"A magyarok bejövetele" első vázlata (1891)	A MŰ SZÜLETÉSE
	A Sulinet cikke
	Kerkay Emese: A Körkép története
	Feszty Masa: A Körkép és árnyékai
	A festmény restaurálása
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Feszty 1891-es párizsi tartózkodása alatt látta a napóleoni háborúról festett körképet (Detaille és Neuville napóleoni csataképét), s állítólag azonnal elhatározta, hogy ő is fest egyet. Először a bibliai Özönvíz legendáját akarta megfesteni, de apósa Jókai Mór javaslatára végül is a magyarok bejövetele lett a festmény témája. Jókai valószínűleg előre látta a vállalkozás anyagi nehézségeit, ezért a közelgő Millenniumra apellálva vette rá vejét a téma megváltoztatására. Az akcióhoz pártfogókat is szerzett.

A gigantikus mű megvalósítására Fesztyék részvénytársaságot hoztak létre. A hitelesség kedvéért pedig a nagy munkára készülő festők meglátogatták a Vereckei-hágót és a munkácsi-síkságot. Először a festmény kiállítására szolgáló épület lett készen, majd a Belgiumban szőtt vászonhoz látott hozzá a húsz-egynéhány magyar festő. Érdekes anekdota, hogy amikor a Belgiumból hazahozott hatalmas felületű vásznat Fesztyné meglátta, ájultan esett össze, végiggondolván, hogy ezt az irdatlan felületet kell férjének és társainak két év alatt befestenie.

A képen sok magyar festő dolgozott, köztük Mednyánszky László, Újváry Ignác, Spányi Béla, Olgyai Ferenc. A sátorozási jeleneteket Pálya Celesztin festette, a lovak mestere Vágó Pál volt, de kijutott a munkából Barsy Adolfnak, Ziegler Károlynak és Mihalik Dánielnek is. A mű szellemi irányítója Feszty volt, aki saját magát festette Árpád vezérnek, de ráfestette a képre apósát és barátait is. A kép állítólag felesége, Jókai Róza keze munkáját is őrzi.

Szenzációszámba ment a körkép elkészülte. A befejezett művet először 1894. május 12-én láthatta a nagyközönség.

. . .

A Feszty-körkép utóélete

A monumentális alkotás (15 méter - ötemeletnyi - magas, 120 méter hosszú, 38 méteres kört alkot, s több mint 2000 szereplő van rajta) a második világháború során, 1944 telén súlyos sérüléseket szenvedett. Az épület, ahol ki volt állítva, tető nélkül maradt, és az időjárás megtette a hatását. A festmény megmaradt részeit végül is nyolcméteres sávokba szabdalták, s amit lehetett feltekertek és megmentettek belőle.

A kép megmaradt hatalmas tekercseit a Szépművészeti Múzeumban őrizték.

Az ópusztaszeri emlékpark tervei során merült fel újra, hogy méltó helye lenne itt, s ekkor kerültek a képroncsok a szegedi Móra Ferenc Múzeumba. A képnek alig 45 százaléka maradt meg - szerencsére a figurális jelenetek. Az elveszett égboltot a munkára felkért lengyel restaurátorok festették újra.

Forrás: http://www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/lm/frame/cikk?id=2618&kat=bt

Kerkay Emese
A KÖRKÉP TÖRTÉNETE

A Feszty-Körkép őseinknek a Kárpátmedencébe való visszatérését ábrázolja. A körkép - a panorámafestészet -, külön műfaj. A mozi és a televízió elődje. Gyökerei közel 2000 évre a klasszikus Róma korába nyúlnak vissza. Majd a reneszánsz idején újjászületik és népszerűsége azóta is tart. A műélvezőt egy kör alakú festmény közepébe helyezi, melynek a néző lábától a festményig húzódó épített előtere fokozza az optikai csalódást.

Feszty Árpád "A magyarok bejövetele" c. körképe kiemelkedett kortársai közül, melyekből mindössze húszegynéhány, különböző művészi értékű, maradt fenn. Feszty Árpád, tehetséges festőművész (1856-1914), párizsi tanulmányútján, 1890-ben látott egy napóleoni csatát megörökítő óriás panoráma festményt és ennek hatására elhatározta, hogy hasonló méretű körképen megörökíti a özönvíz történetét. Apósa, a romantikus író, Jókai Mór fantáziáját megkapta az ötlet, de a Honfoglalás megfestésére ösztönözte vejét. Különleges időszaka volt ez történelmünknek, hiszen ekkor készült a magyar nemzet az államalapítás ezredik évfordulójának megünneplésére. A sugárúti paloták között az úttest alatt már lefektették a szenzáció számba menő földalatti sínpárjait. A Hősök terén szoborcsarnok készült. Mindenütt az egész országban maradandót, a nemzeti emlékezethez méltót alkottak. Árpád és vezérei, a hősi múlt képi megörökítése jól illett az évforduló hangulatához. Így természetes, hogy a nagyszabású vállalkozáshoz megkapta a kellő támogatást. A főváros adott területet a képet befogadó körcsarnok részére, melyet bátyja, Feszty Gyula építész tervezett és épített fel rekord idő alatt. A pénzügyi alapokat biztosító részvénytársaságot is ő alapította.

Feszty hitelesen akarta ábrázolni a nagy történelmi eseményt. Időt, fáradságot, anyagi áldozatot nem kímélve kezdett hozzá az előkészületekhez. Történelmi tanulmányokat folytatott, könyvtárakban kutatott, orosz tudósokkal levelezett, tanulmányozta az ősi, közép-ázsiai fegyverzetet, ruházatot, Kis-Ázsiából hozatott képeket, ruhákat, az országos néprajzi gyűjtemény adatait is összegezte, fényképezett földvárakat, készített olaj-, pasztell- és szénvázlatokat. A táj képének hiteles rögzítésére 1892-ben elutazott a Vereckei szoroshoz terepszemlére, helyszíni vázlatok készítésére. A festőt három társa, Ujvári Ignác, Spányi Béla és Mednyánszky László kísérte el. A Vereckei-hágó nyugati lábánál fekvő Volóci-völgyben egy dombocskán négyoldalú veranda szerű faházikót építettek. Ennek ablakaiból rajzolták le a körbevevő tájat, a Szolyvai-havasokat, Munkács hegyét, a Latorca völgyét, s keleten a Vereckei-lejtőt. A négy kartont összeragasztva szemük elé tárult az a táj, melyet - 1000 év előtti állapotába visszaképzelve - Feszty fantáziája közel 2000 alakkal népesített be.

A Vereckei-hágónál készített vázlatot vetítették a hatalmas 120 méter hosszú és 14,5 méter széles vászonra. A 1725 négyzetméter kiterjedésű alkotáshoz 10 mázsa (1000 kg) festéket használtak fel.

A fővárossal kötött szerződés értelmében két év alatt kellett megfesteni és felállítani a képet. A szűkre szabott idő nyomasztóan sürgette a munkálatokat. Mire Belgiumból megérkezett a különleges 8 méter szélesre szőtt vászon, a tartószerkezet már készen állott, amire összevarrva körbe felfüggesztették a hatalmas anyagot. Amikor Feszty felesége, Jókai Róza, aki maga is festőakadémiát végzett, meglátta az óriási felületet, megrémült a férjére váró iszonyatosan nagy munka gondolatától és ájultan rogyott össze. Csak a háttér - égbolt és felhők - megfestése két hónapig tartott. Ezt az emberfeletti munkát Feszty egymaga végezte, megadva ezzel a kép különleges hangulatát. Ezenkívül ő festette a dombtetőn álló vezérek csoportját, és Árpád alakjában saját arcképét örökítette meg. A szekereket, az ökröket, az előtérnek szikláit is Feszty festette. Többemeletes munkaállványokon dolgoztak, melyeket vasúti síneken lehetett körbegördíteni a vászon előtt.

Mivel fizikai lehetetlenség lett volna egymagának megfesteni az egész felületet, munkatársakat választott maga mellé. Több mint 20 művész dolgozott a képen. Ujváry, Mednyánszky, Spányi Béla, Olgyay Ferenc a háttér tájakat vállalták.

A fergeteges lovasroham megjelenítésének Vágó Pál volt a mestere. Fesztyné Jókai Róza a halott alakokat festette meg - és rengeteg feketekávét főzött. A fáradt művészek végkimerülésig, éjjel nappal dolgoztak és Dankó Pista és zenekara vidította őket, hogy el ne aludjanak az állványokon. A korabeli sajtó folyamatosan tudósította az ország népét az eseményekről, és számos anekdota szállt szájról szájra a fáradt művészcsoportról. Az utolsó hónapban készült el az előtér. Nagy szenzációnak számított az a technikai újdonság, hogy a Latorca forrásából igazi víz csobogott.

1894. május 12-én, Pünkösdkor volt a megnyitás nagy napja. Május 13-án adták át a nagyközönségnek. A sajtó elragadtatással írt az ezeréves évforduló nyitányának számító eseményről. Ámulva nézte a tömeg a hatalmas térhatású festményt, a vezéreket, a lovasrohamot, a fehér ló feláldozását, a táborvezért, a nőrablást és a családok lenyűgöző bevonulását. Ezt a hat fő jelenetet illesztette Feszty úgy a tájba, hogy az összekötő tájelemek folyamatossá teszik a látványt. Óriási sikere lett a körképnek nem csak Magyarországon, de a századvégi londoni világkiállításon is csodájára jártak.

1909-ben tért vissza európai útjáról a körkép, de új otthont kapott, mert a régit lebontották és helyébe építették a Szépművészeti Múzeumot. Budapest ostroma alatt, 1944-ben bombatalálat érte az épületet és a kép kétharmad része elégett. A maradék évekig hányódott különböző raktárakban, míg végre a Nemzeti Galéria vette gondozásába.

1975-ben kezdték meg Szegeden a festmény konzerválását. Lengyel művészek restaurálták 1991-1995 között és az ezeregyszázas évfordulón ismét eredeti szépségében ragyog saját otthonában. A körképet 1995. július 14-én, Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban, országos ünnepség keretében újra felavatták. Feszty Árpád tehetsége és népét szerető magyar lelke tovább él A magyarok bejövetele c. gigantikus és elbűvölő művészeti alkotásban, mely méltóképpen emlékezik meg államalapító őseinkről és öntudatra ébreszti a mai magyarságot.

Forrás: http://magyar.org/ahm/muzeum/honalapitas

A KÖRKÉP ÉS ÁRNYÉKAI

Apám régen vágyódott Párist megismerni. Valószínű, hogy Jusht Zsiga is sokat beszélt neki róla. Egyedül-e másokkal-e - nem tudom, - de vonatra ült és elutazott. Épp akkor volt Páris egyik erre alkalmas csarnokában kiállítva Detaille és Neuville egyik napóleoni csatáról festett óriás képe.

Mikor a párisi körképet meglátta, azonnal "rájött", hogy ilyen képet szeretne ő is festeni! Persze a saját kedvére valóan fenséges, hatalmas tájképet, óriási eget gomolygó felhőkkel; tengert sziklákkal... S ekkor hirtelen rögtönzésként - ahogy ez már szokott lenni nála - egyszerre a Vízözön témája bukkant fel képzelete előtt. Annyira, hogy nem is tudott tovább maradni, másnap otthagyta Párizst és rohant haza, hogy Anyámnak, apósának és barátainak elbeszélje tervét.

Ez is jellemezte őt, ezt is meg kell írni róla. Ezt a hatalmas közlékenységet, amely annyira más volt, mint azoké, akik úgy alkotnak, hogy begubóznak önmagukba és szinte titokban festenek, míg létre nem jő a tervezett alkotás vagy meg nem oldják, amit akartak. Számára azonban ingerlő és buzdító volt, ha érezte, hogy mások tudnak arról, amit csinál s várják és lelkesednek érte. Ezt a lelkesedést várta Anyámtól, aki szegény, átlátott rajta, mint az üvegen. Apám egyelőre őt szemelte ki lelkesítőül, és csakúgy áradozott: micsoda kép lesz! Hatalmas, sötét, egyhelyen majdnem fekete ég, vésztjósló, viharos, felhőkkel, kicsavart fák, égnek meredő sziklák, vadul hullámzó tenger és egy ponton világosság. Noé méltóságteljesen úszó bárkájára vetődő, vakító fénycsóvák, a reményt, új életet szimbolizáló világító égalj. S egész Európán végigvonuló és Amerikába is átérő sikereket emlegetett.

Anyám még ennek előzetes ismeretében is latolgatva hallgatta a tervet. Tetszett ugyan neki, mert fenséges volt az elgondolás, de nem tudott lelkesedni, mert félt a nagy méretektől. S neki már más volt az ízlése, festői ösztöne, hiszen ő már jó tíz évvel később járt Münchenben, mint Apám. A művészi ösztönei és képzettsége mélyén áramló erők őt mindenképpen már a korszerűbb, a "festői" festészet felé vonták. '

- Kérem - mondta - Árpád, gondoljon Paál Lászlóra, Mészölyre, a többiekre, mennyire intim az ő művészetük! Akkora arányokban, amekkorára maga gondol, nem lehet igazán művészit alkotni...

Apám dühbe jött, el volt keseredve. - Letöri szárnyaimat! - felelte haragosan.

Hát így kezdődött a Körkép, ilyen családi viharral! Apósához menekült ötletével. Ott már nagyobb sikere volt. Jókai fantáziáját egyenesen izgatta a méretek nagysága. Csak a téma nem elégítette ki:

- Szép, szép ez, Árpád, de gondold meg, hogy pár év múlva Milléniumot ünneplünk. Nem a magyar történelemből kellene a témát venned? Például mit szólnál hozzá, ha azt tanácsolnám, hogy a magyarok ezeréves bejövetelének megünneplésére fesd meg a "Magyarok Bejövetelét?"

Apám egy percig gondolkozott, azután összeölelte-csókolta Jókait és boldogan kiáltotta: - Nagyszerű, Pápikám! Megfestjük a Magyarok bejövetelét! Akármit beszél Rózsi, ketten vagyunk egy ellen. Mi győzünk! Viharos eget is festhetek, világító égaljával, hegyeket, völgyeket és nagyszerű magyar vitézeket. Köszönöm a gondolatot... miénk a világ, bátran előre!

Nagyapám ekkor már erősen foglalkozott "Levente" című drámájának gondolatával. Annak hasonló témája adták neki az ötletet a Körképpel kapcsolatban. Mindig úgy hallottam, hogy Munkácsyt is ő ösztökélte a Honfoglalás festésére.

Az anyagi alapzat megteremtésére bátyjával, Feszty Gyula műépítésszel szövetkezett Apám. Ő maga a művészi részt, Feszty Gyula a vállalat létesítését és az ehhez szükséges tőke előteremtését vállalta.

1891 telén a fővároshoz fordultak megfelelő hely nyújtása miatt, amit a főváros rendelkezésűkre is bocsátott pontosan ugyanott, ahol ma a Szépművészeti Múzeum áll. A vállalat létesítése céljából ezután Andrássy Tivadar elnöklete alatt betéti társaság alakult. Ennek akkori tagjait a hazafias és művészi cél lelkesítette. Anyagi haszonra nem számítva, adták össze a megvalósításhoz szükséges tőkét, száznegyvenezer forintot. Ezekután Feszty Árpád hozzákezdett a hatalmas munkához.

1891 július havában már be is mutatta a Körkép első vázlatát, amit a munkácsi-völgyben futólagos helyszínrajz alapján festett. Ez az első vázlat általános örömet és bizalmat keltett munkája iránt. A művészi részre megvolt tehát a biztosíték. Akármennyire is nyilvánvaló lett később, hogy a kép mekkora buktatója lett Apám életének, látnunk kell azt is, hogy több dolog összejátszásának köszönhető, hogy éppen ezt a képet festette meg. Ezen dolgozott a martosi táj víziója, a müncheni és bécsi emlékek sokasága, s a világsikernek az a becsvágya, amely minden magyar festő előtt ott lebegett Munkácsy óta.

Apám nem ismert fáradtságot, időt és főképpen anyagi áldozatot, hogy a világon fellelhető összes adatokat fel ne kutassa. Át kellett tanulmányoznia a történelmi könyvek halmazát. Hónapokig ült budapesti és bécsi könyvtárakban, ahol maga Thallóczy Lajos segített neki az anyaggyűjtésben. Thallóczyval együtt gondoltak arra, hogy az ázsiai népek ruházatára és fegyverzetére vonatkozó adatokra kell támaszkodni. Szerencsés nyom volt. Apám még a perzsa és indus motívumokat is összehasonlította egyes magyar falvak viseletével és művészi ízlésével. Egy pillanatra sem vélt ezzel tudományos konstrukciót teremteni. Képzelete találta meg itt azt az alapot, amelyen aztán a festő tovább építhetett. Sok adatot talált az országos néprajzi gyűjtemény ural-altáji részében is.

Ma már sajnos, nem lehet felderíteni részletesebben, de érdekes, hogy orosz tudósokkal és szakemberekkel is érintkezésbe lépett, akiktől megtudta, hogy I. Miklós cár megrendelésére készítettek egy díszes kivitelű, értékes munkát az összes ázsiai népek typusairól, viseletükről, szokásaikról, fegyverzetükről, lakásaikról. Ez a mű csak pár példányban készült, kizárólag uralkodók részére. Egy példányát, I. Ferenc József tulajdonát, a bécsi császári könyvtárban őrizték. Nagyot lendült az anyaggyűjtés ennek ismerete révén. Ugyancsak orosz írók leírásai és a római Traianus-diadalíven látható dombormű útbaigazítása után készítette a képen látható földvárat is. Csak hosszadalmas és fáradtságos előtanulmányok után kezdődhetett a Körképnek tulajdonképpeni készítése. Hisz az ezredév előtti magyarságnak olyan képét kellett nyújtania, amely valószínűnek látszik és láttára minden magyar ember azt mondja magában: "Ilyenek lehettek őseink"!

HAGYOMÁNY ÉS TÖRTÉNETÍRÁS AKKOR egyetértettek abban, hogy őseink a Vereckei-szoroson jöttek be az országba. A legelső volt tehát a történettudomány által leghitelesebbnek vélt táj szigorú és pontos felvétele. E célból tehát 1892 augusztusában Munkácsra utazott, ahol a volóci völgyben Kenderecske falu egy dombján vert sátrat a környékbeli ruszin falvak lakóinak nem csekély bámulatára. Itt pontos vázlatokat készített egy elmésen szerkesztett alkotmány segítségével a környező tájról. A kis sátorkunyhónak nyolc ablaka volt köröskörül, hogy eső esetén is tudjanak benne dolgozni. Amikor megszerkesztette a kunyhót, leutaztak hozzá Mednyánszky és Ujvári is, - hiszen az előzetes megbeszélések, sőt szerződésszerű megállapodások folytán, ők és Spányi Béla segítettek a tájrészek festésében. A kultúra által átalakított táj előterének az ezredév előtti állapotba való visszaképzelése volt szükséges. De már ehhez is és már ekkor: ijesztően, baljósan meredtek fel a méretek. Sokszor mesélte Édesanyám, hogy amikor Apám őt először vezette megnézni a felfeszített vásznat - arra a gondolatra, hogy ezt néhány embernek két év alatt be kell festenie és Apámnak az egész munka vezetését kézben tartania - szédelegni kezdett, rosszul lett, vízzel kellett fellocsolni.

A kifeszített és már végleges helyén függő 1.800 négyzetméter vászonra vetítőgép segítségével rávetítették az egytized nagyságban készenlévő képet, természetes nagyságban. Azután elkezdődött a körkép festése. Először is az eget, vagyis valójában magát a levegőt kellett megfesteni, mert hisz ennek a hangulata után alakulhatott csak a többi rész színezése.

Apám 1892 március havában fogott az égbolt megfestéséhez, amit emberfelettien megerőltető munkával két hónap alatt el is végzett. Csak ekkor látta kétségbeejtően irtózatos súlyával magára nehezedni az alakokkal még be nem népesített hatalmas vászonfelületet.

Természetes, hogy ilyen óriási munkának elvégzéséhez aránylag ily rövid idő alatt több kéz és több munkaerő kellett. Egymaga nem is küzdhetett volna meg már csak a fizikai nehézségekkel sem, amelyek ekkora kép ekkora elkészítéséhez szükséges. A vászon mellett egy vasúti síneken gördíthető, tizenöt méter magas, több emeletre osztott állványról kellett festenie. Hogy mennyire tisztában volt feladatának kollektív mivoltával és milyen buzgón akart feladatának megfelelni, ezt az is mutatja, hogy most mégtöbb munkatársat választott maga mellé: Mednyánszky László, Spányi Béla, Ujvári Ignác, Vágó Pál, Pállya Celesztin, Olgyay Ferenc, Ziegler Károly, Barsy Adolf és Mihalik Dániel voltak ezek, akik aztán majdnem mindnyájan részt vettek a Körkép megfestésében. Tehát a kornak olyan kiváló művészeit kérte fel, akik tudásuk és tehetségük legjavát adták a munkához s kiknek nagy érdemük van abban, hogy a kép minden kis részlete művészi és szeretettel átérzett. Csakis ilyen társakkal lehetett aránylag ily rövid idő alatt megfesteni ezt a hatalmas vásznat.

A festés szereposztása a következő volt:

Az egész kép kompozíciója Apámé. Az égboltot és az összes előtérben lévő nagy alakokat is ő maga festette. A szekereket, ökröket, az előtéri sziklákat szintén ő, Mednyánszky László, Ujváry Ignác, Spányi Béla és Olgyay Ferenc a háttéri tájakat vállalták. Pállya Celesztin a táborozási, sátorverési jeleneteket: Vágó Pál a lovakat. Az előtéri nagy lovakat és a vezérek lovait Apám. Hogy Ziegler Károly. Mihalik Dániel és Barsy Adolf mely részeknél dolgoztak, azt már nem tudom. A gyönyörű, aranysárga hegyoldal Mednyánszky remekműve volt. (Sajnos, ez a rész pusztult el egészen.)

A vezérek és a főalakok vonásaiban felismerhetjük az akkori magyar élet kisebb-nagyobb szereplőit. A bekötött szemű vitéz például Tuba János, Apám komáromi gyerekkori pajtása, képviselő. Árpád alakja: Apám önarcképe. Vonásai, alakja, fejtartása, még kartartása is az övé. Mindenki ráismert.

Mikor már nagyon lázasan dolgoztak, Apámnak engednie kellett elvéből, hogy Anyám csak feleség és múzsa legyen s ne fessen; befogták hát Édesanyámat is dolgozni. Sokszor mesélte, hogy ő csak a halottakat festette, mert se lovagló, se álló alakot nem mert vállalni. Ti. a világon a legnehezebb, hogy egy festett alak jól álljon lábán, vagy üljön a nyeregben, így aztán végül rábízták majdnem az összes halottakat.

SAJNOS, A KÖRKÉP NEM készült el a szerződés szerint kikötött időre. Nem két, hanem három évig tartott a festése.

Az utolsó hónapokban már éjjel-nappal kellett dolgozniok. Anyám valósággal kondérokban főzte a feketét, hogy el ne aludjanak és bírják a munkát. A többi művész beosztotta és felváltotta egymást. De Apámnak, mint hajóskapitánynak, mindig a fedélzeten kellett lennie. Idegei kezdték felmondani a szolgálatot. A fekete mellé még szellemi frissítőt is kaptak, író- és színészbarátaik egész éjjeleket ott töltöttek velük. Meséltek, anekdotáztak, szavaltak a Körkép festőinek, hogy azok el ne aludjanak. Gyenes Lászlónak gyönyörű hangja volt. Óraszámra énekelt régi magyar nótákat Dankó Pista hegedűje, Lányi cimbalma mellett.

Ezek az éjszakák meghatóak lehettek, de Apám életereje mégiscsak felőrlődött. Mikor kész lett a kép a Millenniumra és az egész ország Apám nevétől visszhangzott, ő már nem a régi Feszty Árpád volt többé, hanem idegzetében teljesen összeroskadt ember. Most már alhatott volna, de nem tudott. Bármennyi altatót vett be, bármit csinált, a szó szoros értelmében nem tudta hónapokig becsukni a szemét. Barátai és környezete később sokszor csodálkoztak Anyámon és szinte rossznéven vették tőle, mily ellenséges indulattal emlékszik meg mindig a Körképről. Ő Apám gyilkosát is kellett, hogy lássa a képben. Amilyen vasfizikuma volt Apámnak, talán ő is megérte volna a kilencvenkét évet, mint Szilveszter nagyapám, vagy a kilencvenhatot, mint a húga: Gizella, ha nem megy tönkre éppen a Körkép embertelen munkájában.

A fizikai bajhoz még anyagi katasztrófa is járult. Miután Apám azt ígérte, hogy két év alatt készen lesz és ez nem valósult meg, büszkeségből nem akart többet kérni, mert nem részesedésre, hanem megállapított összegért, én magam nem tudom már, mennyiért festette a képet. Így történt, hogy az utolsó évben ő maga fizette a művészeket, munkásokat, mesterembereket, festéket, úgyhogy, mire befejezte, Apámnak nem volt pénze, de tízezer forint ráfizetése volt. Az egész ország, de még a külföld is visszhangzott Feszty Árpád dicsőítésétől és nem sejtették, hogy az alkotó életének ez a kép hozta a gondok, keserűségek első nagy és későbbi kiheverhetetlen csapását.

Bármily elképzelhetetlen, de így volt, ezzel kezdődött meg életében az adósság és az addig csak ragyogást, örömet ismerő lélekben a csalódás, fájdalom. Nagyon bántotta, hogy a részvénytársaság, amely óriási vagyont szerzett a képből elnézte, tűrte az ő anyagi leromlását. Pedig sok jóbarát is volt tagjai között. Egyetlen ember szólalt fel mellette egy gyűlésen és azt mondta: "Nem szabad Feszty gavallériáját így kihasználni s nekünk vagyonokat zsebrevágnunk akkor, mikor ő, a művész ráfizetett a képre." Ez az egyetlen ember az akkor Apámnak még idegen valaki: Mezey Gyula volt. Mezey melléjük állását nem is felejtették el Szüleim. A legmelegebb barátság kötötte később össze őket feleségével is, a híres Fodor professzor gyönyörű leányával, Gizivel.

Barátainak magatartása annyira fájt Apámnak, hogy első keserűségében el akarta adni pesti házát, itthagyni mindent, mindenkit, vagy elbújni Kingyesre örök életére, vagy kimenni külföldre. Mezey mentette meg ettől azzal, hogy visszaadta az emberekben való hitét. Noha az ügy érdemében Mezey is süket füleknek beszélt. A fődolog azonban az volt, hogy Apám lelki egyensúlyát rendbehozta. Csak az idegösszeomlás, az álmatlanság kínozták. Az orvosok azt ajánlották, menjen Mária-Grünbe. Akkor az volt az egyik leghíresebb idegszanatórium. Elment. Két hétnél nem bírta tovább. Hazajött, még betegebben. Most már kijelentette, sehová se vigyék, egyetlen hely van a világon, ami őt meggyógyíthatja, és az Kingyes.

Az orvosok nem hitték. Újabb és újabb szanatóriumokat ajánlottak neki, de ő hajthatatlan volt. Mitsem törődve a bölcsek tanácsival utazott oda. Komáromban megkereste az egyetlen fuvarost, aki ismerte az ingoványos, mocsaras réteken át az utakat Martoson keresztül a kis tanyára, Kingyesre, ahová lelke vágyott.

Délután érkezett. Ezt a napot sokszor mesélte el és mindig könnyezve. Egyenesen kiment a nádas partjára, a bükkfák alá. Leterítette pokrócát a magas, puha fűbe és lefeküdt. Bámulta maga felett a fákat, a lombokat, az eget, hallgatta Kingyes rengeteg madarát és egy félóra múlva édesdeden, boldogan elaludt.

Jancsi, az ő kedves jóbarát Jancsija, mikor lement a nap ráterítette subáját és a beteg ember a hajnali vékony ködcsíkok vonulásában ébredt fel. Nyolc hónap óta először aludt át teljes éjszakát. Meg volt mentve.

Azt is szerette elmondani, hogy érkezésének hírére megmozdult egész Martos. Hallották, hogy beteg és eljöttek látogatni. Gyermekkora óta sokszor volt már boldog Kingyesen, de sohasem volt ilyen boldog mint most; még talán akkor sem, amikor a nászút után idehozta Anyámat és mint a mesebeli lények úgy éltek hetekig a kicsi nádfödeles kunyhóban. Tudott aludni, csend volt, nem hallott kocsizörgést, villamost, csak a fákat és a nádast s a madarakat, és nem látott más embert Jancsin s a martosi parasztokon kívül. Itt szedte össze magát élete egész hátralévő idejére.

Ez volt utolsó egyfolytában hosszabb időzése Kingyesen, mely a saját fiának tudta őt. Ott töltött gyermekkora miatt is, de azért is, mert a falu annyi alakját megörökítette s közülük vette a "Magyarok bejövetele" egyik leghíresebb alakját, a Fejedelemasszonyt. Nem érdektelen dolog, hogy ennek modellje, Lidi néni, akit ezután falujában is csak "Fejedelemasszonynak" hívtak, jóval túlélte Apámat, túlélte majdnemhogy a Körképet is. Az is érdekes, hogy ő, annak egyik főalakja, csak élete végén látta meg önmagát a körképen, míg évtizeden át százezrek vonultak el arca és alakmása előtt. Öregkorában azután felhozták - a szó szoros értelmében felhozták, mert akkor már járni sem tudott - Pestre s ekkor látta viszont önmagát, mint Árpád feleségét, megörökítve ifjúságának abban a virulásában, melyért Feszty Árpád őt modellül választotta. A második világháború évei alatt halt meg.

Ekkor, amikor oly boldog volt és pihentnek érezte magát, kellett volna megállítania az idő kerekét, átadnia magát a lelki felszabadulásnak, ki nem szakadnia ebből a szinte földöntúli csendből, békéből és ott maradni örökre... Oh, de más lett volna az élete, az életünk!

Micsoda művész lett volna belőle, ha mint Gauguin a vad szigeten, beletemetkezik a dunamenti színek pompájába, - és a martosi-kingyesi határ fáit, embereit, színeit festi csak ezentúl. Dehát - nem így lett.

Négy hét alatt felfrissült, kipihente magát, - és kezdett vágyódni vissza családja, műterme, barátai közé. Jöttek a hívó levelek és jöttek érte személyesen a cimborák.

Négy hétnél tovább nem bírták Árpádot nélkülözni. Felcihelődtek Pósa, Gárdonyi, Dankó Pista, Lányi Géza, - hozták a hegedűt, cimbalmot és három nap, három éjjel mulattak örömükben, hogy megint jókedvűnek találták.

Akkor írták fel azokat a még ma is látható kedves kínrímeket a nádfödeles kis ház mestergerendájára: "Söröd nincs, bár sok az árpád, - Isten veled, Feszty Árpád". (Ezt Gárdonyi írta.) Aztán: "Lányi Géza cimbalmozott, Pósa Lajos ugrándozott" stb. stb.

Apám, ha fáradt volt azelőtt is Kingyesre menekült ahol pár napot, hol pár hetet töltött. Ilyenkor mindig meglepték a pesti jóbarátok. De ennyien eddig még soha, - mert a hosszú távollét alatt már nagyon hiányzott Árpádjuk.

Szóval nem hagyták Apámat tovább pihenni és ő hagyta magát hazavitetni a pár héttel ezelőtt még oly halálos fárasztónak érzett pesti életébe.

És folytatódott minden ott, ahol elhagyta.

Újabb nagyméretű képek (a Bánhidai csatát kellett megfestenie Komárom város részére), vendégek, estélyek, meghívások, - a nagyszerű olymposi hangulatok folytatása. Csak ő volt kicsit fáradtabb, nem tudta már úgy élvezni a hangulatokat, mint a Körkép festése előtt. Hiába. Ha látszólag meg is gyógyult, idegileg nagyon ki volt merülve. Szíve se volt rendben. Sokszor szédült, elsápadt, néha társaságban elájult.

Nem, ezt az emberfeletti munkát nem lehetett büntetlenül csinálni.

Szegény Anyám, ő megjósolta mindezt.

Dehát azért csak ment minden a maga rendes, megszokott medrében.


Forrás: Feszty Masa, Ijjas Antal: Feszty Árpád élete és művészete, Múzeumi Ismeretterjesztő Központ, (évszám nélküli), 73-80. oldal

Részlet Zsakó Magdolna: Ópusztaszer című cikkéből

A körkép a második világháború alatt súlyosan megrongálódott, Feszty Árpád örökösei vették kezükbe sorsának irányítását, s a körkép előbb a budapesti Bazilika pincéjébe, onnan egy tornaterembe, majd a Műegyetem könyvtárába, végül a Nemzeti Galéria raktárába került. 1964-ben az örökösök a magyar államnak adományozták.

1970-ben Erdei Ferencnek, a MTA főtitkárának támadt az az ötlete, hogy Ópusztaszeren történeti emlékparkot létesítsenek, ahol méltó helye lenne a körképnek is. 1974-ben elkezdődött a restaurálás. A képroncsok a szegedi várba kerültek, de onnan, helyszűke miatt Kiskundorozsmára vitték a feldarabolt tekercseket, ahol aztán fotódokumentációk alapján megkezdődött a munka. A restaurálás 1979-ben újra félbeszakadt, s csak 1988-ban folytatódott. Ekkor szállították Ópusztaszerre a körkép darabjait egy volt katonai hangárba, itt kezdődött meg aztán az igazi újjászületés. 70 mázsa fűrészpor, 2500 liter hígítófolyadék, rengeteg viasz meg gyanta kellett ahhoz, hogy megtisztítsák, s a hiányzó részeket egykori nyomatok alapján pótolják. 1991-ben az Ars Antiqua lengyel társaság a restaurátorok vezetésével megkezdte a körkép helyreállítását a közben felépült Rotundában, amely végleges helye lett. Itt fejezték be az új műterep, a dioráma kiépítését is. Az egész munka egy nemzetközi szakértő bizottság felügyelete mellett ment végbe.

Az F-14 jelű képdarab állapota az anyaghiányok pótlása előtt	Az F-14 jelű képdarab foltozása, erősítése

Az F-13 jelű képdarab tisztítási fázisai	Az F-13 jelű képdarab a restaurálás előtt	Az F-13 jelű képdarab a restaurálás után

A kép és a műterep rekonstrukció alatt	A kép és a műterep rekonstrukció után

Forrás: Szabadság 1999. augusztus 25. (XI. évfolyam, 197. szám)
http://www.hhrf.org/szabadsag/archivum/1999/9aug-25.htm
A cikk illusztrálásához felhasznált képek forrása: Szűcs Árpád-Wójtowitz Małgorzata: A Feszty-körkép
Helikon Kiadó, 1996, 59-64. oldal