Önarckép az 1860-as évekből (részlet)	ÉLETRAJZI ADATOK
	A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból
	Londesz Elek: Borsos József
	Lázár Béla: Borsos József
	Zádor Anna írása Borsos József munkásságáról
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Borsos József
(1821, Veszprém - 1883, Budapest)

Arcképfestő. Tanulmányait Bécsben végezte, ahol korán magára vonta a figyelmet. Sikereket ért el neves kortársakról festett arcképeivel és polgári témákat ábrázoló, gondosan megmunkált életképeivel: Bor, asszony, szerelem (1847); Lányok bál után (1850), melyek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak. Jellegzetesen biedermeier, anyagszerűen festett élénk, erőteljes, finoman árnyalt színei, harmonikus kompozíciója kedveltté tette a fejlődő Pest műpártoló közönsége előtt. Miután vagyonát a tőzsdén elvesztette, 1861-ben Bécsből Pestre költözött. A fotográfiával azonban nem tudván versenyezni, maga is fényképészműhelyt nyitott, és végül a Szép Juhászné vendéglő tulajdonosaként halt meg. Művei közül az Alamizsna; Alkony; A levél; Szőlőt, vagy csókot; Nemzetőr; Fürdő nők; Zitterbarth építész képmása; Pulszky Ferenc képmása; Galambposta a Magyar Nemzeti Galériában, számos képmása és életképe magángyűjtők tulajdonában van.

Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/magyar

Londesz Elek: Borsos József

A múlt század első felének magyar festői között igen kiváló és igen népszerű volt Borsos József. Tehetségének megnyilatkozása gyermekkorába nyulik vissza; már kilenc esztendős korában megjósolták az ismerősei, hogy valaha híres festő lesz belőle. Veszprémben, a hol 1821 december 20-án született, városszerte bámulták gyermekkori rajzait, a melyek között különösen a "Három grácia" keltett nagy feltűnést a rajz szabatossága miatt. Műterme a padláson volt, s alig várta, hogy hazakerüljön az iskolából és kedvére rajzolgasson a padlás ablaka alatt, szénnel és ceruzával.

Tizenöt esztendős korában semmi módon sem lehetett rá venni, hogy iskoláit folytassa s majdan prókátor legyen belőle. Festő akart lenni minden áron, s addig mesterkedett, a míg apja meg nem engedte neki, hogy Bécsbe menjen a képzőművészeti akadémiára, mely akkor Európaszerte híres volt. Az akadémia igazgatója eleinte bizalmatlanul nézett a magyar fiúcskára, a ki még rajzot sem vitt magával mutatóba. Bizalmatlansága azonban hamarosan eloszlott, a mikor a fiúcska előhúzta zsebéből kezdetleges rajzeszközeit s ott előtte hirtelenében lerajzolta a "Milói Venus"-t s tanúságot tett ezzel a tehetségéről. Az igazgató, a ki nagy jövőt jósolt neki a művészpályán, nagy szeretettel kezdett ezután érdeklődni a sorsa iránt, sőt később annyira megkedvelte szorgalma és szerény modora miatt, hogy a maga házában rendezett be számára lakást és műtermet.

Borsos József négy-öt esztendő multán mint művész került ki a bécsi festőiskolából s műveiről már akkor igen gyakran emlékeztek meg a bécsi és a budapesti újságok is. Képei néhány külföldi kiállításon, különösen a párisin, nagy feltünést keltettek s III. Napóleon figyelmét is magukra vonták. Családi hagyomány szerint III. Napóleon fényes igéretekkel Párisba akarta édesgetni Borsost udvari festőjéül. Borsos azonban nem akarta lekötni magát s továbbra is Bécsben maradt, a hol egyike volt a legkeresettebb arcképfestőknek. Időnként Budapestre is lerándult s itt is számos arcképet festett. Arcképei közül legnevezetesebb a herceg Eszterházy Pálé, a melyet most a budapesti Országos Képtárban őriznek s a melyről az esztétikusok valamennyien nagy dicsérettel emlékeznek meg. Időközben külföldi útra indult gróf Károlyi Györgygyel, a ki baráti szeretettel pártfogolta őt, s utazása alatt különösen az angolországi és a németországi képtárakban gyarapította nagy haszonnal az ismereteit.

Húsz esztendeig lakott Bécsben, a hol igen népszerű ember volt s mint a férfiszépségnek valóságos tipusát, "der fesche Borsos"-nak nevezték őt mindenfelé. Az udvarnál is több megrendelést kapott s a többi közt "Kiváncsiság" című kedves zsánerképe is Schönbrunnba került. A szolferinói csata után őt bízta meg az uralkodó azzal, hogy a tábornokoknak emlékül adott szelencékre arcképét ráfesse miniatürben. Egy-egy ilyen miniatürért 300 forintot kapott tiszteletdíjul. Bécsi tartózkodása alatt az arcképeken kívül számos zsánerképet is festett; ezek között egyike a legkiválóbbaknak a "Bál után" című, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában őriznek.

Bécsben való tartózkodásának utolsó éveiben nagy csapás érte Borsost; egy szerencsétlen tanács következtében a börzén akarta meggyarapítani művészetével szerzett szép vagyonát. De a vállalkozás balul ütött ki - s mindenét elvesztette. Minthogy időközben családot alapított, igazi művésztemperamentumával, igazi bohémkedélyével sem tudta most már eloszlatni lelkéből a gondokat. Nemesen érző szive és férfias karaktere volt s bálványozásig szeretett családjának mindenáron vissza akarta szerezni a jólétet. Bécsben, a hol folyton bántotta lelkét romlásának emlékezete, nem volt többé maradása, s 1861-ben Budapestre költözött és egyik barátja tanácsára fényképészeti műtermet nyitott a régi botanikus kertben. Ez volt akkor a főváros legnagyobb fényképészeti műterme, a hol állandóan harminckét fényképész dolgozott az egész ország számára. Borsos most már elérte célját; vagyont szerzett ismét s visszaszerezte családjának a jólétet. Mikor a fényképészetet abbahagyta, nyugalmas öregségben élte le hátralevő napjait budai házában, s csak néha-néha festegetett a maga gyönyörűségére. 1885-ben halt meg rövid betegség után.

Forrás: Londesz Elek: Borsos József (A Magyar festőművészet Albuma - A Pesti Napló előfizetőinek készült kiadás.), Hornyánszky V. Cs. és Kir. Udvari Könyvnyomdája, [é.n.], 85. oldal

Lázár Béla
Borsos József
(részlet)

I.

Borsos József egy veszprémi ügyvédnek, Borsos Mártonnak a fia volt, született 1821 december 21-én, mint atyja második fia. Bátyja, Károly fiatalon hunyt el, apja a harmincas évek közepétől kezdve újságírással is foglalkozott, előbb a Rajzolatok, majd az Ismertető, végül 1841 januárjától kezdve a Világ című konzervatív politikai lapot szerkesztette, később annak kiadótulajdonosa lett. ... Borsos Márton tehát újságírói és lapkiadói tevékenységével a Bécs felé hajló arisztokráciával szoros kapcsoltban állott, akit, mint sokoldalú, művelt és nyugodt vérmérsékletű embert - aki a fejlődés elől sem zárkózott el csak a forradalmi haladást nem szenvedhette - igen megbecsültek arisztokrata körökben. ... 1838-ban könyvet írt Borsos Márton a csecsemőkérdésről és a pedagógia historikusa bizonyára könnyű szerrel ki fogja mutatni forrásait. De a lényeges e sokoldalú munkálkodásnál nem az eszmék újszerűségében rejlik, de abban, hogy míveletlen földeket szántott fel, első ízben és ép ezért hatása kiszámíthatatlan. Mindenesetre megbecsülendő. Elképzelhetjük a családi kört, melyben Borsos József felnevelkedett. Az irodalom és művészet iránt erős fogékonysággal bíró apa kellemes meglepetéssel látta fiának korán mutatkozó művészi hajlandóságát s mindent elkövetett, hogy az kifejlesztessék. Ez időben Pesten éltek, ahol József iskolába járt s mellesleg, főleg Barabás mellett, rajzolgatott is. Már 19 éves korában, 1840 novemberében a bécsi Akadémiára vitte fel az apja, ahol Kupelwieser keze alá került s ott maradt 1842 júniusáig. Borsost egy szál sem fűzte mesteréhez, Kupelwieserhez, e hideg nazarénushoz, aki fejedelmi gőggel javítgatta kontúrjait. Nem is maradt sokáig nála, hanem mikor Waldmüller magániskolát nyitott, sietett hozzá, áhítatos szívvel hallgatva annak "forradalmi" tanait. Waldmüller szoros kapcsolatot keresett a természettel, melyet darabról darabra tanulmányozott és tőle való minden eltérést kárhoztatott. Ez az elv az akkori bécsi sima szépségtúlzók között természetesen vad pronunciamentónak hatott, - de ha mai szemmel nézzük magának Waldmüllernek pleinair-kísérletezéseit, egy lefokozott, nyugodt művészettel találjuk magunkat szembe, meg nem értve, mi lehetett az, amitől úgy megvadultak kortársai? Borsos már 1842-ben kiállított az akadémiai kiállításon két arcképet s ettől kezdve a bécsi és magyar arisztokráciának kedvenc arcképfestője lesz, mert hiszen apjának a konzervatív főnemességgel szoros kapcsolata van és fiára könnyű szerrel ráterelhette azok figyelmét. Ő maga a szabadságharc után a Brunswick grófok fiskálisa lett, - fia pedig Bécsben marad, ahol művészi fejlődése szemlátomást megindul. Borsos József nemcsak mesterének, Waldmüllernek, hanem a bécsi művészeknek, elsősorban osztály- és kortársának, Pettenkofennek benső barátja, akivel közös műtermet tart a Heu-Gasse 109. szám alatt. Pettenkofen ez időben (1847) kétszer is megfestette Borsost, egyszer olajban, mellképben (a Szépművészeti Múzeum tulajdona, közölve Művészet, IV. 386.), másodszor vízfestményben, szürke dolgozózubbonyban (bécsi magángyűjteményben), mindegyiken, de e korbeli egyéb műveiben, pl. a bécsi múzeumokba és a Figdor-gyűjteménybe került Imrédy-arcképeken is egyenesen Borsos hatása alatt állott. Mert Borsosnak ekkor már kifejlődött egyénisége van.

II.

Mikor Borsos a bécsi Akadémiára kerül, a bécsi festészet virágzása tetőpontján áll. A művészetben uralkodó két irányt most kiváló művészek képviselik, az absztrakt, gondolati irányt Führich és Kupelwieser, a konkrét, festői irányt Waldmüller és Dannhauser, - természetesen társak, követők és utánzók egész csapatától körülvéve. Borsos az akadémián Kupelwieser osztályába kerül, de mihamar rájön, hogy annak fenséges nyugalma, mellyel minden kontúrvonalat meghányt-vetett, mielőtt papírra vetett volna, nem felel meg izgalmakra sóvár természetének. Hát még Führich, aki tulajdonkép csak kompozíciós elméletet adott elő, akinek a háromszögbe, négyszögbe való alakbeállítás és más efajta kicirkalmazott, elvont alakítás volt ideálja?! Nem, Borsos menekült az akadémikusok hideg világából Waldmüller festői látásához. Itt nem a világból, a tárgyak összefüggéséből kivonható, szabályos kontúr volt a lényeg, hanem a szín, a színekből kialakuló forma, a formák egymásutánja, azok gazdag összefüggése. A formát teremtő szín megfigyelésére tanította őt Waldmüller, ki rendszerét gazdag festői kultúrából, francia és holland utazások alatt tett megfigyelésekből, másolásokból és főleg a természet előtt gyűjtött tapasztalataiból építette fel. ... Waldmüller erős hatása mellett, főleg Dannhausernek 1845-iki hagyatékkiállítása után, e másik bécsi mester elvezette őt a zsánerhez, a polgári és úri életből vett novellisztikus életképábrázolásokhoz, melyet Dannhauser holland mesterek, Ter Borch és Jan Steen hatása alatt, finom tónusharmóniákban szeretett ábrázolni, de Raimund szentimentális életfelfogásában.

. . .

Csendéletművészete betetőzést nyer egy elefántcsontreliefes, korsókból, órákból, tőrből, óraláncból, aranyhímzéses kék selyemzacskóból és serlegből összeállított csendéleten, melyet 1850-ben a bécsi képtár számára Ő felsége vett meg s melyen ellentétben társainak, pl. Schaffer Bélának, de Fendinek, sőt még magának Waldmüllernek csendéleteivel is, sokkal inkább a szín uralkodik, semmint a rajzos alap. Elhatározó nagy sikerét azonban ugyanekkor egy másik, Eszterházy herceg által megvásárolt zsánerképével aratja, melynek már a címe is újítást jelent: "Leányok báléj utáni reggelen". Tulajdonkép a reggeli napfény játékát ábrázolja a gazdag interiőrön, a reggeli pongyolába bújt leányokon, de nem hivalkodóan, - az egészre nemes tónus borul, mely egybefogja a sok száz apró részletet.

. . .

Művészetét általánosságban elismerték tehát, festőtársai is kivétel nélkül. Nagyon természetes, hogy a vele egy műteremben dolgozó Pettenkofen hatása alá is került. Pettenkofen ezidőben elsősorban litográfiával foglalkozott és Borsosnak egy arcképcsoportját, mely az 1848-iki országgyűlés megnyitását ábrázolja, ő rajzolta a kőre.

. . .

III.

A "Báléj utáni reggel" nagy hatást gyakorolt a bécsi művészekre is.

Ismerünk róla egy kis vázlatos feljegyzést, melyet Karl von Saar, a neves bécsi miniatűrfestő csinált (ki volt állítva az Ernst-múzeumban, 175. sz.) inkább emlékeztetés kedvéért a maga számára, a lényeges mozgásvezetésre szorítkozva. Borsos hírneve meg volt alapozva. Mikor a Nemzeti Múzeum nagy mecénását, Eszterházy Pál herceget arcképe megfestésére felkéri, Kubinyi Ágoston Borsost ajánlja, "kinek úgysem bírjuk még semmiféle művét". A herceg csakugyan megfesteti magát és 1852 január 3-án ül neki legelőször.

Borsos Eszterházy arcképében éppen azt tudta kifejezni, ami Pettenkofennek nem sikerült. Borsos Eszterházy herceget, minden nagyúri pompának ragyogó környezetébe való beállítás ellenére is, meghagyta embernek. Ez a nagyúri pompa külön-külön is kitűnő: a gobelin és szék, a perzsaszőnyeg, a székről lecsüngő brokát, a selyemszövetű fal színhatása bódító, - benne lilavörös ruhában, panyókára vetett prémesszegélyű kék mentében a herceg, nyakán széles veres szallagon rendjel, - de a fővilágítást az okos tekintetű öreg ember arca kapja, ki egyáltalán nem érzi idegennek magát a színek e gazdagságában, melyeket egységes fénybe merítenek az atmoszférának gyöngéd fényárny-átmenetei.

A világítás finom elosztása Borsos művészetének új problémája lesz. Egy korában élő német művész, Riedel Auguszt kezdte volt a világítási effektusok hangsúlyozását és olasztárgyú zsánerképeivel a közönség és művészkörök érdeklődését meg tudta szerezni. Mikor Amerling 1838 táján, Riedel művei hatása alatt, mesterséges világítási effektusokat kísérlett meg Bécsben, gyertyafényt, holdvilágítást, majd kettős fényt és annak harcát a tárgyakon, Waldmüller is mélyebb érdeklődéssel fordult a szabadban lejátszódó fényhatásokhoz és nem sokkal ezután Borsos is.

. . .

Majdnem tíz évvel később, a Képzőművészeti Társulat 1863-iki évkönyvében magyar kollégái is elismeréssel emlékeznek meg e művéről "e mind gondolatra, mind kivitelre nézve méltán a jelesebb művek közé sorolható alkotásról". Itt ő egy új hangot ütött meg, melynek visszhangja támadt a következő években. Székely Bertalan, Madarász Viktor művészetében, kik történeti tárgyakba öntötték hazafiúi bánatukat, lázongd képzeletük tragikus képeit ábrázolva. Borsos itt a magyar történeti festészet előfutárja.

"Galambposta" című művén (1855) - melyet két péklányban is megfestett - hasonlókép az esti napfényhatás uralkodik. Ablakban ülő leány levelet köt a galamb szárnyára s útnak ereszti, vigyen hírt messzi idegenbe. A leány arcán és piros bársonyruháján, a hajába tűzött rózsán finom színjátékot rendez a beeső rózsás napfény. A tárgy szentimentalizmusa ugyan sokat levon értékéből, de ez a kor hatása s ez alól a legnagyobbak sem tudták kivonni magukat.

Mint arcképfestő adta azonban a legnagyobb értékeket. Eszterházy-arcképében, de Rottenbillert ábrázolóban is kiváló, felülmúlja azonban ezeket néhány újabban megösmert művében, melyekben mint hatalmas lélekábrázolót ismertük meg. Elsősorban Pálffy János grófot mutatja be mágikus fényben, az esztétát, aki művészi hangulatokban élte át életét királyfalvi kastélyának történeti stílusokban berendezett termeiben. Átszellemesített arcképében Borsos kifejezte e műbarát legtitkosabb lelkét. A finom vonásokra leheletszerű fátyol borul, álmodozó tekintetében királyi álmok szunnyadoznak. Imrédy Ignácot, ugyanazt, akit Pettenkofen is megfestett, nemes egyszerűséggel ábrázolja, keztyűt tartó finom jobbkezére és gyengéden modellált fejére hull a fény, lelki életet élő embert sejtetve.

Steger Ferenc tenoristát Györgyi Alajos is megfestette, körülbelül egy időben, a két kép alkotóik lelkét mutatja. Borsos vörös bársonyfüggöny elé állítja, mint Hamletet, fekete kosztümben s csak Hamletet s nem Stegert látjuk. Györgyi oválformátumú művében az embert ábrázolja, a biedermeiert, a nagy bajuszú, kerekarcú polgárt. Borsosban mindig van valami romantika, Györgyi egyszerűbb, közvetlenebb. Borsos karaktert keres, néha kiélezi, mint Keglevich arcképében, főleg az által, hogy a fejre vetíti a fényt, - ami később stereotíp fogássá válik nála.

. . .

IV.

...Művészi pályája itt megszakadt. Pedig mikor 1861-ben hazatelepedett, társai kitüntető szívességgel fogadták, de ő, ki Bécsben börzejátékon vagyonát elvesztette volt, mintha egyetlen célja a vagyongyűjtés volna, fotográfus lesz és egészen fotográfus. A műterem fellendül, de őt reggeltől késő estig lefogták az üzleti gondok. Az ember meggazdagodott, de a művész meghalt. Miért ítélte magát halálra? Hiszen - láttuk - ezidétt új fejlődések ébredeztek benne, művészi megújhodás előtt állott, a kritika dédelgette. Ormos Zsigmond nemrég, 1859-ben "Adatok a művészet történetéhez" című művében nagy elismeréssel ismerteti a Belvedere-ben látható csendéletét, Kertbeny 1862-ben "Ungarns Männer der Zeit" című művében a legkiválóbb csendéletfestők egyikének nevezi "nicht blos der Monarchie", de Borsos pálcát tört önmaga felett. Szökött a nyomor elől? Aligha. Itt lélektani rejtély előtt állunk, melyet csakis lélektani alapon oldhatunk meg. Azidétt vesztette el alig egy évi házasság után szeretett feleségét s e feletti bánatában, durva munkába fojtva keservét, keresi a lélekölő mesterséget. Szinte menekül a művészet elől s lelkét, titokban, önmaga előtt, csak jóval később leplezi le. Mikor a fotografálásból megszedte magát, megvette a Szép Juhászné-csárdát, a korcsmát bérbe adta, ő maga pedig ott élt visszavonulva 1883-ban bekövetkezett haláláig. Ez idő alatt csak egy képet festett. Annak a képét, akit mindig maga előtt látott, ifjan elhunyt nejét, aki élt mert megjelent álmaiban, s most márvány reliefben festette meg. Ott volt vele itt is, a Szép Juhászné csárdánál s a puttóktól tartott relief alá oda festette őt, mint Szép Juhásznét, körülötte szelíd báránykák, - az örök emlékezet.

Ez a romantikus életfelfogás megfelel oly korán elfeledett művészetének, melyet nagy nehezen szedhettünk össze, még most is a kiállítási katalógusok alapján, 23 képe ismeretlen (10 arckép, 9 zsánerkép, 4 csendélet). Valami nagy meglepetést felszínre kerülésüktől nem várhatunk. Borsos művészete most már nyitott könyv. - Korának kiváló arckép- és zsánerfestője volt, aki nemcsak hogy bécsi kortársait érte utol, de temperamentumának fel-fellobbanó szilajságával el is vált tőlük és belekapcsolódott abba a nagy magyar egységbe, melynek egyes elemei Munkácsy mélységes színeinek ereje, Paál László tragikus pátosza, Szinyei Merse Pál szenvedelmes derűje, Székely Bertalan lélekbe hatoló gondolatpoézise. Borsos Józsefben a festői értékekben gazdag mesemondót, a lélek titkainak nagy megértőjét ismertük fel.

Forrás: Művészet, Tizenkettedik évfolyam, 1913 Nyolcadik szám 302-314. oldal
http://www.mke.hu/lyka/12/302-314-borsos.htm /strong>