethetnek.

32. § A jelen törvénynek alkalmazása, a kapcsolt Részekben az ottani törvényes hatóságokra bízatik.

33. § A király és haza elvárják, hogy a hon fiai, kiknek becsületére e törvény által a közállomány fentartása bízva van, kötelességöknek híven és buzgósággal fognak megfelelni.

34. § A nemzeti őrsereg zászlójára következő hitet tesz:

Én NN. esküszöm az élő Istenre s a t. a királynak és alkotmánynak hűséget, előljáróimnak engedelmességet, - esküszöm, hogy polgártársaimnak személyét és vagyonát minden törvénytelen megtámadás ellen, előljáróim felhívására oltalmazom, a közcsendet, békét és nyugalmat sem nem háborítom, sem háborítani nem engedem, átalában minden szolgálati kötelességemet, midőn tőlem megkivántatik, pontosan teljesítem, és leszek polgári előljáróim vezérlete alatt hű őrje az alkotmánynak, a törvénynek és a hazának. Isten engem s a t.

35. § A nemzetőrségi egész institutio a ministerium hatósága alá helyeztetik.

Forrás: NETJOGTÁR. A KJK-KERSZÖV Kft. CompLex jogi adatbázisából
http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5290

Dokumentumok a Nemzetőrség történetéből

A nemzetőri viseletről készült színezett nyomtatvány
Garass Samu verse a miskolci nemzetőrök számára	Felhívás a nemzetőrségbe való belépésre
Mészáros Lázár hadügyminiszter köszönete a nemzetőrségnek a lelkes fogadtatásért	Mészáros Lázár hadügyminiszter utasítása Rottenbiller Lipót polgármesterhez
Plakát a nemzetőrség felesketéséről	Nemzetőri szolgálati jegy magyarul és németül

Forrás: http://www.bparchiv.hu/magyar/1848/iratok
             http://mek.oszk.hu/01300/01344/html